3. fejezet

Visszahúztam a kezemet és kérdőn néztem az illetőre. Magas volt és roppant jóképű, és azt hiszem most nagyon finoman fogalmaztam.

- Ó… -fejeztem ki nemtetszésemet.

- Csak nem ezért nyúlt ön is? –kérdezte végtelen kedvességgel kellemes hangján.

- Éppenséggel, de. –tettem egyik kezem csípőre és próbáltam illedelmesen jelezni neki, hogy elmehet a jó édes anyjába.

- Nos… -nézett körbe, majd lekapott még egyet egy másik tálcáról, majd kecsesen átnyújtotta nekem. –Tessék. –elfogadtam tőle, és belekortyoltam. –Hadd mutatkozzam be. –nyúlt a kezemért és felemelte, hogy megcsókolja. –Kol Mikaelson. –aha, szóval a család tagja. Elena mesélt róluk. Hogy hányan vannak, hogy hívják őket és hány évszázadig voltak koporsóba zárva, de képet nem tudott csatolni a beszámolóhoz.

- Takara Sommers. –mondtam ki magabiztosan a nevemet.

- A városban laksz? –érdeklődött.

- Laktam, amíg a bátyja fel nem forgatta jelenlétével és szeszélyes terveivel az életemet.

- Akkor kész csoda, hogy életben van még. –mosolygott nagyképűen, sőt inkább volt ez már lenéző. Már a bemutatkozásánál rájöttem, hogy az egója a plafont verdesi, mert, ahogy csak a nevét kimondta, már meghatódott saját magától, és lám beigazolódott. – Nem? –kedvesen rámosolyogtam, és közelebb hajoltam.

- Nem vagyok olyan gyenge, mint azt ön gondolja. – figyeltem arra, hogy véletlenül se tegezzem le. –És különben is kettőnk közül nem én aludtam végig egy évszázadot.

- Ugyan már csak vicceltem. –nevette el magát. –De kedves, hogy ismeri a történetünket. Már azt hittem az egész este dögunalmas lesz.

- Ha ennyire unja magát, akkor igézzen meg valakit, hátha majd úgy sikerül jót szórakoznia.

- Nincs szükségem igézésre. Bárki örömmel szórakoztat, csak 5 percig kell foglalkoznom vele.

- Hát akkor én, mint egyszerű lélek békén is hagyom, és hagyom, hogy sikeresen kibontakozhasson. –hagytam faképnél. Kicsit felhúzott, hogy ilyen arrogánsan beszélt velem. Pufogva sétáltam a pezsgőspohárral a kezembe, amikor Elijah jelent meg előttem. Az utolsó pillanatba vettem észre, és pont időben fékeztem le, hogy ne menjek neki.

- Takara. –szólított meg. –Örülök, hogy eljöttél.

- Égek a vágytól, hogy megtudjam, miért hívtál meg minket. –tértem egyből a tárgyra. Mire ő csak halványan elmosolyodott. –Mi az? –kérdeztem feszülten.

- Csak már elfelejtettem, hogy mennyire nyers tud lenni a modorod.

- Inkább csak nem szeretem a mellébeszélést. –kortyoltam bele a pezsgőmbe.

- Bocsánatkéréssel tartozom neked. –tudtam, hogy mire gondol. Teljesen megbíztam benne, és végig próbáltam neki segíteni. Amikor az öccse, Klaus megjelent a városban, és mindenkinek tönkretette az életét azzal, hogy azt a nyomorult családi átkot megtörje. Elena élete veszélybe került, Jennát, anyám testvérét átváltoztatta vámpírrá, utána pedig megölte. Elijah öccse halálát akarta, pont úgy, mint én, így jó ötletnek tűnt szövetkezni vele. Se Elena nem hal meg, se Jenna. Ez volt a segítségem feltétele. Ugyan is az átok megtöréséhez egy vámpírnak, egy vérfarkasnak, és Elenának meg kellett halnia. Ezért változtatta át Jennát Klaus. Mivel Elijah az utolsó pillanatban megkegyelmezett bátyjának, Jenna meghalt.

- Az árulásodért? –jelentettem ki a tényt.

- Mondhatjuk így is.

- Nem, ezt csak így mondhatjuk.

- Azt hiszem, igazad van.

- Csak az a baj, hogy Jenna a semmiért halt meg. Vagyis egy olyanért, mint Klaus. Tehát a semmiért.

- Teljesen megértem a nézetedet. Abban kérek bocsánatot, hogy megbíztál bennem és csalódást okoztam.

- Igazából nem vagyok egy haragtartó típus. Már rég megbocsátottam neked. –fújtam ki a levegőt, és ezzel a feszültség megszűnt az izmaimban. Ha most örökké utálnálak, akkor az én életem keseredne meg.

- Nos, akkor köszönöm.

- Remélem többé nem lesz ilyen.

- Nem tudom, hogy a szavam mennyit jelent nálad.

- Hát ahhoz bizonyítanod kell, de nemes ember vagy és tisztelem, hogy bocsánatot kértél és köszönöm, hogy meghívtál erre a fényűző bálra.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. –felém tartotta a poharát, koccintottunk, majd megittuk. –Jól érzed magad? Mikor jöttetek?

- 20 perce érkezhettünk. Eddig jó. Bár bevallom őszintén, hogy nem nagyon voltam még ilyen bálon. És hol van a családod többi tagja?

- Szétszórva, de itt.

- Örülök, hogy újra együtt lehettek.

- Kicsit tartok ettől. Nem tudom, hogy anyánk pontosan mit is szeretne.

- Mondjuk, én nem bírnék együtt élni a családommal. Mármint, hogy ennyi családtaggal. A bátyám is néha az őrületbe kerget. –mosolyogtam. –De lehet, egy ilyen gyönyörű ház kárpótolna.

- Klaus újíttatta fel.

- Legalább tett valami olyat, ami nem csak neki hasznos.

- Elijah. –szólította meg valaki hátulról, mire mindketten odafordultunk. Kol volt az. –Anyánk kéri, hogy köszöntsük a vendégeket.

- Értem. Egy perc és megyek. –válaszolta. –Takara, hadd mutassam be az öcsémet. –kezdte kedvesen és illedelmesen. –Kol, ő itt Elena unokatestvére, Takara Sommers.

- Oh, mi már ismerjük egymást. –mosolygott rám.

- Igen. –erősítettem meg. –Nocsak, eltelt jócskán 5 perc, és még mindig nem látom, hogy valakit traktálna a személyiségével. Talán mégse olyan sikeres, mint azt hiszi.

- Még nincs kedvem hozzá. –passzolta vissza a „labdát”. Elijahra néztem.

- Gondolom, még összefutunk ma. –mosolyogtam, majd visszamentem bátyámhoz.

- Mit akart? –súgta oda.

- Bocsánatot kért tőlem.

- Komolyan?

- Aha.

- Egy ősi vámpír a bocsánatodért esedezett. Szép.

- Nem kellett esedeznie. –néztem rá.

- Túlságosan is jószívű vagy. –adott egy puszit a homlokomra. Hallottam, amint valaki megkocogtatja a poharát. Mindannyian a hang irányába fordultunk. A lépcsőn állt az egész család. Legalul egy ismeretlen férfi. Kizárásos alapon ő lehetett a legidősebb báty, Finn. Két lépcsőfokkal felette a legfiatalabb, Rebekah állt egy szép zöld ruhában. Ahogy így elnéztem őt, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy én nem zöldbe jöttem. Lehet ez a vörös szín mégis csak jó választás volt. Felette Elijah és Klaus álltak. Felettük a korlátnak támaszkodva lezseren állt Kol. Ki más állna a legtetején?!

- Üdvözlöm önöket. –szólalt meg Elijah. –Köszönöm, hogy csatlakoztak hozzánk. Tudják, amikor a családunk így együtt össze szokott gyűlni, nálunk hagyomány, hogy egy tánccal nyitjuk meg az estet. –ekkor megjelent édesanyjuk, a boszorkány, aki vámpírrá tette őket, Esther. Méltóságteljesen lépett Kol mellé, majd pár pillantást vetett felénk, de utána nem vette le a szemét Elijahról. Fogalmam sincs, hogy őt hogy konzerválta Klaus, hisz nem vámpír, de meg kell mondani, hogy remek munkát végzett. Gyönyörű volt, és méltóságteljes. –Ma a keringőt választottuk. –folytatta a beszédet Elijah. –Szóval mindenki válasszon partnert és csatlakozzanak hozzánk a bálteremben. –fejezte be és jött le a lépcsőről. Esther pedig visszament az emeletre. Gary nyújtotta felém a kezét.

- Keres valami szebbet. –utasítottam el.

- Utálom bevallani, de attól tartok, hogy a mai partin nincs. Vagyis Elena lenne még, de szerintem őt valamelyik Salvatore lefoglalja, szóval maradtál te.

- Ez egy dicséret akart lenni édes testvérem?

- Igen. –tartotta a karját.

- Megtisztelő, uram. –karoltam bele nevetve. Elindultunk a bálterem felé. Elég sokan összegyűltek már. Megszólalt a zene, és beállt mindenki két sorba. Láttam, hogy Elena Damonnel fog táncol, Stefan pedig a polgármesternővel. Klaus Carolinet kérte fel. Egyáltalán ő mit keres itt? Caroline is észrevett engem, majd rám vigyorgott, én pedig visszamosolyogtam rá. Gary elindult előre velem. Ütemesen lépni kezdtünk a zenére. Beforgatott és üdvözöltük egy fejbillentéssel a másik oldalon álló párokat. Ezt követően a másik irányba pördített, átkarolta a derekamat, és táncba kezdtünk.

- Jó látni, hogy vannak még olyanok, akik ilyen fényűző életet élnek. –kezdeményezett egy aprócska beszélgetést.

- Inkább a harmadik világba küldenék a pénzt.

- Ne morogj már állandóan. –szólt rám.

- Ez csak a véleményem volt.

- Hát persze. –rázta meg lemondóan a fejét. Pár lépés múlva megpörgetett és tovább adott a következőnek. Megpördültem és ösztönösen finoman, és kecsesen megragadtam a következő férfi vállát. Felnéztem és megláttam, hogy ki is kapott el.

- Üdv, újra. –köszönt játékosan.

- O… -csak ennyit bírtam kinyögni. Megköszörültem a torkomat, úgy folytattam. –Sikerült bevetni jóképűségét és táncba csábítania valakit?

- Vitathatatlan, hogy van ehhez tehetségem. –fordultunk egyet. –Mi a bajod velem?

- Ön roppant arrogáns alak és én ezt nehezen viselem. De mióta is vagyunk olyan viszonyba, hogy tegeződünk? –mosolyogtam rá kedvesen.

- Tudod, akár megölhetnélek itt és most. –nézett egy picit szúrósabban rám fenyegetésképpen.

- Ezt bóknak veszem. De nem hiszem, hogy tönkre szeretnéd tenni az édesanyád partiját.

- Hidegen hagynak a szabályai. –pörgetett meg, majd szorosan magához húzott. Éreztem a lélegzetét bőrömön. –De legalább emlékezetessé tenném. –jegyezte meg halkabban.

- Amint látom elég forrófejű vagy. –állapítottam meg.

- Te pedig pimasz.

- Sajnos ez erősödött fel bennem, amikor vámpír lettem. –pörgetett meg ismét. Léptünk még kettőt, majd visszakerültem Garyhez.

- Jót csevegtél pimasz lány?

- Fogjuk rá. Te meg ne hallgatózz. –néztem rá csúnyán. Hamarosan befejeződött a tánc, mire tapsolni kezdtünk. Elindult egy másik szám, mi pedig oldalra álltunk pezsgőért és néztük a táncoló párokat.

- Azért Kuczi jobban énekelne itt.

- Az biztos. –nevettem el magam. Körbenéztem, és láttam, ahogy Rebekah oldalt állt, és gyűlölködve nézett Carolinera és Mattre. Kol odament hozzá, beszélgetni kezdtek, de a zenétől nem hallottam, hogy miről, de nem is nagyon figyeltem. Inkább csak bámultam előre. A következő táncnál Gary megint felkért. Szerettem ezt a számot, annak meg külön örültem, hogy már nem olyan formálisan táncoltak az emberek, ahogy a nyitótáncnál. Átkaroltam a nyakát és ő lazán megfogta a derekamat, aztán ringatózni kezdtünk a zenére, én pedig halkan énekelni kezdtem a dal szövegét. – Táncoljunk még egyet. –kértem meg őt a szám végén. Szeretek vele táncolni, és ritkán van rá alkalom, ezért ki akartam élvezni. Természetesen örömmel táncolt velem még. Szerintem ő is így lehetett ezzel a bállal, mint én. A következő táncra lekérte a polgármesternő, így oldalra állva néztem őket, közben a poharammal játszottam.

- Csak nem unatkozol? –kérdezte valaki mögülem.