Barátnőm egy szál takaróba tekerve állt ott Kollal.
– Nézd, vendéged jött. –konferálta fel a férfit, mire én kikapcsoltam a zenét.
- Öltözz
már fel. –néztem végig Kuczin.
- Fúj, hogy bírsz alkoholt inni? –vette észre a bort az
asztalon, és elhúzta a száját.
- Azt gondoltam, ha iszok még, akkor jobb lesz. –nyögtem a
fejemet vakarva.
- Na jó, az alkoholizmusodról beszélgess majd Bencével,
remekül meg fogjátok egymást érteni. –hagyott ott egyedül Kollal. A „vendégem”
bejött, becsukta az ajtót, majd végignézett rajtam elég látványosan. Kivártam, hogy ő szólaljon nem előbb.
- Csak nem másnapos vagy?
- Szétrobban a fejem. –ráncoltam össze a homlokomat, miközben szememmel végigkövettem, ahogy zsebébe nyúl, és előhalássza onnan a melltartómat.
- Ezt nálam hagytad. –vigyorgott. Felálltam, odamentem és elvettem tőle.
- Kösz. –raktam be a szekrénybe, vagyis inkább dobtam.
- Reggel olyan gyorsan elmentél…
- Nem volt kedvem nézni azt az önelégült mosolyt az arcodon.
- Kár. –ment oda az asztalhoz és töltött magának bort.
- Szolgáld ki magad nyugodtan. –tártam szét a karomat,
kifelezve felháborodásomat.
- Azt teszem. –ivott bele, és nekidőlt az asztalnak. Egy
ideig nézegette a poharat kezében, majd végül megszólalt. –Képzeld, hiányzik az egyik
pólóm. –mosolygott csibészesen, én pedig végignéztem rajta, és meg kellett
állapítanom, hogy nagyon jól nézett ma is ki. Sötétkék hosszú ujjú póló volt
rajta, ami kicsit össze volt gyűrve, és az ujját feltűrte a könyökéig. Szó
nélkül odamentem az ágyhoz és felemeltem két ujjal a ruhadarabot, majd
odavittem neki.
- A barátnőmnek jössz egy ruhával. –álltam elé, és
átnyújtottam a pólót.
- Megtarthatod emlékbe.
- Kell a halálnak. -szóltam vissza csípősen. Megitta a bort, letette a poharat az asztalra, majd nyúlt
a ruháért. Ahogy elkapta a ruhadarabot magához rántott. A póló a földön
landolt, én meg a karjai közt. Csak egyet pislogtam és már ajkai az enyémen
voltak. Ám nem hagytam, hogy meleg, vékony ajkai kényeztessenek, úgyhogy eltoltam
magamtól.
- Jaj, ne csináld már. Tegnap még jó volt…
- Az tegnap volt.
- Lehetne ma is. –csókolt meg újra és szorosabban átfogott.
- Az egy félreértés volt. Egy amolyan gyenge pillanat.
- Nem hiszek a gyenge pillanatokban. –húzta fel egyik
szemöldökét. –Különben is, van egy jó módszerem a másnaposság ellen. –mosolygott rám, majd ajkai
ismét az enyémeken voltak. Testünk teljesen összesimult, én pedig visszacsókoltam.
Egyre szenvedélyesebben csókoltuk egymást. Nem is emlékeztem, hogy ennyire jól
csókol. Pólója alá nyúltam, felfelé húztam, majd hátradobtam. Fél percre rá
megszólalt a telefonom. Megszakítottam a csókot, és a készülékért nyúltam. –Ne
már. –húzta a száját Kol, és próbálta kiszedni a kezemből. Kicsit eltoltam
magamtól őt, és felvettem.
- Kuczit hívd. –nyomtam le. Átkaroltam a nyakát, és most én
csókoltam meg. Felemelt, a lábaimmal átkaroltam a derekát, és az asztalra
ültetve, nyakam csókolgatta. Simogatni kezdtem a felsőtestét, ő a toppom alá
nyúlt, hogy alatta simogasson, de a csókot nem törtük meg egy percre se.
- Várjál, most megyek be hozzá. –nyitott be barátnőm. Mikor
meglátott minket, széles vigyorral az arcán méregetett bennünket.
- Kuczi… –nyögtem, mire mindketten ránéztünk.
- A bátyád az. –vonta meg a vállát, de még mindig
vigyorgott.
- Kimennél végre? –tette fel a kérdést Kol kicsit idegesen.
- Gary, izé nem tudom őt adni. –csukta be az ajtót.
–Elfoglalt.
- Ezt nem hiszem el. –sóhajtottam egy nagyot, és
felfejtettem Kol nyakáról karjaimat, de ő tovább csókolta nyakamat. –Kol.
–szóltam rá, majd mélyen a szemembe nézett.
- Fogd már be. – utasított, aztán újra megcsókolt. Az ágy
felé vitt, finoman ledőlt rá velem együtt. Átkaroltam a nyakát és fordultam
vele, és ott folytattuk, ahol tegnap éjjel abbahagytuk.
Az ágyon feküdt mellettem, és szaporán vette a levegőt. Én
nyújtóztam egy hatalmasat, majd telefonomért nyúltam. Kol eközben karjait a
feje alá tette, majd hosszasan kifújta a levegőt. Gyanítom, hogy ő is elfáradt,
és most pihen egy kicsit. Tárcsáztam bátyám számát, és a harmadik csörgésre
felvette.
- Na, szia!
- Mit szerettél volna? -kérdeztem.
- Mikor jössz haza?
- Nem tudom.
- Egyáltalán miért nem vetted fel?
- Kuczi nem mondta?
- Nem.
- Elfoglalt voltam.
- Mit csináltál?
- Mi vagy te, az apám?
- Kollal vagy?
- Mi? Nem. Utálom azt az egoista majmot. –néztem az
illetőre. Nem bírtam levenni a szememet csupasz felsőtestéről, ami egyenletesen
mozgott fel és le. Szemöldökét kérdőn felhúzva nézett rám.
- Mikor jössz haza?
- Megbeszélem Kucziékkal és visszahívlak.
- Még ma.
- Jaj máááááár…
- Takara!
- Nem hallak. Rossz a vétel. Hahó! Gary? –játszottam el az
ezer éves, átlátszó trükköt. Jó, igazából ezt már trükknek se lehet nevezni.
- Utálod azt az egoista majmot?
- Hányinger kerülget tőle. –húztam el a száma. –Olyan
beképzelt. –magyaráztam neki. –Sose értettem, hogy egyesek miért gondolnak
magukról olyan sokat. –erre csak szimplán felnevetett.
- Mi lesz holnap? –kérdezett be Kuczi csukott ajtón
keresztül.
- Shopping.
- Tudunk itt normálisan, mármint vannak itt boltok?
- Miért ne lennének?
- Hát, olyan pici ez a város...
- Kuczi! -szóltam rá.
- Oké. –zárta le a témát, és hallottam távolodó lépteit.
- Minek mentek vásárolni? –fordult az oldalára Kol, és
megtámasztotta egyik kezével a fejét.
- Mert élvezetes. Általában utána edzeni is szoktunk menni,
de azt most kihagyjuk.
- Nem vagy formában?
- Ez célzás volt?
- Miért látsz mindig rosszindulatot a mondataim mögött?
- Mert igazából nem tudsz kedves lenni.
- Most is az vagyok. –ült fel.
- Mit csinálsz?
- Amit te tegnap. –értette arra, hogy most hazamegy. Ezt
viszont nem akartam hagyni. Hiába egy egoista, bunkó és beképzelt pasi, én
mégis jól érzem vele magam. Nem akarok mást jelen pillanatban, csak őt.
Felültem, megcsókoltam, és vissza akartam dönteni, de ellenállt.
- Mi az? –magam is meglepődtem mennyire gyengéden tettem fel
ezt a kérést. –Most komolyan menni akarsz? –kérdeztem kicsit keményebben már.
- Te is mentél.
- Nem tartottál vissza.
- Miért, ha visszatartottalak volna, akkor maradtál volna?
- Miért, visszatartottál volna?
- Kérdésre kérdéssel nem illik felelni.
- Na, te az illem szót vedd ki a szótáradból. –dőltem
vissza, ám ő csak ártatlanul elmosolyodott, míg én hátat fordítottam neki.
–Barom. –erre a kijelentésemre ismét elnevette magát. Fölém hajolt és a
nyakamba csókolt, majd erősebben beleharapott. –Au. –kaptam oda. Magához
húzott, majd megint megcsókolt. Tudtam, hogy mit szeretne, naná, hogy tudtam, még
egy menetet. –Késő van. –nyöszörögtem.
- Na és? –hallottam ki hangját két puszi között.
- Fáradt vagyok. Tudod én nem aludtam át az egész napot.
- Ehelyett masszíroztatni voltál. –hátrakaptam a fejem, hogy
szemébe tudjak nézni. Szemeim a döbbenettől kitágultak. Vajon honnan tudja?
