11. fejezet

Barátnőm egy szál takaróba tekerve állt ott Kollal. – Nézd, vendéged jött. –konferálta fel a férfit, mire én kikapcsoltam a zenét. 

- Öltözz már fel. –néztem végig Kuczin.

- Fúj, hogy bírsz alkoholt inni? –vette észre a bort az asztalon, és elhúzta a száját.

- Azt gondoltam, ha iszok még, akkor jobb lesz. –nyögtem a fejemet vakarva.

- Na jó, az alkoholizmusodról beszélgess majd Bencével, remekül meg fogjátok egymást érteni. –hagyott ott egyedül Kollal. A „vendégem” bejött, becsukta az ajtót, majd végignézett rajtam elég látványosan. Kivártam, hogy ő szólaljon nem előbb.

- Csak nem másnapos vagy?

- Szétrobban a fejem. –ráncoltam össze a homlokomat, miközben szememmel végigkövettem, ahogy zsebébe nyúl, és előhalássza onnan a melltartómat.

- Ezt nálam hagytad. –vigyorgott. Felálltam, odamentem és elvettem tőle.

- Kösz. –raktam be a szekrénybe, vagyis inkább dobtam.

- Reggel olyan gyorsan elmentél…

- Nem volt kedvem nézni azt az önelégült mosolyt az arcodon.

- Kár. –ment oda az asztalhoz és töltött magának bort.

- Szolgáld ki magad nyugodtan. –tártam szét a karomat, kifelezve felháborodásomat.

- Azt teszem. –ivott bele, és nekidőlt az asztalnak. Egy ideig nézegette a poharat kezében, majd végül megszólalt. –Képzeld, hiányzik az egyik pólóm. –mosolygott csibészesen, én pedig végignéztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól nézett ma is ki. Sötétkék hosszú ujjú póló volt rajta, ami kicsit össze volt gyűrve, és az ujját feltűrte a könyökéig. Szó nélkül odamentem az ágyhoz és felemeltem két ujjal a ruhadarabot, majd odavittem neki.

- A barátnőmnek jössz egy ruhával. –álltam elé, és átnyújtottam a pólót.

- Megtarthatod emlékbe.

- Kell a halálnak. -szóltam vissza csípősen. Megitta a bort, letette a poharat az asztalra, majd nyúlt a ruháért. Ahogy elkapta a ruhadarabot magához rántott. A póló a földön landolt, én meg a karjai közt. Csak egyet pislogtam és már ajkai az enyémen voltak. Ám nem hagytam, hogy meleg, vékony ajkai kényeztessenek, úgyhogy eltoltam magamtól.

- Jaj, ne csináld már. Tegnap még jó volt…

- Az tegnap volt.

- Lehetne ma is. –csókolt meg újra és szorosabban átfogott.

- Az egy félreértés volt. Egy amolyan gyenge pillanat.

- Nem hiszek a gyenge pillanatokban. –húzta fel egyik szemöldökét. –Különben is, van egy jó módszerem a másnaposság ellen. –mosolygott rám, majd ajkai ismét az enyémeken voltak. Testünk teljesen összesimult, én pedig visszacsókoltam. Egyre szenvedélyesebben csókoltuk egymást. Nem is emlékeztem, hogy ennyire jól csókol. Pólója alá nyúltam, felfelé húztam, majd hátradobtam. Fél percre rá megszólalt a telefonom. Megszakítottam a csókot, és a készülékért nyúltam. –Ne már. –húzta a száját Kol, és próbálta kiszedni a kezemből. Kicsit eltoltam magamtól őt, és felvettem.

- Kuczit hívd. –nyomtam le. Átkaroltam a nyakát, és most én csókoltam meg. Felemelt, a lábaimmal átkaroltam a derekát, és az asztalra ültetve, nyakam csókolgatta. Simogatni kezdtem a felsőtestét, ő a toppom alá nyúlt, hogy alatta simogasson, de a csókot nem törtük meg egy percre se.

- Várjál, most megyek be hozzá. –nyitott be barátnőm. Mikor meglátott minket, széles vigyorral az arcán méregetett bennünket.

- Kuczi… –nyögtem, mire mindketten ránéztünk.

- A bátyád az. –vonta meg a vállát, de még mindig vigyorgott.

- Kimennél végre? –tette fel a kérdést Kol kicsit idegesen.

- Gary, izé nem tudom őt adni. –csukta be az ajtót. –Elfoglalt.

- Ezt nem hiszem el. –sóhajtottam egy nagyot, és felfejtettem Kol nyakáról karjaimat, de ő tovább csókolta nyakamat. –Kol. –szóltam rá, majd mélyen a szemembe nézett.

- Fogd már be. – utasított, aztán újra megcsókolt. Az ágy felé vitt, finoman ledőlt rá velem együtt. Átkaroltam a nyakát és fordultam vele, és ott folytattuk, ahol tegnap éjjel abbahagytuk.

Az ágyon feküdt mellettem, és szaporán vette a levegőt. Én nyújtóztam egy hatalmasat, majd telefonomért nyúltam. Kol eközben karjait a feje alá tette, majd hosszasan kifújta a levegőt. Gyanítom, hogy ő is elfáradt, és most pihen egy kicsit. Tárcsáztam bátyám számát, és a harmadik csörgésre felvette.

- Na, szia!

- Mit szerettél volna? -kérdeztem.

- Mikor jössz haza?

- Nem tudom.

- Egyáltalán miért nem vetted fel?

- Kuczi nem mondta?

- Nem.

- Elfoglalt voltam.

- Mit csináltál?

- Mi vagy te, az apám?

- Kollal vagy?

- Mi? Nem. Utálom azt az egoista majmot. –néztem az illetőre. Nem bírtam levenni a szememet csupasz felsőtestéről, ami egyenletesen mozgott fel és le. Szemöldökét kérdőn felhúzva nézett rám.

- Mikor jössz haza?

- Megbeszélem Kucziékkal és visszahívlak.

- Még ma.

- Jaj máááááár…

- Takara!

- Nem hallak. Rossz a vétel. Hahó! Gary? –játszottam el az ezer éves, átlátszó trükköt. Jó, igazából ezt már trükknek se lehet nevezni.

- Utálod azt az egoista majmot?

- Hányinger kerülget tőle. –húztam el a száma. –Olyan beképzelt. –magyaráztam neki. –Sose értettem, hogy egyesek miért gondolnak magukról olyan sokat. –erre csak szimplán felnevetett.

- Mi lesz holnap? –kérdezett be Kuczi csukott ajtón keresztül.

- Shopping.

- Tudunk itt normálisan, mármint vannak itt boltok?

- Miért ne lennének?

- Hát, olyan pici ez a város...

- Kuczi! -szóltam rá.

- Oké. –zárta le a témát, és hallottam távolodó lépteit.

- Minek mentek vásárolni? –fordult az oldalára Kol, és megtámasztotta egyik kezével a fejét.

- Mert élvezetes. Általában utána edzeni is szoktunk menni, de azt most kihagyjuk.

- Nem vagy formában?

- Ez célzás volt?

- Miért látsz mindig rosszindulatot a mondataim mögött?

- Mert igazából nem tudsz kedves lenni.

- Most is az vagyok. –ült fel.

- Mit csinálsz?

- Amit te tegnap. –értette arra, hogy most hazamegy. Ezt viszont nem akartam hagyni. Hiába egy egoista, bunkó és beképzelt pasi, én mégis jól érzem vele magam. Nem akarok mást jelen pillanatban, csak őt. Felültem, megcsókoltam, és vissza akartam dönteni, de ellenállt.

- Mi az? –magam is meglepődtem mennyire gyengéden tettem fel ezt a kérést. –Most komolyan menni akarsz? –kérdeztem kicsit keményebben már.

- Te is mentél.

- Nem tartottál vissza.

- Miért, ha visszatartottalak volna, akkor maradtál volna?

- Miért, visszatartottál volna?

- Kérdésre kérdéssel nem illik felelni.

- Na, te az illem szót vedd ki a szótáradból. –dőltem vissza, ám ő csak ártatlanul elmosolyodott, míg én hátat fordítottam neki. –Barom. –erre a kijelentésemre ismét elnevette magát. Fölém hajolt és a nyakamba csókolt, majd erősebben beleharapott. –Au. –kaptam oda. Magához húzott, majd megint megcsókolt. Tudtam, hogy mit szeretne, naná, hogy tudtam, még egy menetet. –Késő van. –nyöszörögtem.

- Na és? –hallottam ki hangját két puszi között.

- Fáradt vagyok. Tudod én nem aludtam át az egész napot.

- Ehelyett masszíroztatni voltál. –hátrakaptam a fejem, hogy szemébe tudjak nézni. Szemeim a döbbenettől kitágultak. Vajon honnan tudja? Követett?

- Te követtél? –adtam hangot a kérdésemnek, mire csak lemondóan megrázta a fejét, és sóhajtott egyet.

- Tiszta olaj volt a bőröd. –magyarázta.

- Oh. –világosodott meg minden a fejemben.

- És nem aludtam át az egész napot.

- Hidegen hagy. –ásítottam. Felkelt és felvette az alsóját. –Most komolyan elmész?

- Késő van. –használta ugyan azokat a szavakat, amiket én. –És fáradt vagyok. –vigyorgott.

- Remélem, kitalálsz. –morogtam és hátradőltem. Elnevette magát és kiment az ajtón. Ezt nem hiszem el, komolyan itt hagyott. Hát, az eszem megáll! Ekkora bunkót!

Reggel kimásztam az ágyból és lezuhanyoztam. Felhúztam magamra egy piszkosul szűk farmert meg egy olyan fekete pólót, aminek a háta szét volt vágva, ezáltal kilátszott a melltartón az egész hátammal együtt. Most mit is mondjak, imádom, amikor kint van a hátam! A hajamat felkötöttem lófarokba, némi sminket vittem fel az arcomra, és egy barna topiba bújtattam lábfejeimet.

- Takara, itt a taxi! –kiabált Kuczi, mire én lejöttem az emeletről, és kérdőn néztem rá.

- Te milyen taxiról beszélsz?

- Hát, rólad! Itt is vagy, látod? –nevetett.

- Elmeháborodott. –morogtam.

- Kol?

- Lelépett.

- Mikor?

- Nem aludt itt. –vontam meg a vállamat, majd egy mély sóhaj kíséretével folytattam. –Kajak köcsög. Elment.

- De, jó felsőteste van. –mentünk ki az ajtón.

- Tudom.

- Aj, ajánlom annak a nyomoréknak, hogy kész legyen.  –értette Bencére. Beültünk kocsiba és gázt adtam. Mikor odaértünk, Bence már a konyhában ült Elenával.

- Szevasz, te gyökér. Hallom szétcsaptad magad. –vigyorogtam rá.

- Hagyjál békén, vagy megverlek! –nézett fel rám.

- Imádlak. –nyomtam egy puszit a homlokára.

- Nem viccelek, rám nem vonatkoznak a férfi szabályok. Én megüthetek lányokat! –morgott folyamatosan.

- Ha még mindig másnapos vagy, ne menjünk. –simítottam meg a vállát békülés gyanánt.

- Jól vagyok.

- Tegnap az egész napot végigaludta. –újságolta Elena.

- Az igen.

- Ti mit csináltatok? –kérdezte Bence.

- Masszíroztatni voltunk.

- Szakadjatok szét.

- Akarsz menni egyáltalán shoppingolni?

- Nélkülem meghalnátok. Különben is, a vásárlás gyógyít!

- Persze.

- Mondom. –állt fel.

- Elena, gyere te is. –néztem unokatestvéremre.

- Hát nem tudom, nem hiszem.

- Ne csináld már. –húztam össze szemöldökömet.

- Ez az. Beveszünk a shopping-túrába, ami ritka, és neked van bőr a képeden visszautasítani mindezt? –nevetett Kuczi.

- Mindjárt el fog átkozni. –fűztem hozzá, mire unokatestvérem csak elnevette magát.

- Iskolába kell mennem. –szomorodott el.

- Majd legközelebb. –veregettem vállba. Mi is lassan elindultunk, hogy különféle bizományboltokba nézzünk be. Kuczi tonna számra vette a ruhákat magának, Bence is vett egy inget, ami valami hozományból került oda a boltba. Én egy hajpántot vettem magamnak, amin három vászonból kreált, fehér margaréta volt. Kint az utcán fel is tettem a fejemre, majd a kirakat felé fordultam, hogy megnézzem magam. Elővettem a telefonomat, majd a kirakatnak tartva lefotóztam magamat. Kuczi mellettem termet, és belenyomta az arcát a kamerába. Szájával csücsöríteni kezdett, és addig nem is hagyta abba, míg a vaku villanása nem jelezte, hogy a kép elkészült.

- Ajaj. –szólalt meg Bence.

- Mi az?

- Neked 4 óránál. Mr. Még mindig nem szedtem ki a szemöldökömet. –mondta halkan, mire odanéztem. Kol állt a fának nekidőlve és figyelt minket. Mikor tekintetünk találkozott, elmosolyodott kisfiúsan. Kucziék is abba az irányba néztek.

- Mit keres itt? –kérdezte Bence

- Takara meg van környékezve. –bökte oldalba. –Tegnap este is meg volt.

- Te miről beszélsz? Akkor be is van cserkészve! –javította ki őt.

- Itt vagyok, és mindent hallok. –szólaltam föl.

- Kit érdekel? –intett le barátnőm.

- És most utána jár? –kérdezősködött tovább.

- Vásárolni akarok. –kiáltottam föl.

- Pszt. –sziszegett nekem Kuczi. Visszanéztem, és Kol biccentett a fejével, hogy menjek oda hozzá.

- Nem. –jelentettem ki hangosan, amint megértettem, hogy mit is szeretne a vámpír.

- Gyerünk. –nézett szúrósan rám Kuczi. Sóhajtottam egyet, és nagy nehezen felé indultam. Megálltam előtte és karba tettem a kezem.

- Aranyos a fejpántod. Facebookon is fent lesz a kép? –mosolygott rám, és várta, hogy visszaszóljak neki, ám nem reagáltam rá. –Mit csináltam megint?

- Mit keresel itt? –dörmögtem.

- Unatkozom.

- Te mindig unatkozol.

- Csináljunk valami izgalmasat. Éhes is vagyok, azt hiszem.

- Nekem az „öljünk meg valakit és utána kössünk ki az ágyba” nem izgi.

- Ez egy jó ötlet. –mélyet sóhajtottam válasza hallatán. Megfordultam és indultam volna vissza, ha nem kapja el hátulról a karomat. –Mit szeretnél csinálni? Vigyelek el vacsorázni este? –ajánlotta fel, mire riadtan felé fordultam.

- Azért magadat ne hazudtold már meg kérlek. –próbáltam kikapni karomat szorításából.

- Egyszer vagyok lovagias...

- Voltál te olyan?

- Még a 15. században egyszer-kétszer. –vigyorgott pofátlanul, majd kisebb szünet után megszólaltam.

- Mit akarsz?

- Kivételesen a társaságodat.

- Többet nem is kapnál.

- Az eddigi tapasztalataim nem ezt mondják.

- Nem értem még mindig, hogy miért mennék veled.

- Ennyit megtehetnél, ha már mindig fel van vágva a nyelved.

- Csak egy vacsora. –húztam össze szemeimet.

- Hát persze. –vigyorgott. –Este 7-kor…–nem hagytam, hogy végigmondja.

- Találkozunk a Grillben.

- Gondoltam érted megyek.

- Aj, Kol. –húztam el a számat. –Nem áll ez neked jól. –simítottam végig az arcát és otthagytam. Visszamentem a többiekhez. – Kéne valamit enni. –tettem csípőre a kezemet.

- Sötét lelkednél is sötétebb lovag is jön velünk? –nézett farkasszemet Bence Kollal. Azt hittem elment már. Felé fordítottam a fejemet és félhangosan megszólaltam. –Menj már innen. –elnevette magát, de nem mozdult. –Nem, nem jön. –karoltam Bencébe, majd visszamentünk Elenához, ahol 3-an főzőcskézni kezdtünk. Kibontottam egy tasak vért, és beleittam.

- Ne nassolj a kaja előtt. –szólt rám Kuczi.

- Szeretnéd, hogy inkább belőled nassoljak? –villantottam rá a szemfogaimat.

- Beledöglenél a lelkiismeretbe.

- Nem olyan biztos az. –nevettem fel.

- Mit akart Kol? –kérdezte Kuczi, miközben panírozta a húsokat.

- Hogy találkozzak vele este.

- Mi vagy te guminő? –nézett rám Bence.

- Nem csinálok vele semmit.

- Ahogy eddig se, mi?

- Kussolj már!

- Stefan felhívott és megkért, hogy menjünk már ma haza. –jegyezte meg Kuczi.

- Mi? Miért? –kérdeztem vissza.

- Baj van? –kérdezte Bence.

- Nem tudom, ezt kérte, hogy szóljak nektek és menjünk. –magyarázta Kuczi.

- El se tudnék köszönni Elenától. –akadtam ki.

- Mindegy. Mi csak vendégek vagyunk. Szóval lehet, tényleg jobb lenne, ha mennénk.

- Én maradok, ha nem bánjátok. –morogtam.

- Haza se gyere! –kiáltott rám röhögve Bence. Csináltuk tovább az ebédet, utána pedig felhívtam bátyámat.

10. fejezet

- Amúgy is olyan kisfiús feje van. –próbált vigasztalni Bence.

- Pont az tetszik neki. –világosította fel Kuczi, közben a koktélját szürcsölve. Megfogtam a koktélos poharam, és kiittam a tartalmát. Szeretem a Sex on the beachet, de nem volt idő kiélvezni az ízét. –Gondolj bele. 100 éve nem szexelt. Sőt kicsit több mint 100 éve. –húzta az agyamat.

- Akkor is jól fogom magam érezni. –jelentettem ki gyerekesen, majd karon ragadtam Bencét, és a parkettre vonszoltam. Tánc közben Bence néha odahajolva közölte pár ember öltözetének mérhetetlen gusztustalanságát. Én ezeken csak jót nevettem.

- Nem értem az embereket. Kijönnek így az utcára?

- Hát látod, ki. –röhögtem fel. A következő számnál visszamentünk Kuczihoz, aki a pultnál várt ránk. –Nem jön be senki? –kérdeztem tőle.

- Damon. –pillogott rám, majd rendeltünk még koktélokat. Kucziék elmentek táncolni, én meg maradtam a pultnál, mint valami öregasszony, és csak nézhettem idegesen, hogy Becky teljes gőzzel ráhajtott az eddig idegesítőnek tartott Kolra.

- Szia szépség. –dőlt neki a pultnak Damon. –Jó a buli?

- Jobb lenne, ha nem lennél. –sziszegtem.

- Csak nem felültettek? –hajolt vészesen közel.

- Mi közöd van hozzá? –fordultam felé.

- Ennyire nehéz fenntartani Kol figyelmét? –nevetett fel. –Azt hittem ennél okosabb lány vagy.

- Okos vagyok, békén hagyom.

- Vajon tényleg békén akarod hagyni?

- Mondjuk, te békén hagyhatnád a barátnőmet. –csettintettem az arcába jelét adva annak, hogy túl közel hajolt. A mozdulatom eredményes volt, ugyanis hátrébb húzódott.

- Majd meglátjuk. –hagyott ott. Mélyet sóhajtva beleittam a koktélba, most már kiélvezve az ízét.

- Takara. –jött oda barátnőm.

- Ne mondj semmit. –emeltem fel a kezemet jelezve, hogy tudom, egy merő roncsnak nézek ki.

- Tedd féltékennyé.

- Azt épp ő teszi velem.

- Lehet te is meg tudod csinálni. Nem olyan nehéz dolog. –intett a pultosnak, hogy lesz még két tequila.

- Biztos, hogy kell nekem még inni?

- Persze. Vadállattá kell válnod. –röhögött, majd hirtelen megtámaszkodott, mert közben elvesztette az egyensúlyát. Már ő is beljebb volt kettővel. –Amúgy meg, az előbb megint rád nézett. –informált. –Most megint. –a pultos kitette elénk a tequilákat.

- Ez puding, ugye? –néztem az alkoholra.

- Ahogy parancsolja, Yoda! –idézett a kedvenc Sandra Bullock filmjéből, koccintottunk, majd lehúztuk és irány a táncparkett. Táncoltam a szülinapossal, Bencével, aztán Harry került mellém.

- Táncolunk? –kérdezte.

- Ez nem kérdés. –húztam közelebb magamhoz. Egy idő után megfordultam és háttal táncoltam neki. Megfogta a derekamat, majd lassan elindult a keze lefelé, aztán vissza. Eközben Kolékra néztem, de semmi változás. Inkább otthagytam a fiút, és Kuczihoz vergődtem. –Esélytelen. –súgtam neki. Mindketten feléjük fordultunk, és láttuk, ahogy Becky Kol nyakát kezdi simogatni. –Feltépném a torkát. –hörögtem az idegességtől rázkódva.

- Itt kell eldönteni, hogy mit akarsz tőle. Mert ha semmit, akkor ne nyávogjál. –igaza volt. Nagy levegőt vettem és elindultam feléjük. Kicsit szédültem, de nem baj, jó lesz így.

Nem fogom hagyni, hogy Becky elérje, amit akar. Azt, amit én is akarok. Megragadtam a lány karját, és lerántottam Kolról.

- Hé!- sipákolt.

- Keres valami magadnak valót. –igéztem meg, majd megfordult és elment. Ránéztem Kolra, aki felhúzta az egyik szemöldökét. – Szánalmas. –fújtam felé.

- Én vagyok a szánalmas? –kérdezett vissza. Hirtelen ötlettől vezérelve, megragadtam az arcát és magamhoz húzva szájon csókoltam. Mikor észbe kaptam, elengedtem, megfordultam és elindultam a mosdóba, hogy megmossam az arcomat, azt remélve, hogy attól majd kijózanodok. Ahogy befordultam a folyosóra, elkapta a karomat hátulról, és visszarántott. A szemembe nézett, majd elmosolyodott és határozottan megcsókolt. Nekinyomott a falnak, én meg vadul szája után kaptam. Erősen beletúrtam a hajába, és ő megragadta a tarkómat. Hátrarántotta a fejemet, a nyakamba csókolt. Mikor visszatért ajkaimhoz a számba súgott. –Menjünk innen.

- Aha. –nyögtem és már megint csókoltam. Kihúzott a Grillből és vámpíradottságainkat kihasználva hamar hozzájuk értünk. Hipp-hopp, a szobája előtt termettünk. Megcsókolt, egyik karjával átkarolta a derekamat, a másikkal belökte az ajtót és behúzott rajta. A szabad kezével be is vágta utánunk. Lerúgtam a cipőmet és mindkét kezemmel markolászni kezdtem a hátát. Nekinyomott a falnak és vadul simogatott, közben szenvedélyesen csókolóztunk. Megfogta a ruhámat és egy határozott mozdulattal letépte rólam az egészet. Hallottam, hogy reccsen az anyag, majd a földön landol. Erősen megragadtam a pólóját és a szembe lévő falhoz szorítottam. Ha már ő is letépte a ruhámat, én miért ne tehetném ugyan ezt. Két kezemmel megragadtam a nyakánál és lerántottam. Nekisimultam és ismét csókolóztunk. Kezemmel nadrágját oldottam ki. Immár csupasz nyakát kezdtem el harapdálni. Egyre erősebben markolászott, de cseppet sem fájt. Belecsókolt a nyakamba és erősen szívni kezdte, mire kéjesen felnyögtem, és a mellkasát karmolásztam. Kezével hátranyúlt a melltartómhoz és kikapcsolta. Egyik lábamat felemeltem és derekára raktam. Csókjaival lejjebb haladt, majd visszatért az ajkaimhoz. Ráharaptam az alsó ajkára, felszisszent, de éreztem, hogy elmosolyodott. Fenekem alá nyúlt, és megemelt. Mire egyet pislogtam már azon a hatalmas ágyon feküdtünk. Vadul csókolgatta a felsőtestemet, míg a hajába turkáltam. Lerántottam magamról, majd gyorsan rámásztam, így sikeresen felülre kerültem. Éreztem izgalmát az alsógatyájába. Kulcscsontjánál kezdtem el szívogatni bőrét, míg ő a fenekemet simogatta. Finoman előre-hátra kezdtem el mozogni, hogy még jobban izgassam. Fordultunk, már nem bírtunk tovább uralkodni magunkon. Kol letépte rólam azt az egy ruhadarabot, ami elválasztott minket egymástól és a sajátjától is megszabadult. Eggyé váltunk, és vadul mozogni kezdett, közben csókolóztunk. Nemsokára az ő hangja is megjött és számba nyögött. Száját harapdáltam és hátát karmoltam, ahol tudtam. Kapaszkodtam belé. Egyre hangosabbak lettünk, és az így is vad és szenvedélyes tempó fokozódott. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát és feljebb toltam a csípőmet, ő a fejemhez könyökölt. Karjaimmal átöleltem és magamhoz húztam. Egyre jobb és jobb érzés töltött el minden egyes újabb lökésnél. Csókjainkba folyamatosan belenyögtünk, így nem is folytattuk azokat. Éreztem, hogy nincs más sok a csúcsig. Még pár mozdulat és az orgazmus izzadt gyönyörét átéltem. Teljes erőmből belemarkoltam a hátába és testem megfeszült, majd apró remegésbe kezdett jelezve nekem, hogy elfáradt. Ez adhatott neki energiát, mert egy cseppet sem lassított. Folytatta ugyan olyan vad, határozott módon, ahogy eddig tette. Neki se kellett már sok. Egy hatalmas nyögés kíséretével belemarkolt a lepedőbe és izzadt teste megfeszült. Rám dőlt és szaporán kapkodtuk a levegőt. Legördült rólam, ám karját még mindig magamon hagyta. Miután a légszomjunk abbamaradt felült, majd betakart az egyik takaróval, a másikat meg magra húzta. Lefeküdt a hátára és behunyt szemmel lassan elmosolyodott. Oldalamra fordultam, háttal neki. Hihetetlen fáradság lett úrrá rajtam, így gyorsan elaludtam. Két és fél óra múlva arra keltem, hogy a nap sugarai a szemembe sütnek. Szemem elé téve a kezemet, fintorogva körbenéztem. Egy pillanatig nem tudtam, hogy hol vagyok, majd minden beugrott. Mivel egész éjjel fent voltunk, nem kellett sokat várni a nappalra. Előre láttam Kuczi arcán azt a széles vigyort és a mondatot. „Én megmondtam!” Felültem, és a másik oldalra néztem, ahol Kol aludt csendesen. Na jó, picit szuszogott, de ez inkább aranyos volt. Hátán feküdt és a hasán volt a takaró. Egyik karja a feje felet terül el, míg a másik ki volt nyújtva felém. Körbenéztem. Inkább lakosztálynak számított a hely, mint szobának. Díszes textiltapéta, egy-két festmény. Oldalt egy hatalmas tükör volt, amin egy cseppet se lepődtem meg. Több szekrény is volt a szobában, a sarkokban nagy szobanövények voltak állítva. Úgy éreztem magam, mint a régi kastélyokban. A mennyezet magas volt és hihetetlen magasak voltak az ablakok is. A földtől a plafonig emelkedtek, oldalukon nagy sötétítőfüggönyökkel. Klaus kitett magáért. Egyedül egy valami nem stimmelt a képbe. Mégpedig a szanaszét heverő ruhák. Összehúztam a szemeimet, hogy jobban lássam a ruháimat. A takarót magam köré fogtam és kikeltem az ágyból. Ahogy ezt megtettem, hirtelen el kezdett fájni a fejem. Nem is fájt, inkább szét akart robbanni. Már bántam, hogy ennyit ittam az éjjel, mert egy picit émelyegtem is. Felvettem a földről a bugyimat és belebújtam volna, ha valaki nem tépi azt el éjszaka. Kol egyik hosszú ujjú pólója ott hevert a díványon, és mivel a ruhám is teljesen szét volt szakítva, jobb ötlet híján belebújtam abba. Pont eltakarta a fenekemet, vagyis épphogy. Visszatettem a takarót az ágyra és felvettem a földről a szétszakadt, fekete ruhát és a cipőmet. A melltartómat nem találtam, így inkább otthagytam. Még egyszer Kolra néztem, aki édesdeden aludt, majd halkan kinyitottam a hatalmas ajtót és kiosontam. Reméltem, hogy senkivel sem találkozom kifelé menet. Ám mikor lejöttem a lépcsőn, Rebekah hangját hallottam magam mögött.

- Máris mész? –kérdezte gúnyosan. Hátrafordítottam a fejemet.

- Én egy rossz szót nem szóltam rád a múlt heti kalandod miatt. Tisztelettel lehetnél. –mentem tovább, válaszát nem megvárva. A ház előtt felvettem a cipőmet és hazasiettem. Felmentem az emeletre és Damon ajtaja előtt Kuczi egyik cipőjét láttam heverni. Na király, már megint. De az ő dolga. Levettem Kol pólóját és bemásztam az ágyba, majd tovább aludtam. Ajtónyitásra keltem fel megint. Kómásan felemeltem a fejem, hogy lássam ki jött be. Kuczi állt ott.

- Máris otthon vagy?

- Becsuknád az ajtót? –bejött és becsukta maga után az ajtót. –Úgy értettem, kívülről.

- Ne legyél már ennyire undok. –ült le az ágy szélére.

- Nem vagyok kíváncsi az „én megmondtam” dumára.

- Akkor nem mondom. De miért jöttél haza?

- Megmentettem magam a kínos ébredéstől.

- És inkább kisurrantál, mint egy prosti. Ez olyan, mintha megbántad volna az éjszakát.

- Nem bántam meg.

- Azt gondolom. Mármint amilyen hévvel lekaptad ott a Grillben.

- Befogod?

- És?

- Mi és?

- Jaj már, ne idegesítsél! Milyen volt?

- Hagyjál már aludni.

- Takara…

- Szerinted? –mosolyodtam el.

- A fantasztikus és a fenomenális közé sorolod?

- Aha.

- Hányszor csináltátok?

- Egyszer. –adtam tömör választ.

- Csak? –kérdezett vissza.

- Volt egy ruhád. –váltottam témát.

- Mi? Miért? A fekete, ami tegnap rajtad volt?

- Kol letépte rólam.

- Ne már! –kiáltott fel.

- Ne kiabálj! Szétmegy a fejem. –nyöszörögtem.

- Én is másnapos vagyok. Már voltam hányni is. –dőlt le mellém.

- Jaj, ne mondj ilyet, a végén még én is megyek.

- De hányingered is van?

- Nem. Csak szétrobban a fejem.

- Sok volt a pia. –állapította meg, aztán csöndbe maradt.

- De ha megnyugszol én is letéptem az övét. –tértem vissza az előző témánkhoz.

- És ezek után mibe jöttél haza? –kérdezte, mire én a székre mutattam. Felállt, és felemelte a ruhadarabot, hogy szemügyre vehesse. –Nem lógott ki belőle a feneked?

- Annyira nem. De futottam, mint állat. –magyaráztam, mire ő megszagolta a ruhadarabot.

- Hú.

- Te komolyan megszagoltad?

- Igen. Tök jó illata van. –dobta vissza a székre. –Öltözz fel. Mindjárt dél.

- Fürdenem kéne.

- Hajrá! –indult el kifelé. –Ja. –fordult vissza az ajtóból. –Csinálni kéne valamit.

- Ahogy mondod.

- Jó, de mit?

- Igyunk ma is. –nevettem fel.

- Én meg mindjárt rád fogok hányni.

- Ha nem lennék rosszul, még vásárolgatni is elmennék a helyi bizományboltokba.

- Én is gondolkoztam azon, de Bencével azt beszéltük, hogy azt holnap.

- Miért, ő hol van?

- Ő is rosszul van. Csak velem ellentétbe, ő 4-szer hányt. Szerintem az egész napot át fogja aludni.

- Minek iszik mindig ennyit?

- Őt kérdezd. Biztos jól esik neki.

- Akkor ő mindig ezt érzi, amit most mi. Te jó ég!

- Menjünk el masszíroztatni. –ugrott be neki az ötlet.

- Mehetünk, bár azt hittem kényeztetnek itt téged eleget. –húztam gúnyos mosolyra a számat. Kuczinak leesett, hogy mire, illetve kire gondolok, de nem nevetett.

- 30 percet kapsz. –azzal kiment. Erőt vettem magamon, zuhanyoztam, és felöltöztem. Farmert vettem fel egy kényelmes pólóval. Bementünk a szalonba, és öt perc várakozási idő után, már mehettünk is vetkőzni. Felfeküdtünk a két asztalra és kezdetét vette az élvezet. Az elején még beszélgettünk is. –Jössz egy ruhával.

- Kol jön egy ruhával. –pontosítottam.

- Nem érdekel, hogy ki tépte el. A lényeg, hogy darabokban van.

- Kuczi, kérlek… -nyögtem. Szinte tocsogtunk az olajban. Hihetetlenül jólesett, ahogyan masszírozott a nő. Teljesen ellazultam, és minden gondomat elfelejtettem arra a két órára. Alig tértem magamhoz a végén. A szalonban lezuhanyoztunk utána, de még mindig éreztem az olajt bőrömön. Visszatérve a Salvatore házba, Kuczi egyből Damon szobája felé vette az irányt, és 10 perc múlva hangokra lettem figyelmes. Hallgathattam, hogy nem bírnak hormonjaikkal, mert a délutánt a legédesebb bűn elkövetésével töltötték. Úgy látszik, illetve hallatszik, hogy Kuczi már nem másnapos. Az én fejem is javult, ám még mindig éreztem. Tudom, hogy másnaposságra azt kellene innom egy kupicával, amitől rosszul lettem, de kevertem az italokat, így egy üveg fehérbor mellett döntöttem. Kikerestem a pincében, és egy pohárral a kezembe felvonultam a szobába. Damon szobája előtt megálltam, és három hatalmasat vertem az ajtóra.

- Hallgassatok már el! –morogtam, majd a szobámba érve felvettem egy francia bugyit és egy fekete toppot. Kinyitottam a bort és töltöttem magamnak. Felnyitottam a laptopot és intéztem az újsággal kapcsolatos munkákat, közben zenét tettem be, hogy ne halljam őket, bár nem is figyeltem rájuk. Teljesen belemerültem a munkába, és észre se vettem, hogy este hét óra lett.

- Nyugodtan menj be. A kopogás is felesleges. –hallottam Kuczi hangját ajtóm előtt, majd a hangot, hogy nyílt az ajtó. Erre odakaptam a fejemet. Barátnőm egy szál takaróba tekerve állt ott Kollal. –Nézd, vendéged jött. –konferálta fel a férfit, mire én kikapcsoltam a zenét.

9. fejezet

- Persze, hogy jók vagyunk. Voltak kételyeid? –kacarászott Kuczi. Elena áradozni kezdett, de láttam, hogy barátnőm nem nagyon figyel a beszélgetésre. Abba az irányba néztem, ahova ő. Damon állt ott, aki folyamatosan mosolygott barátnőmre. Mit mosolygott, vigyorgott! Bocsánatot kértem Elenától, és arrébb rángattam Kuczit.

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?

- Mit? –intettem a fejemmel a vámpír felé. –Ja, miért is ne? Tök jól néz ki.

- Ne már.

- Azért mert te koptatsz folyamatosan mindenkit, nekem nem kell. Inkább menj vele szobára és ne engem piszkálj. –hagyott ott. Azt hiszem egy picit az agyára mentem. A háttérben elkezdődtek az elektroswing számot, én pedig megkerestem a kabátomat. Kifelé menet Bencébe botlottam bele.

- Csináljunk valamit. –dőlt rám.

- Fiúk kerítsek neked, vagy lányt? –nevettem fel.

- Mindkettőt.

- Egyszerre szeretnéd?

- Fiút. Szép fiúk vannak ebben a városba. Ott van Kuczi kiszemeltje Damon, meg az öccse. Ő is nagyon jól néz ki. Na és a te csávód is eléggé rendben van. Tényleg, hol van? –nézett körbe, de gyanítom, hogy kettőig se lát már. –Jaj, de szép a nyakláncod. –vette szemügyre a munkáját. –Egy zseni, aki ezt csinálta. –affektált. Felnevettem, megpusziltam az arcát, majd magára hagytam szegényt. A kocsit otthagytam, hisz ittam, úgyhogy gyalog indultam haza.

- Hé. –szóltak utánam. Megfordultam, az egyik voltosztálytársam volt az.

- Szia Harry. –köszöntem. Ő volt a gimiben a focicsapat irányítója. Még mindig jól nézett ki, bár nekem túl kigyúrt volt.

- Hova mész ilyen korán?

- Tudod sok energiába telt mindent megszervezni, úgyhogy elfáradtam.

- Kár, hogy már mész. –végig nézett rajtam, majd folytatta. –Jól nézel ki.

- Köszi, te is jól tartod magad.

- Hallod, Ronnienak holnap lesz a születésnapja és meglepetés bulit csinálunk neki a Grillbe. Lenne kedved eljönni?

- Hát nem tudom. Nagyon rég beszéltem vele.

- Énekelhetnétek is neki. Mármint csinálhatnátok egy rögtönzött koncertet. –mosolygott. Szerintem azt hiszi, hogy ő tesz nekünk szívességet, hogy énekelhetünk.

- Az, az igazság, hogy vissza kell menniük a többieknek New Yorkba, mert sok dolguk van. Meg máshol is énekelnek. –próbáltam elmagyarázni.

- Nem kell mindenki.

- Jó, de…

- Na! Ronniért... olyan jóba voltatok.

- Tudom, de én nem vagyok énekes, nem az én bandám. Én szerkesztő vagyok.

- Sokat jelentene Ronnienak. –fogta meg a karomat. –Meg nekünk is.

- Aha. –nyögtem ki. Most ez, komolyan kikezdett velem? Ránéztem, ő pedig lassan elvigyorodott.

- Csinálsz ma valamit?

- Mondtam, hogy fáradt vagyok.

- Jaj, ez nem lehet kifogás! –nevetett fel, majd abbahagyta, mert valaki elkapta a kezét. Hallottam, hogy Harry feljajdult.

- Innen átveszem. –mondta Kol.

- Ki vagy te? –ki akarta csavarni Kol kezéből a sajátját, ám erre csak még erődsebben megszorította neki.

- Az, aki mindjárt feltépi a torkodat.

- Mi a halál van veled ember? –Kol összehúzta a szemeit. Egyből tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, így a két fiú közé álltam.

- Elég legyen már. –erősen megragadtam Harry karját és kirántottam a kezét a vámpíréból.

- Au. –kapott oda a kezéhez. Meglepődött, hogy milyen erő lakozik bennem.

- Megkérdezted, hogy jövök-e, és én nem tudtam rá válaszolni. Most pedig tűnj el, de nagyon gyorsan, mielőtt meggondolom magam. –igéztem meg. Miután elment, én Kolra néztem dühösen. –Ezt miért kellett?

- Szívesen.

- Meg tudom védeni magam. Pláne Harry ellen.

- Gondoltam kedves leszek veled.

- Én ilyet nem kértem. És különben is mit keresel itt? –mielőtt választ kaptam volna, folytattam mérgesen. –Komoly gondok lehetnek a felfogásoddal. Miért nem hagysz már békén? Én nem egy játékszer vagyok, világos? –szinte már kiabáltam.

- Oké. –mosolygott. –Nyugodj le.

- Nem nyugszom le. –indultam el. –Hagyj békén. –sietősre vettem a tempót.

- Ahogy óhajtod. –bementem a házba és felbaktattam a lépcsőn. Levettem a ruhámat, majd bevágtam magam az ágyba. Olyan mérges voltam, hogy nem bírtam elaludni. Csak forgolódtam össze-vissza. Eddig viccesnek tartottam, hogy mindig megjelent, de ez kezd egy kicsit sok lenni. Nem holmi játékszer vagyok. Reggel magamtól keltem, és könyvet olvastam az ágyba. Kicsit később felhívtam Kuczit. Hallottam a házban, hogy megszólal egy telefon. Nem akárki telefonja. Felismertem barátnőm csengőhangját. Felkeltem az ágyból, elindultam a csengőhang irányába, majd Damon szobája előtt álltam meg, és benyitottam. Damon ott feküdt meztelenül a hasán, Kuczi pedig mellette feküdt, és deréktól lefelé takarta csak a paplan. A szám is tátva maradt a képtől. Damon álmosan felnézett rám.

- Nem mennél ki? –hunyorgott rám, majd visszahajtotta a párnára a fejét. Még mindig nem tudtam felfogni a dolgot.

- Mi a franc van itt? –tettem fel a kérdést.

- Leraknád a telefont? –kérte Kuczi. Ekkor vettem észre, hogy még mindig őt csörgetem, és zavartan nyomkodni kezdtem a telefonom.

- Kuczi… -nyögtem ki.

- Sziiiiiaaaaa! –szólalt meg hangosan. Kimentem a szobából, le a nappaliba. Stefan ült a díványon, úgyhogy mellé ültem.

- Jó reggelt.

- Jobbat. –ültem le.

- Mi az?

- Kuczi Damon szobájában meztelenül fekszik. És ezt én láttam. Sokkoltak a dolgok. Úgy álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. –dőltem hátra, de Stefan csak halványan elmosolyodott.

- Jól énekeltetek tegnap.

- Köszi, de most ez se érdekel. Ez a nő nem normális! –álltam fel.

- Hova mész?

- Megölöm magam, hogy elfelejtsem ezt a reggelt. Beleégett az agyamba a bátyád csupasz seggének képe. –hidegtől rázva visszafeküdtem az ágyba, és próbáltam szép dologra gondolni. Tíz perc múlva Kuczi jött át magára csavart takaróval.

- Tudnál adni valami ruhát?

- Hol a tied?

- A földön elszakítva. –vigyorgott.

- Szép vagy, mint a rózsaszál! –de megtettem, amire kért. –Ez komoly? –kérdeztem üveges tekintettel a földet bámulva.

- Most mi van benne? Semmi. Jó volt. Sőt! Hallod…

- Nem érdekel! –emeltem fel egyik kezemet. –Egyáltalán nem akarok hallani róla. –elnevette magát. Kiültem az ablakpárkányba és fejem nekidöntöttem az üvegnek.

- Mi az? –fürkészte barátnőm arcomat, miközben öltözött.

- Semmi.

- Olyan nincs.

- Jó volt? –bár Damonról volt szó, mégis birizgált ott belül a kérdés, hogy milyen lehet az ágyban. Kuczi egy hatalmasat bólintott. Nem akarta, hogy az illető bármit is meghalljon a válaszából. –Jézus. Bocs, erre mégse voltam felkészülve. –temettem arcomat a tenyerembe.

- Neked is kéne már valaki.

- Jó így.

- Frászt. –bokszolt bele a vállamba. –Egy jó szex kell neked.

- Hagyj!

- Mi van már veled? Te lettél Miss. Mélabú, vagy mi a frász? Mi volt tegnap ez az elrohanás Takara? Nem vall rád! –kérdezte tőlem, én pedig vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem, és elmeséltem mindent. –Hallod, azt hittem, hogy ott helyben lesmárol a táncparketten.

- Nem, az kéne még.

- Aj, ne legyél már hülye. Bejön neked a srác!

- Dehogy! Csak idegesít. –erre csak lemondóan megrázta a fejét.

- Ahogy ott álltatok, és néztetek egymásra. –emlékezett vissza. –Mondott is valamit?

- Nem, csak nézett. Ez volt az egészbe a legfélelmetesebb, hogy semmi nem történt.

- De hogy nézett?

- Nem tudom, olyan semmilyenen. Vagyis nyilván nem semmilyenen, de nem láttam benne semmi fenyegetőt, meg azt a játékosságot se, ahogy eddig rám nézett. Csak nézett.

- Olyan félelemkeltően?

- Nem. –ráztam meg a fejemet. –Nyugodt volt. Furcsa.

- Eléggé. –hallgatott el ő is erről. –Mi lenne, ha maradnánk még? Vagyis Bencével beszéltük, hogy keddig maradnánk. Bejövős ez a hely.

- És akkor menjünk el Ronnie bulijára?

- Aha. –mosolygott Kuczi.

- Bencével mi van?

- Valószínűleg alszik. Vagy éppvkihányja a lelkét.

- De miért kell folyton ennyit innia? Hogy bírja ezt?

- Én nem tudom. –elmentünk a maradék cuccokért, és megkaptuk a pénzt. Nagyon elégedett volt velünk a polgármesternő. Miután Bence magához tért, átjött hozzánk a Salvatore házba, és egész nap az ágyon döglött. Este leléptek készülődni, és én is így tettem. Arra a fekete, kis ruhácskára esett a választásom, amit Kuczitól kértem még régebben kölcsön. Felvettem, és próbáltam hátul megkötni a masnit, ám nem sikerült. A hajamat hagytam kiengedve, és fekete cicaszemeket varázsoltam magamnak. Lementem a nappaliba, hogy megkérjek valakit, hogy kösse meg a masnit. Damon épp ott állt a kandalló előtt, és piát töltött magának. Szó nélkül elé álltam és hátamat mutattam neki. Szerintem még a hülyének is leesne, hogy mit szeretnék.

- Mit óhajtasz?

- Kösd meg masnira. –fújtam ki a levegőt megjátszott fáradsággal, ő pedig megtette, amire kértem.

- Szívesen.

- Pfff…

- Mit vétettem ellened megint?

- Megdugtad a barátnőmet. –fordultam felé. –És láttam, amit soha nem akarnék!

- Ő is akarta.

- Örülök. –leültem a kanapéra és felvettem a fekete, masnis magas sarkúmat. Ekkor Stefan jött le a lépcsőn és vette fel a bőrkabátját. –Te is jössz?

- Igen.

- De jó. Mehetnénk együtt. –örültem meg neki.

- Rendben.

- Én is jövök akkor. –jelentette ki Damon.

- Minek? Nem nyugdíjas klub lesz! Öreg vagy, és minden lében kanál. –néztem rá.

- Mond ki ezt még egyszer, és feltépem a torkodat. –fenyegetett meg.

- Íj, ez durva volt. –szisszentem fel, majd felpattantam. –Mehetünk? –mosolyogtam Stefanra.

- Persze. –belekaroltam a karjába, és már ki is libbentünk az ajtón. Beültünk a kocsiba, és ő gázt adott.

- Elena miatt jössz?

- Vigyázok rá. Amióta visszatértek Rebekahék, semmi és senki nincs biztonságban.

- Azon csodálkoztam, hogy a tegnapi bálon semmi sem történt.

- Igen, elég nyugodt volt az este. –mire odaértünk a buli már javában folyt. Bementünk, és körbenéztem. Kiszúrtam Kolt és Rebekaht a pultnál. Komolyan mondom, nem is értem, hogy mi lett volna akkor, ha nem őt látom meg elsőnek. Találkozott a tekintetünk, de nem mosolygott rám, csak nézett egy ideig, majd visszafordult a húgához. Ekkor eszembe jutott, hogy tegnap elküldtem a halálba. Valahogy bántott a viselkedése. Vágytam rá tudat alatt, hogy megint levakarhatatlanul jöjjön utánam, és fűzzön. Az erős szóváltásaink, egymás agyának húzása, és még sok apró mozzanat, mai ilyenkor történik kettőnk közt. Kuczinak lehet, igaza van. Be kellene látnom, hogy nagyon is tetszik, amit Kol eddig csinált. Tetszik, hogy csípősen odaszól, hogy bármit teszek, ő ott van. Egy sötétszürke, hosszú ujjú felső volt rajta, amit feltűrt, és egy farmer, a haja össze-vissza állt. Egyszerűen szívdöglesztően nézett ki. Ahogy ott álltam egyedül, Ronnie észrevett, hamar mellettem termett, felkapott és megölelt.

- Te jó ég, milyen rég láttalak Takara.

- Szia. Boldog születésnapot.

- De örülök, hogy itt vagy. –vigyorgott rám, majd egyáltalán nem diszkrét módon, végignézett rajtam. –Hűha.

- Neked barátnőd van, nem? –nevettem el magam.

- Nézni szabad, nem? –nevetett ő is. –Egyedül jöttél?

- Stefan hozott el, de elvileg van itt két barátom New Yorkból.

- New Yorkból?

- Kíváncsiak voltak a városra. –mosolyogtam.

- Egy táncra majd elkaplak. –kacsintott rám.

- Rendben. –hagytam ott, és megkerestem barátaimat. A pult másik végében voltak, így odavergődtem hozzájuk.

- Csá. –köszöntött Bence.

- Azt hiszem, ma kegyetlenül be fogok rúgni. –könyököltem az asztalra.

- Ő mindig ezt teszi. –mutatott Kuczi Bencére, aki erre felemelte a középső ujját, és a lány felé tartotta. –Mi a baj? –hajolt közel.

- Békén hagy. Rám se néz. –súgtam neki.

- De ezt kérted tőle.

- Tudom, de zavar. –tátogtam már szinte, hogy biztosan senki se hallhassa.

- Ááááááá! –kiáltott fel. –Tudtam! Annyira tudtam! Már az elején tudtam!

- Jó, jó. Elég lesz.

- Mit tudtál? –hajolt oda Bence is.

- Kol. –suttogta neki is.

- Ja, tudom. Amikor ezek egy méternél közelebb kerülnek egymáshoz, szinte felforr minden.

- Ők. –szólaltam meg. –Nem ezek, hanem ők.

- Jól van nyelvtantanár, ezen nem veszünk össze.

- Rövidet! –kiáltottam fel. –Szia. –fordultam a pultoshoz. – Három vodka lesz. –kiadta, majd fizettem. Egymásra néztünk a srácokkal, majd lehúztuk. –Figyelj, –hajoltam megint a pultoshoz. –Annyira aranyos vagy, hogy még egy körre meghívsz minket. –igéztem meg. Megtette, amit mondtam, és én vigyorogva fordultam az újabb adaggal barátaim felé.

- Ez tanítsd meg. –közölte Bence.

- Nem lehet. –vigyorogtam még jobban. Lehúztuk ezt is, majd fancsalogva néztünk egymásra a borzalmas íze miatt. Ekkor megcsörrent a telefonom. –Igen? Mi? –kiabáltam. Semmit nem hallottam. –Várjál. –kijöttem a helyről.

- Magadtól nem hívnál fel? –kérdezte bátyám.

- Á, szia. Bulizunk.

- Részeg vagy?

- Még nem.

- Kikkel vagy?

- Kuczi, Bence, de itt van Stefan is.

- Egyéb vámpírok? –faggatott tovább. Kezdett nagyon idegesíteni.

- Rebekah meg az öccse van még itt.

- Tartsd magad távol tőlük.

- Jaj, kit érdekelnek? Különben se zsarnokoskodjál.

- Nem zsarnokoskodok csak…

- Majd holnap hívlak. –nyomtam le. Tökömnek van kedve végighallgatni a hülyeségeit. Visszamentem a többiekhez, amikor is megszólalt egy elég jó szám, úgyhogy nem volt mit tenni, menni kellett táncolni. Hatalmas pumpálásba kezdtünk, és a következő számot is végigugráltuk. Jó volt a hangulat. Pár szám utána ismét rövideztünk. Bence rendelt koktélokat is.

- Fúj, hogy tudod azt meginni. –húztuk a szánkat Kuczival a totem koktélra, ahogy mindig is szoktuk, ha ezt issza.

- Miért kell ezt minden egyes alkalommal megkérdeznetek? –akadt ki. Körbetekintettem, és láttam, hogy Kolt megkörnyékezi az egyik csaj. Az voltosztálytársam volt, Becky. Világ életemben egy hatalmas lotyónak tartottam, olyan volt, mint Vicky. A focicsapat másik fele rajta ment át. Odajöttek hozzánk a pulthoz, gondolom meghívatta magát egy italra.

- Helló. –köszöntem neki. Becky állt hozzám közelebb. Azt hitte, hogy neki köszönök.

- Á, szia Takara. –villantotta rám a fogsorát. – Nem is tudtam, hogy te itt leszel. –ezzel a mondatával nem is foglalkoztam, csak elengedtem a fülem mellett. Még rá se néztem, csak dacosan Kolt fürkésztem. Becky észre is vette, hogy nem méltatom, úgyhogy rendelt és visszament a táncparkettre sértődötten.

- Mi a bajod? –kérdeztem komolyan.

- Teljesítem a kívánságod és békén hagylak. –mosolygott rám csibészesen, majd ő is otthagyott.

- Au… -szólaltam meg.

- Hallod, ne foglalkozz vele. –simította végig a hátamat Kuczi.

- Leoltott. –mutattam utána. Felé néztünk és láttuk, hogy táncolnak. Becky karcsú, apró alkatával igyekezett a férfihez simulni, inkább már dörgölőzni. Kol csak mosolygott rá, és hagyta, szemlátomást még élvezte is. Bence is látta a jelenetet, úgyhogy gyorsan rendelt egy tequilát.

- Húzd le, mielőtt valakit kinyírsz itt helyben. –felemeltem a poharat és már üres is volt. –Még kettő ilyen lesz. –intett barátom, majd kikapta, amit kért. Az egyiket ő itta, a másikat én. –Még?

- Nem, így is szédülök már. –kapaszkodtam meg.

- Amúgy is olyan kisfiús feje van. –próbált vigasztalni Bence.

8. fejezet

Erre mi csak hangosan nevettünk. Másnap ajtónyitásra ébredtem, de nem mozdultam meg.

- Husi. –szólalt meg Kuczi.

- Hm? –mozdultam meg, mire leült az ágyra. –Te hogy jutottál be? –fordultam felé. -És komolyan Husinak szólítottál?

- Az a rohadt helyes, fekete hajú, kék szemű csávó engedett be.

- Damonra gondolsz? –néztem fel.

- Hát, ha őt úgy hívják.

- Úgy. –ültem fel. –Bence?

- Alszik. –ránéztem az órára, délelőtt tíz lesz pár perc múlva.

- És te miért nem?

- Mert engem már hívtak a többiek, hogy mikorra érnek ide. Azért van még dolgunk estig.

- Ne is mond. Azért nagyjából le kéne próbálni a dolgokat, meg kipakolni, lepakolni, szétpakolni…

- A dalokat mindenképp. Gondolom, nem akarsz egy kis bakit se.

- Hát nem. –nyújtóztam.

- Kol is ott lesz este?

- Igen.

- Áldásom adom rátok. –dőlt hátra az ágyon.

- Hagyjál már vele.

- De most miért? –előkapta a telefonját, és megmutatott egy képet. Felültem, hogy jobban szemügyre vegyem. Én voltam rajta és Kol. Tegnap esti kép, ahogyan a biliárdasztalnál állunk.

- Ezt miért is kellett? –néztem rá furcsán.

- Forrt a levegő.

- Meg a fejedben az agyvíz is. –adtam vissza neki a készüléket.

- De ne mond, hogy nem néz ki jól?

- Persze, hogy jól néz ki Kuczi. De egy arrogáns, egoista alak. Gary kinyírna, ha megtudná, ha összejönnék vele.

- Nem ezt mondtam.

- Ha szexelnék vele, akkor is.

- Gondolj bele, egy ősi vámpírral. Milyen király lehetne már! Vagyis egy vámpírral. –rám nézett. –Jó maradj csöndbe, rájöttem időközben, hogy te is vámpír vagy. Na, de tuti jó lehet vele. Van ott tűz! –áradozott tovább, én pedig kikeltem az ágyból.

- Te vagy egy nagy tűz!

- Hány éves amúgy?

- Sok. -ásítottam egy nagyot. -Ezer legalább.

- Micsoda?

- Mondom, hogy ősi vámpír!

- Ezer éves.

- Túl öreg hozzám.

- Még nem láttam ilyen helyes ezer éves férfit –röhögött fel. –Menjünk vásárolni.

- Estére kell ruha?

- Nem, arra van. Csak úgy menjünk el. Neked van estére ruhád?

- Igen.

- Mutiiiii. –pattant fel az ágyról. Megmutattam neki, ő pedig elém tartotta vállfástól. –Ez jó.

- Szerinted Bence hozott nekünk valami meglepetést? –kérdeztem reménykedve.

- Nagyon remélem. Különben minek jött?

- Láttál nála valamit?

- Nem. –szomorodott el.

- Megjött Benya. –szólaltam fel, majd közvetlenül, ahogy befejeztem a mondatot, csöngettek.

- Azért ez elég ijesztő volt, remélem tudod.

- Amikor az ajtó elé ért káromkodott egyet. –nevettem fel, majd igyekeztem lefelé, hogy ajtót nyissak neki. Mire leértem az ajtó már nyitva volt, és kedves barátom Damonnel találta szembe magát.

- Helló. –köszönt Bence.

- Szia. –intettem neki és félrelöktem Damont. –Gyere be.

- Takara, mi van itt, játszóház? -kérdezte tőlem a vámpír.

- Megbeszélést tartunk.

- Öltözz már fel. –nézett végig rajtam Bence. –Emelet?

- Igen. –szóltam utána. –Baj? –fordultam vissza Damon irányába, és kiskutya szemekkel néztem rá. –A te lelkeden száradna, ha nem sikerülne jól az este. –futottam fel. Elővettük a zenelistát meg a kottákat.

- Takara, te is énekelni fogsz egy dalt. –jelentette ki Kuczi.

- Én ugyan nem.

- De, igen.

- Mert?

- Mert, miért ne? –szólt közbe Bence is. –Valami egyszerűt. Szép hangod van, jó lesz. Legalább lealázod a volt gimis osztálytársaidat.

- Nem tartom jó ötletnek. A gimis osztálytársaim meg cseppet sem érdekelnek.

- Te lehet, hogy nem tartod jó ötletnek, de mi igen.

- Van más választásom? –sóhajtottam fel.

- Szerinted? –visított fel Kuczi.

- És melyik dalt szántátok nekem?

- Egy duettet, hogy ne érezd magad egyedül. Phillel énekelnéd. –emelt fel egy kottát a sok közül, és odaadta nekem. –Ezt.

- Arról volt szó, hogy könnyű dalt!

- Hallottam múltkor a fürdőszobába, ahogy énekelted. Tök jó volt. –biztatott Bence. –Phil hangjával kiegészítve tök jó lesz az egész. És ha ezt megteszed, ajándékot kaptok.

- Tudtam! –kiáltottam fel diadalittasan.

- Mi szépet csináltál nekünk? –váltunk mindketten izgatottá Kuczival. Bence a táskájáért nyúlt, és kivett belőle két piros dobozkát.

- Ezt neked, és ezt pedig neked. –nyújtotta át nekünk őket. Felnyitottam a doboz tetejét, és szóhoz se jutottam. –Gondolom az a fekete, csipkés Alexander Mcqueen lesz rajtad, amit a tavalyi Divathét afterpartiján viseltél. –mosolygott rám.

- Igen, ez tökéletesen fog menni hozzá. –öleltem meg.

- Aztán kérem vissza, mert ti csak a marketinges babáim vagytok. Ezeket el kell adnom.

- És mi lenne, ha sokszorosítanád őket, te agyatlan. –kérdezte Kuczi.

- Az úgy nem egyedi. Ez a pláne benne, hogy egy van belőle. Nem értetek ti ehhez. –intett le könnyedén minket. Kezembe fogtam a kottát, és Kuczi segítségével kigyakoroltam a dalt. Mikor délben megéheztünk, úgy döntöttünk, hogy rendelünk kaját. Két pizzával többet rendeltem, és letettem a nappaliban lévő dohányasztalra.

- Fiúk, ez a tietek. –kiabáltam, és visszamentem barátaimhoz. Délután háromkor kénytelenek voltunk abbahagyni a dolgokat, hisz érkeztek a többiek. Kimentünk eléjük és gyorsan lepakoltak a motelbe, majd kihordtunk mindent a helyszínre. Tök jó volt a díszítés, Caroline kitett magáért. Mindenhol krémszínű szalagok, és virágok voltak. Az asztalokat ugyan olyan krémszínű gyöngyöcskék díszítették.

- Az hogy lehet, hogy az ékszerekben is van krémszín, és itt is?

- Összebeszéltem Carolinenal. –vigyorgott Bence. –Zseni vagyok nem vitás.

- Az biztos. –öleltem meg. Egy-két dolgot elpróbáltak ott a helyszínen. Természetesen a duettünket is átnéztük, de szerintem menni fog. Amint visszaértem a házba, lerángattam a ruháimat, és zuhanyozni kezdtem. Gyors zuhany után kilakkoztam világos barnára a körmeimet és felvettem a ruhámat. Combközép fölé ért a vastag, fekete szaténból készült anyag és pánt nélküli volt. Erre jött még egy réteg gyönyörű csipke. Kicsit hosszabb volt, mint a fekete szatén, így combom közepéig leért a csipke, és kilátszott a combom. A ruha szépen követte az alakomat, és a hátamnál volt egy mélyebb kivágás is, amit a csipke szintén sejtelmesen elfedett. Kivasaltam a hajamat és felvettem a krémszínű magas sarkúmat. A kis dobozhoz mentem, és kiszedtem belőle azt a gyönyörű nyakláncot. Középen egy öt cm hosszúságú elefántcsont lapocska volt, és oldalaiból egy fekete, vékony bőr, egy vékony csipkeanyag, és egy krémszínű szatén anyag fonata adta a nyakláncjelleget. Mikor felvettem, ráfeszült a kulcscsontomra. Ehhez tartozott egy gyűrű is. Belenéztem a tükörbe, és elismerően bólintottam. Csak az ajtóba jutott eszembe, hogy az álarcom a szobában maradt, így mint a rossz filmekben, vissza kellett futnom érte. Nincs is gázabb a kétszer indulásnál. A polgármesternő hatalmas háza előtt, ahol meg volt rendezve az esemény, felvettem az álarcot és a hátsó bejáraton bementem. Már elég sokan voltak. Épp Phil énekelt egy számot, Kuczi pedig oldalt a pezsgőjét itta. Egy vörös ruha volt rajta, amitől nagyon vadítóan nézett ki.

- Hol voltál eddig?

- Bocsi. –vakartam meg a fejemet. –Volt valami?

- Nem. Minden a terv szerint. Azt nem mondtad, hogy ilyen sok ember lesz itt.

- Nem örülsz?

- Dehogynem!

- Van időm körülnézni?

- A következő számot Phil fogja énekelni. De utána a ti duettetek jön.

- Helyes. –indultam el.

- Takara. –szólt utánam.

- Tessék?

- Kivételesen jól nézel ki. –kacsintott rám. Elnevettem magam, majd most már tényleg elindultam tenni egy kört. Találkoztam Klaussal, vagyis erős túlzás, hogy találkoztam vele, csak intettem neki. Ott volt Elijah is és mindenki, akit ismerek. Úgy látszik, erre a bálra még mindig mindenki eljár. Levettem egy pezsgőt a tálcáról, és a hatalmas virág mellé álltam a falhoz, majd belekortyoltam.

- Ha nem tudnám, hogy maga vagy a pimaszság még Júliának is néznélek. –szólalt meg Kol mellőlem. Lassan ráemeltem tekintetemet, ő is a falnak dőlt, és pezsgőspoharát forgatta lassan a kezében. Fekete szmoking volt rajta, de nem volt álarca.

- Hol az álarcod?

- Minek takarjam el az arcomat? –mosolygott rám, amit én fáradt pillantásokkal nyugtáztam. Hihetetlen számomra, hogy mindig van egy frappáns válasza a számomra. –Sose szerettem az álarcosbálokat. Ez a giccsesség nem az én stílusom. Ugyan olyan, mit régen volt, talán csak a ruhák lettek rövidebben. –magyarázta unottan, majd lassan végigmért tetőtől talpig kicsit sem diszkréten. Hallottam, hogy Phil kezd el énekelni, amit dúdolni kezdtem. –Szereted ezt a dalt?

- Igen. –mosolyogtam. –Most mennem kell.

- Ugyan hová?

- Azt hiszem, nem tartozik rád. –hagytam ott. Levettem az álarcot, és ittam egy kicsit a vízből, ami ki volt készítve. Phil abbahagyta, és én odaléptem hozzá. Ahogy a kezembe vettem a mikrofont, már izzadt is a tenyerem. Elég sok ember pillantását éreztem magamon, de most már késő lenne visszatáncolni. Meg nagyon ciki is. Elkezdték játszani a dalt, nyeltem egy nagyot és vártam, hogy beléphessek. Elkezdtem énekelni szép finoman. Láttam, hogy az emberek lassúzni kezdtek. Phil is elénekelte az ő részét, majd a refrénnél hangosabban kezdtünk énekelni. Behunytam a szemem, hogy jobban koncentráljak magamra. Egész jól sikerült felépíteni a dalt. Miután vége lett Phil megsimította a karomat, majd finoman arrébb lökve jelezte, hogy menjek, mert ő folytatná a koncertet.

- Nagyon jó volt. –ugrott a nyakamba barátnőm.

- Köszönöm.

- Tényleg nagyon jók voltatok. Olyan aranyos voltál ott fent. –körbenéztem, és kiszúrtam őt. Ott állt még mindig a falnak dőlve, és mosolygott. Nyilván barátnőm is észrevette, hogy őt nézem. –Nem mész oda? szerintem azért néz. –mikor meglátta arcomat, folytatni kezdte a szövegelést. –Ne csináld már. –karon fogott, és odasétált velem. Na jó, inkább odarángatott. –Ha ő ekkora bunkó, hogy nem mutat be, akkor majd én bemutatom magamat. –nyújtotta ki a kezét illedelmesen. –Réka Müller vagyok.

- Kol Mikaelson. –hajolt a kezéhez finoman, majd egy puszit lehet rá. És ekkor olyan történt, ami ritkán fordult elő Kuczival. Ha bárki más figyelne most bennünket, valószínűleg azt gondolná, hogy a fényviszonyok miatt tűnik úgy, hogy elpirult, de nem. Finoman megköszörülte a torkát, és inkább kinyitotta a száját.

- És milyen újra élni? –próbált visszatérni a harsány, tiszteletlen barátnő szerepébe.

- Kuczi. –néztem rá riadtan. Nem tudom mi ütött belé, honnan ez a vakmerőség? Kol itt helyben simán letéphetné a fejét, még mielőtt nyikkanni tudna.

- Csak egy évszázadról maradtam le. –mosolygott Kol Kuczira. Lassan kifújtam a levegőt, a válasza hallatán. Úgy látszik ma Kol nincs kártevő kedvében. A háttérben elkezdődött egy újabb dal.

- Na, táncoljatok. –hagyott ott minket mosolyogva. Kol felém nyújtotta a kezét illedelmesen.

- Nem képzeled. –húztam el a számat.

- Tudod Takara, azért van egy határ. Biztos át óhajtod lépni? –vigyorgott rám gonoszan.

- Csak, mert imádom ezt a számot. –közöltem flegmán, majd elfogadtam a kezét. Elléptünk a faltól, és magához húzott, hogy táncolni kezdhessünk. –Elég gáz, hogy megfenyegeted a táncpartnereidet. –morogtam halkan.

- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. –kezdte, de én nem reagáltam semmit erre a témára.

- Bocs a barátnőm miatt. Nehéz esett. Bár jó embernek mondom… -motyogtam el a végét.

- Hol az álarcod?

- Problémát jelent a számodra, hogy nincs rajtam? –húztam fel az egyik szemöldökömet.

- Nem. Legalább látom az arcod. –húzott magához még közelebb.

- Ne is próbálkozz.

- Pedig tegnap is olyan jól elvoltunk.

- Az csak a véletlen műve volt. –jelentettem ki, mire ő elnevette magát.

- Hogyne. –vége lett a dalnak, és mi egyhelyben álltunk. Barna szemeivel az enyéimet fürkészte, de arcával egy mm-t se hajolt közelebb, és szorításából sem engedett. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de amikor felocsúdtam, rekedtes hangon sikerült csak megszólalnom.

- Mennem kell. –vettem le a válláról a kezem, és megigazítottam a hajamat, csak hogy valami pótcselekvést csináljak.

