19. fejezet

Komolyan New York legdrágább és legelőkelőbb éttermébe jöttünk el? Arcomról sugárzott a döbbenet.

- Csukd be a szád. –súgta oda. Feleszméltem, és megtettem, amire kért. –Jól van. Most szépen lassan induljunk el. –fogott karon, és bevezetett. Nem is figyeltem rá, se a pincérre. Néztem a belsőépítészek pompázatos munkáját. Helyet foglaltunk, majd Kol hangja térített ismét magamhoz. –Pezsgő jó lesz akkor? –kicsit pironkodva bólintottam. Nem tudom mi ütött belém. Elmosolyodott, hiszen a nem várt reakciómat ő is észrevette.

- Nekem….nekem is jó…jó lesz. –hebegtem. Ez után próbáltam kicsit összeszedni magam. Kol rendelt, majd a pincér otthagyott minket.

- Mi ütött beléd?

- Ez a hely. Tudod te, hogy hol vagyunk? –édesen felnevetett.

- Persze, hogy tudom. Anno amikor New York világváros lett, már akkor elég neves volt ez az étterem. Kíváncsi voltam, hogy mennyire kopott meg ez a hely.

- És mennyire?

- Semennyire. Sőt, még fényesebb, mint volt.

- Mit rendeltél?

- Majd meglátod, türelem.

- Kész mázli, hogy tervezői darab van rajtam. Különben nem igazán ülhetnék itt. –mormogtam magamban. A pincér visszatért kezében a pezsgővel, és poharakkal. Töltött nekünk, majd ismét kettesbe maradtunk. Belekortyoltam a pezsgőbe, majd újra kinyitottam a számat. –Honnan van neked ennyi pénzed?

- Mikaelson vagyok, és több, mint ezer éves a családom.

- Klaus első dolga volt, hogy bankkártyát adjon neked, vagy mi?

- Valami olyasmi.

- Pff...

- Te meg ne szólalj. Ahhoz képest, hogy folyton megjegyezések teszel, arra, ahogyan hozzá jutok ahhoz, amit akarok, túl jól éltek.

- Tessék?

- Nem hiszem, hogy egy ilyen lakást a ti munkátokból fent lehetne tartani.

- Mi se vagyunk szentek. –mosolyodtam el ártatlanul. –De lehet, hogy simán fent tudjuk tartani, nem?

- Te egy divatlap szerkesztőjeként lehet, hogy keresel annyit, hogy ezt a lakást pont ki tudd fizetni, de akkor miből veszed ezt a rengeteg drága ruhát? A bátyád munkájáról ne is beszéljünk.

- Mennyit tudtál meg rólam?

- Eleget. –felhúztam kérdőn az egyik szemöldököm. –A Voguenál dolgozol. Az adottságaidat kihasználva, igazából akkor kell bejárnod, amikor kedved tartja, de te mégis folyamatosan bent vagy. Imádod a kávét, és sok időt töltesz el a barátnőddel, aki énekel. A bátyádat is gyakran elkíséred, amikor fotózni megy.

- Elég legyen. –emeltem fel a kezem. –Ezeket mégis mikor tudtad meg?

- 2-szer voltam itt New Yorkban.

- És én nem vettem észre?

- Túl jó vagyok. –vigyorgott. –Valamint egyszer te is meglátogattál.

- Azt hittem, hogy ott egyszer és mindenkorra végeztünk egymással. Vagyis inkább te akartál végezni velem.

- Jaj, ne légy ilyen kis negatív. Korán sincs vége a dolgoknak köztünk.

- Nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz. –jelentettem ki komolyan, és mélyen a szemébe néztem.

- Tudom nagyon jól. Unalmas is lenne, ha ezt tennéd. Akkor egyáltalán nem érdekelnél engem. –meglepődtem ezen az őszinteségen. Közben meghozták az előételt. Kis, francia, fokhagymás kenyérkék voltak, bazsalikommal megszórva, leöntve olíva olajjal. Kézbe vettem, és beleharaptam. Nagyon finom volt. Hamar elfogyott a falatnyi előétel, és már hozták is a főételt. Felismertem, hogy valami halféle, de hogy milyen azt nem tudom.

- Ez mi?

- Sózott tőkehal, lassan sütve. –vette a kezébe a kést és a villát. A törtburgonyát, mint köretet felismertem, de a szószt, amivel le volt öntve azt sem. Egy keveset a villámra tettem, és megkóstoltam. Szarvasgombás öntet. Isteni íze volt. Pár falatot ettem, mire megszólalt a telefonom. A bátyám hívott.

- Ne haragudj. –néztem rá, majd felvettem. –Szia.

- Bocs, hogy nem vettem fel, de remekül szórakozom.

- Ennek igazán örülök.

- Milyen volt a Sátán városában?

- Mystic Fallsban? Hát, nem túl jó. Elena teljesen megváltozott.

- Kivel vacsorázol? Kirúgtok Kuczival a hámból?

- Ahhaaaaa. –húztam el a szócskát.

- Miért hazudsz?

- Micsoda? Én nem…

- Kuczi ma felhívott, hogy hozzak neki el valami boltból egy cipőt, hogy ne kelljen postaköltséget fizetnie. Kérdeztem, hogy mit fogtok ma csinálni, és mondta, hogy Kol ott volt a fotózáson. Vele vagy igaz? –nyeltem egy nagyot. Azt hiszem meg fogom verni a barátnőmet.

- Kérem. –nyúlt a telefonért Kol. Megráztam a fejem, hogy nem. –Add ide. –szorította meg erősen a csuklómat. Felszisszentem, és átadtam a telefont. –Igen, velem vacsorázik. Tán kifogásod van ellene?

- Hagyd őt békén.

- Tudod, nem egészséges, amit csinálsz. Kérdezd meg Nicket.

- Nem érdekel a te elbaszott családod. –hallottam, hogy Gary egyre idegesebb.

- Hol marad a jó modor? Kérlek. –játszott Kol a villájával közben. –Nem kell féltened. Kedvemet lelem a húgodban.

- És még meddig? Amíg vissza nem szól neked?

- Amikor azt teszi, azt különösen kedvelem. –mosolygott rám. –A szavamat adom, hogy nem bántom.

- Hogyne, ma, mi?

- Kérlek, ne rontsd el a mai nap hátralévő részét. –nyomta le a telefont, majd visszaadta. –Hol is tartottunk? –én szótlanul eltettem a telefonomat közben. –Szóval a hal. Ízlik?

- Igen, nagyon finom. –vettem egy újabb falatkát a számba.

- Úgy rohan ez a mai világ. –tűnődött el.

- Melyik volt a kedvenc korszakod? –próbáltam róla többet megtudni.

- Kedveltem az 1800-as végek legvégét, és a 1910-es évek legelejét. Fényűző partikon folyt a pezsgő, és remek hangulat volt.

- Ezek szerint ’14-ben te már…

- Igen, akkor a bátyám már egy koporsóban tárolt.

- Mit tettél?

- Miért gondolod, hogy bármit is tennem kellett azért, hogy leszúrjon?

- Valami csak történt…

- Nem lényeges. –zárta le a témát. Bólintottam egy nagyot, majd megrágtam a következő falatot a számban.

- Jártál Franciaországban, az abszolutizmus idején? –kérdezősködtem tovább.

- Voltam párszor, de nem maradtam sokáig. Undorító volt a paróka meg a rizspor.

- És volt csatos cipőd?

- Nem. –rázta meg a fejét.

- És a lányok?

- Könnyen kaphatóak voltak. –vigyorgott.

- Azt hittem, szeretsz küzdeni értük.

- Fárasztó folyton ezt tenni.

- Hol éltél a leghosszabb ideig?

- Angliában a családommal. De miért érdekel ez téged?

- Csak próbálok beszélgetni veled. –mentegetőztem.

- Tetszik a 21. század is. Rövidek a szoknyák. Úgy öltöztök, mint a prostituáltak.

- Köszönöm, ez kedves. –kortyoltam bele a pezsgőbe.

- Azt nem mondtam, hogy ez nekem nem tetszik. Könnyebb megszabadulni ezektől a ruháktól, mint a nagy fűzőktől.

- Logikus.

- Miért dolgozol? –nyelte le Kol az ételt.

- Hogy ne unatkozzam. Valamivel le kell kötnöm magam.

- Mikor vadásztál utoljára? –váltott témát hirtelen.

- Tessék?

- Mikor ettél utoljára emberből?

- Rég. –próbáltam visszaemlékezni. –Mióta itt vagyok New Yorkban, azóta nem.

- Hogy tudsz ellenállni? –kérdezte állhatatosan.

- Amióta téged ismerlek, nehezen. –vallottam színt. Fogalmam sincs, mi ütött belém, és hogy miért vigyorgok. Kicsit megártott a pezsgő.

- Ennek igazán örülök. –vigyorgott rám. –Kérsz még egy kis pezsgőt?

- Köszönöm nem. Így is többet ittam a kelleténél. Megettük a főételt, és a pincér elvitte a tányérokat, majd visszatért a számlával.

- Desszert nincs?

- Más lesz a desszert. –mosolygott angyalian rám. – Remek desszertet találtam ki. Odáig leszel érte. –odaadta a bankkártyát, fizetett, majd távoztunk.

- Sétáljunk haza, közel lakom.

- Inkább fogok egy taxit.

- Na...

- Nincs kedvem sétálni. –közölte félvállról, majd leintett egy taxit. Ennyit a tervemről, hogy a friss levegőnek köszönhetően én majd kijózanodom. De miért is akarok kijózanodni? Inkább leitatom őt, és akkor talán több mindent megoszt velem. Mikor odaértünk, kiszálltunk, és Kol megigézte a taxisofőrt. –Mehetünk. –lépett oda hozzám.

- Kol? –hallottam egy női hangot magam mögött. Mindketten felé fordultunk. –Megismersz még?

- Leila. –mondta ki a nevét. A nő elmosolyodott, majd közelebb lépett. Végigmért mindkettőnket, és immár picit bátrabban szólalt meg.

- Azt hittem, többé nem látlak. –simította végig hosszú szőke haját. Egyből összeraktam, hogy Kol valószínűleg a múltban őt szédítette. Minden egyes másodperccel kellemetlenebbül éreztem magam.

- Nahát, még mindig jól nézel ki.

- Akár csak te. Azóta se találkoztam ilyen szívdöglesztő pasival. Ez egy jel, hogy találkoztunk. –aha, persze, egy jel, mi? Ismét végignézett rajtam, ám most már lenézően. Úgy döntöttem, hogy nem nézem végig, ahogy egymásnak teszik a szépet.

- Na jó, én felmegyek. –jelentettem ki. –Örültem a találkozásnak. –néztem a nőre, majd sarkon fordultam, és bementem az épületbe.

- Ms. Sommers. –biccentett a fejével Barry. –Jó estét.

- Jó estét. Az úr, aki ma is velem volt, ha idejön, kérem, engedje fel.

- Rendben.

- Jó éjt.

- Jó éjt Ms. Sommers. –beszálltam a liftbe. A lakásba ledobtam a kabátom, és a cipőmtől is megszabadultam. Kivettem a hűtőből a gint és tonikkal felöntve egy pohárból szürcsöltem. Az igazságot megvallva az a Leila, vagy kicsoda, gyönyörű nő. Már el is képzeltem, ahogy ezek ketten egy ágyban hemperegnek. Tökéletesen makulátlan mindkettő külseje. De Kol miért állt le cseverészni vele? Miért nem jött velem? Titkon azt reméltem, hogy velem tart és nem marad ott. Próbáltam magam nyugtatgatni, hogy rég nem látták egymást, csak beszélgetnek. De mi van, ha Kol lelépett vele? Lehúztam a gint és töltöttem újra. Az ablak elé álltam, és a fényeket nézegettem, hátha eltereli a gondolataimat, de nem így történt. Már 10 perce bejöttem, és ő még sehol sincs. Megszólalt a lift csengője, és ő lépett be. Csak azért se néztem rá. Hallottam, ahogy ő is megszabadul a ruháitól, majd a pulthoz megy.

- Jé, a kedvencem a gin. –szólalt meg, aztán mögöttem termett. –Mi az?

- Azt hittem, nem jössz fel. –válaszom hallatán felnevetett.

- Ugyan kérlek. –simította végig a karomat, mikor mögém ért. Elvette a kezemből a gint, és megitta. A pulthoz mentem, visszatettem az üveget a helyére. –Miért teszed el?

- Mikor legutoljára a társaságodban berúgtam, érdekes vége lett. –gondoltam vissza a bulira a Grillben.

- Nem, mikor legutoljára berúgtál egy sráccal táncoltál egész este. Tudod elég nehéz volt megállni, hogy ne menjek oda, és nem tépjem fel először az ő, aztán a te torkodat.

- Akkor már képben sem voltál.

- És most képben vagyok? –vigyorgott rám.

- Nem tudom. Leilánál biztos. –kezdtem el kifűzni a ruhám, mintha ott sem lenne. Éreztem, ahogy az anyag enged a testemen, majd lehullott a lábaimhoz. Kiléptem belőle, felvettem a földről. –Elmegyek először én fürdeni. –indultam meg, ám nem jutottam messzire. Erősen a falhoz nyomott, belemarkolt a hajamba, amit hátrafelé húzott, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Hosszasan egymást bámulva álltunk, míg végül ujjaimmal az ingét kezdtem kigombolni, majd a ruhadarabot a földre dobtam. Ezután megcsókolt, de nem a megszokott módon. Egyáltalán nem gyorsan és szenvedélyesen, hanem lassan. Arcomat két tenyere közé fogta, és folytattuk a csókot, időt, levegőt nem spórolva. Kezeimmel csupasz hátát simogattam. Ő nekem nyomta a derekát, így megéreztem izgalommal teli alsó részét, de kezeit még mindig nem vette le az arcomról, sőt erősebben szorította. Nagyon izgató hatással volt rám ez a változás, amit észleltem rajta. Bele-belenyögtem a csókunkba. Egyik keze lecsúszott az államra, amit feljebb tolt, így hozzáfért a nyakamhoz, közben másik kezével a melltartómtól szabadult meg. Kulcscsontomat csókolta, a mellemet markolászta. Úgy éreztem, fel fogok robbanni, ha sokáig folytatja ezt még. A testem finoman remegni kezdett, karjaimmal egyre erősebben kezdtem szorítani. Kioldottam a gatyáját, és kézzel kezdtem izgatni. A nyakamba nyögött, innen tudtam, hogy elértem a célom. Felemelt és megindult velem a szoba felé. Belökte az ajtót, letett az ágyra, és megszabadult a gatyájától. Combomhoz ért, és szépen lehúzta a harisnyámat mindkét lábamról, majd egyesével megcsókolta a lábfejeimet, és így haladt fel apró csókjaival a combomon. Mikor a vékony, kis bugyihoz ért, azt is csókkal hintette be, a vékony pánt alá nyúlt, és attól is megszabadított. Megvált a bokszerétől, rám feküdt, egy csók kíséretével eggyé váltunk. Újfent nyögtem egyet. Átkaroltam a nyakát, és ő mozogni kezdett, szépen lassan. Kis idő múlva, egyik lábamat a nyakába tette, és így folytattunk. Még mindig ugyan abban a tempóban, semennyit sem gyorsítva. Mikor megunta így, elkapta a csípőmet, és fordultunk. Felülre kerültem. Kiegyenesedtem, két kezemet a vállán helyeztem el, és finoman mozogni kezdtem. Kezeit még mindig a csípőmön pihentette. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, majd mikor újra felegyenesedtem, elkaptam a tarkóját, és őt is felfelé húztam ülő helyzetbe. Átkarolta a hátamat, és nyakamba csókolt. Nem bírtam a hangomnak megálljt parancsolni, nyögni kezdtem egyre intenzívebben. Gyorsabban kezdtem el mozogni, és hamarosan az ő hangja is felerősödött. Megőrülök ettől a hangtól. Egyre gyorsabban és gyorsabban kezdtem el mozogni. Ő visszadőlt az ágyra, de én nem lassítottam. Nem is bírtam volna. Éreztem, ahogy közeledik a csúcs, minden egyes mozdulattal. Ismét megfogta a csípőmet, és segített a mozgásban. Hirtelen abbahagyta, hátranyomott az ágyon, én pedig kérdőn néztem fel rá. –Kérlek. –nyögtem.

- Még nem. –morogta bele a fülemben, ugyanis, amint hátam az ágynak nyomódott, ő már felettem volt. Fülem kezdte csókolni, nyálazni, én hátát karmolásztam. Elhatároztam, ha ő így, akkor én is. Vállait megragadva fordultunk, és nyakába csókoltam, majd szépen haladtam lejjebb a csodás felsőtestén. Minden egyes porcikát apró csókkal láttam el. Hihetetlenül szexi hangokat kényszerítettem ki Kolból. Nem sokáig engedte, mert megragadta a fejemet, és felrántott. Immár nem lassan kezdett neki, hanem ütemesen és egyre gyorsabban. Hátába kapaszkodtam, és megint éreztem, hogy közel a csúcs. A fejemnél könyökölt, ajkaimat a kulcscsontja fölé tapasztottam. Egyszerre éltük át a gyönyör adta pillanatokat. Én beleharaptam a bőrébe izgalmamban, és magamra húztam őt. Fülemnél lihegett, mindketten próbáltuk összeszedni magunkat. Legördült rólam, és feje alá tette karjait. Fölé hajoltam, és megcsókoltam. Egyik karjával átkarolt és simogatni kezdett. Mikor vége lett a hosszú csókcsatánknak az oldalamra fordultam, ő pedig szorosan magához ölelt, a fejét pedig a nyakamba fektette.

- Mondtam, hogy jó lesz a desszert. –egyikünknek sem kellett sok, már aludtunk is.