Én mindig Sommers leszek, nem pedig Mikaelson. Remélem,
egyszer megértesz majd. –a levél végére már patakokba hullottak a könnyeim,
összeáztatva a lap alját.
- Itt a taxi értünk. –állt fel az ablakpárkányról Kol.
Megtöröltem a szemem, mintha mi sem történt volna, majd indultunk. Kol nem
szólt semmit egészen addig, míg el nem foglaltuk a helyünket a repülőn.
Becsatoltam magam, majd sóhajtva hátradőltem. –Megnyugodtál? –kérdezte.
- Igen. –bólogattam. –Kérdezhetek valamit? Milyen érzés,
hogy lenyomtalak?
- Tessék?
- Hát a lakásomban. Lenyomtalak. Erősebb vagyok nálad.
–vigyorogtam.
- Nem sokáig. –húzott le a valóság padlójára.
- De még igen. –rugaszkodtam el újra. A gép lassan emelkedni
kezdett, és úgy éreztem, hogy egyre messzebb kerülök a problémáimtól.
Eldöntöttem, hogy New Yorkban hagyom őket. Most élvezem, hogy végre életemben
először Európába utazhatok. Természetesen Kol nem engedte, hogy én üljek
belülre, mert tudta, hogy a felhőket bámulni klassz dolog. Pár órája már
repültünk, mikor ki szeretett volna menni a mosdóba. Félrehúztam a lábamat, ő
pedig kipréselte magát. Ahogy elhaladt előttem, alaposan megnéztem a fenekét.
Kajánul elmosolyodtam, majd beindult a fantáziám. Végül is New Orleans nem ma
volt. Én pedig kívánom. Amilyen hirtelen jött ez az érzés, olyan erőteljes
volt. Körbenéztem, sehol sem láttam az utaskísérőt, így én is felkeltem, hogy
utána mehessek. Elhúztam a függönyt, és vártam az ajtó előtt. Nekidőltem a falnak, és karjaimat összefontam magam előtt. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és
megláttam. Kérdőn nézett rám, mire én elrugaszkodtam a faltól, és visszatoltam
a mellkasánál. Bezártam az ajtót.
- Mi a baj? –kérdezte.
- Baj? –fordultam felé vigyorogva. –Mi lenne? –átkulcsoltam
a nyakát, és odahúztam magamhoz. –Akarlak. –súgtam a szájába. –Mégpedig most.
–halkan felnevetett, majd egy mosollyal ajándékozott meg. Eddig bírtam. Vadul
az ajkaira tapasztottam a sajátomat, és szinte falni kezdtem. Fenekemhez tapasztotta a kezeit,
és markolászni kezdte. Gatyájához nyúltam, kioldottam, és kézzel izgattam
tovább. Megpróbáltunk fordulni, bár nagyon pici volt a hely, mégis sikerült.
Nekinyomott a falnak, és felcsúsztatta a szoknyám. Egyik lábam derekához
emeltem, így könnyebben egymáshoz fértünk. Annyira heves és gyors volt minden.
Összesimultunk a szűk helyen, harapdáltam, ahol, és ahogy tudtam. Olyan intenzív orgazmust éltem át, mint még soha. Miután
befejeztük, megigazítottam a pólómat meg a szoknyámat, rámosolyogtam, és
kijöttem az apró helységből, mint aki jól végezte dolgát. Szinte
visszaugrándoztam a helyemre, leültem, és előbányásztam a táskámból a vaskos
borítékot, amit az asszisztenstől kértem. Kol is előkerült, haja össze-vissza
állt kisfiúsan.
- Beengedsz? –állt meg zsebre tett kézzel előttem.
- Lehet róla szó. –mosolyogtam játékosan, majd
félrehúzódtam. Ő behuppant mellém, és figyelemmel követte, ahogy előveszem az
újságokat.
- Azon gondolkoztam, hogy van jó oldala az az átváltozással
járó hangulatingadozásaidnak.
- Úgy gondolod? –húztam félmosolyra a szám, miközben
megkerestem a rólam készült cikket.
- Most perpillanat, igen. –vette ki a kezemből a vogueot.
- Hé! –nyúltam utána. Válaszra sem méltatott, nézegetni
kezdte a képeket.
- Túl mű vagy ezeken. –közölte.
