Mikor megtaláltam a megoldást, Gary elé álltam határozottan.
- Mit szeretnél? –nézett fel a laptopból.
- Detroit. Rég láttam már Jeremyt. Oda megyek!
- Üdvözlöm.
- Tessék?
- Baj van a hallásoddal?
- Nem akadsz ki, meg semmi? Hol van a „miért mész el?” meg a
„veszélyes, nem mehetsz”?
- Jeremy biztonságban van. Elena gondoskodott róla. Miért
kellene aggódnom? –húzta fel szemöldökét bátyám. Mondjuk,
igaza van, hiszen unokaöcsémet direkt a vámpírok miatt vitte el Elena a
városból egy vámpírmentes övezetbe. Ez az övezet Detroit lett. Beíratta a helyi
gimnáziumba, és Jer rendszeresen bejelentkezik nála, élménybeszámolókat tart,
hogy remekül érzi magát. Persze Damon megigézte, mintha az ő ötlete lett volna,
hogy egy kicsit máshol legyen.
- Hát nem tudom. Vonzom a bajt.
- Örülök, hogy ezt te is belátod. –vigyorgott rám.
Összepakoltam pár napra, majd útnak indultam. Vonattal mentem, nem akartam
kocsikázni olyan messzire, és különben is, nagyon szeretek vonatozni. Az elmúlt
hetekben rengeteget dolgoztam, legalább most kikapcsolódhatok. Végre
volt idő a gondolataimba merülni. Gyorsan repült az idő. Hamarosan megérkeztem,
Jeremy pedig kijött elém az állomásra. Mikor megláttam szinte a nyakába
ugrottam.
- De rág láttalak. –puszilta meg a homlokomat. Igen a
homlokomat, mert lehet, hogy 4 évvel idősebb vagyok nála, de ő majdnem másfél
fejjel magasabb.
- Istenem, hova nősz még? –nevettem fel.
- Gondolom jobban szeretted, amikor még te voltál magasabb.
- Persze, hogy jobb volt, így egy kicsit előtörnek a
komplexusaim. –vette el tőlem a bőröndömet.
- Te jó ég, ez ilyen nehéz?
- Felkészült vagyok. –vigyorogtam rá.
- Vettél ki szobát?
- Nem, kellett volna?
- Ha nem zavar, hogy velem kell aludnod, akkor nem.
- Dehogy zavar. –mosolyogtam rá. Rág láttam őt, és jó volt
találkozni. Totál feldobódtam tőle. Elmentünk az albérletébe, majd
felajánlotta, hogy aludjak én az ágyon, és ő a kanapén. Természetesen ebbe nem
mentem bele.
- És minek köszönhetem a váratlan látogatást?
- Rég láttalak és túl sok volt a meló. Ki akartam
kapcsolódni, és lelépni.
- Örülök, hogy idejöttél. –mosolygott rám. –És mit akarsz
csinálni?
- Amit te szoktál. Bármit.
- Hát, délelőtt suliba vagyok, de utána tényleg bármit
csinálhatunk. Filmet nézhetünk, eljöhetszbvelem edzésekre, és ha nagyon szépen kérsz,
még vásárolni is elviszlek.
- Hú, ez aztán az ajánlat.
- Látod, mit meg nem tennék érted?
- Igen. –nevettem. –Mit szoktál sportolni?
- Baseball. Ja, meg futok is. Jaj, el is felejtettem, ma
megígértem az egyik évfolyamtársamnak, hogy elmegyek vele baseballozni,
felhívom, hogy mégse tudok.
- Nem kell miattam lemondanod Jeremy.
- De, most igen. Majd elmegyek vele máskor. –kapta elő a
telefonját, és már hívta is a barátját. Amíg ő telefonált, addig én elmentem a
mosdóba. Mire visszaértem, ő letette a készüléket.
- Na?
- Azt mondta, hogy megérti, és majd megyünk máskor.
- Jó fej lehet.
- Az. Vele az első pillanattól kezdve jóba vagyok. Ugyan az,
az érdeklődési körünk.
- Örülök, hogy itt vannak barátaid.
- Én is. –mosolygott el őszintén. –Szóval, mit csináljunk?
- Igyunk valamit.
- Ejha, baj van?
- Nem, dehogy. Miből gondolod?
- Inni akarsz.
- Jó, akkor mehetünk moziba is. Rég voltam.
- Takara…
- Jó, igen van egy srác, aki már nincs. –kiáltottam el
magam. –Francba, hogy mindenki átlát rajtam.
- Csak ismerlek. –nyugtatott meg unokaöcsém. –Menjünk el
vacsorázni, és utána akkor mozizzunk.
- Közbe meg mesélhetek a srácról, aki nincs is?
- Ha akarsz.
- Miért, akarod, hogy akarjak? –kérdésem hallatán
felnevetett.
- Na, gyere. –ölelte át a vállamat, és kimentünk a lakásból.
Én választhattam ki a helyet, és úgy döntöttem, hogy steakre fáj a fogam, így
hát elmentünk egy steakházba, ahol a hatalmas kajálást végigbeszélgettük.
Utána, ahogy megbeszéltük, moziba mentünk. Míg Jeremy a jegyekért állt sorba, én
popcornt és üdítőt vettem a büfében.
- Most ettük tele magunkat. –láttam meg Jeremy a kezemben
lévő hatalmas popcornt.
- És?
- Te mennyit bírsz enni?
- Sokat! –nevettem fel. Igazából nem vagyok híve az
akciófilmeknek, és erre ténylegesen akkor döbbentem rá, amikor végignéztem 120
percnyi robbanást, lövöldözést, meg bunyót. Visszaérve Jeremy albérletébe,
fürödtünk, majd nyugovóra tértünk. Másnap mikor felkeltem Jeremy már iskolába
volt. Miután kilustálkodtam magam az ágyba, reggeliztem, felöltöztem, és csalódottan
tapasztaltam, hogy itt közel sincs olyan jó idő, mint New Yorkban. Vékony
szövetkabátomat felvéve indultam el délután, Jeremy sulija felé. A Nap ugyan
meleget nem adott, de sütött, ezért felvettem napszemüvegemet. A parkolóban,
egy fának támaszkodva álltam, és vártam unokaöcsémet. Kiváló helyet
választottam a portyázáshoz, hiszen innen mindent beláttam. Kicsöngethettek, mert
rengeteg diák tódult ki az ajtókon. Megláttam Jeremyt, és intettem neki. Ő
odajött hozzám, és megölelt.
- Okosodtál? -kérdeztem tőle.
- Mondjuk inkább azt, hogy jót aludtam.
- Enyje, ez nem szép dolog. –bokszoltam a vállába.
- Figyelj, nincs kedved baseballozni?
- De, mehetünk.
- Tudom, hogy neked ez nem kihívás, mert 100-szor erősebb
vagy…
- Mondom, hogy jó. –vágtam a szavába. –Jeremy, ha nem akarnék
menni, akkor megmondanám. Majd visszafogom magam.
- Rendben. –karolt át, és elindultunk a suli sportpályája
felé. Oldalt volt egy elkerített rész, ahol lehetett gyakorolni, az ütést.
Jeremy beöltözött, és beállt a kerítés mögé, addig én elmentem telefonálni.
Tegnap éjszaka Bence mit sem törődve az időeltolódással felhívott, de én
lenyomtam. Most itt az ideje, hogy visszahívjam. Beszéltünk már pár perce, ki
is derült, hogy az égvilágon semmi fontosat nem akart.
- És elmentek ma berúgni?
- Jeremy kiskorú még. –válaszoltam.
- Akkor mit csináltok?
- Hát tegnap moziba voltunk, ma még nem tudom. Most
baseballozik. Majd elvileg én is beállok
- De izgalmas.
- Kapd be. –szóltam neki vissza. Hirtelen olyan érzésem
támadt, mintha valaki állna mögöttem, ám mikor megfordultam, senki sem volt
ott.
- Itt vagy? Hahó?
- Itt, csak azt hittem van mögöttem valaki.
- És?
- Nincs.
- Be vagy tépve?
- Nem, nem vagyok betépve. Na jó, ennyi mára elég belőled.
- Ó drágám, belőlem sose elég ennyi. –letettem a telefont,
és mire visszaértem, ismerős arcokkal találtam szembe magam. Méghozzá Elenával
és Damonnel.
- Takara. –örült meg nekem Elena, és nagy hévvel elindult
felém, hogy köszöntsön, ám az utolsó pár méteren megtorpant. Valószínűleg
eszébe jutott, hogy mostanában nem nagyon szoktunk beszélgetni, mert én még
mindig haragszom rá. –Hát, te?
- Meglátogattam az unokaöcsémet.
- Mióta végzel karitatív munkát? –szólt be csípősen Damon.
- Mióta kérte bárki is, hogy nyisd ki a szádat? –vágtam
vissza.
- Srácok, elég. –próbált meg rendet teremteni Elena, majd
öccse felé fordult, és elmondta, hogy miért is jöttek. Damonék ki akarták
deríteni, hogy ők kitől származnak, de aki átváltoztatta Kathrinet már nincs az
élők sorában. Arra gondoltak, hogy Jeremy talán tud közvetíteni.
- Azt sem tudom, hogy hogyan nézett ki Rose. –rázta meg a
fejét Jeremy. –Ezért utaztátok át a fél országot?
- Legalább tegyünk egy próbát. –kérlelte Elena. A fiú mélyet
sóhajtott, majd újra szólásra nyitotta a száját. –Oké, megpróbálom, de nem
most. Megbeszéltem Takarával, meg az egyik haverommal, hogy baseballozunk.
- Kivel? –kérdeztem közbe, ugyanis nekem semmiféle havert
nem említett.
- Már itt is van. –biccentett a fejével mögénk. –Ha végeztem
hívlak. –nyomott egy gyors puszit Elena fejére. –Menjünk. –indult el. Azt hiszem,
ez a menjünk, nekem szólt. Elena utána fordult, majd a mosoly az arcáról fél
pillanat alatt eltűnt.
- Mi az? –kérdeztük egyszerre Damonnel. A lány hátrálni
kezdett, majd sikerült kipréselni a szavakat a száján.
- Ez Kol. –amint meghallottuk a nevét, már fordultunk is az
irányába. Abba a pillanatban Damon arcán csattant egy ütő, ami mellesleg szét
is tőrt. A földre rogyott, kezével arcához kapott. Én csak kikerekedett
szemekkel néztem a gyors jelenetsort. Hirtelen megrohamoztak az emlékek az
együtt töltött éjszakáról, a folytonos piszkálódásról, a vacsoráról, ami nem
jött össze, amikor meg akart ölni, és az, amikor éjszakákon át vágytam arra,
hogy találkozhassunk megint. Természetesen a találkozást nem így képzeltem el.
- Üdv, Takara. Jól nézel ki. –mosolygott rám, majd hátat
fordított, és az ütőtartó felé vette az irányt.
- Mit művelsz? –kiáltott fel Jeremy.
- Jeremy vigyázz, ő egy ősi vámpír.
- Micsoda?
- Ne sértődj meg, de nem vagyunk barátok. –mondta neki Kol,
majd kiválasztott egy alumíniumütőt, és újra felénk indult, hogy lecsapjon
Damonra. Az utolsó pillanatban a férfi elkapta Kol karját, és a földön fekvő
ütő egyik darabját beleszúrta. Kol holtan esett össze, én pedig még mindig
döbbenten álltam ott.
- Megölted őt? –kérdezte Jeremy.
- Nem, de van egy kis időnk. –állt fel Damon.
- Takara, gyere. –nyújtotta felém Elena a kezét, de én csak
megráztam a fejem. –Ne csináld már.
- Mondom, nem!
- Gyerünk. –kapott fel Damon a vállára, és otthagytuk a
földön fekvő vámpírt. Hiába kapálóztam, Damon erősen szorított. A parkolóba
tett le, és kérdőn Elenára nézett.
- El kell tűnnünk innen. Keressünk egy motelt egy másik
városban. –kezdte Elena.
- Volt már nálad? –kérdezte Damon, mire Jeremy csak
bólintott, hogy igen. –Az lesz az első hely, ahol keresni fog.
- Én visszamehetek Jeremyhez. –ajánlottam fel.
- Jó. –vágta rá Damon egyből.
- Veszélyes. –szólt közbe Elena.
- Nem sok esély van arra, hogy őt bántsa. Különben is, semmi
pénzért nem jönne velünk ezek után. –nézett végig rajtam Damon.
- Most az egyszer igazad van. Milyen érzés? –szóltam be
gúnyosan. Már nyitotta volna a száját, de unokahúgom közbevágott.
- Fejezzétek be. Életveszélybe vagyunk. Te se mész
Jeremyhez, meg te se. –mutatott ránk. –Senki se megy.
- Majd pont te mondod meg, nem? –néztem a lányra.
–Visszamegyek Jeremyhez, összepakolok, és hazamegyek. Nem ez az életveszélyes,
hanem az, hogy veletek vagyok.
- Még mindig az elrontott, kis randid miatt vagy kibukva?
–vágott közbe Damon.
- Szólt hozzád valaki? –kiáltottam rá.
- Fejezzétek be, indulnunk kell. –sipákolt már Elena is. Ők
beültek a kocsiba, én pedig visszasétáltam a pályára, ahol otthagytuk az ősi
vámpírt, aki sehol se volt már. Elmentem Jeremy lakására, összepakoltam és vártam.
Másnap még mindig nem volt semmi, így inkább hazaindultam. Természetesen otthon
beszámoltam a bátyámnak mindenről.
- Komolyan mondom, hogy nem foglak sehova se elengedni.
Nagyon jó rész volt :)...Csak rövid :(
VálaszTörlésEgyébként ez a rész a 3x19 részbôl van :) Egyik kedvenc részem.Mikor lesz új rész?Mert már nagyon várom :D
Puszi
Szia!Még annyit szeretnék mondani,hogy nemrég csináltam egy blogot,ami a Mikaelson családról szól és szeretném,ha megnéznéd.Még egyenlőre csak 1 rész van fenn,de igyekszem naponta,vagy két naponta fel tenni egy részt (azért tudok ilyen sűrűn írni,mert magántanuló vagyok)
VálaszTörlésKérlek nézd meg is írj megjegyzésd,hogy tetszett-e vagy sem.
Itt a link: http://wearetheoriginals.blogspot.hu/
Szia, örülök, hogy tetszett. Igen, ez az a ész. Én is nagyon kedvelem ezt a részt, mindenképp bele szerettem volna valahogy csempészni.
VálaszTörlésAz új rész szerintem elkészül még a héten, de hogy mikor fogom tudni feltenni, arról fogalmam sincs.
És megnézted a blogomat?Mert kíváncsi vagyok,hogy tetszett :)
VálaszTörlésMég nem tudtam annyi figyelmet és időt szentelni neki, amennyit szeretnék.Csak belekukkantottam még. amint megnéztem, és elolvastam, örömmel írok neked :)
VálaszTörlés