23. fejezet

Arra keltem, hogy a Nap sugarai szinte kiégetik a szememet. Nosztalgikus érzések öntöttek el. Amikor Kollal először együtt voltunk, akkor is erre ébredtem. Annyi volt a különbség, hogy akkor egymástól eltávolodva aludtunk. Most viszont Kol hátulról átölelt. Lehámoztam magamról a karját, és pár gyors lépés után az ablaknál teremtem, behúztam a függönyt, és visszafeküdtem hozzá. Pár óra múlva, éreztem, ahogy mocorogni kezdett. Könyökével megtámasztotta a fejét. Haja kócosan összevissza állt, amitől hihetetlenül aranyos kisfiús vonásai lettek. Finoman rám mosolygott, amitől elolvadtam. Pár percig némán így feküdtünk egymással szembe, majd megéreztem valamit. Valamit, amit úgy hívnak, hogy másnap. Elkezdett a fejem fájni, és émelyegtem. Szavak nélkül tudta, hogy mi történt velem, és csak felnevetett.
- Nem vicces. –fordultam el, és felhúztam a lábaimat. Ő belepuszilt a nyakamba, és tovább nevetett.
- Én nagyon jól mulatok.
- Azt látom. –nyögtem. Kiszállt az ágyból, és felöltözött.
- Tudod, van az a mondás. Aki éjjel legény, az nappal is az.
- Nem, ez a mondás így van: Aki éjjel legény, az nappal alszik. –ő hangosan felnevetett, amire én is elmosolyodtam. Felvette a cipőjét, én pedig megkérdeztem, hogy hova megy.
- El kell intéznem valamit, de vacsora előtt visszajövök.
- Mit?
- Rád tartozik szerinted?
- Jöjjek veled?

- Nem.

- És akkor mikor mutatod meg a várost nekem?
- Ugyan, az is nehezedre fog esni, amikor a mosdóba akarsz majd menni. Igazán szórakoztató lesz, hidd el, sajnálom, hogy lemaradok róla.

- Egy óra múlva jobban leszek!

- Hát persze. –vigyorgott rám, majd elment.
- Rohadj meg! –morogtam a párnába. Tényleg itt hagyott. Fel akartam ülni, de azzal a lendülettel inkább vissza is dőltem. Még egy fél órát szenvedtem, aztán sikerült elaludnom. Ebédidőben egy szobalány nyitott be, és egy kiskocsin ételt hozott. Felültem, és végigmértem őt.
- Kihúzhatom a függönyt? –kérdezte halkan, mire én csak bólintottam. Össze akarta szedni a ruháimat, de nem engedtem. Ha Kol nem mutatja meg nekem a várost, akkor majd én megmutatom magamnak. Bár fogalmam se volt, hogy mi merre van. Kikecmeregtem az ágyból és a kocsihoz mentem. Gyümölcsök voltak rajta, natúr joghurt, és zabpehely. Csipegettem mindenből, majd a táskámból előhalásztam a telefonomat, és sorjában visszahívtam mindenkit, ugyan is rekord mennyiségű nem fogadott hívásom volt. Nate csak érdeklődött, mert eltűntem. Mondtam neki, hogy most pihenek, mert az elmúlt időben nagy volt a hajtás. Kuczi szerint életem legnagyobb buliját hagytam ki, mire én megnyugtattam, hogy nem olyan biztos, és elmeséltem neki az egészet. Az indulásunkat, a kocsmát, és az emberekből táplálkozást. Több mint fél órán átbeszéltünk, majd sietett próbára. A végére akartam hagyni a fekete levest. A bátyámat.

