2014. június 14., szombat

18. fejezet



Ledöbbentem, mikor megláttam, hogy Kol áll az ajtóba, és engem néz. Te jó ég. Mi keres itt? És miért olyan átkozottul szexi? Bence is kapcsolt, és megszólalt.
- Álljunk le. Ez így nem jó. Nézd meg a fiúkat Takara mellett, több ezüst kell rájuk is. –lépett oda hozzájuk, és magyarázni kezdett az öltöztetőknek. Ez alatt én odamentem az ajtónállóhoz.
- Hát te? Hogy jutottál be?
- Tudod milyen jól tudok meggyőzni másokat. –mosolyodott el ártatlanul.
- Nem lehetsz itt.
- Mert?
- Épp egy fotózás közepén vagyunk.
- Visszahoztam a telefonodat. –nézett rám kisfiúsan. –Tetszik a háttérképed. Igazán inspiráló.
- Azt nem én állítottam be. –vágtam rá egyből.
- Takara, ha volnál szíves visszafáradni. –kért meg a fotós.
- Maradj itt, de el ne mozdulj. –emeltem fel mutatóujjamat a hatás kedvéért.
- Megpróbálok. –heccelt.
- Tccc… –hagytam ott.
- Az igen. Fél perce van itt, de már felbaszta az agyadat. –vigyorog Bence mellettem, és megigazította a szoknyámat.
- Fooogd beehhh… –nem tudtam normálisan beszélni, mert épp a számat javította az egyik sminkes. Beálltunk a fehér háttér elé. Engem egy ezüstszínű bárszékre ültették, a két fiút pedig mellém állították. Csak úgy kattogott a vaku. Több pózban is lekaptak minket, sőt jó párszor újra kellett fotózni, mert elnevettük. Billy a fotós, természetesen lekapta azokat a pillanatokat is, amikor tátott szájjal nevetünk. Kol még mindig ott állt és bámult. Mikor találkozott a tekintetünk, rám vigyorgott.
- Takara! -csentittett a fotód.
- Bocsánat. -ráztam meg a fejemet, mintha elbambultam volna.
- Szóval, arccal kicsit balra, de a szemeddel ne. -megtettem, amire kért. -Vállakat, lejjebb, ne olyan feszülten.
- Nem vagyok feszült! -kértem ki magamnak. Újra kattogni kezdett a gép, én meg alig vártam, hogy vége legyen.
- Na jól van, mára ennyi. –hallottam a mennyi hangot. Elmentem gyorsan átöltözni, és mire visszaértem, Kol az egyik sminkessel beszélgetett. Inkább bájcsevegett, sőt enyelgett. Felhúztam az egyik szemöldököm, úgy néztem a jelenetet.
- Én ezt nem hagynám. –állt mögém Bence.
- A kávétok. –jött oda megint az asszisztens. –Ötre kértétek, igaz?
- Igen? –néztem rá meglepetten.
- Igen. –csapta örömébe össze Bence a tenyerét. –Én voltam. Gondoltam kívánni fogod, mire a végére érünk. –elvettem a nőtől, és belekortyoltam.
- Végre hasznodat veszem. –mosolyogtam barátomra, majd visszanéztem Kolékra. A nő épp egy hatalmas vigyor kíséretével megsimogatta Kol alkarját. Nem bírom elviselni, hogy fogdossa. Megint megérintette, most közelebb is húzódott hozzá.
- Fél perc múlva robbantod a bombát, vagy nézed még őket egy darabig? –igaza volt. Kol mit flörtölget vele? Jó, nem vagyunk úgy együtt, de akkor is. Elindultam feléjük. Gyors és hosszú lépteimmel hamar odaértem.
- Megyünk? –néztem rá, a nőt észre sem véve. Azt hiszem, Cadynek hívják.
- Szia Takara. –nyávogta.
- Helló. –néztem rá egy pillanatra, majd vissza Kolra.
- Nem is tudtam, hogy te Takarához jöttél. –nevetett fel a lány, mire Kol ártatlanul elmosolyodott.
- Kérem a telefonom. –szólaltam meg.
- Öröm volt megismerni Cady.
- Majd még biztosan összefutunk. –rebegtette meg pilláit. –Szia Kol. –rám nézett. –Takara.
- Viszlát. –hagyott ott bennünket. –Kérem a telefonom. –ismételtem meg.
- Azt ki kell érdemelni. –megforgattam a szemem, és otthagytam, ő pedig sietősen utánam eredt. –Te most forgattad a szemed rám?
- Annak tűnt? –nyomtam meg a földszint gombját.
- Miért vagy ilyen ingerült?
- Utálom Cadyt.
- Pedig kedves lány.
- Persze.
- Gondoltál rám? –szorított a falhoz hirtelen.
- Néha eszembe jutottál. –hazudtam hosszas gondolkodás után. Hangosan felnevetett, majd visszaállt eddigi helyére.
- Helyes.
- Néha. –szálltunk ki a liftből.
- Pedig a telefonod nálam volt. Nem tudtad nézni a képünket.
- Nem én raktam ki, hanem Kuczi.
- De nem állítottad át…
- Nem volt időm. –hazudtam. Megállt egy pillanatra, és végignézett rajtam.
- Bakancs? Komolyan?
- Mi a bajod vele?
- A férfiak hordanak bakancsot.
- A te idődben hordtak csak ők. –oktattam ki.
- Csak magas sarkút kéne hordanotok.
- Nyilván. –ráztam meg a fejemet. –Hogy ment a dolog Mystic Fallsban?
- Érdekesen. Most hagyom, hogy a dolgok lenyugodjanak egy picit.
- Ezért inkább engem zaklatsz? –néztem rá.
- Én ezt nem nevezném annak. Te ezt élvezed, pont úgy, ahogy én. –kinyitottam a kocsi ajtaját, és beszálltam. Ő is ezt tette.
- Fogd meg egy picit. –adtam oda neki a kávét, majd bekötöttem magam, ő pedig beleivott a pohárba. –Persze, szolgáld csak ki magad. –morogtam.
- Finom. Kókusz íze van.
- Igen, mert kókuszos. –adtam gázt. Hála a jó égnek nem volt nagy a forgalom. Hamarosan leparkoltam.
- Itt laksz?
- Nem. Mindjárt jövök. Maradj itt.
- Én is jövök inkább.
- Csak a recepcióig megyek. –szálltam ki. –Itt maradsz! –hagytam ott. Bementem, ahol egy fiatal nő átadott nekem egy nagy sárga borítékot, és már mentem is vissza a kocsihoz. Hazavezettem. Kol folyamatosan bele-beleivott a kávéba. Tényleg bejöhet neki.
Beparkoltam a parkolóházba. –Gyere. –szálltunk ki. A borítékot a hónom alá csaptam, és lezártam a kocsit, majd kimentünk a felszínre.
- Hova megyünk most?
- Oda. –mutattam a hatalmas sarokházra. –Kérem a kávém.
- Attól tartok, hogy már elfogyott.
- Te megittad?
- Finom volt.
- Te megittad a kávémat? –kaptam ki a kezéből. Tényleg üres volt. Mély lélegzetet vettem, majd kidobtam a kukába. Bementünk az épületbe, és a recepciós bácsi kedvesen köszöntött.
- Ms. Sommers, hogy van ma?
- Köszönöm jól. –mosolyogtam rá.
- Uram. –biccentett Kolnak is, aki ugyan ezzel a gesztussal üdvözölte. –Jött két levél. Egy önnek, egy pedig Mr. Sommersnek. –nyújtotta át a két borítékot.
- Köszönöm Barry. –beszálltunk a liftbe, és megnyomtam a 23-as gombot.
- A legfelsőre?
- Igen, Gary gyengéje a tetőtéri lakás.
- Itt laksz?
- Igen. –szálltunk ki hamar.
- Érdekes. –jegyezte meg, miután körbenézett. Addig én lepakoltam.
- Te ne szólalj meg, a kávémat is megittad.
- Ne legyél már ilyen. Ezt nem szeretem.
- De kár. –húztam el a szám. Előttem termett, az állam alá nyúlt, és felemelte.
- Ne legyél már féltékeny.
- Nem vagyok.
- Inkább mutasd meg a hálószobád. –vigyorgott, én pedig némán az ajtó felé mutattam.
- Az?
- Igen, oda mutattam, nem?
- Ha elrontod a kedvem, az nem lesz jó. –fenyegetett meg egy ártatlan mosoly kíséretével, majd otthagyott. Felnyitottam a levelet, amit Gary küldött. Egy képeslap volt benne Miami Beachről. Megfordítottam és elolvastam, amit írt. „Bolond vagy, hogy ezt kihagytad. Jól szórakoznál. Ömlik a kókuszrum és még te is találnál magadnak valami helyes pasit.” Kedves tőle, hogy minden alkalmat megragad, hogy cukkoljon. Úgy döntöttem, hogy inkább megnézem Kolt, hogy mit csinál. Olyan, mint a rossz gyerek, nem lehet magára hagyni. –Ez mind a tiéd? –kérdezte tőlem a ruhatömegek láttán.
- Igen.
- Nincs is ennyi ruhára szükséged.
- Szeretem a divatot és ő is szeret engem. –vontam meg a vállam. Kinyitotta az egyik kisebb szekrényemet, ami telis-tele volt cipőkkel. Végigpásztázta, majd vigyorogva rám nézett. –Nem tehetek róla. –nevettem fel.
- Neked ilyened is van, és te inkább bakancsot hordasz? –szólt be. –Mindegy. Ma valami ilyesmit vegyél fel. –jelentette ki.
- Tessék? Miért kéne felvennem? Otthon vagyok.
- Elviszlek vacsorázni. –felelte könnyedén, majd ráugrott az ágyamra. –Jó puha. –mozgolódott rajta.
- Vacsorázni? –kérdeztem vissza.
- Tán baj van a füleddel?
- Nem, nincs. –ráztam meg a fejem. Elgondolkodtam, végül elmosolyodtam.
- Mi az?
- Eszembe jutott az, amikor legutoljára elvittél vacsorázni.
- Nem nevezném annak. Még az előételig se jutottunk el, nemhogy a fincsi desszertig. –vigyorgott rám, és végignézett rajtam. Tudtam, hogy mire gondol.
- Miért akarsz vacsorázni?
- Mert még nem vacsoráztam New Yorkban a te társaságban. –nem akartam vele tovább dacolni.
- Visszakapom a telefonom?
- Kiérdemelted?
- Nem ajándék. Az én tulajdonomban van, csak te elkoboztad tőlem a tónál. –sóhajtott egy mélyet, majd a zsebébe nyúlt.
- Nehéz eset vagy. –nyújtotta oda, én meg gyorsan kikaptam a kezéből. –Legalább nézhetsz rajta engem, amikor nem vagyok veled.
- Utoljára mondom, hogy nem én voltam! –kiabáltam rá. –Amúgy se vagyok nehezebb eset nálad. –szóltam vissza. –Hova megyünk?
- Mégis van kedved menni? –vált gonosz mosolyt.
- Vitázhatunk még 5-10 percet, de a végén úgyis az lesz, amit te mondasz, és én ehhez most egy kicsit fáradt vagyok. Van egy olyan sejtésem, hogy már asztalt is foglaltál, igaz?
- Okos.
- Szóval mit vegyek fel?
- Hát ne bakancsot. –gonoszkodott tovább. Bementem a fürdőbe, levetkőztem, s beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a meleg víz kényeztesse a bőrömet. Ezt követően, egy szál törülközőbe kimentem, hogy fehérneműt vehessek fel. Kol már a nappali hatalmas ablakaiból nézte New York fényeit. Egy fekete csipkemelltartót vettem fel és egy hozzáillő francia bugyit. Átlátszó combfixbe bújtattam a lábaimat, amit egy fekete, csipkés harisnyakötővel rögzítettem. Kimentem a konyhába inni egy pohár vizet. Ő még mindig a fényeket bámulta. Láttam, hogy az ablakból engem nézett. Drága fekete öltöny volt már rajta, ami rettentően jól állt neki. Visszamentem a fürdőbe, és egy kevés sminket tettem magamra. Befújtam magam a parfümömmel, majd kijöttem. –Vegyél fel valamit, vagy különben sosem jutunk el az étteremig. –megtorpantam, végignéztem magamon, majd elvigyorodtam.
- Csak nem tetszik a látvány? –indultam tovább. A „mit is vegyek fel” dilemmát most ki tudtam hagyni, hisz tudtam, hogy mit fogok felvenni. Kivettem a szekrényből azt a vörös, inkább már piros ruhát, ami a Mikealson esten volt rajtam. Levettem a melltartóm pántját, majd belebújtam a ruhámba. Alulra fekete, 10 cm-es Manolo Blahnik cipőt húztam. Feltűztem vörös hajamat lazán, így pár tincs kihullott rögtön. Az ajkamra pedig vörös rúzst tettem.
Belenéztem a tükörbe, és nem csalódtam a látványban. Nézegettem még magam egy kicsit, majd kimentem hozzá.
- Kol? –szóltam hangosan. –Kol?
- Itt vagyok. –jött ki Gary szobájából.
- Te mit csináltál ott?
- Csak körülnéztem. –végignézett rajtam, és elmosolyodott.  –Ismerős ez a ruha.
- Lehet láttad már, de nem vagyok biztos benne.
- Igen, én sem. –ment bele a játékba. –Hol viselted ezt?
- Egy kis városkába volt egy bál. Ott vettem fel először. A bátyámmal voltam.
- És tetszett a bál neked?
- Hát le voltam nyűgözve a pompa, meg a fényűzés miatt. De volt ott egy fiatal férfi. Azt hiszem a család tagja volt talán.
- Tényleg?
- Igen. El volt szállva magától. Olyanokat mondott, hogy ő bárkit felszedne.
- És milyen igaza van.
- Úgy gondolod?
- Téged is felszedett.
- Azt hiszem azt ajánlottam neki, hogy táncoljon a tükörképével. –tettem az ajkamra mutatóujjamat.
- És erre ez az erős vámpír nem tépte fel ott helyben a torkodat? –kérdezte kicsit fenyegetően.
- Nem, mert le volt nyűgözve szépségem láttán, ahogy most is.
- Kicsit több kell ennél, hogy engem lenyűgöz. –nevetett fel. Kicsit rosszul esett ez a mondat a szájából, de sejtettem, hogy nem gondolja komolyan. Vagyis nem gondolhatja komolyan. Itt vagyunk New Yorkba és vacsorázni visz. Csak úgy nem csinálná meg bárkivel, nem igaz? Nem?
- Ó, azt nem hiszem. –mentem hozzá közelebb.
- A markomban vagy. –jelentette ki.
- Jót fogsz álmodni, ha azt mondom, hogy igen. Nem akarom, hogy rémálmaid legyenek, még a végén lelkiismeret furdalásom lenne. –simítottam végig arcát, közben flegmán elhúztam a szám.
- Szívesen folytatnám ezt, de itt a taxi.
- Nem érdekel. –dacoltam vele. Végignézett rajtam ismét. –Mégis tetszik a ruha?
- Nem mondtam, hogy nem tetszik. Hol a bakancsod? –vigyorgott rám.
- Ha még egy megjegyzést teszel a király bakancsomra, akkor abba jövök.
- Akkor nem megyünk sehová.
- De kár. –biggyesztettem le az ajkamat. Az irónia csak úgy zengett szavaimból. Eltelt pár perc néma csöndben. Csak álltunk és néztük egymást. Elképesztően dögös volt.
- Induljunk. –törte meg a csendet. Felvettem a kabátomat, és elindultunk. Beszálltunk a taxiba. Miközben utaztunk, apró retikülömből előhalásztam a telefonomat, hogy felhívjam bátyámat. Nem vette fel, így üzenetet hagytam neki.
- Szia Gary. Remélem jól mulatsz, ha már nem veszed fel. Kösz a képeslapot, de ezért még bosszút álok, ugye tudod? Csak tudatni akartam veled, hogy élek és virulok, mielőtt kiakadsz. Vacsorázni megyek, szóval majd holnap hívj. Szeretlek, pá. –lenyomtam.
- Nem idegesít, hogy állandóan szemmel tart téged?
- Csak félt. Már csak ketten vagyunk egymásnak. A mániája, hogy vigyázzon rám.
- Egy időben Nick is ezt csinálta Rebekahval. Nem működött sokáig. –tette karba a kezét.
- Jó, de ti külön eset vagytok, azért ezt te is beláthatod.
- Ebben igazad van. –nemsokára az autó megállt, és mi kiszálltunk.
- Del Posto. –mondtam ki hangosan. Ezt nem hiszem el. Komolyan New York legdrágább és legelőkelőbb éttermébe jöttünk el? Arcomról sugárzott a döbbenet.

6 megjegyzés: