Hazavittem Carolinet, majd a Salvatore ház felé hajtottam.
Leparkoltam, kivettem a bőröndömet és a táskámat, majd becsöngettem. Damon
nyitott ajtót.
- Hát te?
- Szia. –invitáltam be saját magamat, mire utánam fordult.
- Megtudhatom, hogy mit csinálsz?
- Lepakolok
- Eltévedtél? Ez nem Elena háza.
- Tudom. –raktam le a bőröndöt a nappaliba. Stefan a kanapén
ült és olvasott. Odamentem, és hátulról megöleltem. –Szia Stefan.
- Szia.
- Képzeld, a barátnőm bandája fog zenélni a bálon.
–újságoltam a hírt.
- Ez tök jó. Hogy, hogy?
- A polgármesternő panaszkodott, és én beajánlottam őket. El
fogjátok dobni az agyatokat.
- Még mindig nem tudom, hogyan függ össze, hogy te mit
csinálsz itt! – hallottam Damon ünneprontó hangját.
- És már megvan a dallista, a szállás, és olyan szuper lesz
az egész. –folytattam izgatottan.
- Eldobom az agyam. –jegyezte meg Damon izgalmat színlelve.
- Hát, a te agyad nem csattanna nagyot. –vetettem egy lenéző
pillantást felé.
- Már ha eldobom. Ne idegesíts fel! –fenyegetett a szokásos
módján.
- Kedvesebb is lehetnél a vendégeddel.
- Milyen vendég?
- Nem akarok Elenare akaszkodni. –fordultam vissza
Stefanhoz.
- Ezért inkább ránk akaszkodsz?
- Jaj, fogd már be Damon! –szóltam rá. –Segítesz felvinni a
cuccomat? –pillogtam Stefanra.
- Persze. –állt fel. Felemelte a bőröndöt, én pedig még egy
utolsó gúnyos mosollyal ajándékoztam meg Damont, majd utána siettem. –Melyik
szobát szeretnéd?
- Amelyik a legtávolabb van Damon szobájától. –motyogtam.
–Na jó, nem! Szerintem pontosan tudod, hogy melyiket szeretném. –mosolyogtam,
mire ő is elmosolyodott. Benyitott az ajtón, és lerakta középre a bőröndöt. –Amúgy baj,
ha maradok?
- Egyáltalán nem.
- Stefan…
- Mond?
- Mármint, figyelj… Ami veled és Elenával történt… az nem
igazán érdekel. Én, ugyanúgy csíplek, mint eddig. –nyögtem ki nehezen, ő pedig
rám mosolygott.
- Köszi Takara. –hallottam a hangján, hogy jól esett neki.
- Csak tisztázni akartam.
- Csak ezt Elena meg ne tudja. –szólalt meg lent Damon.
- Tudja bunkókám, szóval rombolni nem tudsz most, bocsi!
–szóltam vissza.
- Ne is törődj vele. –hagyott magamra Stefan. Kipakoltam a
bőröndömből a szekrénybe és a fürdőbe. Utána átmentem Elenához. A konyhába
ültünk és beszélgettünk.
- De miért nem ide jössz?
- Nem akarok zavarni.
- Takara… tudod, hogy egyáltalán nem zavarsz.
- Jó nekem ott Elena. Végül is nem jó dolog egy vámpírral
lakni. –mosolyogtam.
- Mintha bántottál volna valaha is…
- Tudod, hogy értettem. És milyen a suli? –tértem másik
témára.
- Uncsi.
- Ez az utolsó éved. Az a legjobb. Mármint ilyenkor ezt
szokták mondani.
- Hát, ja. Annak kéne lennie.
- Nem az?
- Stefan nélkül nem. –szomorodott el. Olyan kilenc körül
jöhettem el tőle. Másnap telefoncsörgésre keltem.
- Igen? –szóltam bele álmosan.
- Nyomi. –szólt Kuczi. Felültem az ágyba, és megnéztem az
időt.
- Hallod, te elmebeteg vagy? Kilenc óra múlt.
- Keljél fel!
- Anyád hogy van? –morogtam, majd ásítottam egy hatalmasat.
- Ez diszkrét volt. –húzta a száját a vonal túlsó oldalán.
- Mi kell?
- Három körül érünk oda, és Bence üzeni, hogy részt akar venni
az ottani kulturális életbe.
- Az itt nincs nagyon. Szóval a flancos nagyvárosi ruháit is
otthon hagyhatja.
- Akkor csinálj neki.
- Egyéb rendelés?
- Én egy duplakávét kérek, vaníliafagylalttal.
- Persze. Kaptok fejenként egy-egy hatalmas nemi szervet a
seggetekbe, és azt hiszem, most nagyon finoman fogalmaztam.
- Imádnánk. Apropó, a szállásról gondoskodtál már?
- Elena felajánlotta, hogy lakhattok nála.
- Én a vámpíros házban akarok, ahol te.
- Felejtsd el.
- És a többiek? Tudod, van még egy dobosunk, meg gitáros,
énekes…
- Nem mondod hülyegyerek?! Kora reggel felidegesítesz, nézd
meg!
- Minek húzod fel magad?
- Na, elmész te a…
- Most komolyan. –vágott közbe. –Velük mi lesz?
- Tudod, vannak itt jó kis motelek. Ők úgyis szombaton
jönnek.
- Jól van. Öltözök, aztán megyek Bencéért. Akkor olyan
3három felé.
- Puszi.
- Szió! –lenyomtam a telefont, majd visszaaludtam. 1 óra
múlva arra keltem, hogy besüppedt egy kicsit az ágy. Kinyitottam a szemet és
Damon feküdt mellém.
- Nincs kedved felkelni?
- Már csak te hiányoztál… -nyomtam a párnát a fejemre.
- Végre kedves vagyok veled, erre te ezt csinálod. –kelt ki
az ágyamból. Így tettem én is, és elhúztam a függönyöket.
- Kifáradnál a szobából, hogy felöltözhessek?
- Csak mert ilyen szépen kérted. –ment ki vigyorogva.
Felvettem egy türkiz színű, térdig érő egybe ruhát, és hozzá egy fekete Jimmy
Choo cipőt, amelyet apró gyöngyök díszítettek. Egy fekete nyakláncot
akasztottam még a nyakamba, amit Bence tervezett, és elmentem a
polgármesternőhöz. Mindent megbeszéltünk, és véglegesítettünk. Volt még néhány
órám a többiek érkezéséig, úgyhogy beültem egy kávéra a Grillbe.
- Szia. Egy szójatejes kávé lesz. –ültem le a pulthoz, mire
a srác megfordult. –Rob!- ismertem fel volt osztálytársamat.
- Szia Takara. –mosolygott rám. –Hát te? Úgy hallottam, hogy
nagyváros lakó lettél a bátyáddal.
- Szeretek ide visszajönni.
- És nem is szólsz nekünk, hogy itt vagy? –megcsinálta a
kávémat, közben végig beszélt hozzám. Én kíváncsian hallgattam őt, hiszen a
gimiben is együtt lógtunk. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom New Yorkban, én
pedig válaszoltam neki. –Komolyan? De jó, hogy összejött az álmod. –mosolygott.
–Mármint emlékszem, hogy mindig is erre vágytál, hogy annál a magazinnál
dolgozhass.
- Össze. Bár nem úgy, ahogy elképzeltem, de össze.
- Ez remek. Biztos nagyon élvezed. –ekkor odajött egy
alacsony szőke lány, aki elvitelre kért a mai menüből, és felült a bárszékre. –Vicky nézd, itt van
Takara. –mosolygott Rob. Vicky Jones, osztálytárs, beképzelt ribanc. Abba már
bele se menjünk, hogy a fél focicsapatnak megvolt. Sose szerettük egymást,
mindig bunkó volt velem, folyton pletykákat terjesztett rólam. Szerintem ez a kisebbségi komplexusából fakadt, de kit tudja.
- Szia Vicky.
- Hello Takara. –nézett rám.
- Jól vagy? –próbáltam kicsit nyitni felé.
- Megvagyok, kösz. –simította hátra a haját fölényesen.
- Itt van a 2 adag Vicky. –jött vissza Rob az étellel. –De
jó a nyakláncod. –vette észre a nyakamban lévő egyedi darabot.
- Köszönöm, az egyik barátom tervezte. –mosolyogtam.
- Aj, ez kit érdekel? –mordult rám Vicky, mikor átadta a
készpénzt.
- Parancsolsz? –néztem rá, és próbáltam megtartani a
hidegvérét. Ennek az ostoba libának fogalma sincs, hogy itt helyben le tudnám
tépni a fejét.
- Idejössz a drága cipőddel, meg a barátod által tervezett
ékszereddel, hogy felvághass nekünk. Szerinted ez érdekel minket?
- Ne haragudj, de én az unokatestvéremet jöttem
meglátogatni. –kezdtem hidegen.
- Vicky ne kezd. Nem azért jött ide. –fűzte hozzá Rob.
- Valahol megható, hogy azt gondolod, neked mutogatom magam.
Mint hogyha egy picit is érdekelnél. –erre nem válaszolt, csak fogta a kaját,
és kiment vele.
- Bocs, nem tudtam. –kért elnézést Rob.
- Semmi baj, az ő élete rosszabb, hogy gyűlölködik. De az
kedves tőle, hogy észrevette a cipőmet. –nevettem fel.
- Tényleg ne foglalkozz vele, te legalább vitted valamire…
- Nézd, nem azért jöttem, hogy bizonyítsak bárkinek is. Csak
felemelem a középső ujjamat, és odamutatok mindenkinek, ha szükséges. –jegyeztem meg, mire hangosan
felnevetett.
- Te semmit sem változtál.
- És veled mi van?
- Hát, amit látsz. Itt melózom.
- Nem tanultál tovább?
- Nem. Pár év múlva majd átveszem apám autószervizét. Addig
itt dolgozom.
- Mindig is ment neked az össze- és szétszerelés.
- Nem mertem nagyobbat álmodni.
- Pedig álmodni kell. –tök jól
elbeszélgettünk. Megcsörrent a telefonom. –Igen? –vettem fel.
- 5 perc és itt vagyunk.
- Te jó ég. –néztem az órára. Nagyon elment az idő.
- Tudod, hová kell jönnötök?
- Igen. Gary megadta a címet.
- Más kérdés, hogy odatalálunk-e. –szólt közbe Bence.
- Akkor indulok én is. A ház előtt találkozunk. –raktam le.
–Ne haragudj, de most mennem kell.
- Jó, hogy találkoztunk.
- Igen, majd még összefutunk.
- Szia.
- Pá. –jöttem ki a Grillből, és autóba szálltam. Leparkoltam
a ház előtt, és a kerítésnek nekidőlve vártam őket. Elena még nem volt otthon,
de adott tegnap kulcsot, hogy be tudjanak újdonsült vendégeink költözni. Kb. 5
percet vártam rájuk.
- Á, szétültem a seggem. Nem érzem! –kiabált Bence.
- Szívem, itt szomszédok is vannak. –szóltam rá nevetve.
- Érdekel engem? –jött oda hozzám. –Szia. –adott puszit.
–Fasznak kell ilyen messzire menni.
- Aj, kussolj már. –szállt ki Kuczi is.
- Na, téged ki hívott? –fintorogtam rá.
- A bátyád. Fizet, hogy barátkozzunk veled.
- Ezt elvileg nem tudhatná. –nézett rá Bence.
- Kegyetlenek vagytok. –szontyolodtam el.
- Inkább adj egy kávét. –nyújtózott barátnőm. Bementünk, és
megmutattam nekik a szobájukat. A vendégszobát Bence kapta meg, Jenna szobáját
meg Kuczi. Lent a nappaliban ültünk és beszélgettünk, na meg kávéztunk. Azt hiszem,
ma túl sokat kávézgatok.
- Hová megyünk este? –kérdezte Bence.
- Grill?
- Az jó?
- Biliárdozhatunk.
- Más?
- Nincs.
- Akkor jó az. –nyitotta fel a laptopot.
- Semmi más? –kérdezte Kuczi.
- Ez egy kisváros. –jegyeztem meg. Nemsokára Elena is
hazajött. Kuczit ismerte, így csak Bencét kellett neki bemutatnom, de róla is
rengeteget hallott már. „Kisvárosi csill out nagyvárosi módra!!!” –írtam ki
facebookra, és jelöltem be két barátomat. Megbeszéltük, hogy nyolckor
találkozunk a Grill, én pedig leléptem átöltözni. Lezuhanyoztam, és felvettem
egy feszülős farmert egy sötétkék pólóval. Tornacipőt húztam, aztán már
indultam is. Ők már ott vártak rám. Bementünk, kikértük a szükséges kellékeket,
rendeltünk magunknak némi alkoholt is, majd játszani kezdtünk. Vagyis Bence és
Kuczi kezdett vérre menő csatába. Én a biliárdasztalnak támaszkodva álltam sörrel
a kezembe. Igazából beszélgetésnek nem lehetett nevezni, amit csináltunk közbe,
mert végig oltottuk egymást. Mikor kit, és mikor mivel. Már egy órája ott
voltunk, és én épp a cipőmön kezdtem tanulmányozni egy aprócska foltot, amit
otthon majd jól ki fogok sikálni. Nem is figyeltem, hogy miről megy a
beszélgetés.
- Takara. –szólt hozzám Kuczi.
- Hm? –néztem rá. –Az a csávó téged bámul elég látványosan a
pultnál. –mondta
- Hol? –fordítottam a pult irányába a fejem. Kol állt ott
egy pohár whiskyvel a kezében és rám mosolygott.
- Mi ez a fekete kabát rajta? –horkant fel Bence. –Habár, ha
jobban megnézem, az arca…
- Bence, hallja. –jegyeztem meg villámgyorsan, még épp
időben, hogy barátom ecsetelni kezdje makulátlan arcát.
- Miért ő is….? –kérdezte, mire én bólogattam, majd lehúztam
a maradék sörömet.
- Menj már oda. –parancsolt rám Kuczi. Mély levegőt vettem,
és ellöktem magam a biliárdasztaltól. Odasétáltam a pulthoz, hogy kérjek még
egy sört.
- Mi járatban erre? –néztem rá.
- Tudtam, hogy itt leszel.
- És mégis honnan?
- Facebook. –ivott bele az italába.
- Szóval rájöttél, hogy mi az. –gondolkodtam hangosan,
miközben a pultos odaadta a sörömet. Elemeltem a pultról, majd ismét a
sötétbarna szempárba néztem. –Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire minket?
Megijeszted a barátaimat.
- Először is nem titeket bámultalak, hanem csak téged.
–javított ki. –Másodszor pedig, menjünk játszunk egyet. –biccentett a biliárdasztalok
felé.
- Miből gondolod, hogy játszom veled?
- Ugyan már, ez csak egy játék. –nevetett fel.
- Ám legyen, de előre szólok, hogy fi fogsz kapni!
- Úgy, mint múltkor? –hajolt még közelebb hozzám, de
keményen álltam a pillantását.
- Rossz napom volt. –feleltem flegmán, majd elindultam a
biliárdasztal felé, közben intettem Kucziéknak. Kol követett, és a pultos utánunk
hozta a cuccokat. Gondolom megigézte, hogy tegye ezt. –Miért lógsz állandóan
rajtam?
- Mert olyan szórakoztatónak tűnsz.
- Persze. –ittam bele az italba.
- Kezdesz? –ajánlotta fel.
- Idősebbeké az elsőbbség. –nézegettem a körmeimet a csípős
megjegyzésem közben. Ő csak elmosolyodott, majd kezdett. A teli golyók közül az
egyik bement a lukba. Lökött még egyet, de az már nem jött neki össze.
Ráhajoltam az asztalra, és próbáltam beállítani a dákót a helyes irányba mm-re
pontosan. Ő közben mögém állt és rám hajolt.
- A csíkosat. –súgta. Amint leheletét megéreztem a nyakamon,
kirázott a hideg. Lassan felé fordítottam a fejemet, és észrevettem, hogy szája
vészesen közel volt az enyémhez. Ráadásul, amikor megéreztem átlagosnak
egyáltalán nem mondható illatát. Beletartott egy kis időbe, mire összeszedtem
magam.
- Na ne mond. –húztam fel az egyik szemöldökömet, és
suttogtam én is olyan halkan, szinte a szájába. Elmosolyodott, de egy cm-re se
húzódott volna hátrébb. Ránézett az ajkamra, és szinte ki lehetett olvasni a
szeméből, hogy ha most nem csinálok valamit ellene, akkor három másodpercen
belül történni fog valami. Visszarántottam a fejemet, és löktem. Talált.
Felegyenesedtem, és hátam az ő mellkasához ért. Arrébb mentem, hogy egy másik
szögből lökjek. Megint bement egy csíkos. –Mondtam, hogy veszteni fogsz.
–megint meglöktem a fehér golyót. Hallottam, hogy Kucziék rólunk beszélgetnek.
Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ha én is hallom, ő is. Elhibáztam.
- Azt hiszem elkiabáltad.
- Csak esélyt adok neked. –egyenesedtem fel és Kucziék felé
néztem.
- Érdekesek a barátaid. Amint nem vagy ott máris
kibeszélnek. –jegyezte meg, miközben lökött.
- Helyesbítek. Rólad beszélnek, és nem rólam.
- Csupán csak 4-szer hallottam a nevedet. –addig
szuggeráltam őket, míg végre felém nézett Kuczi. Felemeltem az egyik ujjamat,
és a fülem felé mutattam. Levette mi a szitu.
- Mindig elfelejtem, hogy hallják. –nézett Bencére barátnőm.
- Kit érdekel? –lökött Bence a dákóval. Most a holnapi
napról kezdtek el beszélgetni, én pedig visszanéztem Kolra. Már négy golyóval
kevesebb volt az asztalon. Letámasztottam a botot, és felültem az asztalra. A
fehér golyó mellettem landolt.
- Feladod? –egyenesedett fel, majd mellém állt.
- Nem szokásom.
- Azt gondoltam. –simogatta végig a karomat.
- Miért van az, hogy egyre undokabb vagyok veled, és erre te
egyre jobban nyomulsz?
- Szeretem a pimasz, kis, édes dolgokat. –vigyorgott, majd
arca ismét közeledett az enyémhez.
- Harapok. –figyelmeztettem.
- Tudom.
- Akkor tartsd is ehhez magad. –szálltam le az asztalról, és
megittam a sörömet.
- Kérsz még valamit?
- Nem. Holnap hosszú napom lesz.
- Kiírod megint facebookra?
- Mivel onnan tudod, hogy hol vagyok, ezért nem. –löktem a
dákóval.
- Fél percre olyan aranyos voltál. Most megint undokoskodsz.
–játszottunk tovább. Végül is én nyertem.
- Mondtam, hogy én nyerek.
- Csak előzékeny voltam, és hagytalak nyerni.
- Jaj, ne gyere már a lovagiassággal. –nevettem fel. Pár
másodperc múlva észbe is kaptam, és abba hagytam a nevetést. Elgondolkoztam,
hogy most komolyan ő nevettetett meg?! Az órámra néztem, későn járt. Hallottam,
hogy Kucziáék is azt beszélik, hogy menni akarnak. Rájuk néztem, majd vissza
Kolra.
- Most jön a „szerintem megyünk” mondat?
- Eltaláltad. De majd legközelebb talán megversz. –raktam le
a dákót az asztalra.
- Ez most egy ajánlat volt? –vigyorgott.
- Nem.
- Pedig nagyon úgy hangzott.
- További szép estét. –köszöntem el, és Kucziék után mentem.
Ahogy kiértünk Kuczi egyből megkérdezte.
- Ki ez a csávó?
- Kol. Róla meséltem.
- Szólhatnál neki, hogy szedje ki a szemöldökét, mert kezd
külön életet élni. –vágott közbe Bence.
- Cicám, ezt még mindig hallja. –figyelmeztette Kuczi.
- Faszomba már az összes vámpírral együtt. –káromkodott. Erre mi csak
hangosan nevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése