Erre mi csak hangosan nevettünk. Másnap ajtónyitásra
ébredtem, de nem mozdultam meg.
- Husi. –szólalt meg Kuczi.
- Hm? –mozdultam meg, mire leült az ágyra. –Te hogy jutottál
be? –fordultam felé. -És komolyan Husinak szólítottál?
- Az a rohadt helyes, fekete hajú, kék szemű csávó engedett
be.
- Damonra gondolsz? –néztem fel.
- Hát, ha őt úgy hívják.
- Úgy. –ültem fel. –Bence?
- Alszik. –ránéztem az órára, délelőtt tíz lesz pár perc
múlva.
- És te miért nem?
- Mert engem már hívtak a többiek, hogy mikorra érnek ide.
Azért van még dolgunk estig.
- Ne is mond. Azért nagyjából le kéne próbálni a dolgokat,
meg kipakolni, lepakolni, szétpakolni…
- A dalokat mindenképp. Gondolom, nem akarsz egy kis bakit
se.
- Hát nem. –nyújtóztam.
- Kol is ott lesz este?
- Igen.
- Áldásom adom rátok. –dőlt hátra az ágyon.
- Hagyjál már vele.
- De most miért? –előkapta a telefonját, és megmutatott egy
képet. Felültem, hogy jobban szemügyre vegyem. Én voltam rajta és Kol. Tegnap
esti kép, ahogyan a biliárdasztalnál állunk.
- Ezt miért is kellett? –néztem rá furcsán.
- Forrt a levegő.
- Meg a fejedben az agyvíz is. –adtam vissza neki a
készüléket.
- De ne mond, hogy nem néz ki jól?
- Persze, hogy jól néz ki Kuczi. De egy arrogáns, egoista
alak. Gary kinyírna, ha megtudná, ha összejönnék vele.
- Nem ezt mondtam.
- Ha szexelnék vele, akkor is.
- Gondolj bele, egy ősi vámpírral. Milyen király lehetne
már! Vagyis egy vámpírral. –rám nézett. –Jó maradj csöndbe, rájöttem időközben,
hogy te is vámpír vagy. Na, de tuti jó lehet vele. Van ott tűz! –áradozott
tovább, én pedig kikeltem az ágyból.
- Te vagy egy nagy tűz!
- Hány éves amúgy?
- Sok. -ásítottam egy nagyot. -Ezer legalább.
- Micsoda?
- Mondom, hogy ősi vámpír!
- Ezer éves.
- Túl öreg hozzám.
- Még nem láttam ilyen helyes ezer éves férfit –röhögött
fel. –Menjünk vásárolni.
- Estére kell ruha?
- Nem, arra van. Csak úgy menjünk el. Neked van estére ruhád?
- Igen.
- Mutiiiii. –pattant fel az ágyról. Megmutattam neki, ő
pedig elém tartotta vállfástól. –Ez jó.
- Szerinted Bence hozott nekünk valami meglepetést?
–kérdeztem reménykedve.
- Nagyon remélem. Különben minek jött?
- Láttál nála valamit?
- Nem. –szomorodott el.
- Megjött Benya. –szólaltam fel, majd közvetlenül, ahogy
befejeztem a mondatot, csöngettek.
- Azért ez elég ijesztő volt, remélem tudod.
- Amikor az ajtó elé ért káromkodott egyet. –nevettem fel,
majd igyekeztem lefelé, hogy ajtót nyissak neki. Mire leértem az ajtó már
nyitva volt, és kedves barátom Damonnel találta szembe magát.
- Helló. –köszönt Bence.
- Szia. –intettem neki és félrelöktem Damont. –Gyere be.
- Takara, mi van itt, játszóház? -kérdezte tőlem a vámpír.
- Megbeszélést tartunk.
- Öltözz már fel. –nézett végig rajtam Bence. –Emelet?
- Igen. –szóltam utána. –Baj? –fordultam vissza Damon
irányába, és kiskutya szemekkel néztem rá. –A te lelkeden száradna, ha nem
sikerülne jól az este. –futottam fel. Elővettük a zenelistát meg a kottákat.
- Takara, te is énekelni fogsz egy dalt. –jelentette ki
Kuczi.
- Én ugyan nem.
- De, igen.
- Mert?
- Mert, miért ne? –szólt közbe Bence is. –Valami egyszerűt.
Szép hangod van, jó lesz. Legalább lealázod a volt gimis osztálytársaidat.
- Nem tartom jó ötletnek. A gimis osztálytársaim meg cseppet
sem érdekelnek.
- Te lehet, hogy nem tartod jó ötletnek, de mi igen.
- Van más választásom? –sóhajtottam fel.
- Szerinted? –visított fel Kuczi.
- És melyik dalt szántátok nekem?
- Egy duettet, hogy ne érezd magad egyedül. Phillel
énekelnéd. –emelt fel egy kottát a sok közül, és odaadta nekem. –Ezt.
- Arról volt szó, hogy könnyű dalt!
- Hallottam múltkor a fürdőszobába, ahogy énekelted. Tök jó
volt. –biztatott Bence. –Phil hangjával kiegészítve tök jó lesz az egész. És ha
ezt megteszed, ajándékot kaptok.
- Tudtam! –kiáltottam fel diadalittasan.
- Mi szépet csináltál nekünk? –váltunk mindketten izgatottá
Kuczival. Bence a táskájáért nyúlt, és kivett belőle két piros dobozkát.
- Ezt neked, és ezt pedig neked. –nyújtotta át nekünk őket.
Felnyitottam a doboz tetejét, és szóhoz se jutottam. –Gondolom az a fekete,
csipkés Alexander Mcqueen lesz rajtad, amit a tavalyi Divathét afterpartiján viseltél.
–mosolygott rám.
- Igen, ez tökéletesen fog menni hozzá. –öleltem meg.
- Aztán kérem vissza, mert ti csak a marketinges babáim
vagytok. Ezeket el kell adnom.
- És mi lenne, ha sokszorosítanád őket, te agyatlan.
–kérdezte Kuczi.
- Az úgy nem egyedi. Ez a pláne benne, hogy egy van belőle.
Nem értetek ti ehhez. –intett le könnyedén minket. Kezembe fogtam a kottát, és
Kuczi segítségével kigyakoroltam a dalt. Mikor délben megéheztünk, úgy
döntöttünk, hogy rendelünk kaját. Két pizzával többet rendeltem, és letettem a
nappaliban lévő dohányasztalra.
- Fiúk, ez a tietek. –kiabáltam, és visszamentem
barátaimhoz. Délután háromkor kénytelenek voltunk abbahagyni a dolgokat, hisz
érkeztek a többiek. Kimentünk eléjük és gyorsan lepakoltak a motelbe, majd
kihordtunk mindent a helyszínre. Tök jó volt a díszítés, Caroline kitett
magáért. Mindenhol krémszínű szalagok, és virágok voltak. Az asztalokat ugyan
olyan krémszínű gyöngyöcskék díszítették.
- Az hogy lehet, hogy az ékszerekben is van krémszín, és itt
is?
- Összebeszéltem Carolinenal. –vigyorgott Bence. –Zseni
vagyok nem vitás.
- Az biztos. –öleltem meg. Egy-két dolgot elpróbáltak ott a
helyszínen. Természetesen a duettünket is átnéztük, de szerintem menni fog.
Amint visszaértem a házba, lerángattam a ruháimat, és zuhanyozni kezdtem. Gyors
zuhany után kilakkoztam világos barnára a körmeimet és felvettem a ruhámat.
Combközép fölé ért a vastag, fekete szaténból készült anyag és pánt nélküli volt.
Erre jött még egy réteg gyönyörű csipke. Kicsit hosszabb volt, mint a fekete
szatén, így combom közepéig leért a csipke, és kilátszott a combom. A ruha
szépen követte az alakomat, és a hátamnál volt egy mélyebb kivágás is, amit a
csipke szintén sejtelmesen elfedett. Kivasaltam a hajamat és felvettem a
krémszínű magas sarkúmat. A kis dobozhoz mentem, és kiszedtem belőle azt a
gyönyörű nyakláncot. Középen egy öt cm hosszúságú elefántcsont lapocska volt,
és oldalaiból egy fekete, vékony bőr, egy vékony csipkeanyag, és egy krémszínű
szatén anyag fonata adta a nyakláncjelleget. Mikor felvettem, ráfeszült a
kulcscsontomra. Ehhez tartozott egy gyűrű is. Belenéztem a tükörbe, és
elismerően bólintottam. Csak az ajtóba jutott eszembe, hogy az álarcom a
szobában maradt, így mint a rossz filmekben, vissza kellett futnom érte. Nincs
is gázabb a kétszer indulásnál. A polgármesternő hatalmas háza előtt, ahol meg
volt rendezve az esemény, felvettem az álarcot és a hátsó bejáraton bementem.
Már elég sokan voltak. Épp Phil énekelt egy számot, Kuczi pedig oldalt a
pezsgőjét itta. Egy vörös ruha volt rajta, amitől nagyon vadítóan nézett ki.
- Hol voltál eddig?
- Bocsi. –vakartam meg a fejemet. –Volt valami?
- Nem. Minden a terv szerint. Azt nem mondtad, hogy ilyen
sok ember lesz itt.
- Nem örülsz?
- Dehogynem!
- Van időm körülnézni?
- A következő számot Phil fogja énekelni. De utána a ti
duettetek jön.
- Helyes. –indultam el.
- Takara. –szólt utánam.
- Tessék?
- Kivételesen jól nézel ki. –kacsintott rám. Elnevettem magam,
majd most már tényleg elindultam tenni egy kört. Találkoztam Klaussal, vagyis erős
túlzás, hogy találkoztam vele, csak intettem neki. Ott volt Elijah is és
mindenki, akit ismerek. Úgy látszik, erre a bálra még mindig mindenki eljár.
Levettem egy pezsgőt a tálcáról, és a hatalmas virág mellé álltam a falhoz,
majd belekortyoltam.
- Ha nem tudnám, hogy maga vagy a pimaszság még Júliának is
néznélek. –szólalt meg Kol mellőlem. Lassan ráemeltem tekintetemet, ő is a
falnak dőlt, és pezsgőspoharát forgatta lassan a kezében. Fekete szmoking volt
rajta, de nem volt álarca.
- Hol az álarcod?
- Minek takarjam el az arcomat? –mosolygott rám, amit én
fáradt pillantásokkal nyugtáztam. Hihetetlen számomra, hogy mindig van egy
frappáns válasza a számomra. –Sose szerettem az álarcosbálokat. Ez a giccsesség
nem az én stílusom. Ugyan olyan, mit régen volt, talán csak a ruhák lettek
rövidebben. –magyarázta unottan, majd lassan végigmért tetőtől talpig kicsit
sem diszkréten. Hallottam, hogy Phil kezd el énekelni, amit dúdolni kezdtem.
–Szereted ezt a dalt?
- Igen. –mosolyogtam. –Most mennem kell.
- Ugyan hová?
- Azt hiszem, nem tartozik rád. –hagytam ott. Levettem az
álarcot, és ittam egy kicsit a vízből, ami ki volt készítve. Phil abbahagyta,
és én odaléptem hozzá. Ahogy a kezembe vettem a mikrofont, már izzadt is a
tenyerem. Elég sok ember pillantását éreztem magamon, de most már késő lenne
visszatáncolni. Meg nagyon ciki is. Elkezdték játszani a dalt, nyeltem egy
nagyot és vártam, hogy beléphessek. Elkezdtem énekelni szép finoman. Láttam,
hogy az emberek lassúzni kezdtek. Phil is elénekelte az ő részét, majd a
refrénnél hangosabban kezdtünk énekelni. Behunytam a szemem, hogy jobban
koncentráljak magamra. Egész jól sikerült felépíteni a dalt. Miután vége lett
Phil megsimította a karomat, majd finoman arrébb lökve jelezte, hogy menjek,
mert ő folytatná a koncertet.
- Nagyon jó volt. –ugrott a nyakamba barátnőm.
- Köszönöm.
- Tényleg nagyon jók voltatok. Olyan aranyos voltál ott
fent. –körbenéztem, és kiszúrtam őt. Ott állt még mindig a falnak dőlve, és
mosolygott. Nyilván barátnőm is észrevette, hogy őt nézem. –Nem mész oda? szerintem azért néz.
–mikor meglátta arcomat, folytatni kezdte a szövegelést. –Ne csináld már.
–karon fogott, és odasétált velem. Na jó, inkább odarángatott. –Ha ő ekkora
bunkó, hogy nem mutat be, akkor majd én bemutatom magamat. –nyújtotta ki a
kezét illedelmesen. –Réka Müller vagyok.
- Kol Mikaelson. –hajolt a kezéhez finoman, majd egy puszit
lehet rá. És ekkor olyan történt, ami ritkán fordult elő Kuczival. Ha bárki más
figyelne most bennünket, valószínűleg azt gondolná, hogy a fényviszonyok miatt
tűnik úgy, hogy elpirult, de nem. Finoman megköszörülte a torkát, és inkább
kinyitotta a száját.
- És milyen újra élni? –próbált visszatérni a harsány,
tiszteletlen barátnő szerepébe.
- Kuczi. –néztem rá riadtan. Nem tudom mi ütött belé, honnan
ez a vakmerőség? Kol itt helyben simán letéphetné a fejét, még mielőtt
nyikkanni tudna.
- Csak egy évszázadról maradtam le. –mosolygott Kol Kuczira.
Lassan kifújtam a levegőt, a válasza hallatán. Úgy látszik ma Kol nincs kártevő
kedvében. A háttérben elkezdődött egy újabb dal.
- Na, táncoljatok. –hagyott ott minket mosolyogva. Kol felém
nyújtotta a kezét illedelmesen.
- Nem képzeled. –húztam el a számat.
- Tudod Takara, azért van egy határ. Biztos át óhajtod
lépni? –vigyorgott rám gonoszan.
- Csak, mert imádom ezt a számot. –közöltem flegmán, majd
elfogadtam a kezét. Elléptünk a faltól, és magához húzott, hogy táncolni
kezdhessünk. –Elég gáz, hogy megfenyegeted a táncpartnereidet. –morogtam halkan.
- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. –kezdte, de én nem
reagáltam semmit erre a témára.
- Bocs a barátnőm miatt. Nehéz esett. Bár jó embernek
mondom… -motyogtam el a végét.
- Hol az álarcod?
- Problémát jelent a számodra, hogy nincs rajtam? –húztam
fel az egyik szemöldökömet.
- Nem. Legalább látom az arcod. –húzott magához még
közelebb.
- Ne is próbálkozz.
- Pedig tegnap is olyan jól elvoltunk.
- Az csak a véletlen műve volt. –jelentettem ki, mire ő
elnevette magát.
- Hogyne. –vége lett a dalnak, és mi egyhelyben álltunk.
Barna szemeivel az enyéimet fürkészte, de arcával egy mm-t se hajolt közelebb,
és szorításából sem engedett. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de
amikor felocsúdtam, rekedtes hangon sikerült csak megszólalnom.
- Mennem kell. –vettem le a válláról a kezem, és
megigazítottam a hajamat, csak hogy valami pótcselekvést csináljak.
- Rendben. –ezen a kijelentésén meglepődtem, hiszen egy
csípős megjegyzést vártam volna inkább tőle. Nem is tudtam nagyon hová tenni se
a válaszát, se az előző cselekvését. Sarkon fordultam, és igyekeztem minél
messzebb kerülni tőle. Biztos voltam benne, hogy elpirultam. Gyors léptekkel a
női mosdóba mentem, hogy felfrissítsem magam. Megengedtem a csapot, és óvatosan
megmostam az arcomat, ügyelve a sminkemre.
- Szia Takara. –jött be Caroline is a helyiségbe. –Meleged
van?
- Nem, vagyis de. –gondolkoztam el.
- Baj van?
- Dehogy is, csak izgulok, hogy jó legyen minden a zenével.
–füllentettem.
- Ó, ne aggódj, szerintem minden elvárást felülmúltatok.
Nagyon szépen énekeltél te is. Nem gondolkoztál azon, hogy te is belekezdj ebbe
komolyabban?
- Nem lehet.
- Mert?
- Ha netán ismertebb leszek, esetleg befutok, akkor 5 év
múlva is ugyan így fogok kinézni. Elég feltűnő lenne.
- Igazad van. Ne haragudj.
- Ugyan már. –mosolyogtam rá, majd kijöttem a mosdóból.
Megszomjaztam, úgyhogy pezsgőt akartam keríteni magamnak. Kiszúrtam egyet a
tálcán. Érte nyúltam, ám valaki megint elhappolta előlem. –Nem unod még ezt?
–förmedtem rá.
- Csak nem deja vu-d van? –kérdezte mosolyogva. Kivettem a poharat
a kezéből és belekortyoltam.
- Ezt már lelőtted. Unalmas!
- Gondoltam megismétlem, hátha elmosolyodsz.
- Mosolygok én a nélkül is, csak nem rád. –válaszoltam
flegmán. Közelebb lépett, és megérintette egy pillanatra a vállamat. –Nem
szállsz végre le rólam? –kérdeztem mérgesen. Komolyan kezdett kicsit dühíteni.
- Nincs kedvem. Unalmas ez a bál. Lépjünk le. –ajánlotta.
- Nem lehet. De keres valakit, bűvöld el azzal a hatalmas
egóddal, és biztos ledobja a bugyiját.
- Miért, te ledobnád?
- Kicsit se bűvöltél el.
- Ezt nem mondod komolyan, igaz? –mosolyodott el lassan és
még közelebb hajolt.
- Azt hittem, hogy erkölcsös nevelést kaptál…
- Arra célzol, hogy tiszteletlenség ilyen kérdést feltenni?
–vigyorgott tovább fáradhatatlanul.
- Eléggé. –húztam le a pezsgőmet, majd az üres poharat a
kezébe nyomtam. –További szép estét. –fordultam meg otthagyva őt. –Kuczi.
–szólítottam meg a barátnőmet.
- Tessék? –pördült felém vidáman.
- Szerintem én megyek. Meglesztek, nem?
- Meg, de baj van?
- Nem, csak… -akartam volna folytatni, csak eszembe jutott,
hogy hallhatja. –Tudod.
- Ja, aha! –értette meg. –Jól van, ha elfáradtál, akkor
menj. Ekkor Elena lépett oda hozzánk mosolyogva. –Nagyon jók vagytok.
- Persze, hogy jók vagyunk. Voltak kételyeid? –kacarászott
Kuczi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése