2014. november 12., szerda

24. fejezet


Ám ahogy elengedett, éreztem a nyakamba egy erős fájdalmat, majd minden sötétülni kezdett, én pedig dőlni. Mikor visszanyertem az eszméletemet, annyira fájt mindenem, hogy nem tudtam másra koncentrálni, csak a fájdalomra. Ez más fajta fájdalom volt mint, amit a verbénával tudnak okozni. Sokkal jobban mart, nem múlt el a hatása. Főleg a karomban éreztem ezt az állandó marást. A vénáim szinte szétégtek. Tudatosan elkezdtem mély levegőket venni, így sikerült kicsit lenyugodnom, megpróbáltam kinyitni a szemem. Nagyon homályosan láttam, jóformán semmit. Nem is volt akkora fény, mint amire számítottam. Egy sötét helyen lehettem. Pislogtam párat, hátha élesedik a kép, ám hiába. Pacákat láttam csak.
- Nocsak, nocsak. –hallottam kuncogni egy női hangot.
- Ki… hol… -próbáltam összeszedni a gondolataimat, ám képtelen voltam másra figyelni. Nem tudtam magam kifejezni. Az agyamban megvoltak a mondatok, de kimondani nem tudtam őket. Egyszer csak a homályban felém hajolt valaki, de nem tudtam, hogy ki lehet. Alig láttam valamit. Talán szőke haja lehetett.
- Elég gyorsan magadhoz tértél. –szólított meg újra. Pislogtam párat, és fókuszáltam. Szőke haj, ez már biztos. Szőke, szőke. Kinek van szőke haja, akit ismerhetek? Talán Kol húga lenne az? De miért? Semmi oka nem lenne rá. –Nem ismersz meg? –vigyorgott rám.
- Ki… –még mindig nem tudtam normálisan megszólalni. A levegővétel is nehézkesen ment. Olyan érzésem volt, mintha ráültek volna a mellkasomra.
- Segítek egy kicsit. –eltűnt egy pillanatra, csipogást hallottam, majd tisztulni kezdett a látásom. Csipogás? Talán az adagon állított? Visszahajolt fölém, és végre megláttam őt.
- Leila. –nyögtem.
- Bingó. Nem is vagy olyan ostoba. –oldalra néztem, láttam, ahogy a kezeim le vannak kötözve, és a karomból egy hatalmas tű áll ki. Igen, biztos, hogy az adagon állított. Egy sárga, undorító anyag folyt az ereimbe, egy átlátszó műanyagcsövön át. A helységben meglehetősen sötét volt, és dohszag csapta meg az orromat, talán egy pincébe lehettünk. Egy hideg fémasztalon feküdtem fehérneműben, távolabb egy asztal volt, de azt, hogy mi volt rajta, már nem láttam tisztán.
- Mit akarsz? Miért vagyok…itt? –még mindig nehézkesen kaptam levegőt.
- Azt hittem ez egyértelmű. Nem akarom, hogy létezz. –mondta könnyeden.
- Nem értem.
- Nem? Ennyire ostoba vagy? Közénk álltál!
- Kik közé?
- Hát Kol és közém. –kiabált az arcomba. –Nem is tudod milyen boldog voltam, amikor New Yorkba megláttam őt. Azt hittem, végleg eltették a testvérei láb alól. Hiába reménykedtem egy ideig, semmi sem történt. Elvették tőlem. Aztán New Yorkban találkoztunk. Olyan boldog lettem, és erre otthagyott engem. Felment a lakásba utánad.
- Nem értem…
- Persze, hogy nem érted. –kiabált megint. Hangja kezdett hisztérikussá válni. –Már hogy érthetnél bármit is. Annyira fiatal vagy még, fogalmad sincs az érzelmekről. –Leila eltávolodott tőlem, hátrament az asztalhoz, és elkezdett apró mozdulatokkal összezúzni valamit egy tálkában. Megvágta a karját, és belecsöpögtette a saját vérét. Mikor visszatért hozzám, kezében szorongatta a tálkát.
- Ez mi? –nyögtem.
- Némi gyógynövény. Összeköti majd a gondolatainkat. Könnyebb lesz megmutatnom. –válaszolta. Leakasztotta az infúziótáskát, és egy átlátszót tett a helyére, amit meg is töltött a kezében lévő tálka tartalmával. Láttam, ahogy az a feketés zöldes trutyi egyre közelebb ért a karomhoz, majd a vastag tűn keresztül beáramlott a vénámba. Pár másodperc múlva a légzésem szaporább lett, és hirtelen egy másik helyen találtam magam, egy másik korban. Leilát láttam nem mai viseletben. Talán az 1500-as évek Angliájában lehettünk, ott öltöztek így. Egy hatalmas, díszes kandalló előtt állt, és megbabonázva a tüzet nézte. A háttérben vidám zene szólt. Egyszer csak a háta mögött termett egy hosszú hajú férfi, aki nem volt más, mint Kol. Itt találkoztak először. Gátlástalanul flörtöltek egymással, majd a következő vágókép, amibe belecsöppentem, az egy hálószobában volt. Igen, Leila és Kol egy hatalmas ágyban. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, mert nyilván fájt ezt látni és hallani, kellemetlen volt, de nem tudtam ignorálni. Lelia nem engedte, hogy ignoráljam. A következő kép már egy másik korból volt. Itt együtt gyilkolták az embereket, mikor végeztek mindannyijukkal, Lelila Kol karjaiba vetette magát, és kezdődött a számomra kellemetlen rész elölről ott a rengetek hulla közt. Váltakoztak a képek. Leila megmutatta nekem, hogy az összes korszakban összefutottak. Ez nem volt véletlen, hisz Leila tervezte mindig így. Valahogy mindig kiderítette, hogy Kol hol van, és „véletlenül” egymásba botlottak. Éreztem Leila érzelmeit, átjártak. Ismerősek voltak, ám sokkal erősebbek, és mélyebbek. Világossá vált számomra, hogy ezek az intenzív érzelmek, már-már betegesek. Leila bármire kapható volt, amit Kol akart. Bálványozta, és sokkal többet látott a dologba, mint kellett volna. Olyan volt, mint egy megszállott rajongó.
- Téged nem zavar, hogy állandóan menekülnötök kell? –kérdezte Leila egy meleg, nyári napon Kolhoz bújva.
- Bosszantó. Egyre bosszantóbb, de nem tudunk mit tenni, amíg apánk is ezt teszi.
- Élhetnél külön. Élhetnénk együtt. –búgta a nő.
- Ugyan, abban mi volna a jó. Nick is üldözni kezdene, vagy azt tenné velem, mint Finnel. Annál azért jobban szeretem az életet.
- Azt hittem nem érdekelnek a testvéreid.
- Nem is. Elijah karót nyelt, Nick elmebeteg, a húgom meg szánalmasan ragaszkodik az emberi érzelmekhez. Hamar rájöttem, hogy egyikben se találhatok partnert semmiben.
- Hát szökjünk meg, csak mi ketten. –Kol nem válaszolt neki, csak hangosan felnevetett. Hamarosan a képek véget értek, és újra a dohos pincében találtam magam.
- Beteg vagy. –közöltem vele.
- Dehogy. Ha nem szúrják bele az ezüsttőrt, akkor elszökünk, és új életet kezdünk együtt. De mit is tudsz te! Egy huszonéves kis csitri vagy, aki egy divatlapnál majomkodik. Honnan is tudnál te bármiről? –kiabált eszelősen.
- Megtisztelő, hogy utánam néztél.
- Túlságosan is erőre kaptál. –nevetett fel, majd csipogást hallottam, és ismét homályosult a látásom. –Tudod mi ez? –kocogtatta meg a visszacserélt infúziótáskát. –Farkas méreg. –mondta angyali hangon. Ahogy tudatosult bennem ez a szó, teljesen bepánikoltam. Most jutott el az agyamig, hogy Leila nem meg akar büntetni, vagy elvenni örökre a kedvem Koltól, hanem végezni akar velem.
- Te orvosi eset vagy. –ő csak felnevetett, majd felhúzta a kezeire a finom, díszes bőrkesztyűét, és egy tálból verbénát kezdett a testemre pakolni. Ahogy a növény hozzám ért, égetni kezdte a bőröm, és hamarosan megcsapta az orromat az égett húsom szaga is. Sebészi pontossággal rakosgatta rám őket, én pedig majdnem megőrültem, úgy fájt. A bőröm sistergése kellemes háttérzaj lehetett neki.
- Mégis mitől vagy te jobb nálam? Miért foglalkozik veled? Én mindent megtettem érte. Városokat mészároltam le vele, loptam, csaltam, mindent feladtam érte. Mégis akkor ott New Yorkban utánad ment.
- Szánalmas vagy. –lihegtem.
- Ugyan édesem, én lennék az? –fülemhez hajolt. –Játszod itt a kemény lányt, közben úgy fáj, hogy üvöltenél. Engedd hát ki. –suttogta. –Üvölts! Addig úgyse hagyom abba. –semmiképp nem akartam megtenni, amire kért, pedig szívem szerint már rég üvöltöttem volna a fájdalomtól. Már szinte minden porcikámat ellepte a verbéna, és semmi másra sem tudtam gondolni. –Ezt neked csináltattam. –került egy karó a kezébe. –Verbénával van átitatva. Nem akarom, hogy könnyedén meghalj. –nevetett, majd szép lassan karcolgatni kezdte a mellkasomat. Finoman a szívem fölé igazította a karót, majd milliméterről milliméterre kezdte belém nyomni. Eddig bírtam. Olyan mély üvöltés tőrt fel belőlem, amitől, ha kicsit is magamnál lettem volna, meglepődtem volna. Semmi másra nem voltam képes, csak üvölteni teli torokból. Nem csak az fájt, hogy egyre mélyebben van a karó, hanem belülről is elkezdett marni a verbéna miatt. –Tudod, Kolnak igaza volt. Vonzod a bajt. –nyomta még beljebb. Éreztem, hogy mindjárt eléri a szívemet. Behunytam a szemem, és vártam, hogy vége legyen. Ám korán sem ért véget ennyivel a szenvedésem. A farkas méreg most fejtette ki igazán a hatását. Hallucinálni kezdtem. Láttam a bátyámat, ahogy engem néz. Mellettem állt és néz. Nem volt szomorú, vagy bármi ilyen. Semmi érzelmet nem láttam az arcán. Egy valamire vágytam, arra, hogy az ölelésébe zárjon még egyszer. Nem csak a méregtől nem láttam sokat, de könnyeim is homályosabbá tették az egészet.
- Ne haragudj. –suttogtam bátyámnak, ám nem felet, csak megrázta a fejét. Nem láttam már Leilát, de éreztem a karót. Nem tudtam már megkülönböztetni a valóságot a képzelettől.
- Ég veled! –hallottam bátyám hangját. Nem, ez nem az övé volt. Talán Leilál. Női hang volt egyáltalán? Nem voltam már biztos abban, hogy kié volt.
- Fejezd be. –hallottam egy másik hangot, majd valami csattanást.
- Tudtam, hogy visszajössz hozzám. –Az éles hangok bántották a fülemet. Éreztem, ahogy a csuklómon lévő szorítás elengedett.
- Még él. –ez is egy hang volt, de hogy egy harmadiké lett volna, azt nem tudom.
- Takara. –húzták ki belőlem a karót. Most képzelődöm? Hozzám akartak érni, de annyira megijedtem, hogy elrántottam magam, ezzel a földre estem.
- Farkas méreg. –ismét egy hang. Ez most komoly? Ennyire nyomorult képzeletem van, hogy a halálba azt hallucinálóm, hogy megmentenek? Ennyire kegyetlen vagyon önmagamhoz? Menekülni akarok innen. Éreztem, ahogy hozzám érnek, de felsikítottam. Nem akarok több fájdalmat. Menekülni akarok. Zihálva kúszni próbáltam az asztal alá, de elkapták a lábamat. Ők is végezni akarnak velem? Zokogva magzat pózba húztam össze magam, de a zihálásomon kívül nem sokat hallottam már.
- Nincs sok hátra.
- Add ide. –ez a hang közeli volt. –Gyere. –vont a karjába, majd megéreztem, ahogy csupasz karját az arcomhoz nyomja.
- Siess már! –ez egy türelmetlen hang volt.
- Egyél. –noszogatott ez a kedves, közeli hang.
- Mi lesz már?! –Ha azt hallucinálóm, hogy ez egy utolsó étkezés, akkor legyen. Átadom magam neki. Erőtlenül beleharaptam a karba, és éreztem, ahogy a vér szétáramlik a számba édes nedűként, és nagyokat kortyolva olyannyira jól esik, mint egy forró tea a tél közepén. Egy kis örömöt éreztem, hogy ezt az érzést élhetem utoljára át. Lassan sötétebb lett minden. Körbeölelt, és magával húzott. Nem fájt már semmi, nem éreztem semmit. Lebegtem. Tudtam, hogy vége.
Puha, meleg párnák. Levendulaillat. Jóérzés volt, ahogy a szaténhuzat körbeölelt. Magamhoz tértem, de először nem a szememet nyitottam ki. Lassan belemarkoltam ebbe a szaténanyagba, ezzel kényeztetve ujjaimon a bőröm. Hallottam, ahogy mozgolódnak körülöttem, így kinyitottam a szemem. Klaus állt az ágyam mellett.

6 megjegyzés:

  1. Szia:)
    nagyon jó fejezet lett.
    Klaus egyedül mentette meg Takarát vagy Kol is ott volt?
    Huu ez a Leila nagyon bolond.
    Féltékeny és bolond.
    Kol Takarát választotta, miért nem tudja ezt elfogadni?
    Siess a következő fejezettel kérlek.
    Puszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönöm szépen :)
      hát a következő fejezet félig már megvan, csak sok a teendőm, de megpróbálok vele záros határidőn belül elkészülni :)
      Mindhárom fiútestvér ott volt, amikor megtaláltál Takarát. Kol tőlük kért segítséget, ami érdekes szerintem. Mármint, hogy ő segítséget kérjen.
      Leilát imádom, akkora klinikai eset, mint a ház. Megkérdeztem a lakótársamat, (ő teljesen független, nem nézi a sorozatot, csak ezt olvassa), hogy mit szólna egy új személyhez. Szerettem volna bele valami bajt, de nem annyira nagyot, hogy túlnőjön a történeten, és arról szóljon, hogy őt le kell győzni. Így került bele az elmeháborodott szőke. :D

      Törlés
    2. ahogy mondod, ő egy klinikai eset:D
      ismerek nem egy ilyet...
      na de mindegy is.
      a lényeg, hogy remélem ezért nem lesz semmi veszekedés vagy esetleg szakítás (már ha együtt vannak egyáltalán?:D) Takara és Kol között.
      Az viszont tényleg furcsa, hogy Elijah-tól és Klaus-tól kért segítsen. Pont ő?:D A pszichopata irányításmániás "mindigasajátfejemutánmegyekhaazégleszakadakkoris" Mikaelson?:DD
      Remélem minél hamarabb eltűnteti a színről Kol az "elmeháborodott szőkét". Vagyis nem arról van szó, hogy nem jó karakter, mert jó, kell ilyen is, csak néha kicsit irritáló:D

      Törlés
  2. Nagyon izgi rész volt! Úgy utálom Leilát... :D Mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszett. A hét vége felé szerintem sikerül feltenni a következőt.

    VálaszTörlés