22. fejezet

- Elviszlek oda.

- Jó.

- Jó? Csak ennyi? –tett le a földre.

- Most mi a bajod?

- Nem is ellenkezel?

- Te akartál bulizni, akkor tessék, bulizzunk. –vettem fel a bőrkabátomat. Kijöttünk a hatalmas bérházból, és Kol az első szembejövő ember elé állt.

- Van kocsid? –kérdezte.

- Igen. –válaszolta gyanakodva a férfi. A vámpír megragadta a vállát, és mélyen a szemébe nézett.

- Akkor mond meg, hogy hol parkolsz, és add oda a kulcsot. –igézte meg. A férfi engedelmesen válaszolt, majd egy újabb igézés árán, már el is felejtette az iménti incidenst.

- Ez is meg van. –nyugtázta elégedetten Kol a történéseket, majd odadobta nekem a kulcsot. –Te tudsz vezetni, nem?

- Igen. De van saját kocsim is. –tört elő belőlem a lelkiismeret. Hirtelen előttem termett, és rám mosolygott.

- Annyira jó voltál az előbb. –simította végig az arcomat. –Ne most rontsd el, jó? –adott egy puszit az arcomra, és elindult a kocsi irányába. Mikor beértem, megragadtam a karját.

- Nem tudok vezetni, berúgtam. Szédülök. –mélyet sóhajtott, majd pár perc múlva már egy „sofőrrel” ültünk a kocsiba és haladtunk New Orleans felé. Már vagy egy órája utaztunk, és baromira éhes voltam. Nem könnyítette a dolgomat, hogy volt egy sofőrünk, akinek hallottam verni az ütőerét. Szinte megrészegített ez a hang. Elkezdtem bámulni a tarkóját.

- Ess neki. –simította végig az arcomat Kol. Nagy nehezen elkaptam a férfiról a tekintetemet, majd Kolra emeltem.

- Nem lehet.

- Takara, ne küzdj a saját természeted ellen.

- Te gonosz vagy.

- Te is az vagy.

- Nem, én nem vagyok! –kiáltottam fel.

- Ezért kedvellek, mert az vagy, csak olyan aranyosan csapsz be mindenkit.

- Én senkit sem csapok be. –kértem ki magamnak. Ám hangom egyáltalán nem volt kemény és határozott. Közel hajolt hozzám, és állam alá tette kezét. –Ugye nem fogsz megigézni? –riadtam meg.

- Nem terveztem. –nevetett fel hangosan. –Tudod mit, azt csinálsz, amit szeretnél. Ha éhezni akarsz, akkor éhezz. –dőlt vissza vigyorogva. Éreztem, ahogy a vágy át akarja venni az agyam felett az irányítást. Most már nem finom háttérzajként hallottam az ütőere dobolását, hanem hangosan zúgott a fejembe. Szinte éreztem a vér ízét a számban. Elképzeltem, ahogy ajkaim a finom bőréhez érnek, és én sebészi pontossággal az artériájába mélyesztem fogaimat, hogy lassan és érzékien szívhassam azt a finom nedűt, ami után már minden porcikám epedezik. Előrehajoltam, és félresimítottam kabátját, hogy szabaddá tehessem nyakát. Lassan végignyaltam a nyakát, majd megharaptam. Ahogy szívni kezdtem a vérét, bizseregni kezdett mindenem. Lehunytam a szemem, és átadtam magam az élvezetnek, nem figyelve arra, hogy mennyit is szívok ki belőle. Kol hangja térített magamhoz.

- Elég lesz. Valakinek vezetnie kell még. –szavai eljutottak a fülemhez, de nem érdekeltek, én szívtam tovább. –Le kellene állnod. –ért hozzám. –Takara. –rántott el, de én vissza akartam mászni áldozatomhoz. Ekkor hihetetlen erővel az ülésbe passzírozott a nyakamnál fogva. Rám mászott, és nem eresztett. Ahogy ott sziszegtem, és vicsorogtam rá, úgy nézhettem ki, mint egy állat, hisz még a fogaimat se húztam vissza. Így tarthatott percekig, míg nem nyugodtam meg.

- Gyűlöllek. –suttogtam.

- Ezért a látványért érdemes volt ennyit várnom. –csókolt meg hirtelen, majd egy pillanat múlva már újra mellettem ült, de azt az átkozott vigyort nem mosta le a képéről.

- Akarok még. –morogtam.

- Akkor megállunk egy kocsmánál. –szólt sofőrünknek Kol. 10 perc telhetett el, amikor egy benzinkút mellet találtunk egy kis bárszerűséget. Bent a bárban homályos lámpák égtek, és furcsa zene szólt. –Tetszik valaki? –súgta nekem Kol.

- Ő. –néztem a vékony, szőke csapos lányra. Hófehér bőre volt, és ujjatlan pólót viselt. - Jó választás. Kérjünk tőle valamit. –felültünk két székre, majd végre odajött hozzánk a lány.

- Egy gintonikot szeretnék. –mosolyogtam halványan a lányra.

- És neked mi lesz? –kérdezte Kolt is. Ő is rendelt, majd otthagyott minket. Két percre rá egy fiatal nő lépett közénk, és Kol felé fordult.

- Meghívhatlak valamire szépfiú? –ahogy meghallottam ezeket a szavakat, minden porcikám megfeszült, és semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy eltörjem a nyakát ennek a riherongynak. Elkaptam a kezét, és magamhoz húztam.

- Nem tudom feltűnt neked, hogy itt ülök?  –szorítottam meg hihetetlen erővel a karját, majd megigéztem, hogy tűnjön el.

- Ejha. –vigyorgott Kol.

- Te meg kapd be.

- Valld be, hogy ez a semmit sem érzek irántad színjáték már nem működik. –hajolt közel hozzám. –Felesleges tovább csinálnod.

- Befejezted? –nyúltam az italomért, hogy lehúzzam. Ahogy belekortyoltam a ginbe, hihetetlen erős maró érzést éreztem a torkomon. Szétmarta az egész ital a torkomat, és fuldokolni kezdtem. Mire észbe kaptam a pultos lány, és egy másik fickó karót ragadt, és nekem támadt. A csávót kivédtem, de a lányt nem. Nem lehetett valami tapasztalt vadász, mert a hasamba szúrta a karót, nem pedig a szívembe, de pechemre másik kezével egy injekciós tűt szúrt belém. Az izmaim ernyedni kezdtek, éreztem, ahogy kimegy belőlük minden erő. Szédültem és homályosan láttam. Mikor a férfi újra támadásba lendült, Kol az utolsó percben mögötte termett, és kitépte a szívét, majd a földre dobta. Megragadta a derekamat, és pillanatok alatt a kocsinál voltunk. Fogalmam sincs mi történt ez után, mert elvesztettem az eszméletemet. Arra keltem fel, hogy a napfény az arcomat süti. Világos volt minden, és puha. Lassan kinyitottam a szememet, és felültem. Egy hatalmas ágyba voltam. Minden fekete és aranyszínű szaténból volt körülöttem. A párnák, az ágynemű, sőt még a lepedő is. A hasamon lévő seb teljesen begyógyult, ám ruhámon ott tátongott egy elég nagy lyuk. Mikor körbenéztem egyből feltűnt, hogy egy szállodába lehetek, ám Kolt sehol sem láttam. Mire kiszálltam az ágyból, az egyik ajtó kinyílt, ám nem az lépet be rajta, akire számítottam. Egy magas, duci lány volt, olyan egyenruhában, amit a szobalányok szoktak viselni.

- Mr. Mikaelson utasított, hogy szóljak önnek, ha ő nem érne addig vissza, míg ön magához tér, hogy fürödjön le, és táplálkozzon. –mikor a mondanivalója végére ért, a nyakához nyúlt, elhúzta a gallérját, és finoman félre biccentette a fejét. Erre teljesen lefagytam. Majd mikor felocsúdtam, hihetetlen düh töltött el Kol iránt. Tudta nagyon jól, hogy nem iszok emberekből, mert nem tudok leállni. Erre itt hagy egyedül egy fiatal nővel éhesen. Nem tudtam mitévő legyek, percek telhettek el úgy, hogy ledermedve álltunk egymással szemben. Végül győzött bennem az éhség, lassú léptekkel elé sétáltam, és végigsimítottam a nyakát. Ekkor eszembe jutott, hogy ennek a lánynak családja van, és nem vehetem el az életét. Visszahúztam a kezemet remegve, megálljt parancsolva magamnak, ám folyton dübörgött az agyamba a szívverésének páratlan muzsikája. Minden egyes ütemmel közelebb kerültem ahhoz, hogy megfeledkezzek emberségemtől. Behunytam a szemem, mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak. A testem egészében remegni kezdett a vér után. Mikor újra kinyitottam a szememet, tudtam, hogy elbuktam. Olyan erősen és vadul ugrottam a lányra, hogy ő elvesztette az egyensúlyát, de én megtartottam. Mennyei érzés töltötte el minden porcikámat. Tudtam, hogy ha ilyen tempóval szívom őt ki, akkor nem sok van már hátra, de nem bírtam elválasztani az ajkaimat ütőerétől. Amilyen vadul szívtam, az egész válla és ruhája véres volt már. Elkezdtem mondogatni magamnak, hogy csak még egy kortyot, csak még egy kortyot… De nem tudtam az „utolsó” korty után abbahagyni. Még kellett egy utolsó, és egy az utáni is. Minden erőmmel küzdenem kellet, hogy abbahagytam. Elengedtem, és a lány összerogyott a földre, eszméletét vesztve. Lehajoltam, és megnéztem a pulzusát. Alig vert neki, de nem halt meg. Felegyenesedtem és a szembe lévő tükörben láttam, hogy szemeim sötétek voltak, és az alattuk lévő szürke erek kezdtek eltünedezni. A szám egészen az államig véres volt. Lenyaltam az ajkaimról a meleg vért, és megkerestem a fürdőt. Ledobtam a földre a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. Percekig álltam csöndben és hagytam, hogy a vízsugár verje a fejemet. Azon kaptam magam, hogy vigyorgok, mint a vadalma. Úgy látszik Kol tényleg nincs jó hatással rám. Bekentem magam szappannal, majd miután azt is lemostam magamról, elzártam a vizet, és kimásztam a kádból. Ekkor ajtónyitást hallottam. Magamra csavartam egy hatalmas fehér törülközőt és kimentem a helységből, hogy megnézzem ki jött. Most már ő lépett be az ajtón, és végignézett a földön fekvő lányon, majd rám emelte barna szemeit.

- Jól laktál? –kérdezte mosolyogva.

- Hol voltál? –fontam magam elé a karjaimat.

- Hoztam neked ruhát. –meglóbálta a szatyrokat a kezében.

- Hol vagyunk? –tettem fel eltökélten az újabb kérdésemet.

- New Orleansban. Nem néztél ki az ablakon?

- Odáig… - megköszörültem a torkomat és még halkabban motyogtam. –nem jutottam el még.

- Komolyan? –nevetett fel, ledobta az ágyra a zacskókat, majd előttem termett. –Akkor eddig mit csináltál? –kérdezte vigyorogva.

- Fürödtem. –néztem rá dacosan.

- Jól laktál? –tett fel még egyszer az első kérdését.

- Fogjuk rá.

- Az egész napot átaludtad. Már 6 óra múlt.

- Elmegyünk valahova?

- Persze, hisz bulizni jöttünk, csak te beájultál. –mélyet sóhajtottam, és úgy döntöttem, hogy erre a csípős megjegyzésre inkább nem válaszolok.

- Menj, fürödj le. –utasítottam, mire lenevette magát, de bement a fürdőbe. Pár perc múlva hallottam, ahogy elkezd folyni a víz. Odamentem az ágyhoz és kivettem a zacskókból a ruhákat. Az első zacskóban fekete fehérnemű volt, amibe rögtön bele is bújtam. A puha anyag tökéletesen passzolt rám. A következőbe egy rövid, fekete szoknya, egy fehér topp, és egy rövid farmermellény volt. Egy másikba pedig egy világosbarna, bőrből készült, magas sarkú bokacsizma. A többiben férfiruhák voltak, gondolom Kol vett magának is. Mire belebújtam a ruhákba, megszárítottam a hajamat, és sminkelni kezdtem ő is végzett a zuhanyzással. Kijött a fürdőből egy szál törülközővel a derekán, én pedig a tükörből néztem vonzó alakját. Megállt az ágy mellett, és a többi zacskóból kivette az ő ruháit, majd rám nézett, én pedig elkaptam a tekintetemet, és folytattam a sminkelést. Ő belebújt a bokszerébe, és a farmerbe, majd letépte róla, az árcédulát. –Köszönöm a ruhákat. –jegyeztem meg mellékesen. –Honnan tudtad a méretemet?

