20. fejezet

- Mondtam, hogy jó lesz a desszert. –egyikünknek sem kellett sok, már aludtunk is. Éjszaka felkeltem, ahogy Kol mocorgott, majd a hátára feküdt. Felé fordultam félálomban, és a karjához bújtam. Mikor ismét magamhoz tértem, már világos volt. Visszagondoltam a tegnapra, és önkéntelenül is mosolyra húztam a számat. Ez volt az első olyan alkalom, amikor egymáshoz bújva aludtunk. Felültem, és egy darabig elnéztem még, ahogy alszik. Arca kisimult volt, szinte gyermeteg. Ezt követően az órára néztem. Áldottam az eget, hogy magamtól időben felkeltem. Hangtalanul kikászálódtam az ágyból, majd a ruhásszekrényekhez osontam. Kivettem tiszta fehérneműt, egy fekete derékszoknyát, hozzá egy világoskék alapon fekete pöttyös blúzt, és egy fekete tűsarkút. Kimentem a fürdőbe, hogy letusoljak, rendbe szedjem magam, és végül felöltözzek. Úgy döntöttem, hogy készítek Kolnak reggelit, ezzel kárpótolva azt, hogy egyedül fog ébredni. Müzlit és tejet tettem ki a pultra. Arra jutottam, hogy ez nem lesz elég. Kivettem még a hűtőből egy tasak vért, és melléjük tettem. Tollat és cetlit ragadtam, hogy ráfirkantsam: „Jó reggel! Gondoltam a müzli nem elég kielégítő a számodra :-)”. Elvettem a pultról a fotókat, amiket tegnap délután hoztam el Ricktől, a táskámat a hónom alá fogtam, és végül cipőmmel a kezemben, hogy ne kopogjak a lakásba, elindultam a munkahelyem felé. A liftben vettem csak fel a lábbelimet. Útközben bementem a Starbucksba, ahol vettem egy White Moccat és egy Lattet extra sok tejszínhabbal. Ezekkel a kezembe battyogtam be a munkahelyemre, fel a 22.-re. Amint kinyílt a lift ajtaja, meghallottam a tűsarkú cipők kopogását.

- Jó reggelt. –köszönt nekem az egyik lány.

- Helló. –vakkantottam oda, de egy percre se álltam meg. Bementem az irodába, és letettem az asztalra a két kávét. Levettem a kabátom, felakasztottam, majd belekortyoltam a White Moccamba.

- Elkéstél. –jött be Nate.

- Tudom. –sóhajtottam mélyet. –De… –mutattam a kávéjára. –Kárpótollak.

- Mázlid van. –kortyolt bele a kávéjába.

- Nekem mindig. –vigyorogtam. –Mi a terv mára?

- Nem kaptad meg az emailt?

- Nem tudom. Nem néztem.

- Valóban? Nem vall rád.

- Ez most így jött össze. –mosolyogtam rá, és már mentem volna a dolgomra, ám elém lépett.

- Állj! Álljunk csak meg. Ez gyanús nekem. Mióta tért vissza a vidám Takara? Ojaaaaj! Pasi van a dologban, igaz?

- Kipihent vagyok.

- Hát persze.

- Inkább áruld el, hogy mi lesz ma?

- Mivel a lusta banda sosem tudja elvégezni normálisan a munkát, ezért ismét nekünk kell. Az e havi téma az egyetemen tandíjért szexelő fiatalok. Kiadtam a munkát, bár ne tettem volna. Természetesen olyan rossz interjút kaptunk, hogy nem teszem be a lapba.

- Ki írta?

- Mit tudom én, valami Amy nevű lány. Törtető kis cafka.

- Kirúgtad, mi? –ráztam meg a fejem.

- Persze.

- Szerintem egy feddés is megtette volna a hatását.

- Sose lehetsz elég hatásos, ezt ne feledd. –nevetett fel. Persze Nate mindig is ilyen volt. Őt nem érdekelte soha az ilyen empatikus cselekedet, hogy nem rúgom ki. Aki hátráltatta, attól megszabadult. Vérprofi. –Visszatérve arra, amiről eddig szó volt, azt akarom, hogy hozd helyre.

- Én nem tudok interjút csinálni, tisztába vagy vele?

- Azzal nincs baj. Minden a jól feltett kérdéseken alapszik, amibe nagyon jó vagy.

- És mégis mikor csinálom én ezt? Ma a Central Parkba fotózunk Patrickkel, az új Calvin Klein kollekciót.

- Nem bízhatom akárkire. 3 nap múlva lapzárta.

- És ha megírom a kérdéseket? Semmi más dolga nincs annak, aki megy, mint hogy felolvassa.

- Az is jó.

- Lapzárta, lapzárta. Szétszakadok. –nyafogtam.

- Apropó, mit veszel fel ma? –tudtam, hogy a divathét nyitóestélyére gondol, mai ma lesz.

- Nem tudom. Nem volt még időm kiválasztani.

- Idáig halasztottad? Biztos elhappolták már a legjobb ruhákat, nem?

- Mi lenne, ha nem fájdítanád a szívemet?

- Mi lenne, ha most ódákat énekelnél rólam?

- Miért is?

- Mivel én vagyok a főszerkesztő, hozzáférek a kifutódarabokhoz is. Te olyan szorgosan dolgozol, hogy cserébe akár ki is választhatom a ruhádat.

- Komolyan?

- Tényleg. Elintézek neked mindent.

- Imádlak. –vigyorogtam rá, és odamentem a hatalmas üvegasztalhoz, ami a szoba közepén állt. –Ezeket küldte Emily? –mutattam az apró fényképekre.

- Igen. –jött ő is oda. –a fényképek különböző méretűek voltak. Mind anyagokat, színeket, ruhákat ábrázoltak. Ki kellett választanunk, hogy mi kerüljön be a lapba.

- Te foglalkozz azzal, hogy milyen képet tegyünk be az interjúhoz.

- Akkor picit utánanézek ennek. –ültem az iMac elé, majd keresgélni kezdtem a neten. Blogokat olvastam, naplóbejegyzéseket, képeket nézegettem. Összeírtam a kérésesek, amiket átnézettem Natetel. Mikor úgy döntött, hogy jók lesznek, odaadtam neki, ő pedig elviharzott vele. Az asztalhoz mentem, és nekiláttam ahhoz, amit ma kellett volna csinálnom. Ki kellett válogatnom, hogy a Cavallinak, és a Diornak melyik fotózásáról kerüljenek be a képek, sőt magukat a képeket is ki kellett választani. Húsz perc múlva Nate visszatért, és megállt mellettem.

- Hogy haladsz?

- Lassan. Mivel kitaláltad, hogy a divathét miatt az egész újság fekete-fehér legyen, elég nehéz dolgom van.

- Megvan ami már biztos bekerül?

- A Diornak furák ezek a lovas képei, de ha te ragaszkodsz, akkor legyen.

- Jó lenne, igen.

- Akkor ez a kettő. –mutattam az asztalon két képre.

- Ez jó. –bólintott rá.

- A Cavallinak a férfi modelles képei nagyon jók. Ellenben a lányok kifejezettem majomszabásúak. –mutattam fel az egyik ilyen képet, majd visszahajoltam az asztalra és keresgélni kezdtem.

- Takara, kedves. –szólított meg Nate.

- Tessék? –nem néztem fel.

- Ki az a jóképű srác? Még nem láttam itt? Pedig gyakrabban jöhetne. –mondta csodálattal.

- Mi? –néztem rá.

- Ott. –biccentett a fejével az üvegajtóhoz. Odanéztem, és megláttam Kolt. Mit keres itt a munkahelyemen? A pultnál állt, és az osztály recepciós lányával beszélgetett. Finoman rákönyökölt a pultra, és mosollyal az arcán csevegett a szemüveges lánnyal. Ekkor felemelte a fejét, és rám nézett, majd intett.

- Kol –suttogtam.

- Veled van?

- Az túlzás, de igen, tegnap velem volt. –elindult az ajtó felé. –Ha most megbocsátasz egy pillanatra… -hagytam ott Nateet.

- Szia.

- Te mit csinálsz itt?

- Egy sziának jobban örültem volna. –vágott morcos képet.

- Ez a munkahelyem.

- Csak meg akartam köszönni a reggelit.

- Hát, hogyne.

- Na jó, kíváncsi voltam, hogy vagy felöltözve. –végignézett rajtam, majd újra megszólalt. –Pöttyök? Aranyos.

- Komolyan, mit akarsz itt?

- Unatkozom.

- Drágám. –szólt hozzám Nate. –Menj el ebédelni, aztán nézz ki Patrickhez.

- Biztos befejezed egyedül?

- Úgyse tudsz választani. Szerintem meg inkább sportosak ezek a modellek.

- Majomszabásúak. A sportos nem így néz ki.

- Na menj, de ne egyél sokat. Ma már nem divat a s-es méret.

- Kedves vagy. –kaptam fel a kabátom, majd kihúztam Kolt az irodánkból, és meg sem álltam vele a liftig. Éreztem az összes nő tekintetét magunkon, vagyis inkább Kolon.

- Még a főnököd is végignézett rajtam. Igazán értékelhetnéd, hogy velem mutatkozhatsz. –jegyezte meg, amikor beszálltunk a liftbe.

- Ne gyere be a munkahelyemre többet. Túl nagy felfordulást okozol.

- Milyen kár. –dőlt neki vigyorogva a lift oldalának. –Tanulj meg egy kicsit lazítani. Tegnap is annyira be voltál feszülve. Pedig még vacsorázni is elvittelek, hogy oldjam a hangulatot.

- Erre inkább nem mondok semmit. –hagytam ott a liftbe.

- Igazam van. Ahogy ma végignéztem a képeket rólad a lakásodba, meg a felvételeket, te nem voltál ilyen merev. –ezen mér meg sem lepődtem, hogy turkál a képek között.

- Nem vagyok merev. –elkapta a karomat és magához húzott.

- Hiszem, ha látom. –vészesen közel került. –Lehet ki kéne kapcsolnod az emberségedet, nem gondolod? –ebből elegem lett. Miét oktat ki folyton? Jó, ez igaz, tényleg be vagyok feszülve, ha vele vagyok.

- Bulizni akarsz látni? –búgtam a fülébe, ő csak bólintott. –Akkor legyen.

- Alig várom. –mosolyodott el lassan. –Remélem, nem blöffölsz.

- Nem szokásom. –mentem be a kávézóba és kértem két kókuszos kávét. Odaadtam neki az egyiket, majd tovább sétáltam az úton. Hamar beért engem.

- Mit csinálunk akkor?

- Majd hívlak, hogy hányra gyere fel. –néztem rá.

- Remek. Most megyek. –és már ott se volt mellettem. Úgy döntöttem kihagyom az ebédet, és egyből a fotózásra megyek. A kész képeket visszavittem a Voguehoz, és megnéztem Nate hogy áll.

- Kislány, ez aztán a pasi. Most már értem, miért voltál a padlón. Egy ilyen miatt mindenki ott lenne. Minek köszönhető, hogy visszatalált?

- A véletlenek sokszor hasznosak.

- Ő lesz a kísérőd, igaz?

- Nem.

- Mert? Egy ilyen férfi a kirakatba való. Akkor ki lesz helyette?

- Miért kell kísérő?

- Mert azt az imidzset kell keltenünk, hogy boldog életet élünk a munkánk mellett. Nem szabad, hogy megtudják, hogy nincs életünk.

- Ha már az estéről van szó, mi lesz a ruhámmal?

- Titok. Azt hiszem már odaért a lakásodra.

- Ó. –visítottam fel.

- 51-es a mérete, igaz?

- Mi, mi, mi?

- A kísérődnek.

- Nem tudom.

- Jó a szemem. Az annyi lesz. Az ő ruhája is ott lesz. –kacsintott rám.

- Nate…

- Találkozunk este. –puszilta meg a homlokom. –Szia, drágám. –Siettem haza, hogy kész legyek. Egy piros lámpánál írtam Kolnak egy SMS-t, hogy 18:30-ra legyen nálam. Hazaérve a kanapén találtam ruhás zsákokban a ruhákat. Lehúztam a cipzárt és megpillantottam a fehér Chanel ruhát. Szinte felsikoltottam örömömben, hát mikor megláttam a hozzá tartozó cipőt is, meg az ékszereket. Találtam egy kártyát, amire Nate írt. „Ne mindig csak a fekete. Legyél változatos, aztán hétfőn vissza a bemutatóterembe vele” Gyorsan lezuhanyoztam, szolidan kisminkeltem magam és felvettem a ruhát. A felsőrésznél középen egy V alakú 5 centis vágás volt, és az egész ruha rám simult. A térdemnél kezdett el szélesedni az anyag. Hátul egy kicsi uszálya is volt a ruhának. Szinte pálcikát csinált belőlem ez a fazon. Mikor meghallottam a liftajtó hangját, épp a hajamat fogtam copfba a fejem tetején. Kimentem köszönteni a vendégemet. Egy bőrdzseki volt rajta, farmerrel és az kezében egy üveg gint fogott. Mikor meglátott, megállt és jó alaposan végignézett rajtam.

- Azt hiszem egy kicsit alul vagyok öltözve. Nem arról volt szó, hogy féktelen szórakozásba kezdünk?

- De, csak előtte még részt kell vennem a Vogue estélyén. –hirtelen előttem termett, és megragadta a jobb karomat.

- Ne már. –lóbálta meg a gines üveget. –Hagyjunk mindent holnapra, és érezzük jól magunkat. Azt se bánom, ha itt maradunk a lakáson, és egy hatalmas szexbe torkollik az este.

- Te leszel a kísérőm. –jelentettem ki nyugodtan.

- Baj van a hallásoddal?

- Kol, ez az este fontos. –néztem rá komolyan. –Másfél órát kell csak kibírnod, és aztán mehetünk, ahová csak akarsz.

- És az én szabályaim szerint fogunk játszani?

- Igen, a te szabályaid szerint. –amint ezt kimondtam egyből megbántam. Hát még mikor megláttam Kol arcán azt az önelégült vigyort.

- Lásd, mit meg nem teszek érted. –engedte el a karomat, és letette a pultra a gint. –Mibe kell jönnöm?

- Ott van a kanapén. –mutattam oda, majd készülődtem tovább. Felvettem a hosszú, vékony, fehérarany nyakláncot, majd a fülbevalókat is. A kis táskába beletettem pár fontosnak vélt holmit, majd a cipőbe is belebújtam. –Kész vagy?

- Igen. –jött ki a szobámból. Nate remekül választott fazont és színt is. Végignéztem rajta, majd elmosolyodtam. –Csak nem tetszik a látvány?

- Tűrhető. –hazudtam.

- Drágám, remélem tisztába vagy vele, hogy mérni fogom az időt.

- Tégy úgy, ahogy jólesik. –vontam meg a vállamat. –Induljunk. –adtam ki a parancsot.