22. fejezet

- Elviszlek oda.

- Jó.

- Jó? Csak ennyi? –tett le a földre.

- Most mi a bajod?

- Nem is ellenkezel?

- Te akartál bulizni, akkor tessék, bulizzunk. –vettem fel a bőrkabátomat. Kijöttünk a hatalmas bérházból, és Kol az első szembejövő ember elé állt.

- Van kocsid? –kérdezte.

- Igen. –válaszolta gyanakodva a férfi. A vámpír megragadta a vállát, és mélyen a szemébe nézett.

- Akkor mond meg, hogy hol parkolsz, és add oda a kulcsot. –igézte meg. A férfi engedelmesen válaszolt, majd egy újabb igézés árán, már el is felejtette az iménti incidenst.

- Ez is meg van. –nyugtázta elégedetten Kol a történéseket, majd odadobta nekem a kulcsot. –Te tudsz vezetni, nem?

- Igen. De van saját kocsim is. –tört elő belőlem a lelkiismeret. Hirtelen előttem termett, és rám mosolygott.

- Annyira jó voltál az előbb. –simította végig az arcomat. –Ne most rontsd el, jó? –adott egy puszit az arcomra, és elindult a kocsi irányába. Mikor beértem, megragadtam a karját.

- Nem tudok vezetni, berúgtam. Szédülök. –mélyet sóhajtott, majd pár perc múlva már egy „sofőrrel” ültünk a kocsiba és haladtunk New Orleans felé. Már vagy egy órája utaztunk, és baromira éhes voltam. Nem könnyítette a dolgomat, hogy volt egy sofőrünk, akinek hallottam verni az ütőerét. Szinte megrészegített ez a hang. Elkezdtem bámulni a tarkóját.

- Ess neki. –simította végig az arcomat Kol. Nagy nehezen elkaptam a férfiról a tekintetemet, majd Kolra emeltem.

- Nem lehet.

- Takara, ne küzdj a saját természeted ellen.

- Te gonosz vagy.

- Te is az vagy.

- Nem, én nem vagyok! –kiáltottam fel.

- Ezért kedvellek, mert az vagy, csak olyan aranyosan csapsz be mindenkit.

- Én senkit sem csapok be. –kértem ki magamnak. Ám hangom egyáltalán nem volt kemény és határozott. Közel hajolt hozzám, és állam alá tette kezét. –Ugye nem fogsz megigézni? –riadtam meg.

- Nem terveztem. –nevetett fel hangosan. –Tudod mit, azt csinálsz, amit szeretnél. Ha éhezni akarsz, akkor éhezz. –dőlt vissza vigyorogva. Éreztem, ahogy a vágy át akarja venni az agyam felett az irányítást. Most már nem finom háttérzajként hallottam az ütőere dobolását, hanem hangosan zúgott a fejembe. Szinte éreztem a vér ízét a számban. Elképzeltem, ahogy ajkaim a finom bőréhez érnek, és én sebészi pontossággal az artériájába mélyesztem fogaimat, hogy lassan és érzékien szívhassam azt a finom nedűt, ami után már minden porcikám epedezik. Előrehajoltam, és félresimítottam kabátját, hogy szabaddá tehessem nyakát. Lassan végignyaltam a nyakát, majd megharaptam. Ahogy szívni kezdtem a vérét, bizseregni kezdett mindenem. Lehunytam a szemem, és átadtam magam az élvezetnek, nem figyelve arra, hogy mennyit is szívok ki belőle. Kol hangja térített magamhoz.

- Elég lesz. Valakinek vezetnie kell még. –szavai eljutottak a fülemhez, de nem érdekeltek, én szívtam tovább. –Le kellene állnod. –ért hozzám. –Takara. –rántott el, de én vissza akartam mászni áldozatomhoz. Ekkor hihetetlen erővel az ülésbe passzírozott a nyakamnál fogva. Rám mászott, és nem eresztett. Ahogy ott sziszegtem, és vicsorogtam rá, úgy nézhettem ki, mint egy állat, hisz még a fogaimat se húztam vissza. Így tarthatott percekig, míg nem nyugodtam meg.

- Gyűlöllek. –suttogtam.

- Ezért a látványért érdemes volt ennyit várnom. –csókolt meg hirtelen, majd egy pillanat múlva már újra mellettem ült, de azt az átkozott vigyort nem mosta le a képéről.

- Akarok még. –morogtam.

- Akkor megállunk egy kocsmánál. –szólt sofőrünknek Kol. 10 perc telhetett el, amikor egy benzinkút mellet találtunk egy kis bárszerűséget. Bent a bárban homályos lámpák égtek, és furcsa zene szólt. –Tetszik valaki? –súgta nekem Kol.

- Ő. –néztem a vékony, szőke csapos lányra. Hófehér bőre volt, és ujjatlan pólót viselt. - Jó választás. Kérjünk tőle valamit. –felültünk két székre, majd végre odajött hozzánk a lány.

- Egy gintonikot szeretnék. –mosolyogtam halványan a lányra.

- És neked mi lesz? –kérdezte Kolt is. Ő is rendelt, majd otthagyott minket. Két percre rá egy fiatal nő lépett közénk, és Kol felé fordult.

- Meghívhatlak valamire szépfiú? –ahogy meghallottam ezeket a szavakat, minden porcikám megfeszült, és semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy eltörjem a nyakát ennek a riherongynak. Elkaptam a kezét, és magamhoz húztam.

- Nem tudom feltűnt neked, hogy itt ülök?  –szorítottam meg hihetetlen erővel a karját, majd megigéztem, hogy tűnjön el.

- Ejha. –vigyorgott Kol.

- Te meg kapd be.

- Valld be, hogy ez a semmit sem érzek irántad színjáték már nem működik. –hajolt közel hozzám. –Felesleges tovább csinálnod.

- Befejezted? –nyúltam az italomért, hogy lehúzzam. Ahogy belekortyoltam a ginbe, hihetetlen erős maró érzést éreztem a torkomon. Szétmarta az egész ital a torkomat, és fuldokolni kezdtem. Mire észbe kaptam a pultos lány, és egy másik fickó karót ragadt, és nekem támadt. A csávót kivédtem, de a lányt nem. Nem lehetett valami tapasztalt vadász, mert a hasamba szúrta a karót, nem pedig a szívembe, de pechemre másik kezével egy injekciós tűt szúrt belém. Az izmaim ernyedni kezdtek, éreztem, ahogy kimegy belőlük minden erő. Szédültem és homályosan láttam. Mikor a férfi újra támadásba lendült, Kol az utolsó percben mögötte termett, és kitépte a szívét, majd a földre dobta. Megragadta a derekamat, és pillanatok alatt a kocsinál voltunk. Fogalmam sincs mi történt ez után, mert elvesztettem az eszméletemet. Arra keltem fel, hogy a napfény az arcomat süti. Világos volt minden, és puha. Lassan kinyitottam a szememet, és felültem. Egy hatalmas ágyba voltam. Minden fekete és aranyszínű szaténból volt körülöttem. A párnák, az ágynemű, sőt még a lepedő is. A hasamon lévő seb teljesen begyógyult, ám ruhámon ott tátongott egy elég nagy lyuk. Mikor körbenéztem egyből feltűnt, hogy egy szállodába lehetek, ám Kolt sehol sem láttam. Mire kiszálltam az ágyból, az egyik ajtó kinyílt, ám nem az lépet be rajta, akire számítottam. Egy magas, duci lány volt, olyan egyenruhában, amit a szobalányok szoktak viselni.

- Mr. Mikaelson utasított, hogy szóljak önnek, ha ő nem érne addig vissza, míg ön magához tér, hogy fürödjön le, és táplálkozzon. –mikor a mondanivalója végére ért, a nyakához nyúlt, elhúzta a gallérját, és finoman félre biccentette a fejét. Erre teljesen lefagytam. Majd mikor felocsúdtam, hihetetlen düh töltött el Kol iránt. Tudta nagyon jól, hogy nem iszok emberekből, mert nem tudok leállni. Erre itt hagy egyedül egy fiatal nővel éhesen. Nem tudtam mitévő legyek, percek telhettek el úgy, hogy ledermedve álltunk egymással szemben. Végül győzött bennem az éhség, lassú léptekkel elé sétáltam, és végigsimítottam a nyakát. Ekkor eszembe jutott, hogy ennek a lánynak családja van, és nem vehetem el az életét. Visszahúztam a kezemet remegve, megálljt parancsolva magamnak, ám folyton dübörgött az agyamba a szívverésének páratlan muzsikája. Minden egyes ütemmel közelebb kerültem ahhoz, hogy megfeledkezzek emberségemtől. Behunytam a szemem, mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak. A testem egészében remegni kezdett a vér után. Mikor újra kinyitottam a szememet, tudtam, hogy elbuktam. Olyan erősen és vadul ugrottam a lányra, hogy ő elvesztette az egyensúlyát, de én megtartottam. Mennyei érzés töltötte el minden porcikámat. Tudtam, hogy ha ilyen tempóval szívom őt ki, akkor nem sok van már hátra, de nem bírtam elválasztani az ajkaimat ütőerétől. Amilyen vadul szívtam, az egész válla és ruhája véres volt már. Elkezdtem mondogatni magamnak, hogy csak még egy kortyot, csak még egy kortyot… De nem tudtam az „utolsó” korty után abbahagyni. Még kellett egy utolsó, és egy az utáni is. Minden erőmmel küzdenem kellet, hogy abbahagytam. Elengedtem, és a lány összerogyott a földre, eszméletét vesztve. Lehajoltam, és megnéztem a pulzusát. Alig vert neki, de nem halt meg. Felegyenesedtem és a szembe lévő tükörben láttam, hogy szemeim sötétek voltak, és az alattuk lévő szürke erek kezdtek eltünedezni. A szám egészen az államig véres volt. Lenyaltam az ajkaimról a meleg vért, és megkerestem a fürdőt. Ledobtam a földre a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. Percekig álltam csöndben és hagytam, hogy a vízsugár verje a fejemet. Azon kaptam magam, hogy vigyorgok, mint a vadalma. Úgy látszik Kol tényleg nincs jó hatással rám. Bekentem magam szappannal, majd miután azt is lemostam magamról, elzártam a vizet, és kimásztam a kádból. Ekkor ajtónyitást hallottam. Magamra csavartam egy hatalmas fehér törülközőt és kimentem a helységből, hogy megnézzem ki jött. Most már ő lépett be az ajtón, és végignézett a földön fekvő lányon, majd rám emelte barna szemeit.

- Jól laktál? –kérdezte mosolyogva.

- Hol voltál? –fontam magam elé a karjaimat.

- Hoztam neked ruhát. –meglóbálta a szatyrokat a kezében.

- Hol vagyunk? –tettem fel eltökélten az újabb kérdésemet.

- New Orleansban. Nem néztél ki az ablakon?

- Odáig… - megköszörültem a torkomat és még halkabban motyogtam. –nem jutottam el még.

- Komolyan? –nevetett fel, ledobta az ágyra a zacskókat, majd előttem termett. –Akkor eddig mit csináltál? –kérdezte vigyorogva.

- Fürödtem. –néztem rá dacosan.

- Jól laktál? –tett fel még egyszer az első kérdését.

- Fogjuk rá.

- Az egész napot átaludtad. Már 6 óra múlt.

- Elmegyünk valahova?

- Persze, hisz bulizni jöttünk, csak te beájultál. –mélyet sóhajtottam, és úgy döntöttem, hogy erre a csípős megjegyzésre inkább nem válaszolok.

- Menj, fürödj le. –utasítottam, mire lenevette magát, de bement a fürdőbe. Pár perc múlva hallottam, ahogy elkezd folyni a víz. Odamentem az ágyhoz és kivettem a zacskókból a ruhákat. Az első zacskóban fekete fehérnemű volt, amibe rögtön bele is bújtam. A puha anyag tökéletesen passzolt rám. A következőbe egy rövid, fekete szoknya, egy fehér topp, és egy rövid farmermellény volt. Egy másikba pedig egy világosbarna, bőrből készült, magas sarkú bokacsizma. A többiben férfiruhák voltak, gondolom Kol vett magának is. Mire belebújtam a ruhákba, megszárítottam a hajamat, és sminkelni kezdtem ő is végzett a zuhanyzással. Kijött a fürdőből egy szál törülközővel a derekán, én pedig a tükörből néztem vonzó alakját. Megállt az ágy mellett, és a többi zacskóból kivette az ő ruháit, majd rám nézett, én pedig elkaptam a tekintetemet, és folytattam a sminkelést. Ő belebújt a bokszerébe, és a farmerbe, majd letépte róla, az árcédulát. –Köszönöm a ruhákat. –jegyeztem meg mellékesen. –Honnan tudtad a méretemet?

- Az évek és a tapasztalat. –kacsintott rám.

- Bunkó, paraszt. –suhogtam az orrom alatt, majd folytattam a szempillaspirállal való merényletet a pilláim ellen. Ő eltüntette addig a szobalányt a szobából. Végül a táskámban talált vörös rúzzsal kikentem a számat, és beleborzoltam a hajamba.

- Kész vagy? –kérdezte.

- Igen. –álltam elé. Végignézett rajtam, majd az egyik hullámos hajtincsemet vette két ujja közé. –Ha nem vasalom ki, akkor ilyen. –mondtam gyengéden, de hogy miért, és hogy miért ilyen hangsúllyal, arra nem tudom a választ.

- Tetszik. –közölte, majd egy fekete, egyszerű kalapot tett a fejemre. –Mehetünk?

- Igyunk valamit. –suttogtam, majd kimentünk a hotelből. Sorra jártuk a bárokat, és eközben két dolgot tettünk. Lerészegedtünk, és Kol mesélt nekem a régi New Orleansról. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen nyitott volt felém, és hogy ennyit mesélt. Hihetetlen jól éreztem vele magam. Épp kijöttünk egy bárból, hogy átmenjünk egy másikba. Belekaroltam, és közelebb húzódtam hozzá, mert nagy volt a tömeg. Persze, nagy volt a tömeg... Ez jó indok lenne, ha be akarnám csapni magam. Ő mosolyogva rám nézett, és felhúzta a szemöldökét.

- Csak nem félsz, hogy elveszel? –kérdezte gúnyosan.

- El is engedhetlek. –sértődtem meg rá, amiért így kezelte közeledésemet, és már lazítottam is a fogásomból, hogy eltávolodjak tőle, de ő megállt és magához húzott. Arcunk pár centire volt egymástól.

- Hihetetlen vagy! –mondta halkan, és hangjából az őszinteség csillant ki.

- Tudom. –néztem vissza dacosan, majd hirtelen ötlettől vezérelve, magamhoz rántottam, és megcsókoltam. Miután elengedtem tovább sétáltam, de ő még mindig ott állt. –Na mi van, nem jössz? –fordultam vissza a fejemmel, majd bementem egy kapun. A belső udvarra érve sok embert láttam táncolni. Dübörgött a zene, és vérpezsdítő volt a hangulat.

- Jó választás. –ért utol, majd átkarolta a derekamat, beljebb húzott. –Kit szeretnél?

- Őt! –választottam ki egy magas, izmos, fiatal férfit, aki pár korabeli sráccal bulizott. –Te?

- A lány a falnál. –biccentet egy sötétebb rész felé, ahol szomorúan, és lesütött fejekkel állt a Kol által kiválasztott lány. –Na, akkor menjünk. –indult el, de én elkaptam a karját, és visszarántottam.

- Mi lesz, ha nem bírok leállni? –riadtam meg hirtelen a gondolattól.

- Semmi baj nem lesz.

- De nekem igen.

- Drágám, ha le akarsz állni, akkor le is tudsz. –adott a számra egy puszit, majd két pillanat múlva, már sehol sem volt. Vettem egy mély levegőt, és a fiúk mellé keveredve táncolni kezdtem. Az agyamat elöntötte az adrenalin, és elnyomott vadász ösztöneim feltörtek nagyon mélyről. Olyan öröm árasztott el, amit ritkán érez bárki is. Finoman közeledtem feléjük, hogy becserkészhessen a srácot. Természetesen észrevett, és mellém lépett. Kezeit a derekamra tette, én pedig felé fordultam, és egy mosollyal köszöntöttem. Táncoltunk pár percig, majd mélyen a szemébe néztem, hogy megigézhessem.

- Éhes vagyok. –jelentettem ki. –Nem fogsz kiabálni, sőt jól fog neked esni.

- Jól fog esni. –ismételte meg mély, dörmögő hangján, majd közel hajolt hozzám, és én a nyakába harapva, belemélyesztettem a fogaimat. A vér íze átjárta az egész testemet. Hatalmasakat kortyoltam belőle. Éreztem, ahogy kezd lelassulni a vérkeringése, és egyre nehezebb szívni a vérét. Nem tudok leállni! „Drágám, ha le akarsz, akkor le is tudsz.” Visszhangoztak a fejembe Kol szavai. Nagy nehezen, elhúztam a fejemet, majd visszahajolva, a kiserkent vért, még lenyaltam nyakáról.

- Köszi. Most pedig menj vissza a barátaidhoz, mert én itt sem voltam. –hagytam ott őt, és egy másik sráchoz léptem, akinél ugyan ezt eljátszottam, csak nem a nyakából ittam, hanem a csuklójából. A két fiú vérében lévő alkohol még jobban fejbe vágott. Kicsit tántorogva mentem a harmadik fiú felé, amikor is Kol elém lépett. –Útban vagy. –jelentettem ki.

- Ennyire belejöttél? –vigyorgott ám, de én a mögötte lévő fiút néztem.

- Mondom, állj el…félre. Na, félre. –mondtam totál részegen.

- Mára elég. –közölte hidegen.

- Nem. Ő még kell. Utána talán…

- Holnap is van nap.

- Nem. –morogtam, és ki akartam kerülni, de elém lépett. –Ne akard, hogy megverjelek. –néztem rá fenyegetően, de ő csak kinevetett. Olyan düh lett úrrá rajtam, hogy remegni kezdtem. Ő ezt észrevette, mert szó nélkül kihúzott a bárból, és magához szorítva elindult velem visszafelé. Én kirángattam a kezei közül magam, és visszaindultam, de utánam kapott. Félútig ezt játszottuk, majd belefáradva, hagytam, hogy hazahúzzon. Nekitámaszkodtam a liftben a falnak, és pimaszul odaszóltam. –Féltékeny vagy?

- Ugyan mire? –nevetett fel, és vészesen közel lépett hozzám. –Amit a mai nap tettünk, azt még örökké megtehetjük. –kinyílt a lift ajtaja, és otthagyva engem bement a szobánkba. Én utána siettem, és mire beértem, már cipő nélkül a hatalmas üvegablak előtt állt, és nézte a pezsgő várost. –Mit ne mondjak, nehéz veled. –jegyezte meg.

- Te akartál megismerni. Egy szavad sem lehet. –levetkőztem bugyira, és mögötte teremve, átöleltem hátulról. –Tudod, mi lenne még ebben a napban jó? –ő eközben hátrafordult, és látta, hogy szinte semmiben simulok hozzá. Teljesen felém fordult, én meg lassan levettem róla a dzsekijét.

- Vannak tippjeim. –vigyorgott rám, és megcsókolt. Megragadta erősen a csupasz derekamat, és felemelt. Én a lábammal átkulcsoltam őt, és megindultunk az ágy felé. Ledobott rá, és fél pillanat alatt megszabadult a ruháitól. Én is így tettem azzal az egyetlen ruhadarabbal, ami még rajtam volt. Rám mászott és folytattuk azt, amit elkezdtünk.