- Mikor találkozunk megint?
- Facebookon. –jöttem be az ajtón és becsuktam magam mögött.
Nagyon remélem, sőt biztosra veszem, hogy nem tudja mi az a facebook. Legalább
ellesz ezzel egy darabig. Felmentem a szobába, és az első dolgom az volt, hogy
lehúzzam a redőnyt. Lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba. Nem igazán tudtam
elaludni, így agyalni kezdtem. Ha nem lenne az ősi család tagja, talán beadnám
a derekamat. Talán? Jó, biztos, hogy beadnám neki! Másnap szép lassan felkeltem
és felöltöztem. Elmondtam Garynek, hogy Caroline velünk tart. Természetesen semmi
kifogása nem volt ellene. Pikk-pakk eltelt az idő, és háromnegyed nyolcra be is
értünk a nagyvárosba. Bátyám megállt, hogy kiszállhassunk, majd elhajtott, mi
pedig elindultunk a csomagokkal.
- Hova megy?
- Lerakja az autót a garázsba. Aztán visszasétál.
- És messze van?
- 2 saroknyira. –köszöntünk a portásnak, aki megjegyezte,
hogy hamar visszatértünk.
- Csak pár napra mentünk. –mosolyogtam rá, majd beszálltunk
a liftbe. Benyomtam a 23-as gombot és vártunk, hogy felvigyen minket.
- Jézusom, a 23. emelet? –hüledezett. –És mi van, ha nem
működik a lift?
- Nem fordulhat elő. –nevettem. –Azért ahhoz túl jó
környéken lakunk, és túl sokat fizetünk a lakásért. –a liftajtó kinyílt, és én
előre engedtem őt.
- Azt a… -állt el a szava.
- Tetszik?
- Nagyon. –mosolygott. Odament az ablakhoz és hosszasan
megnézte a kilátást.
- A hatalmas ablakokat szeretem legjobban, az egészben.
Olyan jó a kilátás. Látod, az ott a Broadway. –mutattam neki. Nemsokára bátyám
is megérkezett, és láttam rajta, hogy nagyon fáradt. Lezuhanyozott és a
szobájába vonult, hogy aludhasson egy jó kiadósat. –Caroline, nagyon zavarna,
ha egy szobába lennél velem? Csak mert két szobánk van sajnos…
- Nem, dehogy is!
- Biztos?
- Persze. –mosolygott.
- De hatalmas franciaágyam van. –mi is elmentünk zuhanyozni,
és az ágyban folytattuk a beszélgetést. Caroline elénk tartotta a telefont,
fényképezett vele, majd megosztotta a világhálón. Nem sokkal később nyugovóra
tértünk. Másnap reggel 8-kor a telefon ébresztőére keltünk. Kijöttem a
szobából, és kávét csináltam. Hamarosan Caroline is kikecmergett.
- Gary?
- Alszik. Általában olyan 10-11 felé mászik ki a
birodalmából.
- De jó neki. –ült le a pulthoz.
- Mondom az alternatívákat. 10-kor kezdődik a fotózás.
Jöhetsz velem, vagy visszafeküdhetsz aludni és később lófrálhatsz a városba és
felfedezheted, akár egyedül, akár megkérheted Garyt is.
- Még sose voltam fotózáson. –jegyezte meg. –Szóval jövök
veled. –mosolygott. Reggeliztünk, felöltöztünk és elindultunk. Caroline oda
volt a városért. Beértünk a stúdióba, ahol Kuczi és Bence már ott voltak.
- Rosszéletűek, ő itt Caroline. –mutattam be. –Caroline, ők
itt Kuczi és Bence.
- Áh, te vagy a vámpír-barbi. –fogott vele kezet Bence.
- Valami olyasmi. –intettem le.
- Te pedig az ékszertervező. –vigyorgott Car. –Nagyon szépek
a munkáid.
- Tudom.
- És szerény is. –vágott közbe Kuczi. Megcsinálták Kucziék
sminkjét, majd kezdetét vette a fotózás. Láttam Kuczin, hogy hihetetlen hálás
nekünk, hisz elintéztem, hogy egy zenei lapban megjelenjen róluk egy fél
oldalas cikk. Ehhez csinálnak most képeket róluk. Caroline arcáról le se
lehetett törölni a vigyort, látszott rajta, hogy nagyon élvezi a dolgot, pedig
nem is őt fotózták. Elővette a telefonját és csinált ő is pár képet. A végén
megkértük a fotóst, hogy csináljon pár képet hármunkról. Én álltam középen,
magyar barátnőm a jobbomon, míg a szőke vámpír a balomon. Már délután kettő is
elmúlt, mire végeztünk. Mindannyian megéheztünk, hisz közbe nem ettünk semmit.
- Mi lenne, ha beülnénk sushizni? –ajánlotta fel Bence.
Ebben mind egyetértettünk. Ott az étterembe kifaggattak, hogy pontosan mi ez a
szombati rendezvény. Caroline részletesen elmesélt mindent. –Én ott akarok
lakni. –közölte Bence. –Király lehet, hogy mindig van valami program.
- Igazából idegesítő egy idő után. –mondtam.
- Ezt csak azért mondod, mert nem te lettél Miss Mystic
Falls. –oltott be Kuczi.
- Nem is. –nyafogtam. –hát, azért be is kaphatják.
- Senki sem szavaz egy merő rosszindulatra. –röhögött
tovább.
- És milyen zenéket fogtok játszani? –kérdezte Caroline.
- Hát ezt is meg kéne beszélni.
- Meg van még valami. –szólaltam fel. –Bence gáz lenne, ha a
holnapi próbára nem jönnék?
- Mi? Szó sem lehet róla. Takara, a kollekciómról van szó!
- Igen, de ez csak egy próba.
- Igen, egy próba! Az is fontos!
- Csak mert, akkor holnap egész nap szabad lehetnék, és
megmutathatnám Carolinenak a várost.
- Bence, ne csináld már. –védett meg Kuczi. –Mindenben segít
neked, meg mindig ott volt eddig. A bemutatón is ott lesz. Ez még csak nem is
főpróba, hanem egy szimpla próba.
- Állj csak át!
- Nem álltam át, csak…
- Jó. A szimpatikus hölgy miatt ott melletted, és nem
miattad. –egyezett bele.
- Köszönöm. –köszönte meg Car.
- És akkor holnap este buli? –vigyorogtam.
- Meghívhatsz egy Totemre.
- Korrekt. –vontam meg a vállamat.
- Fúj Bence, hogy bírod azt a koktélt meginni? –húzta el a
száját Kuczi.
- Miért, az milyen? –kérdezte Caroline.
- Undorító. Kókuszos, meg mandulás. –rázott ki a hideg,
ahogy az összetevőkre gondoltam.
- Azért mondjátok rá, mert a mandulalikőrtől úgy berúgtatok
múltkor, hogy még mindig elhányjátok magatokat, ha szóba jön a mandula.
- Én szeretem a mandulás dolgokat. –jegyezte meg Car. Este
Kucziék feljöttek hozzám, egy kicsit. Barátnőm tényleg nem maradt sokáig, mert
találkozott a bandájával a dallista miatt. Este nyolc körül Bence is lelépett,
mondván annyi dolga lesz a holnapi próbával kapcsolatba, és mivel egyedül van
rá, mert én őt „cserbenhagytam” ugye. Caroline fürdött először, és mikor
visszaértem én is a fürdésből, ő az ágyon morgott.
- Ezt nem hiszem el.
- Mi az? –nyúltam el az ágyon.
- Kiraktam az egyik képet a fotózásról facebookra és Klaus
belájkolta. Mióta van facebookja?
- Be is jelölt?
- Igen.
- Jelöld vissza.
- Mi? Dehogy is!
- Most mi van abban? Semmi. –kikaptam a telefont a kezéből,
és nyomkodni kezdtem.
- Hé!
- Maradj már. Inkább azt mond meg, hogy mit rendeljünk
vacsorára. –nevettem. Másnap későn keltünk, majd elindultunk megnézni a várost.
Rengeteg boltba bementünk.
- Itt akarok élni. –mondta.
- Hát gyere. Érettségizz le és gyere.
- Rohadt jó lehet itt. Én belezúgtam ebbe a városba.
- Írd ki, hogy ide akarsz költözni. Kíváncsi vagyok, hogy
Klaus postolna. –húztam egy kicsit Car agyát.
- Ne rontsd már el a kedvemet. –durcáskodott. Mire délután
visszaértünk, lejártuk a lábunkat. Vagyis inkább csak én, mert, ahogy elnéztem,
ő még egész nap tudott volna menni. Este telefonáltam Kucziéknak, hogy 8-ra
érünk a klubba.
- Kész vagy? –kérdeztem, amikor a cipőmet vettem.
- Aha. És amúgy jó helyre megyünk?
- Mi oda szoktunk menni. De ha nem tetszik majd, akkor
máshova megyünk. –mikor odaértünk, elég nagy volt a sor, de mi az elejére
sétáltunk. –Engedj be minket. –igéztem meg a biztonsági őrt.
- Mehettek. –állt félre.
- Tapasztalat? –nevetett Car.
- Mire beértünk volna az egy év. Így könnyebb. –Kucziék már
ott voltak. Koktélozni kezdtünk, majd táncolni. Jól éreztük magunkat. Hajnali
2-kor jöhettünk el. Caroline belém kapaszkodott a hazaúton, hisz eléggé az
alkohol befolyása alatt volt. Jó, nem mintha én nem az alatt lettem volna.
Fogalmazzunk úgy, hogy kölcsönösen támogattuk egymást hazáig, majd bedőltünk az
ágyba. Nem foglalkoztunk az átöltözéssel. Másnap én korábban felkeltem, mert be
kellett mennem a szerkesztőségbe. Megkértem Garyt, hogy legyen Carolinenal.
Délután, mikor hazaértem senki sem volt otthon. 1 órára rá érkeztek meg.
- Hol voltatok?
- Mindenfelé. –mosolygott boldogan Car.
- Megmutattam neki a kedvenc helyeimet. –világosított fel bátyám.
- Nem akarok hazamenni holnap. –nyafogta a szőke vámpír.
- Látod Takara, neked is ezt kéne mondanod. Te meg
visszavágysz abba a porfészekbe.
- Nem is értelek. –nézett rám Car.
- Szeretek itt élni, de gyakrabban hazamennék.
- Annyiszor mondtam már neki, hogy itt van az otthona.
–magyarázta bátyám vendégünknek. Kivettem a hűtőből egy tasak vért és inni
kezdtem, mire ők is csatlakoztak hozzám.
- Hogyan csíptétek meg ezt a lakást? Mármint itt laktok a
belvárosban a Broadway sarkán.
- Távozásra bírtam az előző tulajt. –felelte lazán Gary.
- Megigézte. –szóltam közbe.
- És akkor ingyen laktok itt?
- Nem.
- Kicsit lehetünk mi is gonoszak, elvégre vámpírok vagyunk.
–szóltam ismét közbe.
- Van, aki fizesse.
- Őt is „rábeszélted”?
- Pontosan. –mosolygott bátyám. Sokáig beszélgettünk, majd
aludni tértünk. Másnap mindketten összepakoltunk, és indulásra készen álltunk.
- Na, akkor szerintem mi lassan indulunk. –álltam bátyám
elé, aki a kanapén olvasott.
- Mekkora bőrönddel mész te lány? –kérdezte Gary
kikerekedett szemekkel. –Fogsz divatbemutatót tartani?
- És mégis kinek?
- Kolnak? –szólt közbe Caroline, mire megráztam a fejemet.
- Az kéne még. –mikor kijöttünk a lakásból bátyám odaszólt
nekem.
- Takara, ha bármi van…
- Akkor hívlak. És igen, vigyázok magamra és elkerülöm a
bajt. –adtam egy puszit neki, és már ott se voltunk. Lesétáltuk azt a két
sarkot és bementünk a garázsházba.
- Odaadja neked a kocsiját? –lepődött meg.
- Dehogy is. Az enyémmel megyünk. –válaszoltam.
- De aranyos. –mosolygott, mikor meglátta a Smart autot.
- Szeretem a kicsi kocsikat. –olyan fél hétre értünk Mystic
Fallsba. Hazavittem Carolinet, majd a Salvatore ház felé hajtottam.
Leparkoltam, kivettem a bőröndömet és a táskámat, majd becsöngettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése