- Persze, hogy jók vagyunk. Voltak kételyeid? –kacarászott
Kuczi. Elena áradozni kezdett, de láttam, hogy barátnőm nem nagyon figyel a
beszélgetésre. Abba az irányba néztem, ahova ő. Damon állt ott, aki
folyamatosan mosolygott barátnőmre. Mit mosolygott, vigyorgott! Bocsánatot
kértem Elenától, és arrébb rángattam Kuczit.
- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?
- Mit? –intettem a fejemmel a vámpír felé. –Ja, miért is ne?
Tök jól néz ki.
- Ne már.
- Azért mert te koptatsz folyamatosan mindenkit, nekem nem
kell. Inkább menj vele szobára és ne engem piszkálj. –hagyott ott. Azt hiszem
egy picit az agyára mentem. A háttérben elkezdődtek az elektroswing számot, én pedig
megkerestem a kabátomat. Kifelé menet Bencébe botlottam bele.
- Csináljunk valamit. –dőlt rám.
- Fiúk kerítsek neked, vagy lányt? –nevettem fel.
- Mindkettőt.
- Egyszerre szeretnéd?
- Fiút. Szép fiúk vannak ebben a városba. Ott van Kuczi
kiszemeltje Damon, meg az öccse. Ő is nagyon jól néz ki. Na és a te csávód is
eléggé rendben van. Tényleg, hol van? –nézett körbe, de gyanítom, hogy kettőig
se lát már. –Jaj, de szép a nyakláncod. –vette szemügyre a munkáját. –Egy
zseni, aki ezt csinálta. –affektált. Felnevettem, megpusziltam az arcát, majd
magára hagytam szegényt. A kocsit otthagytam, hisz ittam, úgyhogy gyalog
indultam haza.
- Hé. –szóltak utánam. Megfordultam, az egyik
voltosztálytársam volt az.
- Szia Harry. –köszöntem. Ő volt a gimiben a focicsapat irányítója.
Még mindig jól nézett ki, bár nekem túl kigyúrt volt.
- Hova mész ilyen korán?
- Tudod sok energiába telt mindent megszervezni, úgyhogy
elfáradtam.
- Kár, hogy már mész. –végig nézett rajtam, majd folytatta.
–Jól nézel ki.
- Köszi, te is jól tartod magad.
- Hallod, Ronnienak holnap lesz a születésnapja és
meglepetés bulit csinálunk neki a Grillbe. Lenne kedved eljönni?
- Hát nem tudom. Nagyon rég beszéltem vele.
- Énekelhetnétek is neki. Mármint csinálhatnátok egy
rögtönzött koncertet. –mosolygott. Szerintem azt hiszi, hogy ő tesz nekünk
szívességet, hogy énekelhetünk.
- Az, az igazság, hogy vissza kell menniük a többieknek New
Yorkba, mert sok dolguk van. Meg máshol is énekelnek. –próbáltam elmagyarázni.
- Nem kell mindenki.
- Jó, de…
- Na! Ronniért... olyan jóba voltatok.
- Tudom, de én nem vagyok énekes, nem az én bandám. Én
szerkesztő vagyok.
- Sokat jelentene Ronnienak. –fogta meg a karomat. –Meg
nekünk is.
- Aha. –nyögtem ki. Most ez, komolyan kikezdett velem? Ránéztem,
ő pedig lassan elvigyorodott.
- Csinálsz ma valamit?
- Mondtam, hogy fáradt vagyok.
- Jaj, ez nem lehet kifogás! –nevetett fel, majd abbahagyta,
mert valaki elkapta a kezét. Hallottam, hogy Harry feljajdult.
- Innen átveszem. –mondta Kol.
- Ki vagy te? –ki akarta csavarni Kol kezéből a sajátját, ám
erre csak még erődsebben megszorította neki.
- Az, aki mindjárt feltépi a torkodat.
- Mi a halál van veled ember? –Kol összehúzta a szemeit. Egyből
tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, így a két fiú közé álltam.
- Elég legyen már. –erősen megragadtam Harry karját és
kirántottam a kezét a vámpíréból.
- Au. –kapott oda a kezéhez. Meglepődött, hogy milyen erő
lakozik bennem.
- Megkérdezted, hogy jövök-e, és én nem tudtam rá
válaszolni. Most pedig tűnj el, de nagyon gyorsan, mielőtt meggondolom magam. –igéztem meg. Miután elment,
én Kolra néztem dühösen. –Ezt miért kellett?
- Szívesen.
- Meg tudom védeni magam. Pláne Harry ellen.
- Gondoltam kedves leszek veled.
- Én ilyet nem kértem. És különben is mit keresel itt?
–mielőtt választ kaptam volna, folytattam mérgesen. –Komoly gondok lehetnek a
felfogásoddal. Miért nem hagysz már békén? Én nem egy játékszer vagyok,
világos? –szinte már kiabáltam.
- Oké. –mosolygott. –Nyugodj le.
- Nem nyugszom le. –indultam el. –Hagyj békén. –sietősre
vettem a tempót.
- Ahogy óhajtod. –bementem a házba és felbaktattam a
lépcsőn. Levettem a ruhámat, majd bevágtam magam az ágyba. Olyan mérges voltam,
hogy nem bírtam elaludni. Csak forgolódtam össze-vissza. Eddig viccesnek
tartottam, hogy mindig megjelent, de ez kezd egy kicsit sok lenni. Nem holmi
játékszer vagyok. Reggel magamtól keltem, és könyvet olvastam az ágyba. Kicsit
később felhívtam Kuczit. Hallottam a házban, hogy megszólal egy telefon. Nem
akárki telefonja. Felismertem barátnőm csengőhangját. Felkeltem az ágyból,
elindultam a csengőhang irányába, majd Damon szobája előtt álltam meg, és
benyitottam. Damon ott feküdt meztelenül a hasán, Kuczi pedig mellette feküdt,
és deréktól lefelé takarta csak a paplan. A szám is tátva maradt a képtől.
Damon álmosan felnézett rám.
- Nem mennél ki? –hunyorgott rám, majd visszahajtotta a
párnára a fejét. Még mindig nem tudtam felfogni a dolgot.
- Mi a franc van itt? –tettem fel a kérdést.
- Leraknád a telefont? –kérte Kuczi. Ekkor vettem észre,
hogy még mindig őt csörgetem, és zavartan nyomkodni kezdtem a telefonom.
- Kuczi… -nyögtem ki.
- Sziiiiiaaaaa! –szólalt meg hangosan. Kimentem a szobából,
le a nappaliba. Stefan ült a díványon, úgyhogy mellé ültem.
- Jó reggelt.
- Jobbat. –ültem le.
- Mi az?
- Kuczi Damon szobájában meztelenül fekszik. És ezt én
láttam. Sokkoltak a dolgok. Úgy álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség.
–dőltem hátra, de Stefan csak halványan elmosolyodott.
- Jól énekeltetek tegnap.
- Köszi, de most ez se érdekel. Ez a nő nem normális! –álltam
fel.
- Hova mész?
- Megölöm magam, hogy elfelejtsem ezt a reggelt. Beleégett
az agyamba a bátyád csupasz seggének képe. –hidegtől rázva visszafeküdtem az
ágyba, és próbáltam szép dologra gondolni. Tíz perc múlva Kuczi jött át magára
csavart takaróval.
- Tudnál adni valami ruhát?
- Hol a tied?
- A földön elszakítva. –vigyorgott.
- Szép vagy, mint a rózsaszál! –de megtettem, amire kért.
–Ez komoly? –kérdeztem üveges tekintettel a földet bámulva.
- Most mi van benne? Semmi. Jó volt. Sőt! Hallod…
- Nem érdekel! –emeltem fel egyik kezemet. –Egyáltalán nem
akarok hallani róla. –elnevette magát. Kiültem az ablakpárkányba és fejem
nekidöntöttem az üvegnek.
- Mi az? –fürkészte barátnőm arcomat, miközben öltözött.
- Semmi.
- Olyan nincs.
- Jó volt? –bár Damonról volt szó, mégis birizgált ott belül
a kérdés, hogy milyen lehet az ágyban. Kuczi egy hatalmasat bólintott. Nem
akarta, hogy az illető bármit is meghalljon a válaszából. –Jézus. Bocs, erre
mégse voltam felkészülve. –temettem arcomat a tenyerembe.
- Neked is kéne már valaki.
- Jó így.
- Frászt. –bokszolt bele a vállamba. –Egy jó szex kell neked.
- Hagyj!
- Mi van már veled? Te lettél Miss. Mélabú, vagy mi a frász?
Mi volt tegnap ez az elrohanás Takara? Nem vall rád! –kérdezte tőlem, én pedig
vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem, és elmeséltem mindent. –Hallod, azt
hittem, hogy ott helyben lesmárol a táncparketten.
- Nem, az kéne még.
- Aj, ne legyél már hülye. Bejön neked a srác!
- Dehogy! Csak idegesít. –erre csak lemondóan megrázta a
fejét.
- Ahogy ott álltatok, és néztetek egymásra. –emlékezett
vissza. –Mondott is valamit?
- Nem, csak nézett. Ez volt az egészbe a legfélelmetesebb,
hogy semmi nem történt.
- De hogy nézett?
- Nem tudom, olyan semmilyenen. Vagyis nyilván nem
semmilyenen, de nem láttam benne semmi fenyegetőt, meg azt a játékosságot se, ahogy
eddig rám nézett. Csak nézett.
- Olyan félelemkeltően?
- Nem. –ráztam meg a fejemet. –Nyugodt volt. Furcsa.
- Eléggé. –hallgatott el ő is erről. –Mi lenne, ha maradnánk
még? Vagyis Bencével beszéltük, hogy keddig maradnánk. Bejövős ez a hely.
- És akkor menjünk el Ronnie bulijára?
- Aha. –mosolygott Kuczi.
- Bencével mi van?
- Valószínűleg alszik. Vagy éppvkihányja a lelkét.
- De miért kell folyton ennyit innia? Hogy bírja ezt?
- Én nem tudom. –elmentünk a maradék cuccokért, és megkaptuk
a pénzt. Nagyon elégedett volt velünk a polgármesternő. Miután Bence magához
tért, átjött hozzánk a Salvatore házba, és egész nap az ágyon döglött. Este
leléptek készülődni, és én is így tettem. Arra a fekete, kis ruhácskára esett a
választásom, amit Kuczitól kértem még régebben kölcsön. Felvettem, és próbáltam hátul
megkötni a masnit, ám nem sikerült. A hajamat hagytam kiengedve, és fekete cicaszemeket
varázsoltam magamnak. Lementem a nappaliba, hogy megkérjek valakit, hogy kösse
meg a masnit. Damon épp ott állt a kandalló előtt, és piát töltött magának. Szó
nélkül elé álltam és hátamat mutattam neki. Szerintem még a hülyének is leesne, hogy mit
szeretnék.
- Mit óhajtasz?
- Kösd meg masnira. –fújtam ki a levegőt megjátszott
fáradsággal, ő pedig megtette, amire kértem.
- Szívesen.
- Pfff…
- Mit vétettem ellened megint?
- Megdugtad a barátnőmet. –fordultam felé. –És láttam, amit
soha nem akarnék!
- Ő is akarta.
- Örülök. –leültem a kanapéra és felvettem a fekete, masnis
magas sarkúmat. Ekkor Stefan jött le a lépcsőn és vette fel a bőrkabátját. –Te is jössz?
- Igen.
- De jó. Mehetnénk együtt. –örültem meg neki.
- Rendben.
- Én is jövök akkor. –jelentette ki Damon.
- Minek? Nem nyugdíjas klub lesz! Öreg vagy, és minden lében
kanál. –néztem rá.
- Mond ki ezt még egyszer, és feltépem a torkodat.
–fenyegetett meg.
- Íj, ez durva volt. –szisszentem fel, majd felpattantam.
–Mehetünk? –mosolyogtam Stefanra.
- Persze. –belekaroltam a karjába, és már ki is libbentünk
az ajtón. Beültünk a kocsiba, és ő gázt adott.
- Elena miatt jössz?
- Vigyázok rá. Amióta visszatértek Rebekahék, semmi és senki
nincs biztonságban.
- Azon csodálkoztam, hogy a tegnapi bálon semmi sem történt.
- Igen, elég nyugodt volt az este. –mire odaértünk a buli
már javában folyt. Bementünk, és körbenéztem. Kiszúrtam Kolt és Rebekaht a
pultnál. Komolyan mondom, nem is értem, hogy mi lett volna akkor, ha nem őt
látom meg elsőnek. Találkozott a tekintetünk, de nem mosolygott rám, csak
nézett egy ideig, majd visszafordult a húgához. Ekkor eszembe jutott, hogy
tegnap elküldtem a halálba. Valahogy bántott a viselkedése. Vágytam rá tudat
alatt, hogy megint levakarhatatlanul jöjjön utánam, és fűzzön. Az erős
szóváltásaink, egymás agyának húzása, és még sok apró mozzanat, mai ilyenkor
történik kettőnk közt. Kuczinak lehet, igaza van. Be kellene látnom, hogy
nagyon is tetszik, amit Kol eddig csinált. Tetszik, hogy csípősen odaszól, hogy
bármit teszek, ő ott van. Egy sötétszürke, hosszú ujjú felső volt rajta, amit
feltűrt, és egy farmer, a haja össze-vissza állt. Egyszerűen szívdöglesztően
nézett ki. Ahogy ott álltam egyedül, Ronnie észrevett, hamar mellettem termett,
felkapott és megölelt.
- Te jó ég, milyen rég láttalak Takara.
- Szia. Boldog születésnapot.
- De örülök, hogy itt vagy. –vigyorgott rám, majd egyáltalán
nem diszkrét módon, végignézett rajtam. –Hűha.
- Neked barátnőd van, nem? –nevettem el magam.
- Nézni szabad, nem? –nevetett ő is. –Egyedül jöttél?
- Stefan hozott el, de elvileg van itt két barátom New
Yorkból.
- New Yorkból?
- Kíváncsiak voltak a városra. –mosolyogtam.
- Egy táncra majd elkaplak. –kacsintott rám.
- Rendben. –hagytam ott, és megkerestem barátaimat. A pult
másik végében voltak, így odavergődtem hozzájuk.
- Csá. –köszöntött Bence.
- Azt hiszem, ma kegyetlenül be fogok rúgni. –könyököltem az
asztalra.
- Ő mindig ezt teszi. –mutatott Kuczi Bencére, aki erre
felemelte a középső ujját, és a lány felé tartotta. –Mi a baj? –hajolt közel.
- Békén hagy. Rám se néz. –súgtam neki.
- De ezt kérted tőle.
- Tudom, de zavar. –tátogtam már szinte, hogy biztosan senki
se hallhassa.
- Ááááááá! –kiáltott fel. –Tudtam! Annyira tudtam! Már az
elején tudtam!
- Jó, jó. Elég lesz.
- Mit tudtál? –hajolt oda Bence is.
- Kol. –suttogta neki is.
- Ja, tudom. Amikor ezek egy méternél közelebb kerülnek
egymáshoz, szinte felforr minden.
- Ők. –szólaltam meg. –Nem ezek, hanem ők.
- Jól van nyelvtantanár, ezen nem veszünk össze.
- Rövidet! –kiáltottam fel. –Szia. –fordultam a pultoshoz. –
Három vodka lesz. –kiadta, majd fizettem. Egymásra néztünk a srácokkal, majd
lehúztuk. –Figyelj, –hajoltam megint a pultoshoz. –Annyira aranyos vagy, hogy
még egy körre meghívsz minket. –igéztem meg. Megtette, amit mondtam, és én
vigyorogva fordultam az újabb adaggal barátaim felé.
- Ez tanítsd meg. –közölte Bence.
- Nem lehet. –vigyorogtam még jobban. Lehúztuk ezt is, majd
fancsalogva néztünk egymásra a borzalmas íze miatt. Ekkor megcsörrent a
telefonom. –Igen? Mi? –kiabáltam. Semmit nem hallottam. –Várjál. –kijöttem a
helyről.
- Magadtól nem hívnál fel? –kérdezte bátyám.
- Á, szia. Bulizunk.
- Részeg vagy?
- Még nem.
- Kikkel vagy?
- Kuczi, Bence, de itt van Stefan is.
- Egyéb vámpírok? –faggatott tovább. Kezdett nagyon
idegesíteni.
- Rebekah meg az öccse van még itt.
- Tartsd magad távol tőlük.
- Jaj, kit érdekelnek? Különben se zsarnokoskodjál.
- Nem zsarnokoskodok csak…
- Majd holnap hívlak. –nyomtam le. Tökömnek van kedve
végighallgatni a hülyeségeit. Visszamentem a többiekhez, amikor is megszólalt
egy elég jó szám, úgyhogy nem volt mit tenni, menni kellett táncolni. Hatalmas
pumpálásba kezdtünk, és a következő számot is végigugráltuk. Jó volt a
hangulat. Pár szám utána ismét rövideztünk. Bence rendelt koktélokat is.
- Fúj, hogy tudod azt meginni. –húztuk a szánkat Kuczival a
totem koktélra, ahogy mindig is szoktuk, ha ezt issza.
- Miért kell ezt minden egyes alkalommal megkérdeznetek?
–akadt ki. Körbetekintettem, és láttam, hogy Kolt megkörnyékezi az egyik csaj.
Az voltosztálytársam volt, Becky. Világ életemben egy hatalmas lotyónak tartottam,
olyan volt, mint Vicky. A focicsapat másik fele rajta ment át. Odajöttek hozzánk
a pulthoz, gondolom meghívatta magát egy italra.
- Helló. –köszöntem neki. Becky állt hozzám közelebb. Azt
hitte, hogy neki köszönök.
- Á, szia Takara. –villantotta rám a fogsorát. – Nem is
tudtam, hogy te itt leszel. –ezzel a mondatával nem is foglalkoztam, csak
elengedtem a fülem mellett. Még rá se néztem, csak dacosan Kolt fürkésztem.
Becky észre is vette, hogy nem méltatom, úgyhogy rendelt és visszament a
táncparkettre sértődötten.
- Mi a bajod? –kérdeztem komolyan.
- Teljesítem a kívánságod és békén hagylak. –mosolygott rám
csibészesen, majd ő is otthagyott.
- Au… -szólaltam meg.
- Hallod, ne foglalkozz vele. –simította végig a hátamat
Kuczi.
- Leoltott. –mutattam utána. Felé néztünk és láttuk, hogy
táncolnak. Becky karcsú, apró alkatával igyekezett a férfihez simulni, inkább
már dörgölőzni. Kol csak mosolygott rá, és hagyta, szemlátomást még élvezte is.
Bence is látta a jelenetet, úgyhogy gyorsan rendelt egy tequilát.
- Húzd le, mielőtt valakit kinyírsz itt helyben. –felemeltem
a poharat és már üres is volt. –Még kettő ilyen lesz. –intett barátom, majd kikapta,
amit kért. Az egyiket ő itta, a másikat én. –Még?
- Nem, így is szédülök már. –kapaszkodtam meg.
- Amúgy is olyan kisfiús feje van. –próbált vigasztalni Bence.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése