Leparkoltam a kocsival a garázsházba, és elindultam a lakás
felé. Finom illatok fogadtak otthon.
Mélyet szippantottam, majd megkérdeztem. –Mit főzöl?
- Tejszínes sült csirke baconbe csavart spárgával.
- Spárga?
- Spárga.
- Spárga?- kérdeztem meg hangosabban.
- Vagy nem jutott el az agyadig a spárga szó jelentése, vagy
beakadt a lemez. Melyik?
- Egyik se. Miért pont spárga?
- Elég volt a sült krumpliból.
- Abból sosem elég. –vettem le a cipőmet.
- De csináltam csokis szuflét, és van vaníliafagyi a
mélyhűtőbe.
- Hát ez a minimum, ha már spárgát etetsz velem. De a húsnak
jó az illata.
- Persze, hogy jó. –kipakoltam a bőröndből, közben bátyám is
elkészült mesterművével. Átöltöztem kényelmesebb ruhába és kimentem a
nappaliba.
- Eszedbe ne jusson vörösbort bontani. –szóltam oda neki,
mert épp a borokat nézegette.
- Pedig ehhez az menne. –nem érdekelte a véleményem, vöröset
bontott, majd leültünk enni. Tényleg nagyon finom lett. Meg is dicsértem, majd
beszélgetni kezdtünk a kiruccanásomról. Próbáltam terelni a témát, de bátyám
átlátott a szitán.
- Tudtam, hogy nem bírsz ellenállni neki.
- Én hősiesen ellenálltam napokig. Csak 2-szer becsúszott.
- És majdnem meghaltál.
- Itt a majdnemen van a hangsúly.
- Mikor fogod fel, hogy nem jó az ősi vámpírokkal
játszadozni?
- Én nem játszadozom velük…
- Takara, értsd meg, hogy kiszámíthatatlanok.
- Tudok vigyázni magamra.
- Azt látom. –állt fel a végén és lepakolt az asztalról.
Segítettem neki szótlanul. Mikor bepakolt mindent a mosogatógépbe hátulról
átkaroltam.
- Úgyse szabadulsz meg tőlem. –szorítottam magamhoz.
- Most mondhatnék bármit, de úgyse fogod fel! –elengedtem.
- Alszom egy nagyot.
- Mész dolgozni holnap?
- Tervezem, csak előtte be kell ugranom Kucziékhoz a
stúdióba.
- Miért?
- Ha tudnám, nem mennék. –szóltam vissza, aztán elmentem fürödni, és
lefeküdtem aludni. Másnap bementem a stúdióba, ahol a többiek már vártak.
Kuczi aggódva nézett rám.
- Jól vagy?
- Tűrhetően.
- Mesélj majd.
- Ebédszünetben. De miért is kellett idejönnöm?
- Ne akadj ki… -kezdte barátnőm.
- Ez nem kezdődik jól.
- Takara, gyere be kérlek. –szólt Phil ki az egyik teremből.
- Mi történt?
- Menj már. –lökött be az ajtón Kuczi. Bent 3 menedzser ült,
és Phil.
- Jó reggelt. –köszöntem zavartam.
- Ülj le. –nézett kedvesen rám Phil.
- Miről van szó?
- Szeretnénk felkérni téged a hivatalos vokalistánknak.
–jött lázba egyből.
- Elvállalnád, ugye? –kérdezte az egyik menedzser.
- Hát, köszönöm a felkérést, de visszautasítom. Én nem
vagyok énekes.
- Hiszen két számra is felénekeltél néhány szólamot nekünk.
- Meg fog jelenni a lemezük két hónapon belül. Muszáj lenne feltüntetni a nevedet. Ez már nem az a komolytalan banda, akik két éve voltak.
Új profilt terveztünk nekik, új hangzást, új stílust. –kezdtek bele a
tündérmesébe, én meg próbáltam úgy tenni, mint akit érdekelne. Illedelmesen meghallgattam,
majd ha lehet, ennél is illedelmesebben újból visszautasítottam. Amikor
kijöttem a teremből, Phil utánam jött.
- Nem értelek. –kezdte.
- Mert?
- Azon a bálon is olyan jól énekeltél. Miért nem vágsz bele?
Tehetséges vagy.
- Nézd Phil, kedves vagy, hogy megpróbáltad elintéznie ezt
nekem, bár nem kértelek rá, de értsd meg, hogy ez csak egy hobbi nekem.
- Szerintem itt a remek lehetőség. –folytatta, mint ha meg
se hallotta volna az előző válaszomat.
- Nem tudom, hogy feltűnt e neked, hogy én szerkesztőként
dolgozom, és csinálom a karrieremet, ha szeretnék ebbe belekezdeni, majd
szólok. –kezdtem egyre agresszívabb lenni.
- Át se gondolod. –simogatta meg a karomat, mire én arrébb
húzódtam.
- Nem szeretném, ha még egyszer a hátam mögött intézkednél.
–hagytam ott, mielőtt még jobban felhúzott volna.
- Mi az? –kérdezte Kuczi tőlem, mikor megtaláltam.
- Te tudtál erről?
- Ma reggel tudtam meg. Ezt akartam mondani, csak behívtak.
- Ez elmebeteg. Miért akarja ennyire?
- Phil?
- Igen!
- Bejössz neki. Így közelebb lehetett volna hozzád a turnézás
alatt is.
- Aj, de nekem nem kell.
- De, ha most Philt nem nézed, akkor se lenne jó énekelni
többet?
- Ez a kisebbik gond, amiért nem akarom. –szólaltam meg.
Megköszörültem a torkom, és folytattam. – Nem öregszem. Ha most reflektorfénybe
jutunk, akkor írni fognak a lapok rólunk. Nem tudni meddig. Lehet csak pár
évig, de ha ez komolyan sikeres lesz, akkor tovább.
- És te akkor is gyönyörű leszel még. –értette meg Kuczi.
- Pontosan. Nem igazán fogok már változni, de ti igen.
- Erre nem is gondoltam. –vakarta meg a fejét.
- És van egy olyan érzésem, hogy ez sikeres lesz. Különben
nem ölnének bele ennyi pénzt, nem alakítanának új profilt nektek. Szeretek
énekelni, de tudom, hogy nem lehetek híres, de ti igen. Drukkolok nektek.
- Ez mind rendben van, csak egy valamit nem értek.
- Mit?
- A Voguenál ugyan úgy reflektorfényben vagy.
- Egy szerkesztőt könnyen elfelejtenek. Még pár évig
mutatkozom, aztán nem.
- Értem. –szomorodott el Kuczi. Ez után nem sokkal eljöttem
onnan, hisz dolgozni kellett mennem. Na jó, nem kellett, hanem én szerettem
volna bemenni. Legalább egy hete nem voltam bent. Még mindig kissé szomorkodva
léptem be a liftbe, azon agyalva, hogy mennyire rossz, hogy vámpír vagyok. Ha
nem lenne ez az egész, biztos, hogy igent mondtam volna az éneklésre. Ahogy
kinyílt a liftajtó és meghallottam a tűsarkú cipők kopogását, egyből jobb kedvre
derültem. Márkás holmikba öltözött, vékony, agáralkatú nők siettek ruhákkal,
papírhegyekkel, vagy épp tabletekkel a kezükben. Zajlott az élet. Már elmúlt
dél is, de lefogadtam volna, hogy ők még nem ebédeltek. Az íróasztalom a főszerkesztő
irodája előtt volt, közvetlen a titkárnőjének asztalával szemben. A mi
asztalaink között lehetett bemenni az irodába. Letettem a táskámat az
asztalomra, amikor is észrevettem, hogy egy fiatal lány 3 kávéval a kezében,
ügyetlenkedve lépdel felém. Elé álltam, és szó nélkül kivettem őket a kezéből.
- Ismered az órát? –kérdeztem hűvösen.
- Igen.
- Akkor nyilván tudod, hogy ezeknek már itt kellett volna
lenniük.
- Bocsánat. –motyogta a lány. Fejemmel biccentettem, hogy
menjen, bevittem a kávét, és letettem az asztalra. A papírtartóból
kivettem a legnagyobbat, és az asztal közepére tettem. Ekkor vettem észre a
könyvet. Akár nagybetűvel is írhattam volna, hogy a Könyvet, hiszen ez a
füzetszerű, vastag papírköteg tartalmazza a következő számban lejövő anyagokat.
Kíváncsian kinyitottam, és nézegetni kezdtem.
- Ajaj, szabad ezt neked? –hallottam a főnököm hangját. –Rossz kislány.
- Jól laktál?
- Fogjuk rá.
- Örülök. –csuktam be a könyvet.
- Hogyhogy itt vagy?
- Dolgozom? –kérdeztem vissza pimaszul. Kivettem a
pohártálcából az én kávémat, és belekortyoltam. –Mit csinálunk ma Nate?
- Gondoltam kiválogatjuk az „előtte-utána” rovatunk
szerencsés szereplőit. –ült a helyére.
- Oké. Ezzel elleszünk egy darabig. –húztam oda egy széket. Mikor
hazaértem, bátyám a kanapén ült, és egy könyvet olvasott.
- Elena keresett telefonon.
- Jó. –nem foglalkoztam vele.
- Meddig fogsz rá haragudni? Semmi rosszat nem tett neked.
- Végül is csak majdnem meghaltam.
- Így is, úgy is majdnem meghaltál volna. Amúgy se ezzel van
a bajod neked.
- Hát, ugyan mivel, Mr. Sommers?
- Azzal az ősi vámpírral.
- Aha… Se.
- Takara, ne játszd meg magad.
- Hagyjál. –mentem be a szobába, majd egy óra múlva kijöttem,
és egy vértasakot vettem ki a hűtőből.
- Ilyen korán eszel?
- Vacsorára kell mennem. A végén még megölném Philt.
–huppantam le mellé, és fogaimmal feltéptem a zacskót.
- Mit csinált? – mély levegőt vettem, majd elmeséltem neki
az egészet. Elmondtam, hogy Phil a hátam mögött szervezkedett, és ha ez nem
lenne elég, már lefixáltuk Mistic Fallsba, hogy ő, én, és a banda ma elmegyünk
vacsorázni.
- Phil normális tag. –jegyezte meg.
- De nekem nem kell.
- Pedig kellhetne. Akkor minek mész el vacsorázni vele?
- Nem csak ő lesz ott, hanem az egész banda. Ezt magyaráztam
eddig.
- Nem akarnál inkább énekelni?
- Jó nekem a Voguenál. Egy szerkesztőre senki sem fog
emlékezni, hiába parádézok pár éven át Dior ruhákba. Lekerül az arcom a
divathírekről. 4-5 év múlva mindenki máshogy fog kinézni, de én ugyan úgy. Ez
nem fair. –ahogy ezt kimondtam, meg is bántam. Tudtam, hogy Garynek ez nem
esett jól. Láttam arcán, ahogy a bűntudat kiült rajta, és nem nagyon akart
távozni. –Ne haragudj. Nem úgy értettem.
- Nem, igazad van. Nem érdemled meg ezt. Azért küzdöttel,
hogy sikerüljön az álmod, és miattam nem fog. Soha nem fog.
- Majd keresek másik álmot. Van egy csomó a listámon még.
–bokszoltam vállba.
- Rendben. –mosolyodott el halványan, de tudtam, hogy az
agya tovább kattog ezen. Nemsokára elkezdtem készülődni, kicsíptem magam, majd
útnak indultam a megfelelő időpontban. A vacsora elég kínos volt nekem.
Haragudtam Philre, bár eddig is tudtam, hogy nem vagyok közömbös a számára. Próbált
beszélgetést kezdeményezni, de nem jutott sokra. Alig vártam, hogy vége
legyen ennek az egésznek. Nem is mentem el velük bulizni, inkább hazafelé
vettem az irányt.
- Megjöttem. –vettem le a cipőmet.
- Korán van még. Hogy kerülsz te ide? –nézett rám bátyám.
- Kicsit kínos volt Phil társaságába, és úgy döntöttem nem
kínzom magam tovább. Leléptem a kaja után. Ja, meg nekem is dolgoznom kell. Nate
megölne, ha nem mennék be holnap. Ki kell választanunk pár embert a lapba, és nem
sokra jutottunk tegnap.
- Ő a meleg főnököd?
- Gary! –szóltam rá.
- De ha egyszer az.
- Jó, tényleg az, de attól még remek ember.
- Azt hittem a nők szokták vezetni a divatlapokat.
- Bunkó vagy, remélem tudod.
- Aha. Elena megint hívott. Hívd vissza végre.
- Ne már.
- Takara. –parancsolt rám. Odaslattyogtam a telefonomhoz, és
megtettem, amire kért.
- Szia. Gary mondta, hogy kerestél.
- Igen. Jól vagy?
- Aha, megvagyok. És te?
- Én is.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Őszintén szólva, a tied se volt az.
- Ne haragudj, de nem vagyok csevegős kedvemben.
- Takara, ne csináld ezt, kérlek. Téged akartunk megvédeni.
- Hát mondhatom sikerült. A bátyám soha többé nem fog
odaengedni. Gratulálok.
- Nem így akartam ezt.
- De ez lett belőle. Lehet, ha szóltál volna, akkor mondjuk
én is elmentem volna a városból.
- Akkor Kol gyanút fogott volna.
- Vagy nem. –elköszöntem tőle, majd letettem. Másnap a
munkahelyemen Nate elárulta, hogy hivatalosan is meg vagyok hívva a New York-i
divathétre, ami másfél hónap múlva lesz. A következő napokban, valahogy
elkezdtem unatkozni. Egyre gyakrabban járt az agyam Kolon. Mi lehet vele, mit
csinálhat, kivel lehet? Kezdtem én is belátni, hogy ez tényleg nem egy
fellángolás. Komolyan tatszik ez az egoista barom. Egyik este Bence átjött
hozzám, és pár üveg elfogyasztott bor után kifakadtam neki. Ő cseppet sem
meglepődve, végighallgatta, majd hosszas gondolkodás után kijelentette, hogy
szerencsétlen vagyok.
- Mit vágsz ilyen képet? –dobott nekem egy párnát.
- Most miért mondod ezt?
- Komolyan 2 hétnek kellett eltelnie, hogy belásd azt, amit
mi már a kezdetek óta mondunk neked?
- Jó, kicsit nehéz eset vagyok.
- Az nem kifejezés. –nevetett fel. –És most mi lesz?
- Fogalmam sincs, mert rohadtul nem tudom, hogy hol van.
Beszéltem Stefannal, eltűnt a városból. Senki se tud róla semmit.
- Ez a te formád.
- Hát pontosan. –szomorodtam el. –Fenomenális. Végre találkoztam valakivel,
aki érdekel, erre ez lett belőle. –dőltem hátra a kanapén. Hamarosan kifogytunk
a munícióból, és kedves barátom is úgy döntött, hogy hazamegy. Ezt a
beszélgetést követően másnap megkaptam a főnökömtől, hogy furcsán viselkedek.
Állításai szerint rám sem ismer. Megnyugtattam, hogy nem aludtam ki magam, ez
minden. Ahogy eltelt még pár hét, elhatároztam, hogy kicsit ki kellene
mozdulnom, és mivel Mystic Fallsba most nem igazán enged el bátyám, mást
kellett kieszelnem. Mikor megtaláltam a megoldást, Gary elé álltam határozottan.
Szia!Nagyon tetszett ez a rész!Imádom!Csak jó lenne,ha több Kolos rész lenne. :( De nagyon tetszij,csak így tovább :)
VálaszTörlésPuszi
Alig várom a következõ részt!!:)
VálaszTörlésSzia, nagyon örülök, hogy tetszett. Jól esik nagyon, hogy írtál :)
VálaszTörlésTöbb Kolos rész... ami késik, nem múlik. Nemsokára újra egymásba botlanak akarva-akaratlanul. :)
Szuper!:) Mikor lesz új rész?Mert már nagyon várom ;)
VálaszTörlésPuszi
Szombat, vagy vasárnap. Ahogy időm engedi :D
VálaszTörlésMar nagyon varom.Minel hamarabb annal jobb :D
VálaszTörlés