5. fejezet

Így hát hazamentünk Elenához. Levettem a ruhámat és bedőltem az ágyba. Másnap kialudva ébredtem délelőtt tízkor. Lementem az ebédlőbe.

- Jó reggelt. –köszönt Gary.

- Szia. –nyújtóztam egy hatalmasat. –Kialudtam magam. –vigyorogtam és kávét töltöttem.

- Mikorra készülsz el?

- Gary… -sóhajtottam.

- Felejtsd el! Nézd meg tegnap is mi történt. Ezek nem bírnak a seggükön maradni. Folyton áll a bál ebben az átkozott városban.

- Nem érdekel. Itt maradok még, ha tetszik, ha nem. Szeretném, ha Kucziék énekelnének a jövő heti bálon és buliznék Elenával egy nagyot.

- Te tisztában vagy a veszély fogalmával? –nézett teljesen hülyének.

- Igen és én nem látok veszélyt.

- Szerinted Klaus nem fogja megtudni, hogy meg akarja ölni az anyja?

- Mi?

- Elena azért lett meghívva, meg ez az egész bál azért lett rendezve, hogy Easther találkozhasson vele, úgy hogy az senkinek nem gyanús. Meg akarja ölni őket, mindegyiket Takara. Ezért kellett neki Elena vére…

- Minek?

- Elena a hasonmás. Az ő vére a kulcs kb. az összes ősi varázslathoz.

- Ja, értem.

- És a pezsgő, amit megittunk tegnap tartalmazta Elena vérét. Easther elmondott utána egy varázslatot, és az összes testvére mos összeköttetésben áll. Ha az egyiket megölöd, az összes meghal, de a varázslatot csak teliholdkor lehet elvégezni.

- Hogy lehet megölni a családodat?

- Takara, túl régóta élnek, és okoznak szenvedést mindenkinek. Kezd forrni a helyzet.

- 2 hét van még a teliholdig.

- Az nem jelent semmit.

- Nem érdekel. És én döntöttem. Nem függök tőled. –kiabáltam, mint egy kamasz, akit nem engednek el az esti buliba. Nem válaszolt rá. Leültem vele szembe, és normál hangerőn folytattam. –Figyelj, szeretnék még maradni egy-két napot. Tudom, hogy kötelességednek érzed, hogy megvédj, és ezt sokra becsülöm…

- Most jön a de, igaz?

- Ezt eltaláltad. –mosolyogtam rá finoman. –Néha kell az a külön út, és ezt te is belátod. De egyet ígérhetek neked. Amint forró lesz a hangulat, lelépek. Vagyis az a pár nap alatt, amit itt töltök.

- Csak tudnám, hogy mit szeretsz te ennyire ebben a városban. –dőlt hátra. Ez azt jelentette, hogy beadta a derekát. Legszívesebben visítottam volna örömömben. –Ha elszúrod az esélyedet, többé a város közelébe nem engedlek. –emelte fel az ujját fenyegetésképpen.

- Imádlak. –ugrottam a nyakába. Felpattantam és örömtáncba kezdtem.

-1 hét. –jelentette ki, de ez se szegte kedvem. Legalább 1 hetet itt lehetek. Jobb, mint a semmi. A telefonhoz futottam és kikerestem Kuczi számát.

- Kucziiiiiiiiiiiiii. –visítottam bele.

- Á, hülye vagy? Megsüketülök.

- Bocs.

- Amúgy kösz, hogy felhívtál. –jegyezte meg.

- Jaj, ne haragudj. Elfelejtettem. –csaptam a homlokomhoz.

- Bekaphatod.

- Hallod, van itt egy munka.

- Mármint ott Mystic Fallsba?

- Aha. Egy bálon kéne énekelned.

- És a bátyád mit szól hozzá?

- Nem érdekel. –adtam a keményet. –Na jó, beleegyezett. –leültem a kanapéra és még fél órán keresztül beszélgettünk.

- Majd csak jövő héten megyek haza.

- Én ennek nagyon örülök, de nem felejtettél el megint valamit?

- Mit?

- Kedden és szerdán fotózás van te agyatlan.

- Basszus, tényleg. –jutott eszembe.

- De miért nem írod fel a telefonodba, hogy emlékeztessen? Ha már olyan menő új iphoneod van…

- Jó, eszembe se jutott.

- Te szervezted nekünk! Istenem.

- De a szombatot bevállaljuk?

- Szerintem igen. Elérhetőséget adsz?

- Persze. –diktáltam le neki mindent.

- Na akkor beszélek Phillel.

- Oksi. –raktam le a telefont, és türelmesen vártam. Eltelt 10 perc is, mire visszahívott. –Na?

- Benne vannak. –elmondta az összeget is, amiért elvállalnák.

- Ennyiért simán benne lesz a polgármesternő is. Majd átmegyek hozzá.

- Hallod, Bencét nem kéne hívni?

- Remek ötlet. Végül is hárman vagyunk legyőzhetetlenek.

- Hátha tervez nekünk valami jó ékszert.

- Szóval innen fúj a szél…

- Dehogy, dehogy. –nevetett fel barátnőm hangosan.

- Viszont én akkor megyek a polgármesternőhöz. –tettem le. Felöltöztem és kölcsön vettem a kocsit. Beengedett és teával kínált, amit én nem fogadtam el. Ki tudja, hogy mit rakott bele. Megbeszéltük, hogy mennyiért vállalják Kucziék és rábólintott. Elmondta az elképzeléseit a zenelistáról. Megígértem neki, hogy hétfőn vagy kedden elküldöm neki. Utána úgy döntöttem körbejárom a várost. Az egyik kirakatban találtam egy inget, ami biztos, hogy tetszene Kuczinak. Bementem és megvettem neki. Mikor a kasszánál fizettem, megcsörrent a telefonom. –Igen? –vettem fel.

- Takara. –sipította egy ismerős hang. Ezt a hangot ezer közül is felismerném, ez Caroline hangja. –Találkoznunk kell, most azonnal.

- Mikor érsz a Grill elé? Kávézhatnánk.

- Perceken belül.

- Akkor ott találkozunk. –nyomtam le a készüléket. Kijöttem a boltból, és gyors léptekkel elindultam a Grill irányába. Nem volt nehéz észrevenni Carolinet. Szőke, haja kiengedve omlott a vállára. Két puszival köszöntünk egymásnak.

- Úristen, hogy vagy?

- Élek. –vigyorogtam. –Kint ülünk le, nem?

- De. –rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk.

- És akkor egy hétig maradsz?

- Sajnos nem. Holnap vissza kell mennem, mert fotózás lesz. –most a zenekarról kezdtem el mesélni neki.

- Olyan jó lehet New Yorkban élni. –álmodozott. –És a Voguenál dolgozni.

- Hát gyere velem. –ajánlottam fel.

- Nekem sulim van holnap.

- És ez mióta érdekel téged?

- Jó lenne…

- Hát, akkor gyere! Caroline csak 3 nap. Elmehetnénk bulizni is, és a fotózásra is eljöhetsz.

- Komolyan?

- Komolyan! Gyere velünk. Szerdán jövünk is vissza.

- Köszönöm. –mosolyodott el. –Tudod, nagyon hiányoztál már. Mármint ne értsd félre, Elenával is jókat lehet szórakozni, de mindig is sajnáltam, hogy nem egy évfolyamon jártál velünk.

- Elena nem szereti a spontán dolgokat. Engem meg azok éltetnek. –nevettem. –Hétfőn elmehetünk bulizni is.

- Jó. –mosolygott. Teljesen bepörögött az ajánlattól. –Még nem nagyon voltam sehol.

- Imádni fogod. –ittam bele a kávémba. –Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Most akkor Klaus udvarol neked?

- Igen.

- És részedről?

- Nézd, miatta ment tönkre a kapcsolatom Tylerrel. Ezt nem tudom elfelejteni. –kezdett hosszas magyarázkodásba. Miután lezártnak tekintettük ezt a témát is, másról beszélgettünk. Megittuk a kávét és fizettünk. –Nincs kedved este csinálni valamit?

- Mik a lehetőségek?

- Az, ami régen. Grill.

- Akkor biliárdozzunk egyet. Úgyis rég játszottam.

- El foglak verni. –vigyorgott.

- Azt majd meglátjuk. –elköszöntünk egymástól. –Akkor 6-kor.

- Igen. Szia. –Elenánál lehangoló hírek vártak. Vagyis inkább csak Elenának volt lehangoló. Megtudtam, hogy Damon lefeküdt Rebekahval. Nem értem Elena mit volt ezen úgy kiakadva. Azt hittem neki Stefan kell. De nem is nagyon érdekelt a dolog. Lezuhanyoztam és kerestem valami ruhát. Végül is egy fekete cicanadrágot vettem fel egy ingruhával. Derékövet kötöttem magamra és sminkeltem. Elég vastagon kihúztam a szememet feketével. Kivasaltam a hajamat és felvettem a kedvenc kék magas sarkú cipőmet, amit Kuczi le akart nyúlni. Mire leértem az emeletről Gary ott állt az ajtóba.

- Elviszlek.

- Azt megköszönném. –csillant fel a szemem. Caroline pont akkor szállt ki a kocsijából, mikor én is odaértem. Bementünk és lecuccoltunk az egyik biliárdasztalhoz. Rendeltünk 2 koktélt és játszani kezdtünk, közben persze nagyban ment a pletykázás.

- Anyukád mit szólt?

- Nem örül neki, de nem tehet ellene semmit. –újságolta nekem, hogy elmondta az anyjának, hogy velünk jön.

- Helyes. Ragadd meg a hatalmat! –nevettünk, majd játszottunk tovább.

- Ez elfogyott. –néztem az üres pohárra.

- Hozok még. –ajánlotta fel. –O…

- Mi van? –kérdeztem. Szemével jelezte, hogy nézzek magam mögé. Diszkréten megfordultam és láttam, hogy Kol és Klaus leülnek a pulthoz és rendelnek. Biztosra vettem, hogy ők már kiszúrtak minket. –Majd én. –formáltam az ajkammal a szavakat, de hangot nem adtam hozzá. Odamentem a pulthoz, felkönyököltem.

- Szervusz Takara. –köszönt Klaus. –Hát te itt?

- Hello. Kicsi a világ. –mosolyogtam rájuk, majd visszanéztem a pultosra.

- Milyen szerencse. –jegyezte meg Kol.

- Lesz két mojito. –eltűnődtem egy pillanatra. –Meg két kis tequila is. –vigyorogtam. –És köszi, hogy kihozod és meghívsz minket. –igéztem meg.

- Mi járatban itt? –kérdezte Kol.

- Amiért ti is itt vagytok. –válaszoltam pimaszul, majd visszamentem Carolinehoz. A pincér kihozta nekünk, amit kértem. Felemeltünk a tequilákat, koccintottunk, majd lehúztuk őket. Olyan volt, amilyenre számítottam. Egyből beleharaptam a citromba, hogy enyhítsem az ízét.

- A kis kalandunkra. –emelte fel Car a mojitoját is.

- Utálom a beszédeket. –forgattam meg a szememet. –De igen. Jó lesz. –koccintottuk, majd beleszürcsöltem a poharamba. Kezembe vettem a dákót, és löktem egyet, a lila színű teli golyó begurult a lyukba. Car felült az asztalra, míg egy másik pozíciót vettem fel a lökéshez.

- És Garynek van valakije?

- Nincs. –támaszkodtam az asztalnak és löktem. Most a narancssárgát sikerült a helyére küldenem. –Miért? Ugye nem? –tudta, hogy mire gondolok.

- Nem! Csak úgy kérdeztem. Akkor ketten laktok egy lakásban? –elvétettem a lökést.

- Igen. Szerintem nem is viselném el, ha lenne valaki még rajtunk kívül ott. Garyvel is nehéz… -Caroline felnevetett, majd felállt, hisz most ő következett. –Valakije mindig van, de nincs állandó. Minek foglalkozzon annyit az emberekkel?

- Magam is ezt osztom. –hallottunk egy hangot magunk mögül. Méghozzá egy ismerős hangot, Klausét. –Csatlakozhatunk?

- Komolyan? –kérdeztem.

- Nem. –dühöngött Carolinera.

- Hát, akkor sajnálom… -szólaltam meg újból.

- Valahogy már nincs kedvem játszani. –közölte szőke barátnőm.

- Ugyan már… -próbálkozott tovább Klaus.

- Nem. Takara, majd még este beszélünk, a holnappal kapcsolatban. Most megyek, mert még el se kezdtem pakolni.

- Elmész? –kérdezősködött tovább.

- Ajjj már a kkk… -morgott Caroline, majd kiviharzott, Klaus pedig utána. Úgy gondoltam, hogy ezt akkor most már végigjátszom, ha kifizettük. Ráhajoltam az asztalra, majd belöktem egy golyót a lyukba.

- Én jövök. –közölte Kol.

- Egyáltalán tudsz játszani? –néztem rá, mire ő hangosan felnevetett. –Most komolyan kérdezem. Mármint mielőtt 100 éves Csipkerózsikás álmodba kezdtél, biliárdoztak már az emberek? –újból beleittam a koktélomba. Éreztem, hogy kezd remek hangulatom lenne, annak ellenére, hogy kivel vagyok jelen pillanatban. Kol lökött egyet, és bement a csíkos, így ismét ő jött. Közben lehúztam a koktélomat. Löktem egyet a dákóval és belőttem az egyik golyót. Nem akármelyiket, hanem a feketét.

- Na, szép. –jegyezte meg lenézően Kol. –És akkor még én nem tudok játszani.

- Bocsánat, de ehhez nincs sok kedvem. Sok dolgom van még, szóval ideje mennem.

- Még korán van.

- Nem pakoltam még én se be.

- Nem azt mondtad, hogy maradsz még? –ivott bele az italába Kol.

- El kell intézem pár dolgot. –felvettem a kabátomat, majd elsiettem. Írtam Carolinenak egy üzenetet, hogy holnap fél 3-ra jöjjön Elenáékhoz. 5 perce sétálhattam már, és tudtam, hogy követ. Azt hittem megunja, és majd elmegy, de nem. Megálltam. –Attól, mert be vagyok csiccsentve még tudom, hogy követsz. –közöltem. Vártam egy kicsit, majd megfordultam, de nem állt mögöttem. Megrántottam a vállamat és visszafordultam. Ahogy ezt megtettem olyan 5 cm-e állt tőlem. Megijedtem.

- Csak nem megijesztettelek? –kérdezte játékosan.

- Nem. –löktem félre és haladtam tovább.

- Hallom a szívveréseden. Megijedtél. –jött utánam.

- Mit keresel itt?

- Gondoltam az idegeidre megyek.

- Csak arra tudsz menni.

- Ne legyél már velem ilyen ellenséges. –állt meg előttem. –Én is tök kedves vagyok veled.

- Hát, ha a flörtölést a kedvességhez írjuk…

- Nem szórakozunk egy kicsit? Mert ugye te ezt nem szórakozásnak hívod, amit eddig csináltál.

- Nem, nem annak hívom. Majd holnap szórakozom.

- De én most akarok.

- Tudod, elég akaratos vagy.

- Tudom. Megkapom mindig, amit akarok. –vigyorgott rám csibészesen. Ezt a gesztust nem lehetett nem félreérteni. –Behívsz?

- Azt hiszem, nem teszem ki Elenát ekkora veszélynek.

- Veszélyesnek tartasz? –lépett közelebb és mélyen a szemembe nézett. Egyik kezével megfogta az arcomat. Kellemes illata megcsapta az orromat, és elvesztem barna szemeiben. Bár igazán helyesnek tartottam, mégse mehettem bele a játékba. Kicsit túl veszélyes szórakozás lenne, és a bátyám is örök életembe bezárna valami börtönbe. –Na, csináljunk valamit. –súgta az arcomba.

- Tudod, én nem vagyok prosti. –világosítottam fel. Majdnem odamondtam, hogy „nem úgy, mint a húgod!” Jobbnak láttam ezt kihagyni a mondatomból. –További jó éjszakát. –mondtam neki és hátraléptem egyet.

- Mikor találkozunk megint?

- Facebookon. –jöttem be az ajtón és becsuktam magam mögött.

4. fejezet

- Csak nem unatkozol? –kérdezte valaki mögülem.

- Hát, most egy picit.

- Az előbb pedig olyan jól eltáncoltál a kísérőddel. –jegyezte meg, mire ránéztem, majd a „kísérőmre”, és megint rá.

- Igen, szeretek a bátyámmal táncolni. –mosolyogtam. Mi van velem, hogy vigyorgok, mint a tejbe tök? Lehet le kéne állnom a pezsgővel.

- A bátyád?

- Igen. Úgy látszik, én többet tudtam meg rólad az elmúlt egy órában.

- Inkább szórakoztass. Unom, hogy semmit se csinálhatok.

- Feltételezem, ha egy tükröt raknék magam elé, akkor lennél a legboldogabb és magaddal cseveghetnél.

- Pedig jó társaságnak tűntél. –mondott le rólam.

- Bocs. –rántottam meg a vállamat. –De, tetszik ez az este, bár nem nagyon voltam ilyesmin még.

- Hidd el meg lehet unni. –játszott ugyan úgy a kezében lévő pezsgőspoharával, mint én az előbb. Újra szólásra nyitotta a száját. –Megmondanád, hogy a bátyád miért néz állandóan ránk? Kicsit irritáló!

- Mert félt engem.

- Csak nem tőlem? –csillant fel a szeme, majd közelebb hajolt hozzám.

- Ő már csak ilyen. –fontam karjaimat össze magam előtt.

- Akkor adjunk neki okot a féltésre. –suttogta.

- Vagy inkább ne adjunk neki okot. Szeretnék még maradni pár napot. –jelentettem ki. Eközben vége lett a számnak, és bátyám odajött hozzánk. Hát, ezt látnia kellett volna mindenkinek, ahogy a két fiú végigmérte egymást, szánalmasan vicces volt.

- Gary Sommers. –nyújtotta a kezét.

- Kol Mikaelson. –fogadta el, és megrázta. –De ha megbocsátotok, most dolgom van a húgommal. –hagyott ott bennünket.

- Au… -nyögte Gary, és a kezét kezdte finoman masszírozgatni.

- Mi van? –néztem rá értetlenül.

- Baromi erősen szorította meg a kezem.

- Kell nektek rivalizálni. –ráztam lemondóan a fejemet. Kicsivel később Mrs. Lookwood odajött hozzánk, beszélgetni kezdtünk, és természetesen szóba jött New York.

- Idén is lesz álarcosbál? –kérdezte érdeklődve Gary.

- Persze, minden évben kétszer megrendezzük, bár kicsit el vagyunk maradva vele.

- Nem Caroline szervezi? –húztam fel az egyik szemöldökömet.

- De.

- Akkor lehetetlen az elmaradás. –kacarásztam.

- Későn kezdtük el, mert volt róla szó, hogy elmarad. Még zenekar sincs. –magyarázta nekem. Ekkor eszembe jutott valami, aminek egyből hangot is adtam.

- Az egyik barátnőm New Yorkban, énekel, és van egy bandája, akikkel rendezvényeket szoktak elvállalni. Szólhatok nekik.

- És elvállalnák szerinted?

- Lehet neki nem ellenállni? –mutatott bátyám rám, én pedig egy bűbájos mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Igazad van. –nevetett fel a polgármesternő is. –Titeket is szívesen látunk.

- Nem. –vágta rá rögtön Gary. –Nézze Mrs. Lookwood, amint lehet, elhagyjuk a várost.

- Csak te akarod. –kezdtem el szokásos vitánkat.

- Kérlek, ne kezd el…

- De elkezdem. És tudod mit? Igent mondok. –mosolyodtam a polgármesternőre.

Hamarosan mindenki összegyűlt az előcsarnokban. Esther megállt a lépcsőn, és kérte, hogy vegyünk el egy új pezsgőspoharat a tálcákról, amik körbe jártak. Mindenki megtette, amit kért.

- Semmi sem lehet számomra nagyobb öröm, minthogy újra együtt láthatom a családomat. Szeretném önöknek megköszönni, hogy velem ünnepeltek ezen a csodás estén. Egészségünkre. –emelte magasba a poharát. Mi is így tettük, majd belekortyoltunk a pezsgőnkbe. A következő fél órában a táncparketten voltam Garyvel, de táncoltam Stefannal is. Kerestem Carolinet, hogy válthassunk pár szót, de nem találtam sehol. Keringtem már egy ideje az előcsarnokban, amikor Elenába botlottam. Láttam, hogy baj van, így egyik kezemmel megérintettem vállát.

- Hallgatlak. –álltam meg előtte. Láttam rajta, hogy a „nincs semmi baj” című műsort akarja előadni, amit most nem volt kedvem végighallgatni, így újra szólásra nyitottam a számat. –Ne már! Most csinálhatjuk azt, hogy megkérdezem még négyszer, hogy mi a bajod, te négyszer azt mondod, hogy semmi. Aztán az ötödik kérdésre, te végre elmondod. Nem ugorhatnánk a végére?

- Olyat mondtam Damonnel, amit nem kellett volna.

- Mégpedig?

- Azt mondta, hogy haragszik rám, amiért Stefan is itt van, és inkább tőle kértem segítséget. Mert ő szeret engem. Mármint Damon.

- És erre te mit mondtál?

- Azt hogy lehet, épp ez a baj. Mármint, hogy ő szeret engem, mert én ugye nem, és…

- Ööö…. Hát most mondanék valami okosat, de nem tudok.

- De én nem úgy gondoltam. Csak úgy kijött belőlem.

- Akkor az úgy is van. –jegyeztem meg.

- Tudom. –suttogta. –Azt hiszem nagyon megbántottam Damont és olyan rossz volt látni…

- Pszt. –csitítottam el.

- Mi az? –kérdezett vissza.

- Valami történt.–morogtam, majd körbenézve láttam, hogy Stefan, Gary és a többi vámpír is észrevette. Mind elindultunk kifelé, Elena pedig jött utánunk. Stefan kirontott a hatalmas, kétszárnyú bejárati ajtón, és meglátta Damont. Ott állt, azzal az eszelős tekintetével, mellette Kol feküdt a földön, aki nem mozdult. Biztosra vettem, hogy Damonnek sikerült összeverekednie vele, és kitörte a nyakát.

- Damon. –kiáltott rá öccse. –Te teljesen megörültél? –kérdezte halkabban.

- Lehetséges, hiszen mindig én okozom a problémákat. –nézett Elenára, majd elment.

- Azt hiszem vége a partinak. –mondta Gary. Oldalba böktem, jelezve neki, hogy ez nem igazán volt illendő.

- Finn, hozd be Kolt a hátsó ajtón. –kérte Elijah. –A végén még észreveszik a vendégek, és megijednek. –Finn egy szó nélkül felemelte öccsét a földről, és elindult hátrafelé.

- Hazaviszlek. –ment oda Stefan Elenához. Mi bementünk a házba, ahol Matt saját kezét fogva botorkált le a lépcsőn. Elijah megkérte, hogy menjünk be az egyik szobába, ahol megtudtuk, hogy mi történt. Matt az erkélyen állt, és Kol odament hozzá, bemutatkozott, majd eltörte kedvtelésből a kezét. Ekkor jelent meg Damon, ledobta onnan Kolt, ráugrott és kitörte a nyakát. Láttam Estheren, hogy dühös, de nem mutatta ki miattunk. Az a szigorú tekintet, ahogyan Rebekahra ránézett roppant rémisztő volt. Úgy látszik, a lánynak most rá kellett jönnie, hogy nem tehet már meg akármit, mert jön az anyai szidás. Rebekah sértődötten kivonult a szobából és Klaus utána ment. Úgy döntöttünk ideje menni. Gary elindult Mattel a kocsihoz, mert mi visszük be a kórházba.

- Ne haragudj, hogy Kol elrontotta az estét. –mondta Elijah.

- Ugyan. Nem csak az öcséd tehet róla Elijah, hanem Damon is.

- Tudod Kolt nem nagyon érdeklik a szabályok. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, amihez kedve tartja.

- Nagyon jól éreztem magam. –kezdtem kisebb szünet után.

- Ennek igazán örülök. –szólt közbe Esther mosolyogva. Igazából kedves nő lehetett, de valami sántikált vele kapcsolatban. Elijah kikísért, én pedig még egyszer megköszöntem a meghívást. –Én köszönöm, hogy eljöttél és megbocsátottál. –csókolt kezet. Eközben bátyám megállt kocsival a bejárat előtt, beszálltam és bevittük Mattet, ahol ellátták a sérülését. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő egyedül megy haza, amúgy is be akar ülni a grillbe. Így hát hazamentünk Elenához. Levettem a ruhámat és bedőltem az ágyba.

3. fejezet

Visszahúztam a kezemet és kérdőn néztem az illetőre. Magas volt és roppant jóképű, és azt hiszem most nagyon finoman fogalmaztam.

- Ó… -fejeztem ki nemtetszésemet.

- Csak nem ezért nyúlt ön is? –kérdezte végtelen kedvességgel kellemes hangján.

- Éppenséggel, de. –tettem egyik kezem csípőre és próbáltam illedelmesen jelezni neki, hogy elmehet a jó édes anyjába.

- Nos… -nézett körbe, majd lekapott még egyet egy másik tálcáról, majd kecsesen átnyújtotta nekem. –Tessék. –elfogadtam tőle, és belekortyoltam. –Hadd mutatkozzam be. –nyúlt a kezemért és felemelte, hogy megcsókolja. –Kol Mikaelson. –aha, szóval a család tagja. Elena mesélt róluk. Hogy hányan vannak, hogy hívják őket és hány évszázadig voltak koporsóba zárva, de képet nem tudott csatolni a beszámolóhoz.

- Takara Sommers. –mondtam ki magabiztosan a nevemet.

- A városban laksz? –érdeklődött.

- Laktam, amíg a bátyja fel nem forgatta jelenlétével és szeszélyes terveivel az életemet.

- Akkor kész csoda, hogy életben van még. –mosolygott nagyképűen, sőt inkább volt ez már lenéző. Már a bemutatkozásánál rájöttem, hogy az egója a plafont verdesi, mert, ahogy csak a nevét kimondta, már meghatódott saját magától, és lám beigazolódott. – Nem? –kedvesen rámosolyogtam, és közelebb hajoltam.

- Nem vagyok olyan gyenge, mint azt ön gondolja. – figyeltem arra, hogy véletlenül se tegezzem le. –És különben is kettőnk közül nem én aludtam végig egy évszázadot.

- Ugyan már csak vicceltem. –nevette el magát. –De kedves, hogy ismeri a történetünket. Már azt hittem az egész este dögunalmas lesz.

- Ha ennyire unja magát, akkor igézzen meg valakit, hátha majd úgy sikerül jót szórakoznia.

- Nincs szükségem igézésre. Bárki örömmel szórakoztat, csak 5 percig kell foglalkoznom vele.

- Hát akkor én, mint egyszerű lélek békén is hagyom, és hagyom, hogy sikeresen kibontakozhasson. –hagytam faképnél. Kicsit felhúzott, hogy ilyen arrogánsan beszélt velem. Pufogva sétáltam a pezsgőspohárral a kezembe, amikor Elijah jelent meg előttem. Az utolsó pillanatba vettem észre, és pont időben fékeztem le, hogy ne menjek neki.

- Takara. –szólított meg. –Örülök, hogy eljöttél.

- Égek a vágytól, hogy megtudjam, miért hívtál meg minket. –tértem egyből a tárgyra. Mire ő csak halványan elmosolyodott. –Mi az? –kérdeztem feszülten.

- Csak már elfelejtettem, hogy mennyire nyers tud lenni a modorod.

- Inkább csak nem szeretem a mellébeszélést. –kortyoltam bele a pezsgőmbe.

- Bocsánatkéréssel tartozom neked. –tudtam, hogy mire gondol. Teljesen megbíztam benne, és végig próbáltam neki segíteni. Amikor az öccse, Klaus megjelent a városban, és mindenkinek tönkretette az életét azzal, hogy azt a nyomorult családi átkot megtörje. Elena élete veszélybe került, Jennát, anyám testvérét átváltoztatta vámpírrá, utána pedig megölte. Elijah öccse halálát akarta, pont úgy, mint én, így jó ötletnek tűnt szövetkezni vele. Se Elena nem hal meg, se Jenna. Ez volt a segítségem feltétele. Ugyan is az átok megtöréséhez egy vámpírnak, egy vérfarkasnak, és Elenának meg kellett halnia. Ezért változtatta át Jennát Klaus. Mivel Elijah az utolsó pillanatban megkegyelmezett bátyjának, Jenna meghalt.

- Az árulásodért? –jelentettem ki a tényt.

- Mondhatjuk így is.

- Nem, ezt csak így mondhatjuk.

- Azt hiszem, igazad van.

- Csak az a baj, hogy Jenna a semmiért halt meg. Vagyis egy olyanért, mint Klaus. Tehát a semmiért.

- Teljesen megértem a nézetedet. Abban kérek bocsánatot, hogy megbíztál bennem és csalódást okoztam.

- Igazából nem vagyok egy haragtartó típus. Már rég megbocsátottam neked. –fújtam ki a levegőt, és ezzel a feszültség megszűnt az izmaimban. Ha most örökké utálnálak, akkor az én életem keseredne meg.

- Nos, akkor köszönöm.

- Remélem többé nem lesz ilyen.

- Nem tudom, hogy a szavam mennyit jelent nálad.

- Hát ahhoz bizonyítanod kell, de nemes ember vagy és tisztelem, hogy bocsánatot kértél és köszönöm, hogy meghívtál erre a fényűző bálra.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. –felém tartotta a poharát, koccintottunk, majd megittuk. –Jól érzed magad? Mikor jöttetek?

- 20 perce érkezhettünk. Eddig jó. Bár bevallom őszintén, hogy nem nagyon voltam még ilyen bálon. És hol van a családod többi tagja?

- Szétszórva, de itt.

- Örülök, hogy újra együtt lehettek.

- Kicsit tartok ettől. Nem tudom, hogy anyánk pontosan mit is szeretne.

- Mondjuk, én nem bírnék együtt élni a családommal. Mármint, hogy ennyi családtaggal. A bátyám is néha az őrületbe kerget. –mosolyogtam. –De lehet, egy ilyen gyönyörű ház kárpótolna.

- Klaus újíttatta fel.

- Legalább tett valami olyat, ami nem csak neki hasznos.

- Elijah. –szólította meg valaki hátulról, mire mindketten odafordultunk. Kol volt az. –Anyánk kéri, hogy köszöntsük a vendégeket.

- Értem. Egy perc és megyek. –válaszolta. –Takara, hadd mutassam be az öcsémet. –kezdte kedvesen és illedelmesen. –Kol, ő itt Elena unokatestvére, Takara Sommers.

- Oh, mi már ismerjük egymást. –mosolygott rám.

- Igen. –erősítettem meg. –Nocsak, eltelt jócskán 5 perc, és még mindig nem látom, hogy valakit traktálna a személyiségével. Talán mégse olyan sikeres, mint azt hiszi.

- Még nincs kedvem hozzá. –passzolta vissza a „labdát”. Elijahra néztem.

- Gondolom, még összefutunk ma. –mosolyogtam, majd visszamentem bátyámhoz.

- Mit akart? –súgta oda.

- Bocsánatot kért tőlem.

- Komolyan?

- Aha.

- Egy ősi vámpír a bocsánatodért esedezett. Szép.

- Nem kellett esedeznie. –néztem rá.

- Túlságosan is jószívű vagy. –adott egy puszit a homlokomra. Hallottam, amint valaki megkocogtatja a poharát. Mindannyian a hang irányába fordultunk. A lépcsőn állt az egész család. Legalul egy ismeretlen férfi. Kizárásos alapon ő lehetett a legidősebb báty, Finn. Két lépcsőfokkal felette a legfiatalabb, Rebekah állt egy szép zöld ruhában. Ahogy így elnéztem őt, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy én nem zöldbe jöttem. Lehet ez a vörös szín mégis csak jó választás volt. Felette Elijah és Klaus álltak. Felettük a korlátnak támaszkodva lezseren állt Kol. Ki más állna a legtetején?!

- Üdvözlöm önöket. –szólalt meg Elijah. –Köszönöm, hogy csatlakoztak hozzánk. Tudják, amikor a családunk így együtt össze szokott gyűlni, nálunk hagyomány, hogy egy tánccal nyitjuk meg az estet. –ekkor megjelent édesanyjuk, a boszorkány, aki vámpírrá tette őket, Esther. Méltóságteljesen lépett Kol mellé, majd pár pillantást vetett felénk, de utána nem vette le a szemét Elijahról. Fogalmam sincs, hogy őt hogy konzerválta Klaus, hisz nem vámpír, de meg kell mondani, hogy remek munkát végzett. Gyönyörű volt, és méltóságteljes. –Ma a keringőt választottuk. –folytatta a beszédet Elijah. –Szóval mindenki válasszon partnert és csatlakozzanak hozzánk a bálteremben. –fejezte be és jött le a lépcsőről. Esther pedig visszament az emeletre. Gary nyújtotta felém a kezét.

- Keres valami szebbet. –utasítottam el.

- Utálom bevallani, de attól tartok, hogy a mai partin nincs. Vagyis Elena lenne még, de szerintem őt valamelyik Salvatore lefoglalja, szóval maradtál te.

- Ez egy dicséret akart lenni édes testvérem?

- Igen. –tartotta a karját.

- Megtisztelő, uram. –karoltam bele nevetve. Elindultunk a bálterem felé. Elég sokan összegyűltek már. Megszólalt a zene, és beállt mindenki két sorba. Láttam, hogy Elena Damonnel fog táncol, Stefan pedig a polgármesternővel. Klaus Carolinet kérte fel. Egyáltalán ő mit keres itt? Caroline is észrevett engem, majd rám vigyorgott, én pedig visszamosolyogtam rá. Gary elindult előre velem. Ütemesen lépni kezdtünk a zenére. Beforgatott és üdvözöltük egy fejbillentéssel a másik oldalon álló párokat. Ezt követően a másik irányba pördített, átkarolta a derekamat, és táncba kezdtünk.

- Jó látni, hogy vannak még olyanok, akik ilyen fényűző életet élnek. –kezdeményezett egy aprócska beszélgetést.

- Inkább a harmadik világba küldenék a pénzt.

- Ne morogj már állandóan. –szólt rám.

- Ez csak a véleményem volt.

- Hát persze. –rázta meg lemondóan a fejét. Pár lépés múlva megpörgetett és tovább adott a következőnek. Megpördültem és ösztönösen finoman, és kecsesen megragadtam a következő férfi vállát. Felnéztem és megláttam, hogy ki is kapott el.

- Üdv, újra. –köszönt játékosan.

- O… -csak ennyit bírtam kinyögni. Megköszörültem a torkomat, úgy folytattam. –Sikerült bevetni jóképűségét és táncba csábítania valakit?

- Vitathatatlan, hogy van ehhez tehetségem. –fordultunk egyet. –Mi a bajod velem?

- Ön roppant arrogáns alak és én ezt nehezen viselem. De mióta is vagyunk olyan viszonyba, hogy tegeződünk? –mosolyogtam rá kedvesen.

- Tudod, akár megölhetnélek itt és most. –nézett egy picit szúrósabban rám fenyegetésképpen.

- Ezt bóknak veszem. De nem hiszem, hogy tönkre szeretnéd tenni az édesanyád partiját.

- Hidegen hagynak a szabályai. –pörgetett meg, majd szorosan magához húzott. Éreztem a lélegzetét bőrömön. –De legalább emlékezetessé tenném. –jegyezte meg halkabban.

- Amint látom elég forrófejű vagy. –állapítottam meg.

- Te pedig pimasz.

- Sajnos ez erősödött fel bennem, amikor vámpír lettem. –pörgetett meg ismét. Léptünk még kettőt, majd visszakerültem Garyhez.

- Jót csevegtél pimasz lány?

- Fogjuk rá. Te meg ne hallgatózz. –néztem rá csúnyán. Hamarosan befejeződött a tánc, mire tapsolni kezdtünk. Elindult egy másik szám, mi pedig oldalra álltunk pezsgőért és néztük a táncoló párokat.

- Azért Kuczi jobban énekelne itt.

- Az biztos. –nevettem el magam. Körbenéztem, és láttam, ahogy Rebekah oldalt állt, és gyűlölködve nézett Carolinera és Mattre. Kol odament hozzá, beszélgetni kezdtek, de a zenétől nem hallottam, hogy miről, de nem is nagyon figyeltem. Inkább csak bámultam előre. A következő táncnál Gary megint felkért. Szerettem ezt a számot, annak meg külön örültem, hogy már nem olyan formálisan táncoltak az emberek, ahogy a nyitótáncnál. Átkaroltam a nyakát és ő lazán megfogta a derekamat, aztán ringatózni kezdtünk a zenére, én pedig halkan énekelni kezdtem a dal szövegét. – Táncoljunk még egyet. –kértem meg őt a szám végén. Szeretek vele táncolni, és ritkán van rá alkalom, ezért ki akartam élvezni. Természetesen örömmel táncolt velem még. Szerintem ő is így lehetett ezzel a bállal, mint én. A következő táncra lekérte a polgármesternő, így oldalra állva néztem őket, közben a poharammal játszottam.

- Csak nem unatkozol? –kérdezte valaki mögülem.

2. fejezet

Hamarosan megérkeztünk, és leparkoltunk Elenaék előtt. Gary csöngetett, Elena pedig ajtót nyitott nekünk.

- Szia. –köszönt neki egy szívtipró mosoly kíséretével.

- Szia Gary. –ölelte meg. –Jól utaztatok?

- Kockára ültem a seggemet. –szálltam én is ki a kocsiból, odatipegtem a magas sarkúban és szorosan megöleltem.

- Ejha, de jól nézel ki. –dicsért meg. Mindig is szerettem Elenát, másfél évvel vagyok idősebb nála, és gyerekkorunkban is sokat játszottunk együtt. Jó volt őt újra látni. Becuccoltunk a házba, és ledobtam magam a kanapéra. –Kezdheted a mesét. –utasítottam unokatestvéremet, míg bátyám leült mellém.

- Hosszú lesz.

- Annál jobb. –bújtam ki a cipőből, majd felhúztam a lábaimat magam alá. Elena vett egy mély lélegzettet és belekezdett. Elmesélte, hogy Klaus megigézte Stefant, hogy a szolgája legyen, de miután feloldotta az igézés alól, Stefan nem ment vissza Elenához. Damon kihúzta a tőröket, és visszatért az ősi család. Azon meg mindenki meglepődött, hogy nem lett vérengzés. Azt is elmesélte, hogy a két eddig nem ismert testvért, Finnnek és Kolnak hívják. Rebekaht, a húgukat már ismerem, és nem igazán vagyok jó véleménnyel róla. Klaus még mindig irányításmániás pszichopata, ráadásul megtudtam, hogy rászállt Carolinera. Caroline eléggé közel áll hozzám, de barátságunk akkor erősödött meg, mikor ő is átváltozott.

- Elena nem zavar, ha ennénk? –kérdezte tapintatosan Gary. –Vagyis én biztosan.

- Nem, dehogy is.

- Én is kérek. Enni akarok a bál előtt a biztonság kedvéért.

- Nullás vagy A pozitív?

- Nullásat. – válaszoltam egy nyújtózás kíséretében. A táskából bátyám kivett két tasak vért és az egyiket odadobta nekem. –Tehát akkor van Ősboszi anyuci, aki nem vámpír, de él, és jobban néz ki, mint fénykorában?

- Igen.

- És a családjának az egyesítését ünnepli?

- Aha.

- Semmi szülinap, vagy valami klassz dolog? Esetleg diplomaosztó? Csak egy családegyesítés? –húztam fel egyik szemöldökömet.

- Tudod, vannak olyanok, akiknek fontos a család. –célozgatott Gary.

- Előre leszögezem, hogy tőlem ilyen bulit sose fogsz kapni.

- Sejtettem. –húzta el száját, mire Elena felnevetett.

- Mi az? –kérdeztük egyszerre tőle.

- Csak már nagyon hiányoztatok.

- Te is nekem. –csillant fel a szemem. –De ez a nyomorék nem enged ide egyedül.

- Amíg Klaus itt van, addig nem is.

- Diktátor Gary Sommers… -pufogtam. Megittuk a tasak tartalmát, és felmentünk készülődni. Lezuhanyoztam, kijöttem a fürdőből és becsuktam magam mögött az ajtót.

- De jól jártunk, hogy leléptünk. –szólalt meg mellőlem Gary összegezve Elena meséjét.

- Igen, azt belátom, hogy most nyakig benne lennénk a pácban. Amúgy csak nekem tűnt fel, hogy Damon neve túl sokszor hangzott el?

- Nem, én is észrevettem. Gondolom rárepült Elenara. –tűnődött el.

- Kimennél? Felöltöznék. –néztem rá, mire ő elvigyorodott.

- Mintha nem fürödtünk volna kiskorunkban együtt…

- Hülye állat. –förmedtem rá, de végül kiment. Megtöröltem magam és a hajamat, majd belebújtam egy bugyiba és egy cipzáras melegítő felsőbe. Legalább majd nem fog szétjönni a hajam. Bekopogtam a fürdőbe, és Elena nyitott ajtót nekem. A sminkes dobozok már a tükör előtt álltak. Eszembe jutott, hogy régebben sok időt töltöttünk így együtt, és próbáltuk elsajátítani a sminkelés alapjait. –Nosztalgiázunk?

- Gondoltam hiányzott már neked a közös sminkelés. –mosolygott rám, én pedig bementem a szobába és becsuktam az ajtót. Megpróbáltuk bepótolni a külön töltött időt, és a szánk be nem állt. –És tetszik New York?

- Elképesztő. Meg kell, hogy látogass. Ha lesz egy kis időd…

- Ezt megbeszéltük. –mosolygott.

- De tényleg gyere. Már egy éve ígéred, hogy jössz.

- Amint lesz egy kis szünet, mindenképp szeretnék jönni. –felfogtam a hajamat laza kontyba. A kisebb tincseket direkt kihúztam. Elöl kihagytam az arcomnál egy-egy tincset, amit begöndörítettem. Nem bírtam ki, muszáj volt rákérdeznem Damonre, Elena pedig kisebb hezitálás után mesélni kezdett.

- Ez komoly? –kérdeztem vissza, amikor megtudtam, hogy csókolóztak. –Ne inkább ne válaszolj. –kértem. Pár perces csönd után újra feltettem egy kérdést. –És ki lesz a kísérőd?

- Mindketten eljönnek. Stefan és Damon is. –ekkor bátyám türelmetlenül nyitott be hozzánk.

- Lányok nem unjátok még?

- Inkább menj te is öltözni. –utasította Elena.

- 5 perc alatt felöltözöm. –ment el.

- Ne is kérdezd. –ráztam meg a fejem. –Néha megölném. Sőt…

- De legalább nem csak Jeremy és én vagyunk ilyenek.

- Mikor beszéltél vele utoljára?

- 2 napja. Nagyon tetszik neki minden. Legalább nyugodt és biztonságos életet él.

- Most mondanám, hogy neked is azt kéne, de tudom, hogy lehetetlen. Aki egyszer ebbe belecsöppen, az benne is marad.

- Te vagy az első, aki ezt mondja. Mindenki más az ellenkezőjét.

- Én nem kíméllek. –vigyorogtam. Ezüstös sminket csináltam, hogy menjen a kiegészítőkhöz. Olyan jó kis füstös lett a szemem. Kihúztam spirállal, így hosszú pillákat kölcsönöztem magamnak. Mindketten felöltöztünk, és egymást csodálva álltunk a nappaliba. Véleményem szerint Elenához illett az a ruha, bár nekem túl nagy volt az abroncsa.

- Nahát, gyönyörű vagy. –dicsérte meg Gary is.

- Köszönöm. –köszönte meg, én pedig megköszörültem a torkom.

- Mi van?

- Elfelejtettél engem megdicsérni. –közöltem. Erre csak elnevette magát.

- Neked ki kell érdemelned. –ment ki a házból.

- Ne foglalkozz vele. Nagyon jól nézel ki. –biztatott unokatestvérem.

- Majd összetaposom a lábát tánc közbe. –forraltam a bosszúmat. Beültünk a kocsiba és bátyám gázt adott. A ház, ahonnan a meghívást kaptuk hatalmas volt. Nem is ház volt, szinte palota, gyönyörű kerttel.

- Elena menj előre. –kérte őt bátyám, miközben leparkolt.

- Baj van?

- Nem. –válaszolta könnyeden. –Csak a húgommal szeretnék beszélni. –fordult felém Gary. Elena kissé gyanakvóan kiszállt, és mikor már elég messze volt, újra megszólalt. –Takara…

- Hm?

- Lehetőleg ne folyjunk bele a dolgokba, jó?

- Mire célzol?

- Hogy ne vessz össze senkivel, mert csúnyán nézett rád. Hallgasd meg Elijaht és húzódj vissza. Nem akarok itt maradni.

- Nem terveztem balhét senkivel.

- Tudom, de ismerlek.

- Jó. –suttogtam.

- Takara.

- Értem! Rendben van! Ahogy óhajtod! Bemehetnénk már végre? –jöttem dühbe pár pillanat alatt.

- Persze. –mosolygott és karját nyújtotta. Én elfogadtam, és végre bementünk. Gondoltam, hogyha kívülről így néz ki a ház, akkor belül is lélegzetelállító lesz. Az emberek kisebb csoportokban beszélgettek. Odajött egy inas és Gary lesegítette rólam a köpenyemet, majd átadta neki. Kaptunk egy-egy pohár pezsgőt, és megindultunk előre. Kiszúrtam Elenaékat és odamentünk hozzájuk.

- Stefan. –mosolyogtam rá kedvesen, és két puszival köszöntem neki, majd a mellette álló bátyára, Damonre néztem. –Csá.

- Én nem kapok puszit?

- Az kéne még. –húztam fel flegmán a szemöldökömet. Stefannal jóba voltam, ő segített az átváltozásom után mindenben. Nélküle nem éltem volna túl a dolgokat, bár a diétáját nem sikerült követnem. Kicsit arrébb is álltunk a többiektől, úgy beszélgettünk Stefannal, közben Gary Damonnel és Elenaval csevegett.

- Milyen az élet a nagyvárosban? –kérdezte tőlem Stefan.

- Hát, pörgés van. Legalább nem csak egy szórakozóhely van. Ez a pozitívum.

- Legalább egy van itt. –nevetett fel. –Képzeld, múltkor megvettem a Vogue-ot. Kíváncsi voltam a cikkedre.

- Vogue-ot vettél? –néztem rá, majd felvisítottam.

- Érdekes volt a kezemben, de a cikk jó volt.

- Hát, köszönöm. –mosolyogtam rá barátságosan. –Azt hiszem ez megtisztelő, hogy egy férfi Vogue-ot vett a cikkem miatt.

- Jó, hogy idejöttetek. –mondta kisebb szünet után.

- Csak nem hiányoztam Stef?

- Mondhatjuk úgy is. Egyedül nehezen viselem Carolinet. –nevetett fel. Miután elfogyott a pezsgőm, elindultam egyedül egy újat keríteni. Az egyik pincér épp vitt egy tálcát, ahol volt még egy pohárral. Meg akartam szerezni. Átvágtam a tömegen és érte nyúltam, ám megelőztek. Visszahúztam a kezemet és kérdőn néztem az illetőre. Magas volt és roppant jóképű, és azt hiszem most nagyon finoman fogalmaztam.

1. fejezet

Gyakran vannak rémálmaim, és nem tudom, hogy miért. Persze, tippjeim vannak. Lehet, azért álmodok rosszakat, mert senki sem vigyáz az álmaimra, vagy a múltbéli tetteim miatt, amire nem vagyok büszke, esetleg azért, mert a lelkem el van kárhozva. Jó, a legutolsó csak egy gyenge próbálkozás volt, hogy vicces legyek, mert nem hiszek abban, hogy az élőhalottaknak el van kárhozva a lelkük, vagy nincs is lelkük. Az utolsó tippem, hogy olyan fáradt vagyok már, hogy álmodni sincs energiám.

- Takara! –kiabált a nappaliból bátyám. Kinyitottam lassan a szemeimet, és ránéztem az órára. Kilenc lesz, én úgy három órája aludhattam el, és igen, akkor az utolsó tippem volt a nyerő.

- Hagyjál aludni. –fordultam meg a másik oldalamra.

- Takara! –ismételte meg kicsit hangosabban.

- Mi van már? –kiabáltam vissza. Eszemben nem volt kikelni a puha, meleg ágyamból.

- Gyere már ki. –jött a válasz. Minden porcikámat elöntötte a düh, és idegeim pattanásig feszültek. Megőrjít az állandó parancsolgatásával. Néha úgy érzem, akkor lennék a legboldogabb, ha ő vérbe fagyva feküdne a konyhakövön, egy harminc cm-es karóval a szívében. Gyakran morfondírozok el ezen, és magam sem tudom miért, de megnyugszom tőle. Lehet, hogy ez az első lépcsőfoka a pszichopatává válásnak. Nem volt kedvem ezt tovább játszani, tudtam, hogy ő nem fog bejönni, és akár még tíz percig is kiabálhatnánk egymásnak. Így hát kikeltem az ágyból, hogy kicammogjak hozzá. Úgy érzetem, mintha tíz kg súlyt cipelnék a hátamon. Lassan lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, én pedig kiléptem rajta, majd fáradtan ránéztem a bátyámra. Pizsama alsóban állt a konyha közepén, két levéllel a kezében, és az egyiket szó nélkül átnyújtotta nekem. Elvettem tőle, és nézegetni, vizsgálgatni kezdtem a borítékot, amire gyönyörű, cirádás betűkkel rá volt írva a nevem. Felbontottam a vörös viaszpecsétet, és elolvastam, hogy mi áll a papíron. Egy meghívó a Mikaelson család báljára.

- Én nem ismerek semmilyen Mikaelson családot. –néztem bátyámra értetlenül. –Te talán igen? –Gary a kezemben lévő meghívót nézte továbbra is, kicsit már olyan érzésem volt, hogy elbambult, így hangosan rászóltam. –Hahó!

- Van valami a másik oldalán. –dörmögte az orra alatt. Igaza volt, megfordítottam, és hangosan felolvastam.

- „Takara, azt hiszem, tartozom valamivel. Elijah.” –értem a mondat végére, majd villámgyorsan végiggondoltam a dolgokat. –Hogy mi van? Az él? –akadtam ki.

- Felhívom Elenat. –kapta elő a telefonját Gary, és keresni kezdte unokatestvérünk telefonszámát. –És amúgy meg nem „az, hanem „ő”. –oktatott ki. Erre inkább már vissza se szóltam.

- Neked is írtak személyes üzenetet? –kezdtem faggatni.

- Nem. –tette a készüléket a füléhez. Leültem a kanapéra, és újra elolvastam a meghívót, hátha többre jutok második nekifutásra, míg Gary telefonált. 10 perc is eltelt, mire letette a telefont, és leült mellém. –Damon kihúzta Elijahból az ezüsttőrt.

- Azt hogyan?

- Hát mivel ő az ősi család egyik tagja, ha kihúzod a tőrt a szívéből, akkor felkel.

- És mi van a pszichopata öccsével, Klausszal?

- Nem csak Elijahból húzta ki Damon a tőrt, hanem mindenkiből.

- Te jó ég. –kaptam a kezemmel a számhoz.

- Az édesanyjuk, Esther is újra az élők sorai között van, senki sem tudja, hogy miért, összetartja most a családot. Megbocsátott Klaus összes húzásáért, és új életet akar kezdeni velük.

- Komolyan mondom az összes ősi vámpír fogyatékos. –nyúltam el a kanapán. –Miről maradtunk még le? –elmesélte azt, amit Elena mondott nagy vonalakban. –Tehát tisztázzuk, csak hogy értsem. Az ősi vámpírcsalád le akar telepedni Mystic Fallsban, és meghívtak minket a báljukra.

- Röviden igen. –válaszolta némi gondolkodás után, mire én tenyerembe temettem az arcomat egy mély sóhaj kíséretében. –Tudom, én is azt hittem, hogy végre nyugis életünk lehet. –tette a kezét a hátamra.

- Nekem nem ez a bajom. –néztem föl bátyám kék szemeibe. –Sőt még örülök is, hogy megyünk. Csak, hogy lehettek ennyire fantáziadúsak, hogy az ősi családot így nevezik el.

- Mikael az apjuk neve. Szerintem logikus.

- Én valami frappánsabb nevet adtam volna nekik. Valami Evil-Devil-Maga az ördög család, vagy nem tudom.

- Ennél nagyobb problémád ne legyen.

- De most nem jó? –kacarásztam hangosan. –Klaus Evil-Devil-Maga az ördög.

- Bolond vagy. Aludtál te rendesen?

- Nem, mivel dolgom volt az éjjel.

- Mit lehet ennyit dolgozni egy divatlapnál?

- Nemsokára lesz a Vogue divathete. Piszok sok meló van vele. A tervezők külön-külön megmutatják a főszerkesztőknek a kollekciójukat. Tegnap a Versace kollekcióját néztük meg.

- De neked miért kötelező ott lenned?

- Mivel a főszerkesztő asszisztense vagyok, ezért kötelező.

- Nektek nincs magánéletetek.

- Tudjuk.

- Menni akarsz?

- Tessék?

- A bálra. Szeretnél? –tért vissza az előző témához.

- Illik egyáltalán az ilyet visszautasítani? Mert ugye ez egy olyan igazi bál. Vagyis azt hiszem…

- Nem hiszem. Pláne, hogy neked még személyes üzenetet is írtak.

- Akkor kell egy ruha.

- Minek? Nem férsz már bele a gardróbszobába.

- Te ezt nem érted. Ez olyan igazi bál…

- És vannak ilyen „igazi bálos” ruháid.

- De más az, amikor egy különleges alkalomhoz veszel fel egy új ruhát, amit csakis arra a különleges alkalomra veszel meg, és addig nem is veszed fel, csak arra a különleges alkalomra, mert ez így különleges.

- Kicsit sokszor használtad a különleges szót.

- Felhívom egyetlen támaszom, aki megérthet. –értettem barátnőmre.

- Ne feledd, hogy 6 óra oda az út. És felteszem, nem az utolsó pillanatban akarsz betoppanni. Nem lesz időd vásárolni. –mire én csak megforgattam a szememet.

- Fontoskodni azt tudsz. Meg bolha méretű dolgokból elefántot csinálni. –álltam fel. –Máris hívom őt. –tárcsáztam a számát.

- Remélem nyomós okod volt ezt megtenni... –szólt bele álmosan.

- Szia kincsem. Szükségem lenne rád.

- Reggel kilenc óra van. Normális vagy?

- Tudom, hogy a halálba kívánsz, de nagyon fontos.

- Én nem vámpír vagyok, hogy simán kibírjam alvás nélkül… -kezdte el.

- Most segítesz vagy nem? –vágtam közbe.

- De mit kell csinálni?

- Vásárolni.

- Te hülye vagy? Belóg egy léc, vagy mi? Egész éjjel talpon voltunk, felkelsz és rád tör a vásárlásmánia, aztán még én ugorjak érte? Boltkóros némber…

- Hé, meghívásom van egy bálra. Egy olyan igazi nagy estélyi ruhás bálra. –hallottam, hogy felül az ágyban.

- Szar a dumád.

- Komolyan.

- Léteznek még olyanok?

- Ezek szerint igen. Figyelj, elmennék én Garyvel is, de nem érti a különleges ruha lényegét.

- Sokba fog ez kerülni neked.

- Imádlak. –visítottam a telefonba. –Akkor a plázában fél óra múlva. –nyomtam le direkt, hogy ne tudjon válaszolni.

- Én is jövök veletek. –jelentette ki bátyám. –Nem akarok a régi szmokingomba menni.

- Csak nem megtiszteled az ősi vámpírokat? –nevettem.

- Jaj, de poéngyár lettél hirtelenjében.

- Ne legyél ünneprontó. Csak próbálok jókedvet csempészni a péntek reggeledbe. –bementem a szobámba, hogy felöltözzek, és siettünk is a bevásárlóközpontba. Ő már ott várt, illetve ült az egyik kanapén a szökőkútnál. Legjobb barátnőm becses neve Réka, de jobban szereti, ha a becenevén, vagyis Kuczinak szólítják. Kuczi nem sokkal előttem kezdett el New Yorkban élni. Magyarországról jött egy másik fiúval, akivel én is szoros barátságot ápolok. Az első este, amikor ideköltöztem, elmentem a legközelebbi bárba, és ott ültek a pultnál. Ő, aki az énekes karrier reményébe jött, és a fiú, nevezzük nevén, Bence pedig ékszereket tervezett. Hamar kiderült Bencéről, hogy a saját neméhez vonzódik, de mivel ez engem egyáltalán nem zavart, fel is hívtam magamhoz őket. Eltelt majdnem egy év, és mi hárman elválaszthatatlanok lettünk. Szemérmetlenül mindent megosztottunk egymással ez idő alatt. A szexuális apróságoktól kezdve a vámpírságomig. Kuczi egyébként nálam öt cm-rel alacsonyabb, haja középhosszúságú, és most épp barna színűre volt festve. Gömbölyű, hatalmas idomait meg mindig is irigyeltem. Mellette mindig is deszkának néztem ki. Hatalmas napszemüvege eltakarta a fél arcát, és starbucksos poharát markolászta.

- Szia zombilány. –köszönt neki bátyám.

- Késtetek 5 percet.

- Tudomásom van róla. –toltam fel a napszemüvegemet a fejemre.

- Te egyáltalán mit keresel itt? –mérte végig Garyt.

- Kell egy szmoking.

- Nem is érted az összefüggést a különleges ruha és a különleges alkalom közt.

- Érteni értem, de nem értek egyet vele.

- Te is mész?

- Nem csak hobbiból veszek egyet. –szólt oda csípősen. Kuczi nyitotta már a száját, hogy válaszoljon neki, de közbe vágtam.

- Inkább vásároljunk, jó? Nincs sok időnk. –teremtettem békét. Ketté is váltunk, mivel Gary másik boltba ment. Eközben én mesélni kezdtem neki az egészet.

- És akkor most Elijah hívott meg titeket?

- Hát, szerintem igen.

- És mit akar?

- Ha tudnám, nem mennék el. –vettem ki az egyik ruhát. –Ez milyen?

- Ne feketébe menj. –húzta el a száját.

- Igazad van. –tettem vissza.

- Olyan kiismerhetetlenek vagytok. Mármint ti vámpírok

- Most ezt miért mondtad?

- Őszintén? Nem tudom. –nevetett fel. –Bocs fáradt vagyok. –intett le, és tovább nézegettünk a ruhákat.  –De Klaus mit tett, hogy mindenki utálja?

- Mi nem? Megölte Jennát, anya testvérét, sőt rengeteg embert megölt a városba. Felforgatott mindent. Az összes testvére szívébe karót döfött. Egyszóval egy pszichopata állat!

- És Elijahra miért haragszol?

- Mert azt ígérte, hogy segít megmenteni Jennát, de rohadtul becsapott, és az utolsó pillanatba rájött, hogy Klaus mégis csak a testvére, szóval nem ölte meg.

- Ez milyen? –mutatott nekem egy pánt nélküli vörös ruhát.

- Nem akarok annyira feltűnő lenni.

- Ne már! Ez egy Oscar de la renta. Ez a Sátán ruhája. Ebben kell menned.

- De az a zöld jobb volt.

- Takara! –szólt rám. A kezembe nyomta a ruhát, és belökött a próbafülkébe. Igyekeztem gyorsan belebújni a pánt nélküli ruhakölteménybe. Az anyag követte az alakomat és rám simult. A csípőmnél pedig ezüst kövekkel egy minta volt kirakva, ami kb. 10 cm vastagságú lehetett. Úgy nézett ki, mint valami öv. Ez alatt elkezdett szélesedni a ruha egészen a földig. Pár perce már méregettem magam a tükörbe, amikor is barátnőm elhúzta a függönyt. –Na, igen! Erről beszéltem. Ráadásul tök jól megy a hajszínedhez is. –borzolta össze rézvörös tincseimet.

- Nem tudom Kuczi…

- Pedig nagyon jól áll.

- Szerintem se a legjobb. –hallottam Gary hangját.

- Te nem vásárolsz véletlenül? –tette csípőre Kuczi a kezét.

- Már majdnem egy órája a ruhákat nézegetitek. Megvettem az új szmokingomat, és már a kocsiban van. –magyarázta, aztán rám nézett. –Nem az igazi.

- De a szín jó, igaz? –reménykedett barátnőm.

- Az igen. Legalább végre nem kékben, vagy feketében vagy. –míg levettem a ruhát, addig kerestek nekem másikat. Szép csendben melltartóba és bugyiba várakoztam a fülkében. Gary pár perc múlva behozott egy Vera Wang által tervezett ruhát. Abba is belebújtam, majd a tükör felé fordulva kiegyenesedtem. Két oldalt a ruha felsőrészén, két 5 cm vastagságú pánt futott fel a nyakamba, középen pedig egy 5 cm-es V alakú vágás volt. A szatén anyag szépen követte az alakomat és a medencecsontomnál finoman szélesedni kezdett. Az alsó része nem volt annyira terebélyes, mint az előzőnek. A hátam szinte teljesen csupasz volt, mivel a pánt a nyakamban tartotta a ruhát. Mély V alakban a derekam alatt futott össze a két oldalt az anyag, és ahol találkoztak, oda egy szintén vörös, bár jobban átlátható anyag volt varrva több rétegben. Ahogy a ruha is szélesedett, ez az anyag is vele, egészen le a földig. Kijöttem a próbafülkéből, mire a könnyebb anyag meglendült.

- Anyám. –állt el a szava barátnőmnek, ami nagyon ritka.

- Ez már sokkal jobb. –értett egyet bátyám is.

- Ez nekem is tetszik. De nem gáz, hogy ennyire ki van vágva elöl?

- Egyszer néz ki úgy, mint egy nő légy oly drága. –szólt oda Gary.

- Tényleg nem baj, hogy ennyit mutat.–nyugtatott Kuczi. Visszavettem a ruhámat és megvettük az újat. Cipőm volt otthon, és a kiegészítőt is megoldom majd. Kuczi feljött velünk a lakásra és segített összepakolni. –Ezt add már kölcsön. –emelte fel az egyik cipőmet, amire már régóta fájt a foga.

- Dehogy is, a végén még lenyúlod.

- Az lenne a célom.

- Nem. Az ott a kezedbe jön velem.

- Több napa mentek?

- Hát maradunk pár napot biztos. Remélem minél tovább. –pakoltam tovább a bőröndbe.

- Azt rögtön gondoltam, hogy maradni akarsz.

- De ez Garyn múlik. És ahogy őt ismerem…

- De miért utálja ennyire azt a kis várost?

- Sose szerette igazán. Ahogy anya megengedte, hogy másik városba tanuljon, elment. Meg aztán nem szívesen marad ott a rossz emlékek miatt.

- Klaus? –suttogta.

- Beszélhetsz normálisan, mert 5 perccel ezelőtt leugrott a boltba. –Kuczi már meg se lepődött, hogy hallottam, amit ő nem. –Amúgy meg Klaus a legkisebb rossz emlék. Nem azért utálja.

- Ja! –esett neki le. –Mert ott változtatott át téged.

- Igen. –helyeseltem.

- És én ennyit is tudok. Nem akarod elmondani nekem? Sose beszéltek erről.

- Tudom, ezt a témát mindig a szőnyeg alá söpörjük. Miután Gary leérettségizett, elment Athlantába egyetemre. Valami helyi bandával került összetűzésbe, és verekedésbe fajultak a dolgok. Ő kórházba került, de villámgyorsan felépült. Fél nap alatt, pedig állítólag nagyon súlyosak voltak a sérülései. Akkor még nem is sejtette, hogy valaki vámpírvért juttatott a szervezetébe, és ezért épült fel ilyen hamar. Mikor kijött a kórházból, az a banda ezt megtudta, és újra megtámadták, de már nem akartak félmunkát végezni, szóval megkéselték.

- Erről te tudtál?

- Nem szólt nekünk, azt mondta, hogy minden rendben van vele. Miért lett volna okunk kételkedni?

- És akkor gondolom, még nem ürült ki a vámpírvér a szervezetéből.

- Hát nem. Amikor ismét magához tért, rohadt éhes volt, és megtámadott egy embert.

- Embervért kell inni, hogy átváltozz?

- Igen, úgy fejeződik be az átváltozás. Mikor rájött, hogy mennyire veszélyes, és megtudta, hogy rengeteg vámpír van, sőt vérfarkasok is léteznek, akkor visszajött a városba. Elmondta nekem, hogy mi történt, és emlékszem zokogott, hogy egyedül kell élnie. Akkor már rengeteg ember meghalt a városban, mert több vámpír is megjelent Mystic Fallsban. Úgy döntött, hogy megigézi anyát, hogy költözzön el, és felejtsen el minket. Ne tudja, hogy van két gyereke, és valaha volt családja.

- És te ebbe belementél?

- Nem, de nem tudtam mit csinálni. Tudtam, hogy csak meg akarja védeni őt, de akkor is etikátlan ilyet tenni. Ráadásul így a családunk teljesen összeomlott, mert ugye anyuék hárman voltak testvérek. Miranda, Jenna, és anya. Miranda meghalt autóbalesetben, pedig anya „eltűnt”. Később ugye Jenna is meghalt. –szomorodtam el. –Aztán engem is átváltoztatott, mert nem akart örökké egyedül lenni. Most már belátom, hogy ez volt a helyes. Fordított esetbe én is átváltoztattam volna őt. Legalább mi ketten tartsunk össze, bár szerintem sosem fog megbocsátani magának. –fejeztem be, majd még hozzátettem. –Nem akarok és nem is tudok nélküle élni.

- Nélküle uncsi lenne az öröklét?

- Mindig az agyamra megy, de igen… rohadt unalmas lenne. Meg hát jó, hogy van családod, akihez 30-40 év múlva is fordulhatsz, ha baj van. –elnevettem magam.

- És lesz veled egykorú helyes pasi? –terelte másfelé a beszélgetést.

- Kuczi tudod, hogy nem bukom a halandókra.

- Á, nem! –szólt vissza csípősen. –És a múltkori csávó? Alkalmi vétel vagy mifene? Amúgy meg én vámpírra gondoltam. Az lesz egy pár, ha jól sejtem.

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy az eredeti vámpírok egyikétől is akarnék valamit. Egy rossz szó és kinyírnak.

- Ne Klausból indulj ki.

- Akkor elárulnak. –gondoltam Elijahra.

- Ezt vidd magaddal. –nyomott a kezembe egy magas sarkút.

- Minek vigyek Mystic Fallsba egy 12 cm magas Jimmy Choo cipőt?

- Hogy a gimis osztálytársaid irigykedve nézzenek. Tök muris lenne. Te megjelensz bombaformában, drága ruhákban, tökéletes külsővel. Ők pedig sóher helyi munkahelyeken dolgoznak, gyereket nevelnek, meg ilyenek.

- Megőrültél.

- Istenem már, ne legyél ilyen…ilyen Garys.

- Kösz. –befejeztük a készülődést és becipzáraztam a bőröndöt. Közben bátyám is visszaért, és mikor meglátta a hatalmas cókmókomat csak ennyit mondott.

- Ugye tudod, hogy amint lehet, visszajövünk. Felesleges célozgatnod itt ennyi ruhával, hogy maradni akarsz hetekig.

- Köcsög. –suttogtam. Bepakoltunk a kocsiba, és megköszöntük barátnőm segítségét.

- Aztán telefonálj majd. –integetett. A kocsiba végig aludtam az utat. Mystic Falls előtt fél órával keltem fel.

- Rég nem voltunk itt. –jegyeztem meg.

- Nekem nem is hiányzik.

- Persze, mert mindig is utáltad ezt a várost.

- Nekem pörgés kell. –nevetett.

- Meg egy pofon. –szóltam be én is nevetve.

- Értsd meg, hogy rossz érzésem van.

-  Jó, értem. –nyugtattam meg. –Kéne keresni egy Starbucksot.

- Vidéken vagyunk. Hol akarsz itt Starbucksozni?

- Akkor Costa Coffee. –hangosan felnevetett. Hamarosan megérkeztünk, és leparkoltunk Elenaék előtt.