- Az évek és a tapasztalat. –kacsintott rám.

- Bunkó, paraszt. –suhogtam az orrom alatt, majd folytattam a szempillaspirállal való merényletet a pilláim ellen. Ő eltüntette addig a szobalányt a szobából. Végül a táskámban talált vörös rúzzsal kikentem a számat, és beleborzoltam a hajamba.

- Kész vagy? –kérdezte.

- Igen. –álltam elé. Végignézett rajtam, majd az egyik hullámos hajtincsemet vette két ujja közé. –Ha nem vasalom ki, akkor ilyen. –mondtam gyengéden, de hogy miért, és hogy miért ilyen hangsúllyal, arra nem tudom a választ.

- Tetszik. –közölte, majd egy fekete, egyszerű kalapot tett a fejemre. –Mehetünk?

- Igyunk valamit. –suttogtam, majd kimentünk a hotelből. Sorra jártuk a bárokat, és eközben két dolgot tettünk. Lerészegedtünk, és Kol mesélt nekem a régi New Orleansról. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen nyitott volt felém, és hogy ennyit mesélt. Hihetetlen jól éreztem vele magam. Épp kijöttünk egy bárból, hogy átmenjünk egy másikba. Belekaroltam, és közelebb húzódtam hozzá, mert nagy volt a tömeg. Persze, nagy volt a tömeg... Ez jó indok lenne, ha be akarnám csapni magam. Ő mosolyogva rám nézett, és felhúzta a szemöldökét.

- Csak nem félsz, hogy elveszel? –kérdezte gúnyosan.

- El is engedhetlek. –sértődtem meg rá, amiért így kezelte közeledésemet, és már lazítottam is a fogásomból, hogy eltávolodjak tőle, de ő megállt és magához húzott. Arcunk pár centire volt egymástól.

- Hihetetlen vagy! –mondta halkan, és hangjából az őszinteség csillant ki.

- Tudom. –néztem vissza dacosan, majd hirtelen ötlettől vezérelve, magamhoz rántottam, és megcsókoltam. Miután elengedtem tovább sétáltam, de ő még mindig ott állt. –Na mi van, nem jössz? –fordultam vissza a fejemmel, majd bementem egy kapun. A belső udvarra érve sok embert láttam táncolni. Dübörgött a zene, és vérpezsdítő volt a hangulat.

- Jó választás. –ért utol, majd átkarolta a derekamat, beljebb húzott. –Kit szeretnél?

- Őt! –választottam ki egy magas, izmos, fiatal férfit, aki pár korabeli sráccal bulizott. –Te?

- A lány a falnál. –biccentet egy sötétebb rész felé, ahol szomorúan, és lesütött fejekkel állt a Kol által kiválasztott lány. –Na, akkor menjünk. –indult el, de én elkaptam a karját, és visszarántottam.

- Mi lesz, ha nem bírok leállni? –riadtam meg hirtelen a gondolattól.

- Semmi baj nem lesz.

- De nekem igen.

- Drágám, ha le akarsz állni, akkor le is tudsz. –adott a számra egy puszit, majd két pillanat múlva, már sehol sem volt. Vettem egy mély levegőt, és a fiúk mellé keveredve táncolni kezdtem. Az agyamat elöntötte az adrenalin, és elnyomott vadász ösztöneim feltörtek nagyon mélyről. Olyan öröm árasztott el, amit ritkán érez bárki is. Finoman közeledtem feléjük, hogy becserkészhessen a srácot. Természetesen észrevett, és mellém lépett. Kezeit a derekamra tette, én pedig felé fordultam, és egy mosollyal köszöntöttem. Táncoltunk pár percig, majd mélyen a szemébe néztem, hogy megigézhessem.

- Éhes vagyok. –jelentettem ki. –Nem fogsz kiabálni, sőt jól fog neked esni.

- Jól fog esni. –ismételte meg mély, dörmögő hangján, majd közel hajolt hozzám, és én a nyakába harapva, belemélyesztettem a fogaimat. A vér íze átjárta az egész testemet. Hatalmasakat kortyoltam belőle. Éreztem, ahogy kezd lelassulni a vérkeringése, és egyre nehezebb szívni a vérét. Nem tudok leállni! „Drágám, ha le akarsz, akkor le is tudsz.” Visszhangoztak a fejembe Kol szavai. Nagy nehezen, elhúztam a fejemet, majd visszahajolva, a kiserkent vért, még lenyaltam nyakáról.

- Köszi. Most pedig menj vissza a barátaidhoz, mert én itt sem voltam. –hagytam ott őt, és egy másik sráchoz léptem, akinél ugyan ezt eljátszottam, csak nem a nyakából ittam, hanem a csuklójából. A két fiú vérében lévő alkohol még jobban fejbe vágott. Kicsit tántorogva mentem a harmadik fiú felé, amikor is Kol elém lépett. –Útban vagy. –jelentettem ki.

- Ennyire belejöttél? –vigyorgott ám, de én a mögötte lévő fiút néztem.

- Mondom, állj el…félre. Na, félre. –mondtam totál részegen.

- Mára elég. –közölte hidegen.

- Nem. Ő még kell. Utána talán…

- Holnap is van nap.

- Nem. –morogtam, és ki akartam kerülni, de elém lépett. –Ne akard, hogy megverjelek. –néztem rá fenyegetően, de ő csak kinevetett. Olyan düh lett úrrá rajtam, hogy remegni kezdtem. Ő ezt észrevette, mert szó nélkül kihúzott a bárból, és magához szorítva elindult velem visszafelé. Én kirángattam a kezei közül magam, és visszaindultam, de utánam kapott. Félútig ezt játszottuk, majd belefáradva, hagytam, hogy hazahúzzon. Nekitámaszkodtam a liftben a falnak, és pimaszul odaszóltam. –Féltékeny vagy?

- Ugyan mire? –nevetett fel, és vészesen közel lépett hozzám. –Amit a mai nap tettünk, azt még örökké megtehetjük. –kinyílt a lift ajtaja, és otthagyva engem bement a szobánkba. Én utána siettem, és mire beértem, már cipő nélkül a hatalmas üvegablak előtt állt, és nézte a pezsgő várost. –Mit ne mondjak, nehéz veled. –jegyezte meg.

- Te akartál megismerni. Egy szavad sem lehet. –levetkőztem bugyira, és mögötte teremve, átöleltem hátulról. –Tudod, mi lenne még ebben a napban jó? –ő eközben hátrafordult, és látta, hogy szinte semmiben simulok hozzá. Teljesen felém fordult, én meg lassan levettem róla a dzsekijét.

- Vannak tippjeim. –vigyorgott rám, és megcsókolt. Megragadta erősen a csupasz derekamat, és felemelt. Én a lábammal átkulcsoltam őt, és megindultunk az ágy felé. Ledobott rá, és fél pillanat alatt megszabadult a ruháitól. Én is így tettem azzal az egyetlen ruhadarabbal, ami még rajtam volt. Rám mászott és folytattuk azt, amit elkezdtünk.

21. fejezet

- Induljunk. –adtam ki a parancsot. A bejáratnál egy autó várt, ami elvitt minket a helyszínre. A szőnyeg elejénél megállt a sofőr, és kiszállt, hogy ajtót nyisson nekünk. Rengeteg fotós állt ott. A kocsiajtó kinyílt és vakuk százai égette immár a retinámat. Kecsesen kiszálltam, és intettem egyet, ezzel üdvözölve a fotósokat. Kol is kiszállt, az autó pedig elhajtott. Elindultunk szépen, lassan egymás mellett. Másképp nem is tudtam volna menni, hiszem a ruha úgy be volt szűkítve, hogy csak aprókat tudtam lépni. Ő felvette a bájmosolyát, ami, valljuk be roppant szexis. A táv közepénél találkoztunk Natetel, aki hozta a formáját, és szóval tartott egyszerre 4 riportert. Mikor meglátott abbahagyta a mondanivalóját, és nem érdekelte, hogy épp egy mondat közepén járt.

- Ejha. –szólalt fel és odasietett hozzánk. –Drágám, ez gyönyörű. –adott két puszit az arcomra.

- Köszönöm, de egy Mcqueennek jobban örültem volna.

- Csapán csak hatan viselik az ő kollekciójának egy-egy darabját jelen pillanat.

- Ó…

- Gondoltam elég érett vagy már ehhez. –ránézett Kolra. –Tökéletes. –vigyorgott rá. Több fotós is elkezdett fotózni minket Natetel. –Mosolyogj. –adta ki nekem a parancsot, és befordított feléjük. aztán engem kezdtek el fotózni. –Menj oda, és válaszolj nekik valami frappánsat. –tolt előrébb. Léptem párat, és már a riporterek előtt találtam magam.

- Gyönyörű, nemde? –fordult Kol felé Nate, aki le nem vette rólam a szemét.

- Az.

- Hogy is hívnak?

- Kol. –adott tömör választ.

- Igazán mázlista vagy. –nézett végig Nate Kolon. Ő egy pillanatig a férfire nézett, majd vissza rám.

- Hát még ő. –mosolyodott el halványan. Eközben engem kérdésekkel bombáztak.

- Takara, mit gondol arról, hogy sokak szerint ez a magazin már csak egy sznob dolog. A legdrágább összeállítások jelennek meg, ami a jelenlegi gazdasági állapot miatt a legtöbb embernek kivitelezhetetlen.

- Nos, azt gondolom, hogy a Vogue még ebben a nehéz helyzetben is hiteles tud maradni. Nem hiszem, hogy ez a rengeteg munka, már csak rongyrázás lenne. Még mindig azzal büszkélkedhetünk, hogy meg tudjuk tartani a hitelességünket, hiszen tényleg a legfrissebb divatot mutatjuk. És ha a legfrissebb divat ilyen, akkor nem fogunk mást mutatni.

- Mi a véleménye az idei kollekciókról, ami a bemutatókon lesz látható?

- Érdekes lesz mindenképp. Sok kollekció visszatért ahhoz a jellegzetességhez, amivel híressé vált. De többet nem nagyon szeretnék erről mondani.

- És melyik a kedvenc kollekciója?

- Nehéz a döntés, és ezt nem csak azért mondom, mert ez így illik. Van jó pár kollekció, amik levettek a lábamról. De ha választani kéne, talán idén a Diort mondanám.

- Gyönyörű ez a fehér ruha, mondanál pár szót róla?

- Egy Chanel darab. Nagyon megtetszett, hogy ennyire egyszerű, és mégis csodaszép. Ezt a színt még sosem hordtam ilyen körülmények közt, szóval én is debütálok, akár csak a kollekciók. –mosolyogtam kedvesen, majd visszamentem Kolhoz. Átkarolta a derekamat, közelebb húzott, hogy a fülembe tudjon valamit súgni, ám csak szótlanul állt. –Mi az? –néztem rá.

- Csak adtam nekik egy kis pletykálkodni valót rólunk.

- Ugyan már, kérlek. Senki sem foglalkozik veled. –toltam el egy picit magamtól.

- Akkor nyisd ki a füled. –mosolygott rám, és elengedett. Most, hogy odafigyeltem, tényleg rengetegen beszéltek Kolról, hogy vajon ki ő, és hogy milyen jól néz ki.

- Te élvezed, hogy mindig minden rólad szól?

- Persze. –válaszát hallva sóhajtottam, majd elindultunk. Az épületbe beérve, még köszöntem pár embernek. –Remélem tudod, hogy letelt az idő.

- Türelmetlen vagy. Még nem lehet.

- Én biztos, hogy nem maradok tovább.

- 20 percet még kibírsz, nem?

- Dehogy bírok. Drágám, nem ezt beszéltük meg. –léptett hozzám közelebb. –Amúgy is elég félelmetes, hogy a főnököd kikezdett velem.

- Micsoda? –nevettem fel.

- Tényleg. Rémisztő.

- Akkor lépj le. –vontam meg a vállam.

- Megvárlak nálad. –jelentette ki.

- Rendben.

- Mi az, semmi csípős megjegyzés, vagy tiltakozás? –húzta mosolyra a száját.

- Veled? Felesleges.

- Nagyszerű. –vigyorgott.

- Takara –szólt Nate messzebbről. A hang irányába néztem, aztán vissza Kolra, de már eltűnt.  Megráztam a fejem, majd odasiettem Natehez. Most, hogy Kol elment, én is menni akartam. Szinte számolom a perceket. Már vagy 10 perce mosolyogtam a sajtónak Nate mellett, mikor elegem lett az egészből.

- Nate, meguntam.

- Hogy lehet ezt megunni? –kérdezte, és körülnézett. –Hol van az a cuki fiú?

- Neki előbb lett elege ebből. –nyögtem ki.

- Akkor menj. Úgyis láttad már a bemutatót.

- Köszönöm. –nyomtam egy puszit kopasz fejére.

- Jó szórakozást.

- Garantáltan meg lesz. –hagytam ott őt. Taxiba szálltam, és alig vártam, hogy hazaérjek. Már a liftben elkezdtem vetkőzni, így a cipőmmel a kezemben szálltam ki onnan. Körbenéztem a nappaliba, de sehol sem láttam őt. Lehámoztam magamról a ruhát és kiterítettem a kanapéra. Farmerbe és egy fekete csőtopba bújtam.

- Egész gyors voltál. –szólalt meg mögülem.

- Te hol voltál?

- Itt vagyok.

- Jó, hogy a kérdésemre válaszolsz. –mentem oda a hűtőhöz és kivettem egy üveg vodkát, majd meghúztam.

- A bátyád szobájában van x boksz. Azzal játszottam.

- Te tudsz vele?

- Gyorsan tanulok. –mosolygott. –Gint?

- Az jó lenne. –tettem le a vodkát. –Mi az úti cél?

- Még nem tudom, majd meglátjuk.

- Azt hittem konkrét terveid vannak. –odamentem a konyhapulthoz, és egy eldugott bögrét vettem ki.

- Mit csinálsz?

- Tekerek. Kérsz te is, nem?

- Ha jól értelmeztem, akkor te most füvezni akarsz? –nevetett fel.

- Aha. –gyorsan megtekertem a cigit, majd a nyitott ablak mellé álltam, és meggyújtottam. Nagyot szívtam belőle, len tartottam, aztán kifújtam. Ezt megint megismételtem. Felé nyújtottam, elvette tőlem, és ő is beleszívott.

- Nem gondoltam volna, hogy ezt fogjuk csinálni.

- Nem kell, elszívom én egyedül is.

- Azt hittem eminens kis vámpír vagy.

- Hát én meg azt hiszem, hogy félreismertél, Kol Mikaelson. –húztam hatalmas mosolyra a számat. Elszívtuk a cigit, és érezni kezdtem a hatását. A végtagjaim elnehezültek, és hihetetlen nyugalom tört rám. –Ez nagyon jó. –dőltem a falnak csukott szemmel. –Ezt szeretem a legjobban.

- Mit? –töltötte bele a szódát a ginbe.

- Mindig annyira gyorsnak érzem magam, mert tudom, hogy gyors vagyok. Gyorsabb mindennél. Ilyenkor nem érzem. Lassú vagyok, és nehéz, mint…

- Az emberek? –vágott közbe. –Ezt nem értettem sose. Miért jó, ha olyan érzeted van, mint nekik? A húgom is mindig az érzelmeibe görcsösen kapaszkodva próbált emberként viselkedni.

- Szeretek vámpír lenni, csak néha jó lenne nem annak lenni.

- Ez az érzés megszűnne, ha igazi vámpírként élnél. –nyújtotta felém az italt. Odamentem érte, felültem a konyhapultra, majd megrázogattam a poharamat. Az apró jégdarabok csilingelve koccantak a pohár széléhez.

- Ezt hogy érted? –kortyoltam bele az italomba.

- Dolgozol, előzékeny vagy mindenkivel, fontosak neked az emberbarátaid, és a kis poros Mistic Falls. Hagyod, hogy irányítsanak. Irányítanak a munkahelyeden, itt a bátyád, és mindenki beleszólhat az életedbe. Öltél már, nem igaz? –hajolt hozzám nagyon közel, és jobb kezével állam alá nyúlt, egy picit megemelte, hogy a szemembe nézhessen.

- Igen.

- És hányszor?

- Kétszer.

- És miért csak kétszer?

- Mert borzasztó érzés volt utána.

- Bűntudatod volt? Megsúgom, hogy az elmúlik.

- Nem, nem volt. Épp az volt a szörnyű, hogy nem éreztem semmit. –válaszom hallatára meglepődött.

- Egy idő után már nem is számolod. Sőt, még élvezni is lehet.

- Te már csak tudod. –dacoltam vele, mire felnevetett.

- Te is tudod, hogy sokkal jobb úgy táplálkozni, nem pedig a többi módszerrel. Állatok vére, kórházból lopott vértasakok. Mint a tökéletes vámpírok. –távolodott el tőlem.

- Azért jöttünk el onnan. –kezdtem kisebb szünet után. – A városból. Mindenkinek azt mondta Gary, hogy Klaus visszatérése miatt jöttünk el, mert forró lett a hangulat, pedig nem. Miattam történt az egész. –gyújtottam rá újra egy cigire. –mikor átváltoztam, tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Stefan kipróbáltatta velem a diétáját, de egyszerűen hányni tudtam volna az egésztől. Aztán kaptam Garytől tasakos vért. Nem bírtam leállni. Amint kiittam egyet, már bontottam a következőt, aztán meghallottam kint a járdán, hogy valakinek ver a szíve. Felmentem, és elborult az agyam. Annyira hívogatott az a hang, ahogy lüktetett a vér az ereiben, hogy azonnal rávetettem magam, majd a következő járókelőre is. Ezek után kapott el Stefan. Az, hogy nem éreztem bűntudatot, rosszabb volt, mint éhezni. A bátyám ekkor döntött úgy, hogy talán a környezetváltozás jót fog nekem tenni. Ő mondta, hogy kezdjek el dolgozni, az majd leköti a fölösleges energiáimat.

- Csupán ezért laktok itt? –vette ki a kezemből a cigit, és beleszívott.

- Annyi rossz emlék köt oda minket. Gary nem tud túllépni ezeken. Ott van a rengeteg haláleset, aztán ott változtunk át, ami őt sokkal jobban meggyötörte, és nem szeret visszaemlékezni arra, hogy én mit tettem ott.

- Teljesen természetes, amit tettél. Ezt kellene mindig.

- Nem tudok leállni, ezt komolyan mondom. Kétnaponta legalább két-három tasakkal megiszom, és akkor is akarnék még.

- Ez remek. –mosolygott rám, majd ismét az állam alá nyúlt. –Sejtettem, hogy egy kis vadállat bújik meg benned drágám.

- Finom. –tereltem el a témát, és felemeltem a poharamat. –Finom az ital.

- Hát igen, régen tudtam ám az emberek italokat keverni. Sajnos ma már nem értenek ezekhez. –töltött újra nekem. –Bezzeg New Orleansban tudják.

- Éltél ott?

- Az 1900-as évek elején. Mindannyian ott éltünk, amíg a bátyám egy tőrt nem szúrt a szívembe.

- Sose voltam még ott.

- Pedig fantasztikus hely. –leugrottam a pultról, majd zenét kapcsoltam.

- Hová akarsz menni? –kérdeztem tőle. Hirtelen annyira nagyon jókedvem lett, hogy magamra sem ismertem. Olyan oldott lettem, minden gátlásom vele szemben elszállt, szédültem, és folyton mosolyognom kellett. A zene ütemére még táncolni is kezdtem. –Kitaláltad már, nem igaz?

- Nem.

- Hát ez szomorú. –nyúltam a szememhez, és mint amikor egy könnycsepp gördül ki a szemből, az ujjammal végighúztam a feltételes útját. –Roppant szomorú. –nevettem fel. Villámgyorsan odamentem a pulthoz, és megittam a poharam tartalmát.

- Te laksz itt, milyen helyek vannak?

- Azt mondtad a te terved szerint játszunk ma. Találd ki te! Jaj! –csaptam a homlokomra. –Szereted a bort?

- Igen, mert? –mosolygott rám.

- Van egy baromi jó bora a bátyámnak, biztos nem lesz mérges, ha kibontjuk. –nevettem fel, majd előhalásztam a borok közül, azt a fehér bort, amit Gary félve őrzött. Kibontottam, majd meghúztam, és átadtam neki az üveget.

- Szerintem mérges lesz.

- Hát nem érdekel. –megittuk a bort, és a gint is.

- Aranyos vagy, amikor részeg vagy.

- Ó, köszönöm. –hajoltam meg színpadiasan előtte, majd felugrottam a pultra. –Éhes vagyok. Nagyon éhes. És süteményt is ennék. –dőltem felé a levegőbe, ő pedig elkapott.

- Azt mondod nem voltál még New Orleansban?

- Azt. –hajoltam közel.

- Elviszlek oda. -húzta mosolyra a száját.

20. fejezet

- Mondtam, hogy jó lesz a desszert. –egyikünknek sem kellett sok, már aludtunk is. Éjszaka felkeltem, ahogy Kol mocorgott, majd a hátára feküdt. Felé fordultam félálomban, és a karjához bújtam. Mikor ismét magamhoz tértem, már világos volt. Visszagondoltam a tegnapra, és önkéntelenül is mosolyra húztam a számat. Ez volt az első olyan alkalom, amikor egymáshoz bújva aludtunk. Felültem, és egy darabig elnéztem még, ahogy alszik. Arca kisimult volt, szinte gyermeteg. Ezt követően az órára néztem. Áldottam az eget, hogy magamtól időben felkeltem. Hangtalanul kikászálódtam az ágyból, majd a ruhásszekrényekhez osontam. Kivettem tiszta fehérneműt, egy fekete derékszoknyát, hozzá egy világoskék alapon fekete pöttyös blúzt, és egy fekete tűsarkút. Kimentem a fürdőbe, hogy letusoljak, rendbe szedjem magam, és végül felöltözzek. Úgy döntöttem, hogy készítek Kolnak reggelit, ezzel kárpótolva azt, hogy egyedül fog ébredni. Müzlit és tejet tettem ki a pultra. Arra jutottam, hogy ez nem lesz elég. Kivettem még a hűtőből egy tasak vért, és melléjük tettem. Tollat és cetlit ragadtam, hogy ráfirkantsam: „Jó reggel! Gondoltam a müzli nem elég kielégítő a számodra :-)”. Elvettem a pultról a fotókat, amiket tegnap délután hoztam el Ricktől, a táskámat a hónom alá fogtam, és végül cipőmmel a kezemben, hogy ne kopogjak a lakásba, elindultam a munkahelyem felé. A liftben vettem csak fel a lábbelimet. Útközben bementem a Starbucksba, ahol vettem egy White Moccat és egy Lattet extra sok tejszínhabbal. Ezekkel a kezembe battyogtam be a munkahelyemre, fel a 22.-re. Amint kinyílt a lift ajtaja, meghallottam a tűsarkú cipők kopogását.

- Jó reggelt. –köszönt nekem az egyik lány.

- Helló. –vakkantottam oda, de egy percre se álltam meg. Bementem az irodába, és letettem az asztalra a két kávét. Levettem a kabátom, felakasztottam, majd belekortyoltam a White Moccamba.

- Elkéstél. –jött be Nate.

- Tudom. –sóhajtottam mélyet. –De… –mutattam a kávéjára. –Kárpótollak.

- Mázlid van. –kortyolt bele a kávéjába.

- Nekem mindig. –vigyorogtam. –Mi a terv mára?

- Nem kaptad meg az emailt?

- Nem tudom. Nem néztem.

- Valóban? Nem vall rád.

- Ez most így jött össze. –mosolyogtam rá, és már mentem volna a dolgomra, ám elém lépett.

- Állj! Álljunk csak meg. Ez gyanús nekem. Mióta tért vissza a vidám Takara? Ojaaaaj! Pasi van a dologban, igaz?

- Kipihent vagyok.

- Hát persze.

- Inkább áruld el, hogy mi lesz ma?

- Mivel a lusta banda sosem tudja elvégezni normálisan a munkát, ezért ismét nekünk kell. Az e havi téma az egyetemen tandíjért szexelő fiatalok. Kiadtam a munkát, bár ne tettem volna. Természetesen olyan rossz interjút kaptunk, hogy nem teszem be a lapba.

- Ki írta?

- Mit tudom én, valami Amy nevű lány. Törtető kis cafka.

- Kirúgtad, mi? –ráztam meg a fejem.

- Persze.

- Szerintem egy feddés is megtette volna a hatását.

- Sose lehetsz elég hatásos, ezt ne feledd. –nevetett fel. Persze Nate mindig is ilyen volt. Őt nem érdekelte soha az ilyen empatikus cselekedet, hogy nem rúgom ki. Aki hátráltatta, attól megszabadult. Vérprofi. –Visszatérve arra, amiről eddig szó volt, azt akarom, hogy hozd helyre.

- Én nem tudok interjút csinálni, tisztába vagy vele?

- Azzal nincs baj. Minden a jól feltett kérdéseken alapszik, amibe nagyon jó vagy.

- És mégis mikor csinálom én ezt? Ma a Central Parkba fotózunk Patrickkel, az új Calvin Klein kollekciót.

- Nem bízhatom akárkire. 3 nap múlva lapzárta.

- És ha megírom a kérdéseket? Semmi más dolga nincs annak, aki megy, mint hogy felolvassa.

- Az is jó.

- Lapzárta, lapzárta. Szétszakadok. –nyafogtam.

- Apropó, mit veszel fel ma? –tudtam, hogy a divathét nyitóestélyére gondol, mai ma lesz.

- Nem tudom. Nem volt még időm kiválasztani.

- Idáig halasztottad? Biztos elhappolták már a legjobb ruhákat, nem?

- Mi lenne, ha nem fájdítanád a szívemet?

- Mi lenne, ha most ódákat énekelnél rólam?

- Miért is?

- Mivel én vagyok a főszerkesztő, hozzáférek a kifutódarabokhoz is. Te olyan szorgosan dolgozol, hogy cserébe akár ki is választhatom a ruhádat.

- Komolyan?

- Tényleg. Elintézek neked mindent.

- Imádlak. –vigyorogtam rá, és odamentem a hatalmas üvegasztalhoz, ami a szoba közepén állt. –Ezeket küldte Emily? –mutattam az apró fényképekre.

- Igen. –jött ő is oda. –a fényképek különböző méretűek voltak. Mind anyagokat, színeket, ruhákat ábrázoltak. Ki kellett választanunk, hogy mi kerüljön be a lapba.

- Te foglalkozz azzal, hogy milyen képet tegyünk be az interjúhoz.

- Akkor picit utánanézek ennek. –ültem az iMac elé, majd keresgélni kezdtem a neten. Blogokat olvastam, naplóbejegyzéseket, képeket nézegettem. Összeírtam a kérésesek, amiket átnézettem Natetel. Mikor úgy döntött, hogy jók lesznek, odaadtam neki, ő pedig elviharzott vele. Az asztalhoz mentem, és nekiláttam ahhoz, amit ma kellett volna csinálnom. Ki kellett válogatnom, hogy a Cavallinak, és a Diornak melyik fotózásáról kerüljenek be a képek, sőt magukat a képeket is ki kellett választani. Húsz perc múlva Nate visszatért, és megállt mellettem.

- Hogy haladsz?

- Lassan. Mivel kitaláltad, hogy a divathét miatt az egész újság fekete-fehér legyen, elég nehéz dolgom van.

- Megvan ami már biztos bekerül?

- A Diornak furák ezek a lovas képei, de ha te ragaszkodsz, akkor legyen.

- Jó lenne, igen.

- Akkor ez a kettő. –mutattam az asztalon két képre.

- Ez jó. –bólintott rá.

- A Cavallinak a férfi modelles képei nagyon jók. Ellenben a lányok kifejezettem majomszabásúak. –mutattam fel az egyik ilyen képet, majd visszahajoltam az asztalra és keresgélni kezdtem.

- Takara, kedves. –szólított meg Nate.

- Tessék? –nem néztem fel.

- Ki az a jóképű srác? Még nem láttam itt? Pedig gyakrabban jöhetne. –mondta csodálattal.

- Mi? –néztem rá.

- Ott. –biccentett a fejével az üvegajtóhoz. Odanéztem, és megláttam Kolt. Mit keres itt a munkahelyemen? A pultnál állt, és az osztály recepciós lányával beszélgetett. Finoman rákönyökölt a pultra, és mosollyal az arcán csevegett a szemüveges lánnyal. Ekkor felemelte a fejét, és rám nézett, majd intett.

- Kol –suttogtam.

- Veled van?

- Az túlzás, de igen, tegnap velem volt. –elindult az ajtó felé. –Ha most megbocsátasz egy pillanatra… -hagytam ott Nateet.

- Szia.

- Te mit csinálsz itt?

- Egy sziának jobban örültem volna. –vágott morcos képet.

- Ez a munkahelyem.

- Csak meg akartam köszönni a reggelit.

- Hát, hogyne.

- Na jó, kíváncsi voltam, hogy vagy felöltözve. –végignézett rajtam, majd újra megszólalt. –Pöttyök? Aranyos.

- Komolyan, mit akarsz itt?

- Unatkozom.

- Drágám. –szólt hozzám Nate. –Menj el ebédelni, aztán nézz ki Patrickhez.

- Biztos befejezed egyedül?

- Úgyse tudsz választani. Szerintem meg inkább sportosak ezek a modellek.

- Majomszabásúak. A sportos nem így néz ki.

- Na menj, de ne egyél sokat. Ma már nem divat a s-es méret.

- Kedves vagy. –kaptam fel a kabátom, majd kihúztam Kolt az irodánkból, és meg sem álltam vele a liftig. Éreztem az összes nő tekintetét magunkon, vagyis inkább Kolon.

- Még a főnököd is végignézett rajtam. Igazán értékelhetnéd, hogy velem mutatkozhatsz. –jegyezte meg, amikor beszálltunk a liftbe.

- Ne gyere be a munkahelyemre többet. Túl nagy felfordulást okozol.

- Milyen kár. –dőlt neki vigyorogva a lift oldalának. –Tanulj meg egy kicsit lazítani. Tegnap is annyira be voltál feszülve. Pedig még vacsorázni is elvittelek, hogy oldjam a hangulatot.

- Erre inkább nem mondok semmit. –hagytam ott a liftbe.

- Igazam van. Ahogy ma végignéztem a képeket rólad a lakásodba, meg a felvételeket, te nem voltál ilyen merev. –ezen mér meg sem lepődtem, hogy turkál a képek között.

- Nem vagyok merev. –elkapta a karomat és magához húzott.

- Hiszem, ha látom. –vészesen közel került. –Lehet ki kéne kapcsolnod az emberségedet, nem gondolod? –ebből elegem lett. Miét oktat ki folyton? Jó, ez igaz, tényleg be vagyok feszülve, ha vele vagyok.

- Bulizni akarsz látni? –búgtam a fülébe, ő csak bólintott. –Akkor legyen.

- Alig várom. –mosolyodott el lassan. –Remélem, nem blöffölsz.

- Nem szokásom. –mentem be a kávézóba és kértem két kókuszos kávét. Odaadtam neki az egyiket, majd tovább sétáltam az úton. Hamar beért engem.

- Mit csinálunk akkor?

- Majd hívlak, hogy hányra gyere fel. –néztem rá.

- Remek. Most megyek. –és már ott se volt mellettem. Úgy döntöttem kihagyom az ebédet, és egyből a fotózásra megyek. A kész képeket visszavittem a Voguehoz, és megnéztem Nate hogy áll.

- Kislány, ez aztán a pasi. Most már értem, miért voltál a padlón. Egy ilyen miatt mindenki ott lenne. Minek köszönhető, hogy visszatalált?

- A véletlenek sokszor hasznosak.

- Ő lesz a kísérőd, igaz?

- Nem.

- Mert? Egy ilyen férfi a kirakatba való. Akkor ki lesz helyette?

- Miért kell kísérő?

- Mert azt az imidzset kell keltenünk, hogy boldog életet élünk a munkánk mellett. Nem szabad, hogy megtudják, hogy nincs életünk.

- Ha már az estéről van szó, mi lesz a ruhámmal?

- Titok. Azt hiszem már odaért a lakásodra.

- Ó. –visítottam fel.

- 51-es a mérete, igaz?

- Mi, mi, mi?

- A kísérődnek.

- Nem tudom.

- Jó a szemem. Az annyi lesz. Az ő ruhája is ott lesz. –kacsintott rám.

- Nate…

- Találkozunk este. –puszilta meg a homlokom. –Szia, drágám. –Siettem haza, hogy kész legyek. Egy piros lámpánál írtam Kolnak egy SMS-t, hogy 18:30-ra legyen nálam. Hazaérve a kanapén találtam ruhás zsákokban a ruhákat. Lehúztam a cipzárt és megpillantottam a fehér Chanel ruhát. Szinte felsikoltottam örömömben, hát mikor megláttam a hozzá tartozó cipőt is, meg az ékszereket. Találtam egy kártyát, amire Nate írt. „Ne mindig csak a fekete. Legyél változatos, aztán hétfőn vissza a bemutatóterembe vele” Gyorsan lezuhanyoztam, szolidan kisminkeltem magam és felvettem a ruhát. A felsőrésznél középen egy V alakú 5 centis vágás volt, és az egész ruha rám simult. A térdemnél kezdett el szélesedni az anyag. Hátul egy kicsi uszálya is volt a ruhának. Szinte pálcikát csinált belőlem ez a fazon. Mikor meghallottam a liftajtó hangját, épp a hajamat fogtam copfba a fejem tetején. Kimentem köszönteni a vendégemet. Egy bőrdzseki volt rajta, farmerrel és az kezében egy üveg gint fogott. Mikor meglátott, megállt és jó alaposan végignézett rajtam.

- Azt hiszem egy kicsit alul vagyok öltözve. Nem arról volt szó, hogy féktelen szórakozásba kezdünk?

- De, csak előtte még részt kell vennem a Vogue estélyén. –hirtelen előttem termett, és megragadta a jobb karomat.

- Ne már. –lóbálta meg a gines üveget. –Hagyjunk mindent holnapra, és érezzük jól magunkat. Azt se bánom, ha itt maradunk a lakáson, és egy hatalmas szexbe torkollik az este.

- Te leszel a kísérőm. –jelentettem ki nyugodtan.

- Baj van a hallásoddal?

- Kol, ez az este fontos. –néztem rá komolyan. –Másfél órát kell csak kibírnod, és aztán mehetünk, ahová csak akarsz.

- És az én szabályaim szerint fogunk játszani?

- Igen, a te szabályaid szerint. –amint ezt kimondtam egyből megbántam. Hát még mikor megláttam Kol arcán azt az önelégült vigyort.

- Lásd, mit meg nem teszek érted. –engedte el a karomat, és letette a pultra a gint. –Mibe kell jönnöm?

- Ott van a kanapén. –mutattam oda, majd készülődtem tovább. Felvettem a hosszú, vékony, fehérarany nyakláncot, majd a fülbevalókat is. A kis táskába beletettem pár fontosnak vélt holmit, majd a cipőbe is belebújtam. –Kész vagy?

- Igen. –jött ki a szobámból. Nate remekül választott fazont és színt is. Végignéztem rajta, majd elmosolyodtam. –Csak nem tetszik a látvány?

- Tűrhető. –hazudtam.

- Drágám, remélem tisztába vagy vele, hogy mérni fogom az időt.

- Tégy úgy, ahogy jólesik. –vontam meg a vállamat. –Induljunk. –adtam ki a parancsot.