- Rendben. –ezen a kijelentésén meglepődtem, hiszen egy csípős megjegyzést vártam volna inkább tőle. Nem is tudtam nagyon hová tenni se a válaszát, se az előző cselekvését. Sarkon fordultam, és igyekeztem minél messzebb kerülni tőle. Biztos voltam benne, hogy elpirultam. Gyors léptekkel a női mosdóba mentem, hogy felfrissítsem magam. Megengedtem a csapot, és óvatosan megmostam az arcomat, ügyelve a sminkemre.

- Szia Takara. –jött be Caroline is a helyiségbe. –Meleged van?

- Nem, vagyis de. –gondolkoztam el.

- Baj van?

- Dehogy is, csak izgulok, hogy jó legyen minden a zenével. –füllentettem.

- Ó, ne aggódj, szerintem minden elvárást felülmúltatok. Nagyon szépen énekeltél te is. Nem gondolkoztál azon, hogy te is belekezdj ebbe komolyabban?

- Nem lehet.

- Mert?

- Ha netán ismertebb leszek, esetleg befutok, akkor 5 év múlva is ugyan így fogok kinézni. Elég feltűnő lenne.

- Igazad van. Ne haragudj.

- Ugyan már. –mosolyogtam rá, majd kijöttem a mosdóból. Megszomjaztam, úgyhogy pezsgőt akartam keríteni magamnak. Kiszúrtam egyet a tálcán. Érte nyúltam, ám valaki megint elhappolta előlem. –Nem unod még ezt? –förmedtem rá.

- Csak nem deja vu-d van? –kérdezte mosolyogva. Kivettem a poharat a kezéből és belekortyoltam.

- Ezt már lelőtted. Unalmas!

- Gondoltam megismétlem, hátha elmosolyodsz.

- Mosolygok én a nélkül is, csak nem rád. –válaszoltam flegmán. Közelebb lépett, és megérintette egy pillanatra a vállamat. –Nem szállsz végre le rólam? –kérdeztem mérgesen. Komolyan kezdett kicsit dühíteni.

- Nincs kedvem. Unalmas ez a bál. Lépjünk le. –ajánlotta.

- Nem lehet. De keres valakit, bűvöld el azzal a hatalmas egóddal, és biztos ledobja a bugyiját.

- Miért, te ledobnád?

- Kicsit se bűvöltél el.

- Ezt nem mondod komolyan, igaz? –mosolyodott el lassan és még közelebb hajolt.

- Azt hittem, hogy erkölcsös nevelést kaptál…

- Arra célzol, hogy tiszteletlenség ilyen kérdést feltenni? –vigyorgott tovább fáradhatatlanul.

- Eléggé. –húztam le a pezsgőmet, majd az üres poharat a kezébe nyomtam. –További szép estét. –fordultam meg otthagyva őt. –Kuczi. –szólítottam meg a barátnőmet.

- Tessék? –pördült felém vidáman.

- Szerintem én megyek. Meglesztek, nem?

- Meg, de baj van?

- Nem, csak… -akartam volna folytatni, csak eszembe jutott, hogy hallhatja. –Tudod.

- Ja, aha! –értette meg. –Jól van, ha elfáradtál, akkor menj. Ekkor Elena lépett oda hozzánk mosolyogva. –Nagyon jók vagytok.

- Persze, hogy jók vagyunk. Voltak kételyeid? –kacarászott Kuczi.

7. fejezet

Hazavittem Carolinet, majd a Salvatore ház felé hajtottam. Leparkoltam, kivettem a bőröndömet és a táskámat, majd becsöngettem. Damon nyitott ajtót.

- Hát te?

- Szia. –invitáltam be saját magamat, mire utánam fordult.

- Megtudhatom, hogy mit csinálsz?

- Lepakolok

- Eltévedtél? Ez nem Elena háza.

- Tudom. –raktam le a bőröndöt a nappaliba. Stefan a kanapén ült és olvasott. Odamentem, és hátulról megöleltem. –Szia Stefan.

- Szia.

- Képzeld, a barátnőm bandája fog zenélni a bálon. –újságoltam a hírt.

- Ez tök jó. Hogy, hogy?

- A polgármesternő panaszkodott, és én beajánlottam őket. El fogjátok dobni az agyatokat.

- Még mindig nem tudom, hogyan függ össze, hogy te mit csinálsz itt! – hallottam Damon ünneprontó hangját.

- És már megvan a dallista, a szállás, és olyan szuper lesz az egész. –folytattam izgatottan.

- Eldobom az agyam. –jegyezte meg Damon izgalmat színlelve.

- Hát, a te agyad nem csattanna nagyot. –vetettem egy lenéző pillantást felé.

- Már ha eldobom. Ne idegesíts fel! –fenyegetett a szokásos módján.

- Kedvesebb is lehetnél a vendégeddel.

- Milyen vendég?

- Nem akarok Elenare akaszkodni. –fordultam vissza Stefanhoz.

- Ezért inkább ránk akaszkodsz?

- Jaj, fogd már be Damon! –szóltam rá. –Segítesz felvinni a cuccomat? –pillogtam Stefanra.

- Persze. –állt fel. Felemelte a bőröndöt, én pedig még egy utolsó gúnyos mosollyal ajándékoztam meg Damont, majd utána siettem. –Melyik szobát szeretnéd?

- Amelyik a legtávolabb van Damon szobájától. –motyogtam. –Na jó, nem! Szerintem pontosan tudod, hogy melyiket szeretném. –mosolyogtam, mire ő is elmosolyodott. Benyitott az ajtón, és lerakta középre a bőröndöt. –Amúgy baj, ha maradok?

- Egyáltalán nem.

- Stefan…

- Mond?

- Mármint, figyelj… Ami veled és Elenával történt… az nem igazán érdekel. Én, ugyanúgy csíplek, mint eddig. –nyögtem ki nehezen, ő pedig rám mosolygott.

- Köszi Takara. –hallottam a hangján, hogy jól esett neki.

- Csak tisztázni akartam.

- Csak ezt Elena meg ne tudja. –szólalt meg lent Damon.

- Tudja bunkókám, szóval rombolni nem tudsz most, bocsi! –szóltam vissza.

- Ne is törődj vele. –hagyott magamra Stefan. Kipakoltam a bőröndömből a szekrénybe és a fürdőbe. Utána átmentem Elenához. A konyhába ültünk és beszélgettünk.

- De miért nem ide jössz?

- Nem akarok zavarni.

- Takara… tudod, hogy egyáltalán nem zavarsz.

- Jó nekem ott Elena. Végül is nem jó dolog egy vámpírral lakni. –mosolyogtam.

- Mintha bántottál volna valaha is…

- Tudod, hogy értettem. És milyen a suli? –tértem másik témára.

- Uncsi.

- Ez az utolsó éved. Az a legjobb. Mármint ilyenkor ezt szokták mondani.

- Hát, ja. Annak kéne lennie.

- Nem az?

- Stefan nélkül nem. –szomorodott el. Olyan kilenc körül jöhettem el tőle. Másnap telefoncsörgésre keltem.

- Igen? –szóltam bele álmosan.

- Nyomi. –szólt Kuczi. Felültem az ágyba, és megnéztem az időt.

- Hallod, te elmebeteg vagy? Kilenc óra múlt.

- Keljél fel!

- Anyád hogy van? –morogtam, majd ásítottam egy hatalmasat.

- Ez diszkrét volt. –húzta a száját a vonal túlsó oldalán.

- Mi kell?

- Három körül érünk oda, és Bence üzeni, hogy részt akar venni az ottani kulturális életbe.

- Az itt nincs nagyon. Szóval a flancos nagyvárosi ruháit is otthon hagyhatja.

- Akkor csinálj neki.

- Egyéb rendelés?

- Én egy duplakávét kérek, vaníliafagylalttal.

- Persze. Kaptok fejenként egy-egy hatalmas nemi szervet a seggetekbe, és azt hiszem, most nagyon finoman fogalmaztam.

- Imádnánk. Apropó, a szállásról gondoskodtál már?

- Elena felajánlotta, hogy lakhattok nála.

- Én a vámpíros házban akarok, ahol te.

- Felejtsd el.

- És a többiek? Tudod, van még egy dobosunk, meg gitáros, énekes…

- Nem mondod hülyegyerek?! Kora reggel felidegesítesz, nézd meg!

- Minek húzod fel magad?

- Na, elmész te a…

- Most komolyan. –vágott közbe. –Velük mi lesz?

- Tudod, vannak itt jó kis motelek. Ők úgyis szombaton jönnek.

- Jól van. Öltözök, aztán megyek Bencéért. Akkor olyan 3három felé.

- Puszi.

- Szió! –lenyomtam a telefont, majd visszaaludtam. 1 óra múlva arra keltem, hogy besüppedt egy kicsit az ágy. Kinyitottam a szemet és Damon feküdt mellém.

- Nincs kedved felkelni?

- Már csak te hiányoztál… -nyomtam a párnát a fejemre.

- Végre kedves vagyok veled, erre te ezt csinálod. –kelt ki az ágyamból. Így tettem én is, és elhúztam a függönyöket.

- Kifáradnál a szobából, hogy felöltözhessek?

- Csak mert ilyen szépen kérted. –ment ki vigyorogva. Felvettem egy türkiz színű, térdig érő egybe ruhát, és hozzá egy fekete Jimmy Choo cipőt, amelyet apró gyöngyök díszítettek. Egy fekete nyakláncot akasztottam még a nyakamba, amit Bence tervezett, és elmentem a polgármesternőhöz. Mindent megbeszéltünk, és véglegesítettünk. Volt még néhány órám a többiek érkezéséig, úgyhogy beültem egy kávéra a Grillbe.

- Szia. Egy szójatejes kávé lesz. –ültem le a pulthoz, mire a srác megfordult. –Rob!- ismertem fel volt osztálytársamat.

- Szia Takara. –mosolygott rám. –Hát te? Úgy hallottam, hogy nagyváros lakó lettél a bátyáddal.

- Szeretek ide visszajönni.

- És nem is szólsz nekünk, hogy itt vagy? –megcsinálta a kávémat, közben végig beszélt hozzám. Én kíváncsian hallgattam őt, hiszen a gimiben is együtt lógtunk. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom New Yorkban, én pedig válaszoltam neki. –Komolyan? De jó, hogy összejött az álmod. –mosolygott. –Mármint emlékszem, hogy mindig is erre vágytál, hogy annál a magazinnál dolgozhass.

- Össze. Bár nem úgy, ahogy elképzeltem, de össze.

- Ez remek. Biztos nagyon élvezed. –ekkor odajött egy alacsony szőke lány, aki elvitelre kért a mai menüből, és felült a bárszékre. –Vicky nézd, itt van Takara. –mosolygott Rob. Vicky Jones, osztálytárs, beképzelt ribanc. Abba már bele se menjünk, hogy a fél focicsapatnak megvolt. Sose szerettük egymást, mindig bunkó volt velem, folyton pletykákat terjesztett rólam. Szerintem ez a kisebbségi komplexusából fakadt, de kit tudja.

- Szia Vicky.

- Hello Takara. –nézett rám.

- Jól vagy? –próbáltam kicsit nyitni felé.

- Megvagyok, kösz. –simította hátra a haját fölényesen.

- Itt van a 2 adag Vicky. –jött vissza Rob az étellel. –De jó a nyakláncod. –vette észre a nyakamban lévő egyedi darabot.

- Köszönöm, az egyik barátom tervezte. –mosolyogtam.

- Aj, ez kit érdekel? –mordult rám Vicky, mikor átadta a készpénzt.

- Parancsolsz? –néztem rá, és próbáltam megtartani a hidegvérét. Ennek az ostoba libának fogalma sincs, hogy itt helyben le tudnám tépni a fejét.

- Idejössz a drága cipőddel, meg a barátod által tervezett ékszereddel, hogy felvághass nekünk. Szerinted ez érdekel minket?

- Ne haragudj, de én az unokatestvéremet jöttem meglátogatni. –kezdtem hidegen.

- Vicky ne kezd. Nem azért jött ide. –fűzte hozzá Rob.

- Valahol megható, hogy azt gondolod, neked mutogatom magam. Mint hogyha egy picit is érdekelnél. –erre nem válaszolt, csak fogta a kaját, és kiment vele.

- Bocs, nem tudtam. –kért elnézést Rob.

- Semmi baj, az ő élete rosszabb, hogy gyűlölködik. De az kedves tőle, hogy észrevette a cipőmet. –nevettem fel.

- Tényleg ne foglalkozz vele, te legalább vitted valamire…

- Nézd, nem azért jöttem, hogy bizonyítsak bárkinek is. Csak felemelem a középső ujjamat, és odamutatok mindenkinek, ha szükséges. –jegyeztem meg, mire hangosan felnevetett.

- Te semmit sem változtál.

- És veled mi van?

- Hát, amit látsz. Itt melózom.

- Nem tanultál tovább?

- Nem. Pár év múlva majd átveszem apám autószervizét. Addig itt dolgozom.

- Mindig is ment neked az össze- és szétszerelés.

- Nem mertem nagyobbat álmodni.

- Pedig álmodni kell. –tök jól elbeszélgettünk. Megcsörrent a telefonom. –Igen? –vettem fel.

- 5 perc és itt vagyunk.

- Te jó ég. –néztem az órára. Nagyon elment az idő.

- Tudod, hová kell jönnötök?

- Igen. Gary megadta a címet.

- Más kérdés, hogy odatalálunk-e. –szólt közbe Bence.

- Akkor indulok én is. A ház előtt találkozunk. –raktam le. –Ne haragudj, de most mennem kell.

- Jó, hogy találkoztunk.

- Igen, majd még összefutunk.

- Szia.

- Pá. –jöttem ki a Grillből, és autóba szálltam. Leparkoltam a ház előtt, és a kerítésnek nekidőlve vártam őket. Elena még nem volt otthon, de adott tegnap kulcsot, hogy be tudjanak újdonsült vendégeink költözni. Kb. 5 percet vártam rájuk.

- Á, szétültem a seggem. Nem érzem! –kiabált Bence.

- Szívem, itt szomszédok is vannak. –szóltam rá nevetve.

- Érdekel engem? –jött oda hozzám. –Szia. –adott puszit. –Fasznak kell ilyen messzire menni.

- Aj, kussolj már. –szállt ki Kuczi is.

- Na, téged ki hívott? –fintorogtam rá.

- A bátyád. Fizet, hogy barátkozzunk veled.

- Ezt elvileg nem tudhatná. –nézett rá Bence.

- Kegyetlenek vagytok. –szontyolodtam el.

- Inkább adj egy kávét. –nyújtózott barátnőm. Bementünk, és megmutattam nekik a szobájukat. A vendégszobát Bence kapta meg, Jenna szobáját meg Kuczi. Lent a nappaliban ültünk és beszélgettünk, na meg kávéztunk. Azt hiszem, ma túl sokat kávézgatok.

- Hová megyünk este? –kérdezte Bence.

- Grill?

- Az jó?

- Biliárdozhatunk.

- Más?

- Nincs.

- Akkor jó az. –nyitotta fel a laptopot.

- Semmi más? –kérdezte Kuczi.

- Ez egy kisváros. –jegyeztem meg. Nemsokára Elena is hazajött. Kuczit ismerte, így csak Bencét kellett neki bemutatnom, de róla is rengeteget hallott már. „Kisvárosi csill out nagyvárosi módra!!!” –írtam ki facebookra, és jelöltem be két barátomat. Megbeszéltük, hogy nyolckor találkozunk a Grill, én pedig leléptem átöltözni. Lezuhanyoztam, és felvettem egy feszülős farmert egy sötétkék pólóval. Tornacipőt húztam, aztán már indultam is. Ők már ott vártak rám. Bementünk, kikértük a szükséges kellékeket, rendeltünk magunknak némi alkoholt is, majd játszani kezdtünk. Vagyis Bence és Kuczi kezdett vérre menő csatába. Én a biliárdasztalnak támaszkodva álltam sörrel a kezembe. Igazából beszélgetésnek nem lehetett nevezni, amit csináltunk közbe, mert végig oltottuk egymást. Mikor kit, és mikor mivel. Már egy órája ott voltunk, és én épp a cipőmön kezdtem tanulmányozni egy aprócska foltot, amit otthon majd jól ki fogok sikálni. Nem is figyeltem, hogy miről megy a beszélgetés.

- Takara. –szólt hozzám Kuczi.

- Hm? –néztem rá. –Az a csávó téged bámul elég látványosan a pultnál. –mondta

- Hol? –fordítottam a pult irányába a fejem. Kol állt ott egy pohár whiskyvel a kezében és rám mosolygott.

- Mi ez a fekete kabát rajta? –horkant fel Bence. –Habár, ha jobban megnézem, az arca…

- Bence, hallja. –jegyeztem meg villámgyorsan, még épp időben, hogy barátom ecsetelni kezdje makulátlan arcát.

- Miért ő is….? –kérdezte, mire én bólogattam, majd lehúztam a maradék sörömet.

- Menj már oda. –parancsolt rám Kuczi. Mély levegőt vettem, és ellöktem magam a biliárdasztaltól. Odasétáltam a pulthoz, hogy kérjek még egy sört.

- Mi járatban erre? –néztem rá.

- Tudtam, hogy itt leszel.

- És mégis honnan?

- Facebook. –ivott bele az italába.

- Szóval rájöttél, hogy mi az. –gondolkodtam hangosan, miközben a pultos odaadta a sörömet. Elemeltem a pultról, majd ismét a sötétbarna szempárba néztem. –Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire minket? Megijeszted a barátaimat.

- Először is nem titeket bámultalak, hanem csak téged. –javított ki. –Másodszor pedig, menjünk játszunk egyet. –biccentett a biliárdasztalok felé.

- Miből gondolod, hogy játszom veled?

- Ugyan már, ez csak egy játék. –nevetett fel.

- Ám legyen, de előre szólok, hogy fi fogsz kapni!

- Úgy, mint múltkor? –hajolt még közelebb hozzám, de keményen álltam a pillantását.

- Rossz napom volt. –feleltem flegmán, majd elindultam a biliárdasztal felé, közben intettem Kucziéknak. Kol követett, és a pultos utánunk hozta a cuccokat. Gondolom megigézte, hogy tegye ezt. –Miért lógsz állandóan rajtam?

- Mert olyan szórakoztatónak tűnsz.

- Persze. –ittam bele az italba.

- Kezdesz? –ajánlotta fel.

- Idősebbeké az elsőbbség. –nézegettem a körmeimet a csípős megjegyzésem közben. Ő csak elmosolyodott, majd kezdett. A teli golyók közül az egyik bement a lukba. Lökött még egyet, de az már nem jött neki össze. Ráhajoltam az asztalra, és próbáltam beállítani a dákót a helyes irányba mm-re pontosan. Ő közben mögém állt és rám hajolt.

- A csíkosat. –súgta. Amint leheletét megéreztem a nyakamon, kirázott a hideg. Lassan felé fordítottam a fejemet, és észrevettem, hogy szája vészesen közel volt az enyémhez. Ráadásul, amikor megéreztem átlagosnak egyáltalán nem mondható illatát. Beletartott egy kis időbe, mire összeszedtem magam.

- Na ne mond. –húztam fel az egyik szemöldökömet, és suttogtam én is olyan halkan, szinte a szájába. Elmosolyodott, de egy cm-re se húzódott volna hátrébb. Ránézett az ajkamra, és szinte ki lehetett olvasni a szeméből, hogy ha most nem csinálok valamit ellene, akkor három másodpercen belül történni fog valami. Visszarántottam a fejemet, és löktem. Talált. Felegyenesedtem, és hátam az ő mellkasához ért. Arrébb mentem, hogy egy másik szögből lökjek. Megint bement egy csíkos. –Mondtam, hogy veszteni fogsz. –megint meglöktem a fehér golyót. Hallottam, hogy Kucziék rólunk beszélgetnek. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ha én is hallom, ő is. Elhibáztam.

- Azt hiszem elkiabáltad.

- Csak esélyt adok neked. –egyenesedtem fel és Kucziék felé néztem.

- Érdekesek a barátaid. Amint nem vagy ott máris kibeszélnek. –jegyezte meg, miközben lökött.

- Helyesbítek. Rólad beszélnek, és nem rólam.

- Csupán csak 4-szer hallottam a nevedet. –addig szuggeráltam őket, míg végre felém nézett Kuczi. Felemeltem az egyik ujjamat, és a fülem felé mutattam. Levette mi a szitu.

- Mindig elfelejtem, hogy hallják. –nézett Bencére barátnőm.

- Kit érdekel? –lökött Bence a dákóval. Most a holnapi napról kezdtek el beszélgetni, én pedig visszanéztem Kolra. Már négy golyóval kevesebb volt az asztalon. Letámasztottam a botot, és felültem az asztalra. A fehér golyó mellettem landolt.

- Feladod? –egyenesedett fel, majd mellém állt.

- Nem szokásom.

- Azt gondoltam. –simogatta végig a karomat.

- Miért van az, hogy egyre undokabb vagyok veled, és erre te egyre jobban nyomulsz?

- Szeretem a pimasz, kis, édes dolgokat. –vigyorgott, majd arca ismét közeledett az enyémhez.

- Harapok. –figyelmeztettem.

- Tudom.

- Akkor tartsd is ehhez magad. –szálltam le az asztalról, és megittam a sörömet.

- Kérsz még valamit?

- Nem. Holnap hosszú napom lesz.

- Kiírod megint facebookra?

- Mivel onnan tudod, hogy hol vagyok, ezért nem. –löktem a dákóval.

- Fél percre olyan aranyos voltál. Most megint undokoskodsz. –játszottunk tovább. Végül is én nyertem.

- Mondtam, hogy én nyerek.

- Csak előzékeny voltam, és hagytalak nyerni.

- Jaj, ne gyere már a lovagiassággal. –nevettem fel. Pár másodperc múlva észbe is kaptam, és abba hagytam a nevetést. Elgondolkoztam, hogy most komolyan ő nevettetett meg?! Az órámra néztem, későn járt. Hallottam, hogy Kucziáék is azt beszélik, hogy menni akarnak. Rájuk néztem, majd vissza Kolra.

- Most jön a „szerintem megyünk” mondat?

- Eltaláltad. De majd legközelebb talán megversz. –raktam le a dákót az asztalra.

- Ez most egy ajánlat volt? –vigyorgott.

- Nem.

- Pedig nagyon úgy hangzott.

- További szép estét. –köszöntem el, és Kucziék után mentem. Ahogy kiértünk Kuczi egyből megkérdezte.

- Ki ez a csávó?

- Kol. Róla meséltem.

- Szólhatnál neki, hogy szedje ki a szemöldökét, mert kezd külön életet élni. –vágott közbe Bence.

- Cicám, ezt még mindig hallja. –figyelmeztette Kuczi.

- Faszomba már az összes vámpírral együtt. –káromkodott. Erre mi csak hangosan nevettünk.