2014. december 6., szombat

26. fejezet



Összeszedtem magam, majd felálltam. Az ágy végében ott volt egy szatyor, amibe ruhák voltak. Felvettem a tiszta fehérneműt, majd a fekete térdig érő ruhát, végül a szintén fekete balerinacipőt. Belenéztem a tükörbe, és egyből rájöttem, hogy a ruhákat ezúttal nem Kol választotta nekem. Kezdem úgy érezni magam, mint ha egy ilyen öltözetős játékbaba lennék. Amióta a városban vagyunk, minden nap új ruhákat kapok. Ez ilyen beteg kényszer lehet a Mikaelsonoknál, ugyanis nem hiszem el, hogy nem élvezik a gondosan kiválogatott és megvásárolt ruhákat, finom papírzacskóban az ágy végébe tenni. A bőröm, a rengeteg elfogyasztott vértől, teljesen rendbe jött. Egyedül a hajam volt kócos, amit megpróbáltam az ujjaimmal kifésülni. Kinyitottam az ajtót, majd fülelni kezdtem. A hangok irányába indultam. Nem sokkal később meg is érkeztem egy szalon szerű szobába. Sőt, ez egy szalon volt. Kol és Klaus ott ült két hatalmas karosszékben, és beszélgettek, egy-egy teával a kezükben. Álljunk csak meg, teával? A történelem legerősebb és leggonoszabb lényei teázgatnak? Már csak az eltartott kisujj hiányzott!
- Nem, nem! Én erre nem így emlékszem! –szabadkozott Kol.
- Dehogynem! Új színésznőt kellett keresni Opheliának, mivel a premier után elfogyasztottad! –nevetett fel Klaus.
- Jézusom. –adtam hangot megdöbbenésemnek, mire mindketten finoman felém fordították a fejüket. –Ezt nem hiszem el. –mutattam rájuk. –Ti most komolyan teáztok?
- Úgy tűnik. –bólintott Klaus.
- Miért? Zavar? Inkább csatlakozz. -intett nekem Kol. -Indiából való.
- Ezt tényleg nem hiszem el. –ráztam meg a fejem. Elijah bejött a szobába és ránézett fivéreire. Kol lehúzta a csésze tartalmát, és letette az üvegasztalra. Elvesztettem a fonalat. Lenyűgöző, hogy minden hang nélkül tudnak kommunikálni. Nem tudtam, hogy mi történik, mivel Klaus is felállt a helyéről, Kollal együtt, ám ő ott maradt. Kol pár lépés után mellettem termett, majd megfogta a karomat. –Most mi van? –kérdeztem.
- Idő van. –válaszolt Elijah. Ahogy meghallottam ezt a két szót, megdobbant a szívem, és nem a jó értelemben. Kirázott a hideg. Kol az ajtó felé fordított, majd finoman kitolt az ajtón. Mindhárman kijöttünk a szalonból, és a pincébe mentünk. Elijah ment elöl, Kol és én pedig jó pár lépés távolsággal mögötte. Szótlanul sétáltunk a hosszú kőfolyosón. Olyan nyomott volt ez az út, hogy kiültek az érzelmeim az arcomra.
- Félsz? –kérdezte halkan tőlem.
- Nem tudom. Az igazat megvallva nem valami bizalomgerjesztő ez az egész. –néztem rá.
- Tudom, hogy Elijah megpróbált lebeszélni. –felém nyúlt, és ujjait összefonta az enyéimmel. –De te itt vagy még. Ennek örülök. –nézett rám, majd visszafordította a fejét. Melegség öntötte el a testemet, a kimondott szavak hallatán, és egy rövidke másodpercig halvány mosolyra húztam a számat. Hihetetlenül jól estek a szavai. Tudom, hogy Kol nem szeret és valahogy nem is nagyon tud megnyílni, úgyhogy ennek a kis dolognak is nagyon örültem. Csak azt bánom, hogy ehhez meg kellett kínoznia egy bolond szőkének, és kellett egy őrült ötlet, amit lehet, hogy túl sem élek. Még mielőtt elszomorodnék ezen, beugrott, hogy rólam van szó. Takara Sommersről, a szerencsecsomagról. Ilyen a formám.
- Igazad van. Félek. –mondtam ki.
- Nincs mitől. A testvéreim közül én értek legjobban a varázslatok működéséhez. Ha valami rosszul sül el, az azért lesz, mert a tested nem úgy reagál, ahogy kell.
- Kösz. –morogtam. –Igazán aranyos vagy.
- Tényleg nem kell félned. –nézett rám, majd finoman megszorította a kezemet nyugtatás céljából. Bementünk egy régi faajtón, ahol két nő állt egy kőasztal mellett. Középkorúak voltak, a bőrük és a hajuk sötét. A teremben minden megtalálható volt, ami egy varázslat elvégzéséhez kellett. Parázs, növények, tálak, mozsarak, víz, kézzel varrott rongybabák. Tudatosan nem néztem körül. Nem akartam bepánikoltatni magam, mert így is az őrület szélén álltam már. Igyekeztem Kolra szegezni a tekintetemet. Elijah a zakója zsebéből egy fiolát húzott ki, majd átnyújtotta nekem.
- Idd meg. –kért.
- Mi ez? –néztem fintorogva az üvegcsére.
- Az unokatestvéred vére.
- Mégis honnan?
- Klaus. –fűzte hozzá.
- Fúj. –fogadtam el tőle a fiolát, majd lehúztam a tartalmát. A hasonmás vére immár a szervezetemben volt. Kol elém állt, jó közel hozzám, és fejemet a kezei közé tette.
- Nem lesz semmi baj. –nézett szemeimbe. Gyönyörű barna szemeibe azonnal elvesztem. Arcáról eltűnt az a kisfiús, csínytévős mimika. Letisztult volt, és nyugodt. Ha eddig nem tudtam volna, hogy miért is szerettem bele Kol Mikaelsonba, akkor most már tudom. Ajkait az enyéimre nyomta, én pedig két kezemmel átöleltem a derekát. Lassú csókunk, még sosem esett ennyire jól. Erősebben kezdtem magamhoz ölelni. Kezei finoman lecsúsztak a nyakamra, majd hirtelen megszorította, és egy határozott mozdulattal kitörte. Holtan estem össze karjaiban.
Megint a már ismert sötétség. Lebegés. Repülés. Unalom. Álom. Nehéz vagyok, és merev. Sose voltam még ennyire nehéz. Kislányként rengeteget játszottunk Elenáékkal. Többnyire hunyó-fogóztunk. Először elbújtunk, és miután a hunyó megtalált minket, még el kellett kapnia. Egyszer Gary volt a fogó, és megtalált Miranda néni egyik hatalmas bokra mögött. Kergetni kezdtük egymást, és mivel én gyorsan tudtam fára mászni, ezért felugrottam az egyik lenti ágra, és megkezdtem a mászást felfelé. Gary úgy gondolta, hogy onnan nem tudok menekülni, ezért gondolkodás nélkül mászni kezdett utánam. A kapkodás és a figyelmetlenség megtette a hatását. Egy vékonyabb ágra rálépett, ami hirtelen letört, és lezuhant Garyvel együtt. Emlékszem annyira megijedtünk, hogy az elején Jeremy nem akarta elmondani a felnőtteknek a dolgot. Én ebben egyetértettem, hisz nem akartam, hogy megbüntessenek, mert fára másztam. Anya mindig is leszidott érte, és már többször szólt, hogy fejezzem be. Elena már gyerekkorában is lelkiismeretes volt, így hát egyből befutott a házba. A felnőttek kirohantak, és Garyvel voltak elfoglalva. Nagy szerencse, hogy Elena apukája orvos volt, így egyből tudták mi a teendő. Én csak szótlanul álltam, és vártam a szidást, esetleg egy pofont. A bátyámat bevitték a kórházba, én pedig ott maradtam a fa alatt szüntelenül várva. Várva, hogy anya csináljon velem is valamit. Garynek szerencséje volt, mert csak a lába törött el, nem lett nagyobb baj. Vacsoránál nem bírtam anya szemébe nézni. Mikor befejeztem az evést, elsétáltam mellette, mire ő megállított, így végre elérte, hogy a szemébe nézzek. Néztünk egy ideig egymásra, majd sírva fakadtam. Ő csak bevont az ölelésébe, amitől megnyugodtam. Annyira szerettem, amikor megölelt. Nem szólt semmit, csak magához szorított. Nem beszéltünk többé a fára mászásról. Nem másztam többé fel rá. Utána akkor éreztem megint ilyen könnyűnek magam, mikor átváltoztam. Ahogy lépkedek, olyan mint, amikor fára mászom. Könnyen, gyorsan, kecsesen. De már nem olyan boldog ez az érzés. Anya már nem ölel át. Anya nem tudja, hogy valaha is átölelt. Annyira hiányzik! Lemondanék a könnyűségről, a kecsességről, ha még egyszer átölelhetne. Lassan ez a merevség megszűnt, és ébredezni kezdtem. Először is a légzésemet vettem észre. Mármint, hogy van. Lélegzem. Nem tudom meddig voltam ezzel elfoglalva, de egyszer csak lépteket hallottam magam körül. Lassan kinyitottam a szememet, és elfordítottam a fejem. Kol ott állt mellettem, és engem bámult.
- Azt hittem, már sosem térsz magadhoz. Annyira rád vall, hogy ezt is elnyújtod, és az idegeimre mész. Nem unod még? –szótlanul felültem, majd körül néztem. A boszorkányok holtan feküdtek a földön, és elég nagy rumli volt.
- Sikerült? Hihetetlen.
- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj. –kezdte a lazát adni.
- Azt hitted, hogy nem sikerült, igaz?
- Csak eljátszottad Csipkerózsikát. Kezdem megszokni, hogy veled semmi sem normális.
- Azt hiszem, nem most töröm le az egódat. –sóhajtottam. –Elijah?
- Mikor észleltük a légzésedet, felment. Csak nekem kellett itt várnom rád. –szólt be megint. Leszálltam az asztalról. Nehézkesen álltam a lábaimon. Ezt ő is észrevette, hisz szó nélkül felemelt, és elindult velem. Felvitt a szalonba, ahol a kezembe nyomott egy pohár vért. –Ezt idd meg.
- Nem. Akkor nem fogok tudni leállni. –ellenkeztem.
- Az átváltozás miatt kell meginnod, ne most játszd a szende mártírt. –nyomta erőszakosan a poharat a számhoz. Hatalmasakat kortyolva, mohón megittam, majd összeszorítottam a poharat, hogy eltereljem a gondolataimat. Nem éreztem, hogy erősen szorítom, de a pohár másodpercek alatt széttört a kezembe. Megijedtem és eldobtam a kezemben maradt szilánkokat. A tenyeremből vér serkent ki, de villámgyorsan begyógyultam a vágások. Gyorsabban, mint eddig. –Meg kell szoknod. –simította végig a karomat Kol.
- Üdvözöllek. –lépett be az ajtón Klaus. –Ez valami bámulatos. –nézett Kolra, aki csak biccentett felé. Nem tudtam pontosan, hogy mire mondja pontosan ezt Klaus. Rám vagy erre az átváltozásra.
- Mennetek kell. –jelent meg Elijah is.
- Hozom a cuccokat. –hagyott ott Kol. Elijah odajött hozzám, és odaadott nekem egy világosbarna bőrből készült aktatáskát.
- Tessék. –nyújtotta.
- Mi ez?
- Sokra tartom, hogy megtetted ezt érte. Úgy gondolom megérdemled, hogy tudj sok mindent. Főleg róla. Nem tudom, hogy valaha el fogja e ezeket mondani, vagy sem.
- Köszönöm. –fogadtam el.
- Lehetőleg ne mellette olvasd el, sőt ne tudjon róla.
- Értem.
- Kész van minden. –jelent meg ismét Kol. Mellettem termett, majd megragadta a karomat. –Gyerünk már.
- Ne rángass, hova ez a sietség? –akadtam ki.
- Majd a kocsiba mindent elmondok. –kint a bejárati ajtó előtt egy fekete autó várt minket. Beszálltunk, és Kol egyből gázt adott. Én még visszanéztem a teraszon álló Elijahra és Nikolausra.
- Te ezt elhiszed? A legönzőbb és legönfejűbb Mikaelson még a végén megszelídítik. –kérdezte Klaus mosolyogva a testvérét.
- Igen. Elképesztő ez a lány. –felelte Elijah.

4 megjegyzés:

  1. Valamikor októberben kezdtem olvasni és konkrétan beleszerettem a történetedbe. Nagyon jól visszaadod Kol karakterét<3 és Takara stílusát is nagyon bírom. Tökéletesek együtt!*0* Alig várom a következőt!!! Amig vártam a részekre újra és újra olvastam. Elképesztően jól írsz! Puszi Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy írtál nekem.
      Nagyon szeretem ezeket a se veled-se nélküled kapcsolatokat, és a környezetemben annyi ilyen van, nem győzök szemezgetni belőle :D

      Törlés
  2. "Ajkait az enyéimre nyomta, én pedig két kezemmel átöleltem a derekát. Lassú csókunk, még sosem esett ennyire jól. Erősebben kezdtem magamhoz ölelni. Kezei finoman lecsúsztak a nyakamra, majd hirtelen megszorította, és egy határozott mozdulattal kitörte. Holtan estem össze karjaiban." ááááááááááá, legjobb rész esküszöm.
    Takara meg Csipkerózsikát játszott:D Én személyszerint nem voltam benne biztos, hogy sikerül a varázslat. Egyébként eléggé érezhető volt, hogy Kol igenis aggódott érte, bármit mondott.
    Kíváncsi leszek Gary reakciójára.
    Siess a következővel kérlek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Garyre még én is kíváncsi vagyok, ugyan is folyamatban van, csak valahogy sosem jó, amit leírok. Bosszantó...
      Most szeretnék Takarára koncentrálni, hogy több dolog kiderüljön róla, ne ennyi legyen, hogy nagyszájú, bátor lány.

      Törlés