4. fejezet

- Csak nem unatkozol? –kérdezte valaki mögülem.

- Hát, most egy picit.

- Az előbb pedig olyan jól eltáncoltál a kísérőddel. –jegyezte meg, mire ránéztem, majd a „kísérőmre”, és megint rá.

- Igen, szeretek a bátyámmal táncolni. –mosolyogtam. Mi van velem, hogy vigyorgok, mint a tejbe tök? Lehet le kéne állnom a pezsgővel.

- A bátyád?

- Igen. Úgy látszik, én többet tudtam meg rólad az elmúlt egy órában.

- Inkább szórakoztass. Unom, hogy semmit se csinálhatok.

- Feltételezem, ha egy tükröt raknék magam elé, akkor lennél a legboldogabb és magaddal cseveghetnél.

- Pedig jó társaságnak tűntél. –mondott le rólam.

- Bocs. –rántottam meg a vállamat. –De, tetszik ez az este, bár nem nagyon voltam ilyesmin még.

- Hidd el meg lehet unni. –játszott ugyan úgy a kezében lévő pezsgőspoharával, mint én az előbb. Újra szólásra nyitotta a száját. –Megmondanád, hogy a bátyád miért néz állandóan ránk? Kicsit irritáló!

- Mert félt engem.

- Csak nem tőlem? –csillant fel a szeme, majd közelebb hajolt hozzám.

- Ő már csak ilyen. –fontam karjaimat össze magam előtt.

- Akkor adjunk neki okot a féltésre. –suttogta.

- Vagy inkább ne adjunk neki okot. Szeretnék még maradni pár napot. –jelentettem ki. Eközben vége lett a számnak, és bátyám odajött hozzánk. Hát, ezt látnia kellett volna mindenkinek, ahogy a két fiú végigmérte egymást, szánalmasan vicces volt.

- Gary Sommers. –nyújtotta a kezét.

- Kol Mikaelson. –fogadta el, és megrázta. –De ha megbocsátotok, most dolgom van a húgommal. –hagyott ott bennünket.

- Au… -nyögte Gary, és a kezét kezdte finoman masszírozgatni.

- Mi van? –néztem rá értetlenül.

- Baromi erősen szorította meg a kezem.

- Kell nektek rivalizálni. –ráztam lemondóan a fejemet. Kicsivel később Mrs. Lookwood odajött hozzánk, beszélgetni kezdtünk, és természetesen szóba jött New York.

- Idén is lesz álarcosbál? –kérdezte érdeklődve Gary.

- Persze, minden évben kétszer megrendezzük, bár kicsit el vagyunk maradva vele.

- Nem Caroline szervezi? –húztam fel az egyik szemöldökömet.

- De.

- Akkor lehetetlen az elmaradás. –kacarásztam.

- Későn kezdtük el, mert volt róla szó, hogy elmarad. Még zenekar sincs. –magyarázta nekem. Ekkor eszembe jutott valami, aminek egyből hangot is adtam.

- Az egyik barátnőm New Yorkban, énekel, és van egy bandája, akikkel rendezvényeket szoktak elvállalni. Szólhatok nekik.

- És elvállalnák szerinted?

- Lehet neki nem ellenállni? –mutatott bátyám rám, én pedig egy bűbájos mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Igazad van. –nevetett fel a polgármesternő is. –Titeket is szívesen látunk.

- Nem. –vágta rá rögtön Gary. –Nézze Mrs. Lookwood, amint lehet, elhagyjuk a várost.

- Csak te akarod. –kezdtem el szokásos vitánkat.

- Kérlek, ne kezd el…

- De elkezdem. És tudod mit? Igent mondok. –mosolyodtam a polgármesternőre.

Hamarosan mindenki összegyűlt az előcsarnokban. Esther megállt a lépcsőn, és kérte, hogy vegyünk el egy új pezsgőspoharat a tálcákról, amik körbe jártak. Mindenki megtette, amit kért.

- Semmi sem lehet számomra nagyobb öröm, minthogy újra együtt láthatom a családomat. Szeretném önöknek megköszönni, hogy velem ünnepeltek ezen a csodás estén. Egészségünkre. –emelte magasba a poharát. Mi is így tettük, majd belekortyoltunk a pezsgőnkbe. A következő fél órában a táncparketten voltam Garyvel, de táncoltam Stefannal is. Kerestem Carolinet, hogy válthassunk pár szót, de nem találtam sehol. Keringtem már egy ideje az előcsarnokban, amikor Elenába botlottam. Láttam, hogy baj van, így egyik kezemmel megérintettem vállát.

- Hallgatlak. –álltam meg előtte. Láttam rajta, hogy a „nincs semmi baj” című műsort akarja előadni, amit most nem volt kedvem végighallgatni, így újra szólásra nyitottam a számat. –Ne már! Most csinálhatjuk azt, hogy megkérdezem még négyszer, hogy mi a bajod, te négyszer azt mondod, hogy semmi. Aztán az ötödik kérdésre, te végre elmondod. Nem ugorhatnánk a végére?

- Olyat mondtam Damonnel, amit nem kellett volna.

- Mégpedig?

- Azt mondta, hogy haragszik rám, amiért Stefan is itt van, és inkább tőle kértem segítséget. Mert ő szeret engem. Mármint Damon.

- És erre te mit mondtál?

- Azt hogy lehet, épp ez a baj. Mármint, hogy ő szeret engem, mert én ugye nem, és…

- Ööö…. Hát most mondanék valami okosat, de nem tudok.

- De én nem úgy gondoltam. Csak úgy kijött belőlem.

- Akkor az úgy is van. –jegyeztem meg.

- Tudom. –suttogta. –Azt hiszem nagyon megbántottam Damont és olyan rossz volt látni…

- Pszt. –csitítottam el.

- Mi az? –kérdezett vissza.

- Valami történt.–morogtam, majd körbenézve láttam, hogy Stefan, Gary és a többi vámpír is észrevette. Mind elindultunk kifelé, Elena pedig jött utánunk. Stefan kirontott a hatalmas, kétszárnyú bejárati ajtón, és meglátta Damont. Ott állt, azzal az eszelős tekintetével, mellette Kol feküdt a földön, aki nem mozdult. Biztosra vettem, hogy Damonnek sikerült összeverekednie vele, és kitörte a nyakát.

- Damon. –kiáltott rá öccse. –Te teljesen megörültél? –kérdezte halkabban.

- Lehetséges, hiszen mindig én okozom a problémákat. –nézett Elenára, majd elment.

- Azt hiszem vége a partinak. –mondta Gary. Oldalba böktem, jelezve neki, hogy ez nem igazán volt illendő.

- Finn, hozd be Kolt a hátsó ajtón. –kérte Elijah. –A végén még észreveszik a vendégek, és megijednek. –Finn egy szó nélkül felemelte öccsét a földről, és elindult hátrafelé.

- Hazaviszlek. –ment oda Stefan Elenához. Mi bementünk a házba, ahol Matt saját kezét fogva botorkált le a lépcsőn. Elijah megkérte, hogy menjünk be az egyik szobába, ahol megtudtuk, hogy mi történt. Matt az erkélyen állt, és Kol odament hozzá, bemutatkozott, majd eltörte kedvtelésből a kezét. Ekkor jelent meg Damon, ledobta onnan Kolt, ráugrott és kitörte a nyakát. Láttam Estheren, hogy dühös, de nem mutatta ki miattunk. Az a szigorú tekintet, ahogyan Rebekahra ránézett roppant rémisztő volt. Úgy látszik, a lánynak most rá kellett jönnie, hogy nem tehet már meg akármit, mert jön az anyai szidás. Rebekah sértődötten kivonult a szobából és Klaus utána ment. Úgy döntöttünk ideje menni. Gary elindult Mattel a kocsihoz, mert mi visszük be a kórházba.

- Ne haragudj, hogy Kol elrontotta az estét. –mondta Elijah.

- Ugyan. Nem csak az öcséd tehet róla Elijah, hanem Damon is.

- Tudod Kolt nem nagyon érdeklik a szabályok. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, amihez kedve tartja.

- Nagyon jól éreztem magam. –kezdtem kisebb szünet után.

- Ennek igazán örülök. –szólt közbe Esther mosolyogva. Igazából kedves nő lehetett, de valami sántikált vele kapcsolatban. Elijah kikísért, én pedig még egyszer megköszöntem a meghívást. –Én köszönöm, hogy eljöttél és megbocsátottál. –csókolt kezet. Eközben bátyám megállt kocsival a bejárat előtt, beszálltam és bevittük Mattet, ahol ellátták a sérülését. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő egyedül megy haza, amúgy is be akar ülni a grillbe. Így hát hazamentünk Elenához. Levettem a ruhámat és bedőltem az ágyba.