1. fejezet

Gyakran vannak rémálmaim, és nem tudom, hogy miért. Persze, tippjeim vannak. Lehet, azért álmodok rosszakat, mert senki sem vigyáz az álmaimra, vagy a múltbéli tetteim miatt, amire nem vagyok büszke, esetleg azért, mert a lelkem el van kárhozva. Jó, a legutolsó csak egy gyenge próbálkozás volt, hogy vicces legyek, mert nem hiszek abban, hogy az élőhalottaknak el van kárhozva a lelkük, vagy nincs is lelkük. Az utolsó tippem, hogy olyan fáradt vagyok már, hogy álmodni sincs energiám.

- Takara! –kiabált a nappaliból bátyám. Kinyitottam lassan a szemeimet, és ránéztem az órára. Kilenc lesz, én úgy három órája aludhattam el, és igen, akkor az utolsó tippem volt a nyerő.

- Hagyjál aludni. –fordultam meg a másik oldalamra.

- Takara! –ismételte meg kicsit hangosabban.

- Mi van már? –kiabáltam vissza. Eszemben nem volt kikelni a puha, meleg ágyamból.

- Gyere már ki. –jött a válasz. Minden porcikámat elöntötte a düh, és idegeim pattanásig feszültek. Megőrjít az állandó parancsolgatásával. Néha úgy érzem, akkor lennék a legboldogabb, ha ő vérbe fagyva feküdne a konyhakövön, egy harminc cm-es karóval a szívében. Gyakran morfondírozok el ezen, és magam sem tudom miért, de megnyugszom tőle. Lehet, hogy ez az első lépcsőfoka a pszichopatává válásnak. Nem volt kedvem ezt tovább játszani, tudtam, hogy ő nem fog bejönni, és akár még tíz percig is kiabálhatnánk egymásnak. Így hát kikeltem az ágyból, hogy kicammogjak hozzá. Úgy érzetem, mintha tíz kg súlyt cipelnék a hátamon. Lassan lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, én pedig kiléptem rajta, majd fáradtan ránéztem a bátyámra. Pizsama alsóban állt a konyha közepén, két levéllel a kezében, és az egyiket szó nélkül átnyújtotta nekem. Elvettem tőle, és nézegetni, vizsgálgatni kezdtem a borítékot, amire gyönyörű, cirádás betűkkel rá volt írva a nevem. Felbontottam a vörös viaszpecsétet, és elolvastam, hogy mi áll a papíron. Egy meghívó a Mikaelson család báljára.

- Én nem ismerek semmilyen Mikaelson családot. –néztem bátyámra értetlenül. –Te talán igen? –Gary a kezemben lévő meghívót nézte továbbra is, kicsit már olyan érzésem volt, hogy elbambult, így hangosan rászóltam. –Hahó!

- Van valami a másik oldalán. –dörmögte az orra alatt. Igaza volt, megfordítottam, és hangosan felolvastam.

- „Takara, azt hiszem, tartozom valamivel. Elijah.” –értem a mondat végére, majd villámgyorsan végiggondoltam a dolgokat. –Hogy mi van? Az él? –akadtam ki.

- Felhívom Elenat. –kapta elő a telefonját Gary, és keresni kezdte unokatestvérünk telefonszámát. –És amúgy meg nem „az, hanem „ő”. –oktatott ki. Erre inkább már vissza se szóltam.

- Neked is írtak személyes üzenetet? –kezdtem faggatni.

- Nem. –tette a készüléket a füléhez. Leültem a kanapéra, és újra elolvastam a meghívót, hátha többre jutok második nekifutásra, míg Gary telefonált. 10 perc is eltelt, mire letette a telefont, és leült mellém. –Damon kihúzta Elijahból az ezüsttőrt.

- Azt hogyan?

- Hát mivel ő az ősi család egyik tagja, ha kihúzod a tőrt a szívéből, akkor felkel.

- És mi van a pszichopata öccsével, Klausszal?

- Nem csak Elijahból húzta ki Damon a tőrt, hanem mindenkiből.

- Te jó ég. –kaptam a kezemmel a számhoz.

- Az édesanyjuk, Esther is újra az élők sorai között van, senki sem tudja, hogy miért, összetartja most a családot. Megbocsátott Klaus összes húzásáért, és új életet akar kezdeni velük.

- Komolyan mondom az összes ősi vámpír fogyatékos. –nyúltam el a kanapán. –Miről maradtunk még le? –elmesélte azt, amit Elena mondott nagy vonalakban. –Tehát tisztázzuk, csak hogy értsem. Az ősi vámpírcsalád le akar telepedni Mystic Fallsban, és meghívtak minket a báljukra.

- Röviden igen. –válaszolta némi gondolkodás után, mire én tenyerembe temettem az arcomat egy mély sóhaj kíséretében. –Tudom, én is azt hittem, hogy végre nyugis életünk lehet. –tette a kezét a hátamra.

- Nekem nem ez a bajom. –néztem föl bátyám kék szemeibe. –Sőt még örülök is, hogy megyünk. Csak, hogy lehettek ennyire fantáziadúsak, hogy az ősi családot így nevezik el.

- Mikael az apjuk neve. Szerintem logikus.

- Én valami frappánsabb nevet adtam volna nekik. Valami Evil-Devil-Maga az ördög család, vagy nem tudom.

- Ennél nagyobb problémád ne legyen.

- De most nem jó? –kacarásztam hangosan. –Klaus Evil-Devil-Maga az ördög.

- Bolond vagy. Aludtál te rendesen?

- Nem, mivel dolgom volt az éjjel.

- Mit lehet ennyit dolgozni egy divatlapnál?

- Nemsokára lesz a Vogue divathete. Piszok sok meló van vele. A tervezők külön-külön megmutatják a főszerkesztőknek a kollekciójukat. Tegnap a Versace kollekcióját néztük meg.

- De neked miért kötelező ott lenned?

- Mivel a főszerkesztő asszisztense vagyok, ezért kötelező.

- Nektek nincs magánéletetek.

- Tudjuk.

- Menni akarsz?

- Tessék?

- A bálra. Szeretnél? –tért vissza az előző témához.

- Illik egyáltalán az ilyet visszautasítani? Mert ugye ez egy olyan igazi bál. Vagyis azt hiszem…

- Nem hiszem. Pláne, hogy neked még személyes üzenetet is írtak.

- Akkor kell egy ruha.

- Minek? Nem férsz már bele a gardróbszobába.

- Te ezt nem érted. Ez olyan igazi bál…

- És vannak ilyen „igazi bálos” ruháid.

- De más az, amikor egy különleges alkalomhoz veszel fel egy új ruhát, amit csakis arra a különleges alkalomra veszel meg, és addig nem is veszed fel, csak arra a különleges alkalomra, mert ez így különleges.

- Kicsit sokszor használtad a különleges szót.

- Felhívom egyetlen támaszom, aki megérthet. –értettem barátnőmre.

- Ne feledd, hogy 6 óra oda az út. És felteszem, nem az utolsó pillanatban akarsz betoppanni. Nem lesz időd vásárolni. –mire én csak megforgattam a szememet.

- Fontoskodni azt tudsz. Meg bolha méretű dolgokból elefántot csinálni. –álltam fel. –Máris hívom őt. –tárcsáztam a számát.

- Remélem nyomós okod volt ezt megtenni... –szólt bele álmosan.

- Szia kincsem. Szükségem lenne rád.

- Reggel kilenc óra van. Normális vagy?

- Tudom, hogy a halálba kívánsz, de nagyon fontos.

- Én nem vámpír vagyok, hogy simán kibírjam alvás nélkül… -kezdte el.

- Most segítesz vagy nem? –vágtam közbe.

- De mit kell csinálni?

- Vásárolni.

- Te hülye vagy? Belóg egy léc, vagy mi? Egész éjjel talpon voltunk, felkelsz és rád tör a vásárlásmánia, aztán még én ugorjak érte? Boltkóros némber…

- Hé, meghívásom van egy bálra. Egy olyan igazi nagy estélyi ruhás bálra. –hallottam, hogy felül az ágyban.

- Szar a dumád.

- Komolyan.

- Léteznek még olyanok?

- Ezek szerint igen. Figyelj, elmennék én Garyvel is, de nem érti a különleges ruha lényegét.

- Sokba fog ez kerülni neked.

- Imádlak. –visítottam a telefonba. –Akkor a plázában fél óra múlva. –nyomtam le direkt, hogy ne tudjon válaszolni.

- Én is jövök veletek. –jelentette ki bátyám. –Nem akarok a régi szmokingomba menni.

- Csak nem megtiszteled az ősi vámpírokat? –nevettem.

- Jaj, de poéngyár lettél hirtelenjében.

- Ne legyél ünneprontó. Csak próbálok jókedvet csempészni a péntek reggeledbe. –bementem a szobámba, hogy felöltözzek, és siettünk is a bevásárlóközpontba. Ő már ott várt, illetve ült az egyik kanapén a szökőkútnál. Legjobb barátnőm becses neve Réka, de jobban szereti, ha a becenevén, vagyis Kuczinak szólítják. Kuczi nem sokkal előttem kezdett el New Yorkban élni. Magyarországról jött egy másik fiúval, akivel én is szoros barátságot ápolok. Az első este, amikor ideköltöztem, elmentem a legközelebbi bárba, és ott ültek a pultnál. Ő, aki az énekes karrier reményébe jött, és a fiú, nevezzük nevén, Bence pedig ékszereket tervezett. Hamar kiderült Bencéről, hogy a saját neméhez vonzódik, de mivel ez engem egyáltalán nem zavart, fel is hívtam magamhoz őket. Eltelt majdnem egy év, és mi hárman elválaszthatatlanok lettünk. Szemérmetlenül mindent megosztottunk egymással ez idő alatt. A szexuális apróságoktól kezdve a vámpírságomig. Kuczi egyébként nálam öt cm-rel alacsonyabb, haja középhosszúságú, és most épp barna színűre volt festve. Gömbölyű, hatalmas idomait meg mindig is irigyeltem. Mellette mindig is deszkának néztem ki. Hatalmas napszemüvege eltakarta a fél arcát, és starbucksos poharát markolászta.

- Szia zombilány. –köszönt neki bátyám.

- Késtetek 5 percet.

- Tudomásom van róla. –toltam fel a napszemüvegemet a fejemre.

- Te egyáltalán mit keresel itt? –mérte végig Garyt.

- Kell egy szmoking.

- Nem is érted az összefüggést a különleges ruha és a különleges alkalom közt.

- Érteni értem, de nem értek egyet vele.

- Te is mész?

- Nem csak hobbiból veszek egyet. –szólt oda csípősen. Kuczi nyitotta már a száját, hogy válaszoljon neki, de közbe vágtam.

- Inkább vásároljunk, jó? Nincs sok időnk. –teremtettem békét. Ketté is váltunk, mivel Gary másik boltba ment. Eközben én mesélni kezdtem neki az egészet.

- És akkor most Elijah hívott meg titeket?

- Hát, szerintem igen.

- És mit akar?

- Ha tudnám, nem mennék el. –vettem ki az egyik ruhát. –Ez milyen?

- Ne feketébe menj. –húzta el a száját.

- Igazad van. –tettem vissza.

- Olyan kiismerhetetlenek vagytok. Mármint ti vámpírok

- Most ezt miért mondtad?

- Őszintén? Nem tudom. –nevetett fel. –Bocs fáradt vagyok. –intett le, és tovább nézegettünk a ruhákat.  –De Klaus mit tett, hogy mindenki utálja?

- Mi nem? Megölte Jennát, anya testvérét, sőt rengeteg embert megölt a városba. Felforgatott mindent. Az összes testvére szívébe karót döfött. Egyszóval egy pszichopata állat!

- És Elijahra miért haragszol?

- Mert azt ígérte, hogy segít megmenteni Jennát, de rohadtul becsapott, és az utolsó pillanatba rájött, hogy Klaus mégis csak a testvére, szóval nem ölte meg.

- Ez milyen? –mutatott nekem egy pánt nélküli vörös ruhát.

- Nem akarok annyira feltűnő lenni.

- Ne már! Ez egy Oscar de la renta. Ez a Sátán ruhája. Ebben kell menned.

- De az a zöld jobb volt.

- Takara! –szólt rám. A kezembe nyomta a ruhát, és belökött a próbafülkébe. Igyekeztem gyorsan belebújni a pánt nélküli ruhakölteménybe. Az anyag követte az alakomat és rám simult. A csípőmnél pedig ezüst kövekkel egy minta volt kirakva, ami kb. 10 cm vastagságú lehetett. Úgy nézett ki, mint valami öv. Ez alatt elkezdett szélesedni a ruha egészen a földig. Pár perce már méregettem magam a tükörbe, amikor is barátnőm elhúzta a függönyt. –Na, igen! Erről beszéltem. Ráadásul tök jól megy a hajszínedhez is. –borzolta össze rézvörös tincseimet.

- Nem tudom Kuczi…

- Pedig nagyon jól áll.

- Szerintem se a legjobb. –hallottam Gary hangját.

- Te nem vásárolsz véletlenül? –tette csípőre Kuczi a kezét.

- Már majdnem egy órája a ruhákat nézegetitek. Megvettem az új szmokingomat, és már a kocsiban van. –magyarázta, aztán rám nézett. –Nem az igazi.

- De a szín jó, igaz? –reménykedett barátnőm.

- Az igen. Legalább végre nem kékben, vagy feketében vagy. –míg levettem a ruhát, addig kerestek nekem másikat. Szép csendben melltartóba és bugyiba várakoztam a fülkében. Gary pár perc múlva behozott egy Vera Wang által tervezett ruhát. Abba is belebújtam, majd a tükör felé fordulva kiegyenesedtem. Két oldalt a ruha felsőrészén, két 5 cm vastagságú pánt futott fel a nyakamba, középen pedig egy 5 cm-es V alakú vágás volt. A szatén anyag szépen követte az alakomat és a medencecsontomnál finoman szélesedni kezdett. Az alsó része nem volt annyira terebélyes, mint az előzőnek. A hátam szinte teljesen csupasz volt, mivel a pánt a nyakamban tartotta a ruhát. Mély V alakban a derekam alatt futott össze a két oldalt az anyag, és ahol találkoztak, oda egy szintén vörös, bár jobban átlátható anyag volt varrva több rétegben. Ahogy a ruha is szélesedett, ez az anyag is vele, egészen le a földig. Kijöttem a próbafülkéből, mire a könnyebb anyag meglendült.

- Anyám. –állt el a szava barátnőmnek, ami nagyon ritka.

- Ez már sokkal jobb. –értett egyet bátyám is.

- Ez nekem is tetszik. De nem gáz, hogy ennyire ki van vágva elöl?

- Egyszer néz ki úgy, mint egy nő légy oly drága. –szólt oda Gary.

- Tényleg nem baj, hogy ennyit mutat.–nyugtatott Kuczi. Visszavettem a ruhámat és megvettük az újat. Cipőm volt otthon, és a kiegészítőt is megoldom majd. Kuczi feljött velünk a lakásra és segített összepakolni. –Ezt add már kölcsön. –emelte fel az egyik cipőmet, amire már régóta fájt a foga.

- Dehogy is, a végén még lenyúlod.

- Az lenne a célom.

- Nem. Az ott a kezedbe jön velem.

- Több napa mentek?

- Hát maradunk pár napot biztos. Remélem minél tovább. –pakoltam tovább a bőröndbe.

- Azt rögtön gondoltam, hogy maradni akarsz.

- De ez Garyn múlik. És ahogy őt ismerem…

- De miért utálja ennyire azt a kis várost?

- Sose szerette igazán. Ahogy anya megengedte, hogy másik városba tanuljon, elment. Meg aztán nem szívesen marad ott a rossz emlékek miatt.

- Klaus? –suttogta.

- Beszélhetsz normálisan, mert 5 perccel ezelőtt leugrott a boltba. –Kuczi már meg se lepődött, hogy hallottam, amit ő nem. –Amúgy meg Klaus a legkisebb rossz emlék. Nem azért utálja.

- Ja! –esett neki le. –Mert ott változtatott át téged.

- Igen. –helyeseltem.

- És én ennyit is tudok. Nem akarod elmondani nekem? Sose beszéltek erről.

- Tudom, ezt a témát mindig a szőnyeg alá söpörjük. Miután Gary leérettségizett, elment Athlantába egyetemre. Valami helyi bandával került összetűzésbe, és verekedésbe fajultak a dolgok. Ő kórházba került, de villámgyorsan felépült. Fél nap alatt, pedig állítólag nagyon súlyosak voltak a sérülései. Akkor még nem is sejtette, hogy valaki vámpírvért juttatott a szervezetébe, és ezért épült fel ilyen hamar. Mikor kijött a kórházból, az a banda ezt megtudta, és újra megtámadták, de már nem akartak félmunkát végezni, szóval megkéselték.

- Erről te tudtál?

- Nem szólt nekünk, azt mondta, hogy minden rendben van vele. Miért lett volna okunk kételkedni?

- És akkor gondolom, még nem ürült ki a vámpírvér a szervezetéből.

- Hát nem. Amikor ismét magához tért, rohadt éhes volt, és megtámadott egy embert.

- Embervért kell inni, hogy átváltozz?

- Igen, úgy fejeződik be az átváltozás. Mikor rájött, hogy mennyire veszélyes, és megtudta, hogy rengeteg vámpír van, sőt vérfarkasok is léteznek, akkor visszajött a városba. Elmondta nekem, hogy mi történt, és emlékszem zokogott, hogy egyedül kell élnie. Akkor már rengeteg ember meghalt a városban, mert több vámpír is megjelent Mystic Fallsban. Úgy döntött, hogy megigézi anyát, hogy költözzön el, és felejtsen el minket. Ne tudja, hogy van két gyereke, és valaha volt családja.

- És te ebbe belementél?

- Nem, de nem tudtam mit csinálni. Tudtam, hogy csak meg akarja védeni őt, de akkor is etikátlan ilyet tenni. Ráadásul így a családunk teljesen összeomlott, mert ugye anyuék hárman voltak testvérek. Miranda, Jenna, és anya. Miranda meghalt autóbalesetben, pedig anya „eltűnt”. Később ugye Jenna is meghalt. –szomorodtam el. –Aztán engem is átváltoztatott, mert nem akart örökké egyedül lenni. Most már belátom, hogy ez volt a helyes. Fordított esetbe én is átváltoztattam volna őt. Legalább mi ketten tartsunk össze, bár szerintem sosem fog megbocsátani magának. –fejeztem be, majd még hozzátettem. –Nem akarok és nem is tudok nélküle élni.

- Nélküle uncsi lenne az öröklét?

- Mindig az agyamra megy, de igen… rohadt unalmas lenne. Meg hát jó, hogy van családod, akihez 30-40 év múlva is fordulhatsz, ha baj van. –elnevettem magam.

- És lesz veled egykorú helyes pasi? –terelte másfelé a beszélgetést.

- Kuczi tudod, hogy nem bukom a halandókra.

- Á, nem! –szólt vissza csípősen. –És a múltkori csávó? Alkalmi vétel vagy mifene? Amúgy meg én vámpírra gondoltam. Az lesz egy pár, ha jól sejtem.

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy az eredeti vámpírok egyikétől is akarnék valamit. Egy rossz szó és kinyírnak.

- Ne Klausból indulj ki.

- Akkor elárulnak. –gondoltam Elijahra.

- Ezt vidd magaddal. –nyomott a kezembe egy magas sarkút.

- Minek vigyek Mystic Fallsba egy 12 cm magas Jimmy Choo cipőt?

- Hogy a gimis osztálytársaid irigykedve nézzenek. Tök muris lenne. Te megjelensz bombaformában, drága ruhákban, tökéletes külsővel. Ők pedig sóher helyi munkahelyeken dolgoznak, gyereket nevelnek, meg ilyenek.

- Megőrültél.

- Istenem már, ne legyél ilyen…ilyen Garys.

- Kösz. –befejeztük a készülődést és becipzáraztam a bőröndöt. Közben bátyám is visszaért, és mikor meglátta a hatalmas cókmókomat csak ennyit mondott.

- Ugye tudod, hogy amint lehet, visszajövünk. Felesleges célozgatnod itt ennyi ruhával, hogy maradni akarsz hetekig.

- Köcsög. –suttogtam. Bepakoltunk a kocsiba, és megköszöntük barátnőm segítségét.

- Aztán telefonálj majd. –integetett. A kocsiba végig aludtam az utat. Mystic Falls előtt fél órával keltem fel.

- Rég nem voltunk itt. –jegyeztem meg.

- Nekem nem is hiányzik.

- Persze, mert mindig is utáltad ezt a várost.

- Nekem pörgés kell. –nevetett.

- Meg egy pofon. –szóltam be én is nevetve.

- Értsd meg, hogy rossz érzésem van.

-  Jó, értem. –nyugtattam meg. –Kéne keresni egy Starbucksot.

- Vidéken vagyunk. Hol akarsz itt Starbucksozni?

- Akkor Costa Coffee. –hangosan felnevetett. Hamarosan megérkeztünk, és leparkoltunk Elenaék előtt.