2014. május 23., péntek

15. fejezet



- Komolyan mondom, hogy nem foglak sehova se elengedni.
- Elena miatt volt. –morogtam.
- Meddig fogsz rá haragudni?
- Amíg jónak látom. –vonultam be a szobámba. A következő hetek eléggé összemosódtak, hisz sokat kellett dolgoznom. Egyik este, arra értem haza, hogy a konyhapulton bátyám telefonja csörgött. Vártam egy picit, körbenéztem, de még mindig nem jelent meg. Lassan a készülékhez nyúltam, ami még mindig kitartóan csörgött, és felvettem.
- Gary. –sírt fel a vonal másik végén Elena.
- Nem tudom, hol van. Nincs itt. –szóltam bele. –Mi a baj? Miért sírsz?
- Takara… –sírt tovább unokatestvérem.
- Mi a baj? –ültem le a kanapén, mert tudtam ez egy hosszú beszélgetés lesz. Jól gondoltam. Elena vámpírrá változott. Még mindig nehezteltem rá, de ezek után ezt félre kellett tennem. Tudtam, hogy semmi pénzért nem akart volna vámpír lenni. Próbáltam megnyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel, majd egy óra után letettük. Mivel bátyám még sehol se volt, úgy gondoltam megvárom egy üveg bor mellett. Két óra múlva még mindig egyedül ültem a kanapén, csak annyi változott, hogy az üveg üres lett, én meg idegesebb. Rá egy órával megcsörrent a telefonom, felkaptam, és beleszóltam. –Halló?
- Nem megyek haza. –mondta bátyám.
- Komolyan? Feltűnt, hogy több mint három órája sehol se vagy. Hol vagy? Miért nem vitted a telefonod? Miért nem szóltál? Kezdtem aggódni…
- Nyugi, Elenánál vagyok.
- Hogy kerülsz oda?
- Levezettem. Damon hívott, én pedig egyből indultam.
- Hogy van?
- Rosszul. Folyamatosan sír. Damon Stefant hibáztatja.
- Uuuu…
- Itt maradok pár napot.
- Rendben.
- Na, feküdj le, mert késő van.
- Jó éjt. –tettem le. Amint a dohányzó asztalra tettem a készüléket, minden erőm elhagyott. Végignyúltam a kanapén, és elaludtam. A következő hetekben minden nap telefonáltam Stefannal. Bátyám másfél hét után jött csak haza, és megkért, hogy keressem fel gyakrabban telefonon Elenát. Épp ebédszünetem volt, és a munkahelyem kantinjában elővettem a telefont, hogy Stefan felől érdeklődjek. Kicsöngött, ő pedig felvette.
- Napi Takara. –szólt bele.
- Zavarlak?
- Nem, dehogy. –hallottam a hangján, hogy nem a megszokott.
- Mesélj, miért van olyan érzésem, hogy ha ember lennél, akkor felvágnád az ereidet pár rock balladára?
- Miből gondolod, hogy ezt tenném? –hallottam hangján, hogy elmosolyodott.
- Belőled indultam ki. –válaszoltam.
- Elena lefeküdt Damonnel. –mondta ki kertelés nélkül, nekem meg majdnem torkomon akadt a salátám.
- Hogy mit csinált? –kérdeztem vissza, ő pedig belekezdett a történtbe. Megígértem neki, hogy megbeszélem a bátyámmal, és meglátogatom őt. Onnan tudtam, hogy fontos lenne neki, hogy nem ellenkezett. Felajánlottam, és egyből mondta, hogy jó. Otthon beadagoltam Garynek, hogy két napra elmegyek Stefanhoz, és az okot is elmondtam. Igazából ő is tudta, hogy nem tud visszatartani, már csak azért sem, mert Miamiban lesz. Beadagoltam apránként a főnökömnek is, hogy elmegyek. Jó, megigéztem, de az majdnem ugyan az, nem?
- Persze, menj csak. –bólintott.
- De csak pár napról van szó. –néztem a szemébe kitartóan. –A lapzárta előtt visszajövök.
- A lapzárta előtt visszajössz.
- Remek. –mosolyodtam el angyalian, majd pakolászni kezdtem az irodájában lévő kifutódarabok közt.
- Várod már a fotózást? –kérdezte hosszabb szünet után.
- Milyen fotózást?
- Nem szóltak neked?
- Nem. –ráztam meg a fejemet.
- Fantasztikus. –állt fel és az ajtóig elsétálva, kiszólt a titkárnőjének. –Rose, kérlek, nézd meg, hogy kinek kellett volna körbehívnia az illetékeseket az új fotózás miatt.
- Azonnal. –hallottam a nő hangját. Fél percen belül meg is lett a delikvens.
- Most pedig bocsásd el, kérlek. –utasította nyugodt hangján Nate, majd visszasétált a helyére és leült.
- Ez túlzás, nem? –húztam fel egyik szemöldökömet.
- Miért lenne az? Nem végezte a dolgát.
- Csak egy hívást vétett el, és időben kiderült.
- Azt akarom, hogy a lapnál minden tökéletesen menjen. Nem akarok elmulasztott hívásokat. Semmi elmulasztott dolgot. –vette fel a szemüvegét, és belekezdett valami cikk olvasásába.
- Azért azt elárulod, hogy milyen fotózásról van szó? –álltam még mindig ott, mint egy kőszobor.
- Ja, persze. –nézett vissza rám. –A három legsikeresebb cikk szerkesztőjének szentelünk két oldalt a Divathét miatt.
- És én lennék az egyik? –csillant fel a szemem.
- A statisztikák szerint igen. Te, Pete, és Matt. Mivel voltam olyan kegyes, és megengedtem, hogy elmenj pár napra, vedd fel a riporterrel a kapcsolatot, és adj neki interjút. –Rose megadta a címet, és a fotózás dátumát is. Azonnal telefonáltam, és az ebédszünetemben már interjút is adtam. Olyan boldog voltam a cikk miatt, hogy majd kicsattantam. Természetesen el tudtam intézni, hogy Bence ékszerei kerüljenek be a lapba, így ő is ott lesz. Egy szem barátnőm is örült a hírnek, ám mikor elmeséltem, hogy hova megyek, jönni akart.
- Damon miatt akarsz?
- Nem, már nem érdekel.
- Most őszinte vagy?
- Igen. Tetszett a városka, mennék veled szívesen, és van még egy hely a kurva kocsidban, nem igaz? –mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Este hatkor találkozunk nálam, aztán pedig a kurva kocsimmal indulunk.
- Remek. Alig várom a kurva kocsiutat.
- Elég a kurvázásból. –nevettem fel. –Akkor este. Puszi. –raktuk le. Otthon összepakoltam pár cuccot, majd pontban hatkor Kuczi is megérkezett. Szeretek éjszaka vezetni, magam sem tudom, hogy miért. Rekordidő alatt oda értünk, hiszen száguldoztam egy picit. Ez alkalommal Kuczi is a Salvatore házba aludhatott. Az első dolgom az volt, hogy szorosan magamhoz öleltem Stefant. Láttam rajta, hogy sokat jelent neki, hogy idejöttem, így az egész estét hárman átbeszéltük pár üveg alkohol társaságában. Másnap délutánig aludtunk hárman egy franciaágyban, majd felkelve folytattuk, amit abbahagytunk. Estetájban Damon nyitott be az ajtón.
- Itt meg mi folyik? Hol vannak a kedvenc Bourbonjaim?
- Drága Damon. –tántorogtam elé részegen. –Kérlek, megtennéd, hogy nem rontod a jelenléteddel a bulit?
- Milyen buliról beszélsz? Három részeg sorsát sajnáló élőlényt látok.
- Én nem sajnálom magam. –tette fel a kezét Kuczi.
- Én sem sajnálom magam. Én az unokatestvéremet sajnálom, mert egy idióta. –támaszkodtam meg az ajtókeretben. –Na, szia. –löktem ki, és rávágtam az ajtót. –Sajnáljuk magunkat tovább. –kiáltottam fel nevetve, majd az ágyra ugrottam, ahonnét lecsúsztam a földre.
- Jól vagy? –nyújtotta Stefan a kezét, hogy felsegítsen.
- Innét már nincs lejjebb. –fogadtam el a kezét, és magamra rántottam. Mindketten felnevettünk, ő pedig legördült rólam.
- Ti miért nem jártok? –könyökölt fel Kuczi.
- Stefan túl jó hozzám. –visítottam a röhögéstől.
- Neki valaki olyan kell, aki mellé életbiztosítást kell kötni. –bökött meg Stefan.
- Mondjuk egy ősi vámpír? –nevetett barátnőm.
- Mondjuk. –biccentett.
- Na jó, elég lesz. –kiáltottam fel. –Itt vagyok én is, feltűnt?
- Nincs igazunk? –nézett rám Stefan.
- De, csak sehol sem látom az ősi vámpíromat.
- Van még két másik.
- Hülye. –bokszoltam bele a vállába.
- Ez csak egy ajánlat. –mászott vissza az ágyra. Ma kicsit korábban kidőltünk, és reggel már csak ketten feküdtünk az ágyba. Gondolom Stefannak dolga volt, ezért hagyott ott bennünket. Nyújtóztam egy nagyot, és levetkőztem, hogy zuhanyozzak. Már egy ideje folyattam magamra a meleg vizet, amikor hallottam, ahogy barátnőm ébredezik. Pár perccel később beállt mellém a zuhany alá.
- Csá. –csapott a fenekemre.
- Te most komolyan rácsaptál a seggemre, úgy hogy mindketten meztelenek vagyunk, és a zuhany alatt állunk? Egyáltalán minek álltál be mellém?
- Mert még legalább 20 percig folyatni fogod magadra, én meg nem akartam annyit várni. Menj arrébb. –lökött félre.
- Ezt nem hiszem el. –háborodtam fel, majd inkább otthagytam őt. Visszafeküdtem, úgy ahogy voltam, vizesen az ágyba. Kicsivel később úgy döntöttünk, hogy vásárolni megyünk.
- Indulhatunk? –állt az ajtóba Kuczi.
- Persze, csak írok egy üzit. –vettem a kezembe a telefont. Elhúztam a képernyővédőt az ujjammal, és teljesen lefagytam, ugyanis megláttam a háttérképemet. A kép akkor készült, amikor Kuczi és Bence először járt itt a városban, és elmentünk biliárdozni. Akkor lőtte rólunk ezt a képet barátnőm. Igen rólunk, ugyanis a képen én és Kol szerepeltünk. A biliárdasztalon ülök, és ő közel hajol hozzám. Nagyon közel.
- Mi az? –vigyorgott Kuczi. Felemeltem a telefonomat, hogy lássa.
- A te műved?
- Ez a következő lépcső. Megláttad, összefeküdtél vele, bevallod, hogy érzel iránta valamit, majd kiteszed háttérképnek. Csak segítettem.
- Te elmebeteg vagy. –vágtam zsebre a telefonom.
- Át se állítod a képet? –kérdezte tőlem, mikor elhaladtam mellette. –És az üzenet? Már nem fontos? –ért fülig a szája, majd utánam indult. Már a harmadik boltból jöttünk ki, kezünkben jól megpakolt szatyrokkal, amikor is rezegni kezdett a zsebem.
- Várj, csörög a telefonom. –álltam meg. Kivettem a zsebemből a készüléket. Stefan hívott. Oldalra dobtam a hajam, majd a fülemhez emeletem a telefont. –Hova tűntél? –szóltam bele.
- Rég beszéltünk már. –szólt bele egy ismerős női hang. Egyből tudtam, hogy kié.
- Rebbekah… -sziszegtem.
- Annyira örülök, hogy emlékszel még rám.
- Hol van Stefan? –kezdtem aggódni.
- Nyugodj meg, ő jól van. A többi barátod is jól van…még. Ám lenne egy kérésem.
- Mit akarsz?
- Gyere a gimi könyvtárába. Itt tartjuk a mókusőrs megbeszélést.
- Miért is mennék oda?
- Fontos neked az unokatestvéred, és a barátaid, igaz? Remélem, nem kell neked többet mondanom. Itt találkozunk. –megszakadt a vonal.
- A picsába.
- Mi az? –kérdezte Kuczi rémülten. –Ki volt az?
- Rebekah. –próbáltam összeszedni a gondolataimat. –Kuczi, tégy meg nekem valamit. Most azonnal menj haza, pakolj össze, ülj be a kocsimba, és meg se állj, amíg New Yorkba nem érsz.
- Mi történt? Nem arról volt szó, hogy Rebekah szívében egy tőr van?
- Már nincs. Kérlek. Nem akarom, hogy bármi bajod essen.
- Értem. Összepakolom a te cuccaidat is.
- Jó. Köszi. –hosszabb szünet után, így szóltam. –Ne haragudj. Nem így terveztük…
- Nem haragszom. Ne legyél buta. Add ide azokat. –nyúlt a kezemben lévő szatyrokért.
- Ha New Yorkban vagy már, akkor dobj egy SMS-t.
- A bátyádnak mit mondjak?
- Ma utazott el. Semmit.
- Takara.
- Tessék?
- Vigyázz magadra.
- Rendben. Amint tudlak, hívlak. –öleltem meg. –És most siess. –engedtem útjára. Villámgyorsan az iskolához értem, felmentem az elemeltre, és benyitottam a könyvtár ajtaján. Megláttam a többieket egy kör alakú asztalnál ülve, Rebekah pedig felettük állt basáskodóan.
- Na, végre. Azt hittem, hogy sosem futsz már be. –termett előttem. Mélyen a szemembe nézett, és bájos hangján folytatta. –Ülj le az asztalhoz, és fogadj szót nekem Takara. –éreztem, ahogy minden egyes porcikámba beivódik ez a parancs. Mintha az agyam küldte volna az információt a testembe, pedig kintről jött a parancs. Helyet foglaltam Caroline és Stefan között. –Tudtad, hogy Elena és Damon kavartak?
- Igen.
- Kitől?
- Stefan hívott fel. –válaszoltam.
- Tanácsot kért? –bólintottam, hogy igen. –És mit mondtál neki? –mélyet sóhajtottam. Ránéztem Stefanra, Elenára, majd újra a férfire. Mit mondtál neki? Harsogott a fejemben a kérdés. Tudtam, hogy Elena azt fogja hinni, hogy elfordultam tőle. Nem akartam kimondani, nem akartam őt bántani, de muszáj volt. Olyan érzésem támadt, mintha a fejem egy üvegburába lenne, és Rebekah kérdése, csak úgy cikázik a falak között. Neki csapódik a falnak, keresi a kiutat, de nem találja. Kirázott a hideg. Mit mondtál neki? Mit mondtál neki? Mit?
- Azt, hogy ne foglalkozzon Elenával. Nem érdemli meg, hogy törődjön vele. –miután ezt kimondtam, ránéztem Elenára. Láttam, ahogy elkerekedik a szeme. –Nem érdemli meg, hogy gyötörd. –mondtam rokonomnak. –Még ki sem hűlt Stefan helye, de már Damonnal kavarsz. Ilyet a ribancok szoktak. –válaszomat hallva Rebekah hangosan felnevetett.
- Nahát, nahát, micsoda családi perpatvar. És Elena, te ehhez mit szólsz?
- Fáj. –rövidebb csönd után folytatta. –Nem tudsz mindent, Takara.
- Dehogynem. Nagyon is tudok a dolgokról. Azzal, hogy ilyen álszenten nézel rám, még nem változik a véleményem arról, amit tettél. –amint kimondtam ezeket a szavakat, az én szemem is elkerekedett. Nem gondoltam volna, hogy ezt kimondom. Ezt követően hosszú csend állt be. Rebekah felhívta Tylert, és megzsarolta, hogy csatlakozzon ő is hozzánk.
- Húgi. –nézett be az ajtón Kol.

2 megjegyzés: