18. fejezet

Ledöbbentem, mikor megláttam, hogy Kol áll az ajtóba, és engem néz. Te jó ég. Mi keres itt? És miért olyan átkozottul szexi? Bence is kapcsolt, és megszólalt.

- Álljunk le. Ez így nem jó. Nézd meg a fiúkat Takara mellett, több ezüst kell rájuk is. –lépett oda hozzájuk, és magyarázni kezdett az öltöztetőknek. Ez alatt én odamentem az ajtónállóhoz.

- Hát te? Hogy jutottál be?

- Tudod milyen jól tudok meggyőzni másokat. –mosolyodott el ártatlanul.

- Nem lehetsz itt.

- Mert?

- Épp egy fotózás közepén vagyunk.

- Visszahoztam a telefonodat. –nézett rám kisfiúsan. –Tetszik a háttérképed. Igazán inspiráló.

- Azt nem én állítottam be. –vágtam rá egyből.

- Takara, ha volnál szíves visszafáradni. –kért meg a fotós.

- Maradj itt, de el ne mozdulj. –emeltem fel mutatóujjamat a hatás kedvéért.

- Megpróbálok. –heccelt.

- Tccc… –hagytam ott.

- Az igen. Fél perce van itt, de már felbaszta az agyadat. –vigyorog Bence mellettem, és megigazította a szoknyámat.

- Fooogd beehhh… –nem tudtam normálisan beszélni, mert épp a számat javította az egyik sminkes. Beálltunk a fehér háttér elé. Engem egy ezüstszínű bárszékre ültették, a két fiút pedig mellém állították. Csak úgy kattogott a vaku. Több pózban is lekaptak minket, sőt jó párszor újra kellett fotózni, mert elnevettük. Billy a fotós, természetesen lekapta azokat a pillanatokat is, amikor tátott szájjal nevetünk. Kol még mindig ott állt és bámult. Mikor találkozott a tekintetünk, rám vigyorgott.

- Takara! -csentittett a fotód.

- Bocsánat. -ráztam meg a fejemet, mintha elbambultam volna.

- Szóval, arccal kicsit balra, de a szemeddel ne. -megtettem, amire kért. -Vállakat, lejjebb, ne olyan feszülten.

- Nem vagyok feszült! -kértem ki magamnak. Újra kattogni kezdett a gép, én meg alig vártam, hogy vége legyen.

- Na jól van, mára ennyi. –hallottam a mennyi hangot. Elmentem gyorsan átöltözni, és mire visszaértem, Kol az egyik sminkessel beszélgetett. Inkább bájcsevegett, sőt enyelgett. Felhúztam az egyik szemöldököm, úgy néztem a jelenetet.

- Én ezt nem hagynám. –állt mögém Bence.

- A kávétok. –jött oda megint az asszisztens. –Ötre kértétek, igaz?

- Igen? –néztem rá meglepetten.

- Igen. –csapta örömébe össze Bence a tenyerét. –Én voltam. Gondoltam kívánni fogod, mire a végére érünk. –elvettem a nőtől, és belekortyoltam.

- Végre hasznodat veszem. –mosolyogtam barátomra, majd visszanéztem Kolékra. A nő épp egy hatalmas vigyor kíséretével megsimogatta Kol alkarját. Nem bírom elviselni, hogy fogdossa. Megint megérintette, most közelebb is húzódott hozzá.

- Fél perc múlva robbantod a bombát, vagy nézed még őket egy darabig? –igaza volt. Kol mit flörtölget vele? Jó, nem vagyunk úgy együtt, de akkor is. Elindultam feléjük. Gyors és hosszú lépteimmel hamar odaértem.

- Megyünk? –néztem rá, a nőt észre sem véve. Azt hiszem, Cadynek hívják.

- Szia Takara. –nyávogta.

- Helló. –néztem rá egy pillanatra, majd vissza Kolra.

- Nem is tudtam, hogy te Takarához jöttél. –nevetett fel a lány, mire Kol ártatlanul elmosolyodott.

- Kérem a telefonom. –szólaltam meg.

- Öröm volt megismerni Cady.

- Majd még biztosan összefutunk. –rebegtette meg pilláit. –Szia Kol. –rám nézett. –Takara.

- Viszlát. –hagyott ott bennünket. –Kérem a telefonom. –ismételtem meg.

- Azt ki kell érdemelni. –megforgattam a szemem, és otthagytam, ő pedig sietősen utánam eredt. –Te most forgattad a szemed rám?

- Annak tűnt? –nyomtam meg a földszint gombját.

- Miért vagy ilyen ingerült?

- Utálom Cadyt.

- Pedig kedves lány.

- Persze.

- Gondoltál rám? –szorított a falhoz hirtelen.

- Néha eszembe jutottál. –hazudtam hosszas gondolkodás után. Hangosan felnevetett, majd visszaállt eddigi helyére.

- Helyes.

- Néha. –szálltunk ki a liftből.

- Pedig a telefonod nálam volt. Nem tudtad nézni a képünket.

- Nem én raktam ki, hanem Kuczi.

- De nem állítottad át…

- Nem volt időm. –hazudtam. Megállt egy pillanatra, és végignézett rajtam.

- Bakancs? Komolyan?

- Mi a bajod vele?

- A férfiak hordanak bakancsot.

- A te idődben hordtak csak ők. –oktattam ki.

- Csak magas sarkút kéne hordanotok.

- Nyilván. –ráztam meg a fejemet. –Hogy ment a dolog Mystic Fallsban?

- Érdekesen. Most hagyom, hogy a dolgok lenyugodjanak egy picit.

- Ezért inkább engem zaklatsz? –néztem rá.

- Én ezt nem nevezném annak. Te ezt élvezed, pont úgy, ahogy én. –kinyitottam a kocsi ajtaját, és beszálltam. Ő is ezt tette.

- Fogd meg egy picit. –adtam oda neki a kávét, majd bekötöttem magam, ő pedig beleivott a pohárba. –Persze, szolgáld csak ki magad. –morogtam.

- Finom. Kókusz íze van.

- Igen, mert kókuszos. –adtam gázt. Hála a jó égnek nem volt nagy a forgalom. Hamarosan leparkoltam.

- Itt laksz?

- Nem. Mindjárt jövök. Maradj itt.

- Én is jövök inkább.

- Csak a recepcióig megyek. –szálltam ki. –Itt maradsz! –hagytam ott. Bementem, ahol egy fiatal nő átadott nekem egy nagy sárga borítékot, és már mentem is vissza a kocsihoz. Hazavezettem. Kol folyamatosan bele-beleivott a kávéba. Tényleg bejöhet neki.

Beparkoltam a parkolóházba. –Gyere. –szálltunk ki. A borítékot a hónom alá csaptam, és lezártam a kocsit, majd kimentünk a felszínre.

- Hova megyünk most?

- Oda. –mutattam a hatalmas sarokházra. –Kérem a kávém.

- Attól tartok, hogy már elfogyott.

- Te megittad?

- Finom volt.

- Te megittad a kávémat? –kaptam ki a kezéből. Tényleg üres volt. Mély lélegzetet vettem, majd kidobtam a kukába. Bementünk az épületbe, és a recepciós bácsi kedvesen köszöntött.

- Ms. Sommers, hogy van ma?

- Köszönöm jól. –mosolyogtam rá.

- Uram. –biccentett Kolnak is, aki ugyan ezzel a gesztussal üdvözölte. –Jött két levél. Egy önnek, egy pedig Mr. Sommersnek. –nyújtotta át a két borítékot.

- Köszönöm Barry. –beszálltunk a liftbe, és megnyomtam a 23-as gombot.

- A legfelsőre?

- Igen, Gary gyengéje a tetőtéri lakás.

- Itt laksz?

- Igen. –szálltunk ki hamar.

- Érdekes. –jegyezte meg, miután körbenézett. Addig én lepakoltam.

- Te ne szólalj meg, a kávémat is megittad.

- Ne legyél már ilyen. Ezt nem szeretem.

- De kár. –húztam el a szám. Előttem termett, az állam alá nyúlt, és felemelte.

- Ne legyél már féltékeny.

- Nem vagyok.

- Inkább mutasd meg a hálószobád. –vigyorgott, én pedig némán az ajtó felé mutattam.

- Az?

- Igen, oda mutattam, nem?

- Ha elrontod a kedvem, az nem lesz jó. –fenyegetett meg egy ártatlan mosoly kíséretével, majd otthagyott. Felnyitottam a levelet, amit Gary küldött. Egy képeslap volt benne Miami Beachről. Megfordítottam és elolvastam, amit írt. „Bolond vagy, hogy ezt kihagytad. Jól szórakoznál. Ömlik a kókuszrum és még te is találnál magadnak valami helyes pasit.” Kedves tőle, hogy minden alkalmat megragad, hogy cukkoljon. Úgy döntöttem, hogy inkább megnézem Kolt, hogy mit csinál. Olyan, mint a rossz gyerek, nem lehet magára hagyni. –Ez mind a tiéd? –kérdezte tőlem a ruhatömegek láttán.

- Igen.

- Nincs is ennyi ruhára szükséged.

- Szeretem a divatot és ő is szeret engem. –vontam meg a vállam. Kinyitotta az egyik kisebb szekrényemet, ami telis-tele volt cipőkkel. Végigpásztázta, majd vigyorogva rám nézett. –Nem tehetek róla. –nevettem fel.

- Neked ilyened is van, és te inkább bakancsot hordasz? –szólt be. –Mindegy. Ma valami ilyesmit vegyél fel. –jelentette ki.

- Tessék? Miért kéne felvennem? Otthon vagyok.

- Elviszlek vacsorázni. –felelte könnyedén, majd ráugrott az ágyamra. –Jó puha. –mozgolódott rajta.

- Vacsorázni? –kérdeztem vissza.

- Tán baj van a füleddel?

- Nem, nincs. –ráztam meg a fejem. Elgondolkodtam, végül elmosolyodtam.

- Mi az?

- Eszembe jutott az, amikor legutoljára elvittél vacsorázni.

- Nem nevezném annak. Még az előételig se jutottunk el, nemhogy a fincsi desszertig. –vigyorgott rám, és végignézett rajtam. Tudtam, hogy mire gondol.

- Miért akarsz vacsorázni?

- Mert még nem vacsoráztam New Yorkban a te társaságban. –nem akartam vele tovább dacolni.

- Visszakapom a telefonom?

- Kiérdemelted?

- Nem ajándék. Az én tulajdonomban van, csak te elkoboztad tőlem a tónál. –sóhajtott egy mélyet, majd a zsebébe nyúlt.

- Nehéz eset vagy. –nyújtotta oda, én meg gyorsan kikaptam a kezéből. –Legalább nézhetsz rajta engem, amikor nem vagyok veled.

- Utoljára mondom, hogy nem én voltam! –kiabáltam rá. –Amúgy se vagyok nehezebb eset nálad. –szóltam vissza. –Hova megyünk?

- Mégis van kedved menni? –vált gonosz mosolyt.

- Vitázhatunk még 5-10 percet, de a végén úgyis az lesz, amit te mondasz, és én ehhez most egy kicsit fáradt vagyok. Van egy olyan sejtésem, hogy már asztalt is foglaltál, igaz?

- Okos.

- Szóval mit vegyek fel?

- Hát ne bakancsot. –gonoszkodott tovább. Bementem a fürdőbe, levetkőztem, s beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a meleg víz kényeztesse a bőrömet. Ezt követően, egy szál törülközőbe kimentem, hogy fehérneműt vehessek fel. Kol már a nappali hatalmas ablakaiból nézte New York fényeit. Egy fekete csipkemelltartót vettem fel és egy hozzáillő francia bugyit. Átlátszó combfixbe bújtattam a lábaimat, amit egy fekete, csipkés harisnyakötővel rögzítettem. Kimentem a konyhába inni egy pohár vizet. Ő még mindig a fényeket bámulta. Láttam, hogy az ablakból engem nézett. Drága fekete öltöny volt már rajta, ami rettentően jól állt neki. Visszamentem a fürdőbe, és egy kevés sminket tettem magamra. Befújtam magam a parfümömmel, majd kijöttem. –Vegyél fel valamit, vagy különben sosem jutunk el az étteremig. –megtorpantam, végignéztem magamon, majd elvigyorodtam.

- Csak nem tetszik a látvány? –indultam tovább. A „mit is vegyek fel” dilemmát most ki tudtam hagyni, hisz tudtam, hogy mit fogok felvenni. Kivettem a szekrényből azt a vörös, inkább már piros ruhát, ami a Mikealson esten volt rajtam. Levettem a melltartóm pántját, majd belebújtam a ruhámba. Alulra fekete, 10 cm-es Manolo Blahnik cipőt húztam. Feltűztem vörös hajamat lazán, így pár tincs kihullott rögtön. Az ajkamra pedig vörös rúzst tettem.

Belenéztem a tükörbe, és nem csalódtam a látványban. Nézegettem még magam egy kicsit, majd kimentem hozzá.

- Kol? –szóltam hangosan. –Kol?

- Itt vagyok. –jött ki Gary szobájából.

- Te mit csináltál ott?

- Csak körülnéztem. –végignézett rajtam, és elmosolyodott.  –Ismerős ez a ruha.

- Lehet láttad már, de nem vagyok biztos benne.

- Igen, én sem. –ment bele a játékba. –Hol viselted ezt?

- Egy kis városkába volt egy bál. Ott vettem fel először. A bátyámmal voltam.

- És tetszett a bál neked?

- Hát le voltam nyűgözve a pompa, meg a fényűzés miatt. De volt ott egy fiatal férfi. Azt hiszem a család tagja volt talán.

- Tényleg?

- Igen. El volt szállva magától. Olyanokat mondott, hogy ő bárkit felszedne.

- És milyen igaza van.

- Úgy gondolod?

- Téged is felszedett.

- Azt hiszem azt ajánlottam neki, hogy táncoljon a tükörképével. –tettem az ajkamra mutatóujjamat.

- És erre ez az erős vámpír nem tépte fel ott helyben a torkodat? –kérdezte kicsit fenyegetően.

- Nem, mert le volt nyűgözve szépségem láttán, ahogy most is.

- Kicsit több kell ennél, hogy engem lenyűgöz. –nevetett fel. Kicsit rosszul esett ez a mondat a szájából, de sejtettem, hogy nem gondolja komolyan. Vagyis nem gondolhatja komolyan. Itt vagyunk New Yorkba és vacsorázni visz. Csak úgy nem csinálná meg bárkivel, nem igaz? Nem?

- Ó, azt nem hiszem. –mentem hozzá közelebb.

- A markomban vagy. –jelentette ki.

- Jót fogsz álmodni, ha azt mondom, hogy igen. Nem akarom, hogy rémálmaid legyenek, még a végén lelkiismeret furdalásom lenne. –simítottam végig arcát, közben flegmán elhúztam a szám.

- Szívesen folytatnám ezt, de itt a taxi.

- Nem érdekel. –dacoltam vele. Végignézett rajtam ismét. –Mégis tetszik a ruha?

- Nem mondtam, hogy nem tetszik. Hol a bakancsod? –vigyorgott rám.

- Ha még egy megjegyzést teszel a király bakancsomra, akkor abba jövök.

- Akkor nem megyünk sehová.

- De kár. –biggyesztettem le az ajkamat. Az irónia csak úgy zengett szavaimból. Eltelt pár perc néma csöndben. Csak álltunk és néztük egymást. Elképesztően dögös volt.

- Induljunk. –törte meg a csendet. Felvettem a kabátomat, és elindultunk. Beszálltunk a taxiba. Miközben utaztunk, apró retikülömből előhalásztam a telefonomat, hogy felhívjam bátyámat. Nem vette fel, így üzenetet hagytam neki.

- Szia Gary. Remélem jól mulatsz, ha már nem veszed fel. Kösz a képeslapot, de ezért még bosszút álok, ugye tudod? Csak tudatni akartam veled, hogy élek és virulok, mielőtt kiakadsz. Vacsorázni megyek, szóval majd holnap hívj. Szeretlek, pá. –lenyomtam.

- Nem idegesít, hogy állandóan szemmel tart téged?

- Csak félt. Már csak ketten vagyunk egymásnak. A mániája, hogy vigyázzon rám.

- Egy időben Nick is ezt csinálta Rebekahval. Nem működött sokáig. –tette karba a kezét.

- Jó, de ti külön eset vagytok, azért ezt te is beláthatod.

- Ebben igazad van. –nemsokára az autó megállt, és mi kiszálltunk.

- Del Posto. –mondtam ki hangosan. Ezt nem hiszem el. Komolyan New York legdrágább és legelőkelőbb éttermébe jöttünk el? Arcomról sugárzott a döbbenet.