- Nem akarlak. –közöltem hangosan a telefont bámulva, majd a zsebembe csúsztattam a készüléket. Inkább később. Felöltöztem, és kijöttem a szobámból. Ahogy végighaladtam a folyosón, és beszálltam a liftbe, elgondolkodtam, hogy a hotelválasztás mennyire tükrözi Kol személyiségét. Annyira rá jellemző, hogy egy ilyen luxus helyen szálltunk meg. A portához mentem, hogy egy kis útbaigazítást kérjek. Elmondták, hogy pontosan merre forduljak, ha a sétáló utcához szeretnék kilyukadni. Kedvesen megköszöntem, majd elhagytam a hotelt. Az első dolog, amit tettem, hogy napszemüveget vettem egy bazárnál. Bár nem volt már olyan meleg idő, mégis a Nap úgy szikrázott, hogy szinte kiégette a szemem. Csodás volt a negyed. Teli volt élettel, zenével, antik boltokkal. Nem győztem kapkodni a fejemet. Egy kicsit elidőztem egy fiatal utcazenész párnál. A lány csellózott, a fiú pedig hegedült. Igazán jó volt hallgatni őket. A kalapjukba bedobtam némi pénzt, majd ahogy megfordultam, észrevettem egy kis, sötét boltot. Az ajtó feletti táblán ez állt: štít. Abban biztos voltam, hogy ez egy szláv szó, de hogy pontosan milyen nyelven van, azt nem tudtam volna megmondani. Automatikusan elindultam a vonzó, kis boltocska felé. Bementem, és alig fértem el. Ugyan is annyira picike, és zsúfolt volt a hely, hogy ha most még valaki be akart volna jönni az ajtón, nem fért volna be mellém. Ahogy kinyitottam az ajtót, úgy a felette lévő csengő megszólalt. Mindenhonnan lógtak a gyógynövények, és teli volt minden cserepes virágokkal. Oldalt egy kis ládában ruhák voltak, a másik oldalt üvegcsék, alkoholok különös üvegben. Az üvegpultban ékszerek voltak, és a pult mögött a falon díszes fafaragások voltak fellógatva. Olyan volt a sok növénytől a hely, mint valami patika. Egy fiatal lány jelent meg a függöny mögül, és megtorpant.

- Segíthetek? –kérdezte, de hatalmas, kék szemeivel gyanúsan méregetett.

- Csak körül szerettem volna nézni, nagyon szép hely. –mosolyogtam rá, majd a mellettem lévő festményeket kezdtem el nézegetni, amik a falnak voltak támasztva.

- Pod’! Tu je. –szólalt meg hangosan, mire én kérdőn néztem rá. A függöny ismét libbent egyet, és most egy idősebb nő jött ki mögüle.

- Mit akar itt?- kérdezte tőlem keményen.

- Ismerjük egymást? –egyenesedtem fel.

- Nem. A fajtádat ismerem. –mondta. –Nektek semmi sem elég? Nem elég, hogy rettegésben tartotok minket az utcán, még a boltjainkban is zaklattok?

- Elnézést, nem tudom, miről beszél. Én tegnap érkeztem a városba, de csak látogatóba.

- Nem Marcell embere. –fordult a fiatal lány a másik felé.

- Honnan tudják, hogy vámpír vagyok?

- Boszorkányok vagyunk, tudjuk.

- Ritkán találkozom velük. –jegyzetem meg, és próbáltam ezt a törékeny, kis békét fenntartani közöttünk. A díszes üvegekre néztem. –Ezek micsodák?

- Tatratea. Szlovák specialitás. Nagyon erős likőr.

- Olyan, mint az abszint?

- Hasonló. Csak sokkal finomabb. –válaszolt a fiatalabbik.

- Szeretnék venni egyet. –mosolyogtam továbbra is kitartóan. Eközben az idősebbik boszorkány leült a pult mögötti széken, míg a fiatalabbik kezdett foglalkozni velem.

- Több ízű is van. –mutogatta őket. –Ez kókuszos, van citromos is.

- És az? –kérdeztem egy rézszínű üvegre.

- Az őszibarackos.

- És a lila?

- Az áfonyás.

- Szeretnék akkor mindkettőből egyet. –kifizettem, majd betettem a táskámba a két üveget.

- Sajnálom, hogy ez lett magából. –jegyezte meg.

- Sajnálom, hogy ezt gondolja. –jöttem ki a boltból. Nem értettem, hogy miért mondta nekem az idősebbik, hogy semmi sem elég. Vajon mi történhetett ebben a városban? Mindenesetre nem tartottam jó ötletnek, hogy tovább időzzek ott bent. Visszamentem a szállodába, majd felhívtam drága bátyámat. Az ötödik csörgés után vette fel.
- Szia. –köszöntem bátortalanul.
- Helló.
- Mit szerettél volna?
- Csak érdekelt, hogy mi a helyzet.
- Ellenőrizted, hogy élek e még? –nevettem fel.
- Konkrétan. –nem nevetett velem, szerintem neki semmi vicces nem volt benne. Hangja szigorú volt, és komor. –Hol vagy?
- New Orleans.
- Hol? –kérdezett vissza.
- Jól hallottad.
- Mit keresel ott?
- És te mit keresel Miamiban? –próbáltam oldani a hangulatot.
- Mit keresel ott? –kérdezte nyomatékosabban, félrebeszélést nem tűrve.
- Kollal vagyok.
- Takara. –vett egy mély levegőt. –Tisztába vagy vele, hogy az egy pszichopata?
- Mi? –ezt a kijelentést egyáltalán nem értettem. –Most ezt miért kell?
- Mert ez a tény. Szeszélyes, semmi érzelem nem hatja meg, és egy rossz szó ellenében embereket mészárol le. És téged is, ha nem úgy táncolsz, ahogy ő szeretné.
- Ő nem pszichopata! –vágtam rá, majd elgondolkodtam. Végül is egy kicsit igaza van Garynek, de én ezt nem így hívnám.
- Szeretném, ha hazajönnél.
- Majd hazajövök, ha lesz kedvem. Jól elvagyunk most itt.
- Takara, könyörgöm, hogy gyere haza. –váltott hangnemet. –Tudom, hogy elég nehéz, hogy beleestél egy pszichopatába, de kérlek, tedd meg, amire kérlek!
- Fejezd már ezt be! –kiabáltam. –Mi lenne, ha felfognád, hogy nem vagyok 5 éves. –nyomta le a telefont, és dobtam magam mellé. Visszadőltem az ágyba, és mikor még mindig nem bírtam megnyugodni, úgy döntöttem, hogy egy forró fürdő majd segít. A fürdőben forró vizet engedtem magamnak, és oldalt egy kis vitrinben megnéztem az illóolajakat. Láttam, hogy van mentás is, és nem sajnálva beleöntöttem egy rakatot a fürdővízbe, majd hajamat felfogva beleültem, behunytam a szemem, és elengedtem magam, szabadjára engedve gondolataimat is. Úgy éreztem, hogy a kapcsolatom a testvéremmel súlyos, és elviselhetetlen. Egy ideig vicces, hogy megmondja, mit tehetek, és mit nem. Nem kötelezhet arra, hogy ne legyek azzal, akivel épp akarok, vagy ne utazzak vissza a szülővárosomba. Ez már közel sem egészséges. Könnyeim patakokba kezdtek folyni, majd hallottam, ahogy a bejárati ajtó kinyílik. Gyorsan megmostam az arcomat a vízben, és visszadőltem. A fürdő ajtaja is pár perc múlva kinyílt, és ő állt meg előttem. Végignéztem rajta, de nem szóltam semmit. Levetkőzött ugyan ebben a némaságban, és kicsit előredöntött, hogy mögém ülhessen.
- Kicsit sok a menta, nem? –kérdezte, mire én csak megrántottam a vállamat. –Mióta ülsz itt?
- Már egy ideje.
- És mi a baj? –simította végig a karomat.
- Összevesztem a bátyámmal. –morogtam. –Egy igazi faszfej. Követelőzik több ezer km távolságból, hogy menjek haza, mert te egy pszichopata vagy. –hangosan felnevetett. –Ez nem vicces. Olyan ideges voltam, hogy majdnem összetörtem a telefonomat. –ezen csak még jobban nevetett.
- Pszichopata vagyok?
- Kicsit. –mondtam mosolyogva.
- Kösz.
- De csak egy kicsit. –fordítottam hátra a fejemet. –Mit csináltál ma?
- Találkoztam a bátyámmal.

- Melyikkel?

- Elijahval.

- És miért?

- Családi ügy. –zárta le. Tudtam, hogy nem fog többet mondani, ami kezdett bosszantani. Elhiszem, hogy nem kell mindenről tudnom, de kezd idegesíteni, hogy semmiről sem mond semmit.

- Meddig csinálod még ezt velem?

- Csinálok én bármit is?

- Nem kell titkolnod, hogy belém estél. –nevettem fel, bár részemről nem viccnek szántam.

- Nem vagyok beléd szerelmes. –mondta komolyan. Mély levegőt vettem, és megpróbáltam visszafogni magam. Nem is értem, hogy mit vártam. Majd pont egy túlmentázott fürdőzés közepén fog nekem bármi olyat megvallani, amire mindennél jobban vágyom? –De te ezt tudod nagyon jól. –puszilt bele a nyakadba.

- Tudom. Mármint tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok. –fordultam meg. –Tudod sokan vágynak erre. –mutattam magamra játékosan.

- Igazán? –húzta fel mosolyogva egyik szemöldökét.

- Ugyan, nem is sejtenéd, hogy mennyien. Én mégis itt ülök egy bunkó… -adtam puszit a szájára. –Beképzelt… -most állkapcsát pusziltam meg. –Egoista… -nyakát. –Pszichopatával… -most már a kulcscsontját pusziltam meg. Visszatértem ajkaihoz, és lassan, időt és energiát nem spórolva kezdtünk a csókcsatába. Mikor megéreztem izgalmát ott lent, eltoltam magamtól, és kiszálltam a vízből.

- Mit csinálsz?

- Felöltözök. –vigyorogtam rá, majd ott hagytam. Halottam, ahogy morogni kezd.

- Ezt nem hiszem el. –bukott le a víz alá. Újabb papírzacskók voltak az ágyon, értelemszerűen, ami női ruha volt, abba belebújtam. Mikor a hajam fésültem, hallottam, ahogy nyílik a fürdő ajtaja. Mögém állt vizesen, majd hátulról átkulcsolta a melleim alatt a kezét, és szorosan magához húzott. –Ott hagytál.

- Nahát Sherlock. –fordultam felé. –Inkább öltözz fel. –bújtam ki a karjai közül.

- Nem tudok rajtad kiigazodni. –rázta meg a fejét.

- Én sem magamon, ha ez megnyugtat. –odamentem a táskámhoz, és kivettem a két üveget. Ő közben belebújt az alsójába és a farmernadrágot is magára húzta.

- Azok micsodák?

- Tatratea. Egy kis boltocskában vettem, bár elég furcsán viselkedtek velem.

- Kint jártál ma?

- Mondtam, hogy mutasd meg a várost, de nem tetted meg. –kitöltöttem az őszibarack ízűt. Odajött, majd beleszagolt a pohárba, és lehúzta. Én is ezt tettem. Az édes folyadékot nem volt nehéz lenyelni, hiszen nagyon ízletes volt. Ám amikor leért, akkor érezted meg igazán a magas alkoholtartalmat. –Azt a… –törültem meg a szemem, mert a könnyem is kicsordult.

- Ez aztán erős. –fancsalgott Kol is. Ittunk még kettőt.

- Azt mondta az idősebb eladó nekem, hogy sajnálja, ami lettem.

- Ebben a városban félnek a vámpíroktól.

- De miért?

- Az elmúlt néhány évtized eredménye. –húzott le még egyet ebből a löttyből. Nem kellett sokat innunk belőle, és kellőképp megéreztük mindketten. –Indulhatunk? –kérdezte tőlem, mire én csak bólintottam, és már útnak is indultunk. Ma még több ember volt az utcákon, mint tegnap este. Betértünk egy bárba, ahol a pultnál szorítottunk egy helyet. Én felültem a székre, Kol pedig mögém állt. Két karjával megtámaszkodott a pulton, úgy hogy én karjai között ültem. –Mit kérsz? –súgta a fülembe.

- Azt hiszem, hogy a csodatea után most pihenek egy kicsit. Inkább táncoljunk.

- Eszemben sincs!

- Miért?

- Erre? Ilyenre nem táncolok.

- Arról volt szó, hogy elengedjük magunkat is bulizunk, mint tegnap.

- Tegnap te buliztál.

- Te nem? Pedig nem úgy tűnt.

- Vonzod a bajt. Ha fél percre nem figyelek rád, a föld is el tud nyelni.

- Ha-ha-ha. De vicces vagy Kol Mikaelson. –néztem rá morcosan. –Kérjen fel táncolni!

- Nem fogok táncolni.

- A Grillben táncoltál ilyenre. –húztam össze a szemeimet. Mélyet sóhajtott, majd megfogta a karomat, felrántott a székről, és húzni kezdett kifelé. –Hova mész? Nem arra táncolnak! –figyelmeztettem. Megállt és visszanézett rám.

- Ha már táncolunk, akkor valami normális zenére. –mondta, majd tovább indult. Rengeteg ember volt, alig tudtunk haladni. Az ajtó előtt közénk vágott két férfi, így Kol fél másodpercre elengedte a kezem, hogy minél gyorsabban elhaladjanak köztünk. Ám ahogy elengedett, éreztem a nyakamba egy erős fájdalmat, majd minden sötétülni kezdett, én pedig dőlni.