- Kapd be. –vetettem oda. Jobban szemügyre vettem a képeket,
és tényleg kicsit mű volt. Mármint a képek csodásak voltak, profi munka, de
mégsem így nézek ki az életben. Hagytam Kolnak a magazint, és inkább kezembe
vettem egy pletykalapot, ahol azt taglalják, hogy kivel is érkeztem meg a
divatbemutatóra. –Európai szupermodell? Üzletember? –olvastam fel a
szalagcímet. –Titkos szerelem? Miért nem láttuk még? –vettem a kezembe egy
másikat. Kol figyelmét felkeltettem, mert rám nézett. –Folytassam? –kérdeztem,
mire bólintott. –Talpig Chanelben a boldogság felé? –a szalagcím végét
elnevettem. –Ez elmebeteg. Ezt hallgasd! A férfi, aki elviseli, hogy fontosabb
Lagerfeld?! –néztem Kolra. –Ezeket kik írják? Nevetséges! –Kol csak halkan
felnevetett. Gondolom nem az újságon, hanem a reakcióimon. Van élet a Vogueon
kívül. A siker egy biztos párkapcsolatban rejlik? Ezt már inkább fel sem
olvastam. Minden újság ugyan azt a választ kereste. Kicsoda Kol? Miért ilyen
helyes? Honnan ismerhetem? Eddig miért nem látták? Az egyik lap biztos
forrásból állítja, hogy Kol német modell. Miután kivégeztem a szennylapokat,
úgy döntöttem, hogy alszom egyet. Rá néztem, de már csukva volt a szeme. Engem is
gyorsan elnyomott az álom.
- Hamarosan landolunk. Kérjük, kössék be a biztonsági
öveket, és állítsák függőlegesbe a székeket. –keltem fel a légi utaskísérő
hangjára. Kicsit kábán körbenéztem, és megmozdítottam volna a kezem, ha valaki
nem feküdne rajta. Kol ott feküdt félig az ölemben. Az arcát sajnos nem láttam,
csak a barna haját. Valószínűleg lecsúszott rám, vagy nem tudom. Elnéztem még
egy picit, ahogy egyenletesen mozog a háta. Finoman beletúrtam a hajába.
- Kol –szólítottam meg, mire mocorogni kezdett. –Kol,
mindjárt ott vagyunk. –simogattam gondosan tovább a fejét. Mit ne mondjak,
nagyon jól esett, hogy ezt tehettem. Olyan békés volt minden. Nem nagyon
voltunk még így. Mármint, hogy ő csöndben van, nyugodt, nincs csípős
megjegyzés, nincs piszkálás. Persze, ez csak addig tartott, amíg fel nem ült.
Megtörölte a szemét, és újra az a játékos fény csillant meg benne. Tudtam, hogy
ennek a pillanatnak vége.
A reptéren taxit fogtunk, és egy luxusszállodába mentünk.
Most hallottam először Kol egy olyan nyelven beszélni, amit én nem értek. Irtó
szexi volt. Mármint én nem kedvelem a francia nyelvet. Sosem volt indíttatásom,
hogy ezen a nyelven megtanuljak. Kicsit nyálas nekem. Annyira gyönyörűen
hangzott a szájából minden francia mondat. Magabiztos volt az egész. Egészen
belemerültem a figyelésébe, észre se vettem, hogy Kol próbál a lift felé
tessékelni. Meseszép volt a szálloda. Mindenhol aranyozott szegélyek,
márványoszlopok, vastag szőnyegek. De ez semmi volt a lakosztályunkhoz képest.
Ritkán van olyan, hogy eláll a szavam, de most megtörtént. Márvány fürdő,
hatalmas nappali, a hálóban egy hatalmas ágy, teli párnákkal, de a legjobb az
erkély volt. Kiléptem a szabadba, és ráláttam az Eiffel toronyra. Lenyűgöző
volt. Elképzeltem, ahogy itt kint reggelizek. Kezdett sötétedni, és
felkapcsolódtak a fények. Egyből előkaptam a telefonomat, és mint egy jól
nevelt turista, lelkesen fotóztam. Küldtem képet Kucziéknak, hogy megegye a
fene őket.
- Fél órája itt állsz. –jött ki a teraszra, és a korlátnak
támaszkodott.
- Most kapcsolódott fel. –mutattam gyermeki izgalommal a
torony felé.
- És?
- Felkapcsolódott. –hangom izgatott volt.
- Gyere.
- Még nem. Nézem kicsit!
- Látod még eleget. –húzott befelé.
- Nem! Akarok még! –olyan lehettem, mint egy ötéves kislány.
–Hova megyünk?
- Sehova, csak, hogy ha nem hozlak be, még két órát ott
leszel.
- Inkább vigyél el sétálni. Mutasd meg a várost. –álltam
elé.
- Dehogy sétálok. –került ki, majd bement a födőbe, és vizet
engedett.
- Hányszor jártál Párizsban? –kérdeztem hangosan, hogy hallja.
- Sokszor. Nem tudom megmondani.
- Nem érdekel, hogy mennyit változott, amíg koporsóban
szenderegtél? –támadtam be egy picit övön alul.
- Jobban tennéd, ha tartanál tőlem. –vágott vissza egy
gonosz mosollyal. –Mint régen.
- Arra gerjedsz? –vigyorogtam buján. Játékos kedvemben
voltam. Játszani akartam! Csak sajnos észre kellett vennem, hogy ő nem volt
játékos kedvében. Visszamentem az erkélyre, és tovább néztem felülről a várost.
Hallottam, ahogy az ajtón kopognak, majd egy itt dolgozó férfi betolt egy
kiskocsit, átadta Kolnak, majd az ajtó becsukásával maga mögött, távozott. Pár
percig még nézelődtem kint, majd hallottam, ahogy Kol a fürdőből engem szólít.
Szót fogadva bementem. A fehér márványon gyönyörű volt a gyér fényű lámpák
világítása. A hatalmas kád teli volt fehér habbal, és gőzölgött a meleg víztől.
A habok közül Kol nézett velem farkasszemet, közben a kád szélének dőlve
kinyújtotta oldalra karjait. A látvány, ahogyan a fehér habok sejtetik meztelen
testét, a lélegzetemet is elállította. –Pancsizunk?
- Gondoltam végre lazíthatnál egy kicsit.
- Igen? –néztem rá gyanakodva. Nem értettem a helyzetet. Kol
lassan oldalra fordította a fejét, és a kiskocsi felé ágaskodott, levett egy
pohár pezsgőt onnan, belekortyolt, majd rám nézett.
- Ruhástul jössz? –mosolygott csibészesen rám. Észbe kaptam,
bőszen megráztam a fejem, és vetkőzni kezdtem. Kibújtam a felsőmből és a
szoknyámból, majd a kezemről lehúztam a fekete hajgumimat, hogy felkössem a
hajam. Megfordultam, neki háttal, hogy megnézhessem magam a tükörben. Végig
engem nézett, le sem vette rólam a szemét. Kikapcsoltam a melltartóm, és
odadobtam a többi ruhám közé. Már csak egyetlen egy ruhadarab volt rajtam. A
tükörben találkozott a tekintetünk. Lassan elmosolyodott. Megfordultam, odasétáltam
a kádhoz, megszabadultam az utolsótól is, majd bemásztam mellé.
Nekitámasztottam a fejemet a kád szélének, és hagytam, hogy a meleg víz
kényeztessen. Percekig csöndben ültem, vártam, hogy ő szólaljon meg. Pezsgőért
nyúlt nekem is, majd a kocsiról levette azt a tál epret, és a kád szélére
tette. Hatalmas piros eprek. Már a látványától is összefutott a nyál a számban.
Kiemeltem egy szerencsés szemet, beleharaptam és hirtelen elfelejtettem
mindent. Elfelejtettem az összes gondomat. Nem létezett semmi sem most, csak én
és az eper. Majszolgatni kezdtem, és eltűnődtem, hogy olyan a helyzet, mint
valami romantikus film. Párizs, meleg víz, pezsgő, eper, egy szexi pasi. Minden
tényező adott volt. Ilyen velem nem szokott történni, nem én vagyok a
szerencsés, naiv kis lány, aki meseszép életről álmodik, és jön a herceg fehér
lovon, és kiválasztja. Nem is vagyok romantikus alkat, bár ez most jól esik.
Azt hiszem, gondolkodhatok még így órákig, akkor sem jönnék rá a válaszra.
Lehet, hogy a könyvekben, a filmekben egyszerű a magyarázat, de esetemben a
herceg nem hófehér paripán érkezett, hanem fekete szmokingban egy kegyetlen
család oldalán, egy kaján mosollyal az arcán. Nem akartam tovább húzni a
tökéletes pillanatot, úgyhogy kinyitottam azt a nagy számat.
- Minek köszönhető? –néztem rá, miközben beleharaptam egy
hatalmas, ízletes, piros eperbe. Az eper leve kifolyt a számon, és oldalt
lecsorgott az államon. Nagyon szép látvány lehetett. Ennyit a játékos, szexis
énemről. A fantázia és a valóság találkozott. Odacsúszott mellém, és finoman
lenyalta az eper levét rólam. Végighúzta a nyelvét az államon, majd mértani
pontossággal a szám alatt, összezárta a száját, így adva egy aprócska puszit.
- Eper. –egyenesedett fel.
- Minek köszönhető? –tettem fel újra a kérdést, most már nem
kísérletezve evésemmel, amivel azt sugallom, hogy: „kívánatos vagyok, amikor
eszem, nézd!” –Ez az egész. –mutattam körbe.
- Miért látsz mindig hátsószándékot a tetteim mögé?
- Mert mindig hátsószándék van a tetteid mögött! –néztem vele
farkasszemet.