Követett?
- Te követtél? –adtam hangot a kérdésemnek, mire csak lemondóan
megrázta a fejét, és sóhajtott egyet.
- Tiszta olaj volt a bőröd. –magyarázta.
- Oh. –világosodott meg minden a fejemben.
- És nem aludtam át az egész napot.
- Hidegen hagy. –ásítottam. Felkelt és felvette az alsóját.
–Most komolyan elmész?
- Késő van. –használta ugyan azokat a szavakat, amiket én.
–És fáradt vagyok. –vigyorgott.
- Remélem, kitalálsz. –morogtam és hátradőltem. Elnevette
magát és kiment az ajtón. Ezt nem hiszem el, komolyan itt hagyott. Hát, az
eszem megáll! Ekkora bunkót!
Reggel kimásztam az ágyból és lezuhanyoztam. Felhúztam
magamra egy piszkosul szűk farmert meg egy olyan fekete pólót, aminek a háta
szét volt vágva, ezáltal kilátszott a melltartón az egész hátammal együtt. Most
mit is mondjak, imádom, amikor kint van a hátam! A hajamat felkötöttem
lófarokba, némi sminket vittem fel az arcomra, és egy barna topiba bújtattam
lábfejeimet.
- Takara, itt a taxi! –kiabált Kuczi, mire én lejöttem az
emeletről, és kérdőn néztem rá.
- Te milyen taxiról beszélsz?
- Hát, rólad! Itt is vagy, látod? –nevetett.
- Elmeháborodott. –morogtam.
- Kol?
- Lelépett.
- Mikor?
- Nem aludt itt. –vontam meg a vállamat, majd egy mély sóhaj
kíséretével folytattam. –Kajak köcsög. Elment.
- De, jó felsőteste van. –mentünk ki az ajtón.
- Tudom.
- Aj, ajánlom annak a nyomoréknak, hogy kész legyen. –értette Bencére. Beültünk kocsiba és gázt
adtam. Mikor odaértünk, Bence már a konyhában ült Elenával.
- Szevasz, te gyökér. Hallom szétcsaptad
magad. –vigyorogtam rá.
- Hagyjál békén, vagy megverlek! –nézett fel rám.
- Imádlak. –nyomtam egy puszit a homlokára.
- Nem viccelek, rám nem vonatkoznak a férfi szabályok. Én
megüthetek lányokat! –morgott folyamatosan.
- Ha még mindig másnapos vagy, ne menjünk. –simítottam meg a
vállát békülés gyanánt.
- Jól vagyok.
- Tegnap az egész napot végigaludta. –újságolta Elena.
- Az igen.
- Ti mit csináltatok? –kérdezte Bence.
- Masszíroztatni voltunk.
- Szakadjatok szét.
- Akarsz menni egyáltalán shoppingolni?
- Nélkülem meghalnátok. Különben is, a vásárlás gyógyít!
- Persze.
- Mondom. –állt fel.
- Elena, gyere te is. –néztem unokatestvéremre.
- Hát nem tudom, nem hiszem.
- Ne csináld már. –húztam össze szemöldökömet.
- Ez az. Beveszünk a shopping-túrába, ami ritka, és neked
van bőr a képeden visszautasítani mindezt? –nevetett Kuczi.
- Mindjárt el fog átkozni. –fűztem hozzá, mire
unokatestvérem csak elnevette magát.
- Iskolába kell mennem. –szomorodott el.
- Majd legközelebb. –veregettem vállba. Mi is lassan
elindultunk, hogy különféle bizományboltokba nézzünk be. Kuczi tonna számra
vette a ruhákat magának, Bence is vett egy inget, ami valami hozományból került
oda a boltba. Én egy hajpántot vettem magamnak, amin három vászonból kreált,
fehér margaréta volt. Kint az utcán fel is tettem a fejemre, majd a kirakat
felé fordultam, hogy megnézzem magam. Elővettem a telefonomat, majd a
kirakatnak tartva lefotóztam magamat. Kuczi mellettem termet, és belenyomta az
arcát a kamerába. Szájával csücsöríteni kezdett, és addig nem is hagyta abba, míg
a vaku villanása nem jelezte, hogy a kép elkészült.
- Ajaj. –szólalt meg Bence.
- Mi az?
- Neked 4 óránál. Mr. Még mindig nem szedtem ki a
szemöldökömet. –mondta halkan, mire odanéztem. Kol állt a fának nekidőlve és
figyelt minket. Mikor tekintetünk találkozott, elmosolyodott kisfiúsan. Kucziék
is abba az irányba néztek.
- Mit keres itt? –kérdezte Bence
- Takara meg van környékezve. –bökte oldalba. –Tegnap este is
meg volt.
- Te miről beszélsz? Akkor be is van cserkészve! –javította
ki őt.
- Itt vagyok, és mindent hallok. –szólaltam föl.
- Kit érdekel? –intett le barátnőm.
- És most utána jár? –kérdezősködött tovább.
- Vásárolni akarok. –kiáltottam föl.
- Pszt. –sziszegett nekem Kuczi. Visszanéztem, és Kol
biccentett a fejével, hogy menjek oda hozzá.
- Nem. –jelentettem ki hangosan, amint megértettem, hogy mit
is szeretne a vámpír.
- Gyerünk. –nézett szúrósan rám Kuczi. Sóhajtottam egyet, és
nagy nehezen felé indultam. Megálltam előtte és karba tettem a kezem.
- Aranyos a fejpántod. Facebookon is fent lesz a kép?
–mosolygott rám, és várta, hogy visszaszóljak neki, ám nem reagáltam rá. –Mit
csináltam megint?
- Mit keresel itt? –dörmögtem.
- Unatkozom.
- Te mindig unatkozol.
- Csináljunk valami izgalmasat. Éhes is vagyok, azt hiszem.
- Nekem az „öljünk meg valakit és utána kössünk ki az ágyba”
nem izgi.
- Ez egy jó ötlet. –mélyet sóhajtottam válasza hallatán.
Megfordultam és indultam volna vissza, ha nem kapja el hátulról a karomat. –Mit
szeretnél csinálni? Vigyelek el vacsorázni este? –ajánlotta fel, mire riadtan
felé fordultam.
- Azért magadat ne hazudtold már meg kérlek. –próbáltam
kikapni karomat szorításából.
- Egyszer vagyok lovagias...
- Voltál te olyan?
- Még a 15. században egyszer-kétszer. –vigyorgott
pofátlanul, majd kisebb szünet után megszólaltam.
- Mit akarsz?
- Kivételesen a társaságodat.
- Többet nem is kapnál.
- Az eddigi tapasztalataim nem ezt mondják.
- Nem értem még mindig, hogy miért mennék veled.
- Ennyit megtehetnél, ha már mindig fel van vágva a nyelved.
- Csak egy vacsora. –húztam össze szemeimet.
- Hát persze. –vigyorgott. –Este 7-kor…–nem hagytam,
hogy végigmondja.
- Találkozunk a Grillben.
- Gondoltam érted megyek.
- Aj, Kol. –húztam el a számat. –Nem áll ez neked jól.
–simítottam végig az arcát és otthagytam. Visszamentem a többiekhez. – Kéne
valamit enni. –tettem csípőre a kezemet.
- Sötét lelkednél is sötétebb lovag is jön velünk? –nézett
farkasszemet Bence Kollal. Azt hittem elment már. Felé fordítottam a fejemet és
félhangosan megszólaltam. –Menj már innen. –elnevette magát, de nem mozdult.
–Nem, nem jön. –karoltam Bencébe, majd visszamentünk Elenához, ahol 3-an
főzőcskézni kezdtünk. Kibontottam egy tasak vért, és beleittam.
- Ne nassolj a kaja előtt. –szólt rám Kuczi.
- Szeretnéd, hogy inkább belőled nassoljak? –villantottam rá
a szemfogaimat.
- Beledöglenél a lelkiismeretbe.
- Nem olyan biztos az. –nevettem fel.
- Mit akart Kol? –kérdezte Kuczi, miközben panírozta a
húsokat.
- Hogy találkozzak vele este.
- Mi vagy te guminő? –nézett rám Bence.
- Nem csinálok vele semmit.
- Ahogy eddig se, mi?
- Kussolj már!
- Stefan felhívott és megkért, hogy menjünk már ma haza.
–jegyezte meg Kuczi.
- Mi? Miért? –kérdeztem vissza.
- Baj van? –kérdezte Bence.
- Nem tudom, ezt kérte, hogy szóljak nektek és menjünk.
–magyarázta Kuczi.
- El se tudnék köszönni Elenától. –akadtam ki.
- Mindegy. Mi csak vendégek vagyunk. Szóval lehet, tényleg
jobb lenne, ha mennénk.
- Én maradok, ha nem bánjátok. –morogtam.
- Haza se gyere! –kiáltott rám röhögve Bence. Csináltuk
tovább az ebédet, utána pedig felhívtam bátyámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése