21. fejezet

- Induljunk. –adtam ki a parancsot. A bejáratnál egy autó várt, ami elvitt minket a helyszínre. A szőnyeg elejénél megállt a sofőr, és kiszállt, hogy ajtót nyisson nekünk. Rengeteg fotós állt ott. A kocsiajtó kinyílt és vakuk százai égette immár a retinámat. Kecsesen kiszálltam, és intettem egyet, ezzel üdvözölve a fotósokat. Kol is kiszállt, az autó pedig elhajtott. Elindultunk szépen, lassan egymás mellett. Másképp nem is tudtam volna menni, hiszem a ruha úgy be volt szűkítve, hogy csak aprókat tudtam lépni. Ő felvette a bájmosolyát, ami, valljuk be roppant szexis. A táv közepénél találkoztunk Natetel, aki hozta a formáját, és szóval tartott egyszerre 4 riportert. Mikor meglátott abbahagyta a mondanivalóját, és nem érdekelte, hogy épp egy mondat közepén járt.

- Ejha. –szólalt fel és odasietett hozzánk. –Drágám, ez gyönyörű. –adott két puszit az arcomra.

- Köszönöm, de egy Mcqueennek jobban örültem volna.

- Csapán csak hatan viselik az ő kollekciójának egy-egy darabját jelen pillanat.

- Ó…

- Gondoltam elég érett vagy már ehhez. –ránézett Kolra. –Tökéletes. –vigyorgott rá. Több fotós is elkezdett fotózni minket Natetel. –Mosolyogj. –adta ki nekem a parancsot, és befordított feléjük. aztán engem kezdtek el fotózni. –Menj oda, és válaszolj nekik valami frappánsat. –tolt előrébb. Léptem párat, és már a riporterek előtt találtam magam.

- Gyönyörű, nemde? –fordult Kol felé Nate, aki le nem vette rólam a szemét.

- Az.

- Hogy is hívnak?

- Kol. –adott tömör választ.

- Igazán mázlista vagy. –nézett végig Nate Kolon. Ő egy pillanatig a férfire nézett, majd vissza rám.

- Hát még ő. –mosolyodott el halványan. Eközben engem kérdésekkel bombáztak.

- Takara, mit gondol arról, hogy sokak szerint ez a magazin már csak egy sznob dolog. A legdrágább összeállítások jelennek meg, ami a jelenlegi gazdasági állapot miatt a legtöbb embernek kivitelezhetetlen.

- Nos, azt gondolom, hogy a Vogue még ebben a nehéz helyzetben is hiteles tud maradni. Nem hiszem, hogy ez a rengeteg munka, már csak rongyrázás lenne. Még mindig azzal büszkélkedhetünk, hogy meg tudjuk tartani a hitelességünket, hiszen tényleg a legfrissebb divatot mutatjuk. És ha a legfrissebb divat ilyen, akkor nem fogunk mást mutatni.

- Mi a véleménye az idei kollekciókról, ami a bemutatókon lesz látható?

- Érdekes lesz mindenképp. Sok kollekció visszatért ahhoz a jellegzetességhez, amivel híressé vált. De többet nem nagyon szeretnék erről mondani.

- És melyik a kedvenc kollekciója?

- Nehéz a döntés, és ezt nem csak azért mondom, mert ez így illik. Van jó pár kollekció, amik levettek a lábamról. De ha választani kéne, talán idén a Diort mondanám.

- Gyönyörű ez a fehér ruha, mondanál pár szót róla?

- Egy Chanel darab. Nagyon megtetszett, hogy ennyire egyszerű, és mégis csodaszép. Ezt a színt még sosem hordtam ilyen körülmények közt, szóval én is debütálok, akár csak a kollekciók. –mosolyogtam kedvesen, majd visszamentem Kolhoz. Átkarolta a derekamat, közelebb húzott, hogy a fülembe tudjon valamit súgni, ám csak szótlanul állt. –Mi az? –néztem rá.

- Csak adtam nekik egy kis pletykálkodni valót rólunk.

- Ugyan már, kérlek. Senki sem foglalkozik veled. –toltam el egy picit magamtól.

- Akkor nyisd ki a füled. –mosolygott rám, és elengedett. Most, hogy odafigyeltem, tényleg rengetegen beszéltek Kolról, hogy vajon ki ő, és hogy milyen jól néz ki.

- Te élvezed, hogy mindig minden rólad szól?

- Persze. –válaszát hallva sóhajtottam, majd elindultunk. Az épületbe beérve, még köszöntem pár embernek. –Remélem tudod, hogy letelt az idő.

- Türelmetlen vagy. Még nem lehet.

- Én biztos, hogy nem maradok tovább.

- 20 percet még kibírsz, nem?

- Dehogy bírok. Drágám, nem ezt beszéltük meg. –léptett hozzám közelebb. –Amúgy is elég félelmetes, hogy a főnököd kikezdett velem.

- Micsoda? –nevettem fel.

- Tényleg. Rémisztő.

- Akkor lépj le. –vontam meg a vállam.

- Megvárlak nálad. –jelentette ki.

- Rendben.

- Mi az, semmi csípős megjegyzés, vagy tiltakozás? –húzta mosolyra a száját.

- Veled? Felesleges.

- Nagyszerű. –vigyorgott.

- Takara –szólt Nate messzebbről. A hang irányába néztem, aztán vissza Kolra, de már eltűnt.  Megráztam a fejem, majd odasiettem Natehez. Most, hogy Kol elment, én is menni akartam. Szinte számolom a perceket. Már vagy 10 perce mosolyogtam a sajtónak Nate mellett, mikor elegem lett az egészből.

- Nate, meguntam.

- Hogy lehet ezt megunni? –kérdezte, és körülnézett. –Hol van az a cuki fiú?

- Neki előbb lett elege ebből. –nyögtem ki.

- Akkor menj. Úgyis láttad már a bemutatót.

- Köszönöm. –nyomtam egy puszit kopasz fejére.

- Jó szórakozást.

- Garantáltan meg lesz. –hagytam ott őt. Taxiba szálltam, és alig vártam, hogy hazaérjek. Már a liftben elkezdtem vetkőzni, így a cipőmmel a kezemben szálltam ki onnan. Körbenéztem a nappaliba, de sehol sem láttam őt. Lehámoztam magamról a ruhát és kiterítettem a kanapéra. Farmerbe és egy fekete csőtopba bújtam.

- Egész gyors voltál. –szólalt meg mögülem.

- Te hol voltál?

- Itt vagyok.

- Jó, hogy a kérdésemre válaszolsz. –mentem oda a hűtőhöz és kivettem egy üveg vodkát, majd meghúztam.

- A bátyád szobájában van x boksz. Azzal játszottam.

- Te tudsz vele?

- Gyorsan tanulok. –mosolygott. –Gint?

- Az jó lenne. –tettem le a vodkát. –Mi az úti cél?

- Még nem tudom, majd meglátjuk.

- Azt hittem konkrét terveid vannak. –odamentem a konyhapulthoz, és egy eldugott bögrét vettem ki.

- Mit csinálsz?

- Tekerek. Kérsz te is, nem?

- Ha jól értelmeztem, akkor te most füvezni akarsz? –nevetett fel.

- Aha. –gyorsan megtekertem a cigit, majd a nyitott ablak mellé álltam, és meggyújtottam. Nagyot szívtam belőle, len tartottam, aztán kifújtam. Ezt megint megismételtem. Felé nyújtottam, elvette tőlem, és ő is beleszívott.

- Nem gondoltam volna, hogy ezt fogjuk csinálni.

- Nem kell, elszívom én egyedül is.

- Azt hittem eminens kis vámpír vagy.

- Hát én meg azt hiszem, hogy félreismertél, Kol Mikaelson. –húztam hatalmas mosolyra a számat. Elszívtuk a cigit, és érezni kezdtem a hatását. A végtagjaim elnehezültek, és hihetetlen nyugalom tört rám. –Ez nagyon jó. –dőltem a falnak csukott szemmel. –Ezt szeretem a legjobban.

- Mit? –töltötte bele a szódát a ginbe.

- Mindig annyira gyorsnak érzem magam, mert tudom, hogy gyors vagyok. Gyorsabb mindennél. Ilyenkor nem érzem. Lassú vagyok, és nehéz, mint…

- Az emberek? –vágott közbe. –Ezt nem értettem sose. Miért jó, ha olyan érzeted van, mint nekik? A húgom is mindig az érzelmeibe görcsösen kapaszkodva próbált emberként viselkedni.

- Szeretek vámpír lenni, csak néha jó lenne nem annak lenni.

- Ez az érzés megszűnne, ha igazi vámpírként élnél. –nyújtotta felém az italt. Odamentem érte, felültem a konyhapultra, majd megrázogattam a poharamat. Az apró jégdarabok csilingelve koccantak a pohár széléhez.

- Ezt hogy érted? –kortyoltam bele az italomba.

- Dolgozol, előzékeny vagy mindenkivel, fontosak neked az emberbarátaid, és a kis poros Mistic Falls. Hagyod, hogy irányítsanak. Irányítanak a munkahelyeden, itt a bátyád, és mindenki beleszólhat az életedbe. Öltél már, nem igaz? –hajolt hozzám nagyon közel, és jobb kezével állam alá nyúlt, egy picit megemelte, hogy a szemembe nézhessen.

- Igen.

- És hányszor?

- Kétszer.

- És miért csak kétszer?

- Mert borzasztó érzés volt utána.

- Bűntudatod volt? Megsúgom, hogy az elmúlik.

- Nem, nem volt. Épp az volt a szörnyű, hogy nem éreztem semmit. –válaszom hallatára meglepődött.

- Egy idő után már nem is számolod. Sőt, még élvezni is lehet.

- Te már csak tudod. –dacoltam vele, mire felnevetett.

- Te is tudod, hogy sokkal jobb úgy táplálkozni, nem pedig a többi módszerrel. Állatok vére, kórházból lopott vértasakok. Mint a tökéletes vámpírok. –távolodott el tőlem.

- Azért jöttünk el onnan. –kezdtem kisebb szünet után. – A városból. Mindenkinek azt mondta Gary, hogy Klaus visszatérése miatt jöttünk el, mert forró lett a hangulat, pedig nem. Miattam történt az egész. –gyújtottam rá újra egy cigire. –mikor átváltoztam, tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Stefan kipróbáltatta velem a diétáját, de egyszerűen hányni tudtam volna az egésztől. Aztán kaptam Garytől tasakos vért. Nem bírtam leállni. Amint kiittam egyet, már bontottam a következőt, aztán meghallottam kint a járdán, hogy valakinek ver a szíve. Felmentem, és elborult az agyam. Annyira hívogatott az a hang, ahogy lüktetett a vér az ereiben, hogy azonnal rávetettem magam, majd a következő járókelőre is. Ezek után kapott el Stefan. Az, hogy nem éreztem bűntudatot, rosszabb volt, mint éhezni. A bátyám ekkor döntött úgy, hogy talán a környezetváltozás jót fog nekem tenni. Ő mondta, hogy kezdjek el dolgozni, az majd leköti a fölösleges energiáimat.

- Csupán ezért laktok itt? –vette ki a kezemből a cigit, és beleszívott.

- Annyi rossz emlék köt oda minket. Gary nem tud túllépni ezeken. Ott van a rengeteg haláleset, aztán ott változtunk át, ami őt sokkal jobban meggyötörte, és nem szeret visszaemlékezni arra, hogy én mit tettem ott.

- Teljesen természetes, amit tettél. Ezt kellene mindig.

- Nem tudok leállni, ezt komolyan mondom. Kétnaponta legalább két-három tasakkal megiszom, és akkor is akarnék még.

- Ez remek. –mosolygott rám, majd ismét az állam alá nyúlt. –Sejtettem, hogy egy kis vadállat bújik meg benned drágám.

- Finom. –tereltem el a témát, és felemeltem a poharamat. –Finom az ital.

- Hát igen, régen tudtam ám az emberek italokat keverni. Sajnos ma már nem értenek ezekhez. –töltött újra nekem. –Bezzeg New Orleansban tudják.

- Éltél ott?

- Az 1900-as évek elején. Mindannyian ott éltünk, amíg a bátyám egy tőrt nem szúrt a szívembe.

- Sose voltam még ott.

- Pedig fantasztikus hely. –leugrottam a pultról, majd zenét kapcsoltam.

- Hová akarsz menni? –kérdeztem tőle. Hirtelen annyira nagyon jókedvem lett, hogy magamra sem ismertem. Olyan oldott lettem, minden gátlásom vele szemben elszállt, szédültem, és folyton mosolyognom kellett. A zene ütemére még táncolni is kezdtem. –Kitaláltad már, nem igaz?

- Nem.

- Hát ez szomorú. –nyúltam a szememhez, és mint amikor egy könnycsepp gördül ki a szemből, az ujjammal végighúztam a feltételes útját. –Roppant szomorú. –nevettem fel. Villámgyorsan odamentem a pulthoz, és megittam a poharam tartalmát.

- Te laksz itt, milyen helyek vannak?

- Azt mondtad a te terved szerint játszunk ma. Találd ki te! Jaj! –csaptam a homlokomra. –Szereted a bort?

- Igen, mert? –mosolygott rám.

- Van egy baromi jó bora a bátyámnak, biztos nem lesz mérges, ha kibontjuk. –nevettem fel, majd előhalásztam a borok közül, azt a fehér bort, amit Gary félve őrzött. Kibontottam, majd meghúztam, és átadtam neki az üveget.

- Szerintem mérges lesz.

- Hát nem érdekel. –megittuk a bort, és a gint is.

- Aranyos vagy, amikor részeg vagy.

- Ó, köszönöm. –hajoltam meg színpadiasan előtte, majd felugrottam a pultra. –Éhes vagyok. Nagyon éhes. És süteményt is ennék. –dőltem felé a levegőbe, ő pedig elkapott.

- Azt mondod nem voltál még New Orleansban?

- Azt. –hajoltam közel.

- Elviszlek oda. -húzta mosolyra a száját.